Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Ha már régen eldöntötte,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha már régen eldöntötte, miért nem válik el?

Figyelt kérdés
Megismerkedésünk előtt eldöntötte a kedvesem, hogy elválik a feleségétől. Azután találkoztunk, nagyon gyorsan és igazán megszerettük egymást, már velem képzeli a jövőt. Ennyire még egyikünk sem szeretett senkit. Megbeszélték, hogy elválnak, nincs gyerek, kevés vagyontárgy, de egyikük sem hajlandó elköltözni(nem is saját lakásuk), a másikra várnak, közben a szerelmem állandóan beteg, én sem bírom már cérnával. Nem akarunk szeretők lenni, igazi kapcsolatot akarunk, sok ismerősének,rokonának, anyukájának be is mutatott már, ha nem is lett kimondva, ki is vagyok én az ő életében, azért mindenkiben felmerülhetett. Viszont kevesen tudják, hogy megegyeztek a válásban. Elmondta,hogy nem tudja, mit tegyen. A szerelem rég elmúlt, nyomós okai vannak a válásnak, de mint sokan, úgy érzem, ő is fél a változástól, hogy lépnie kell, cselekedni. Én nem akarok hisztizni,és erőszakoskodni, de nem tudom,meddig van értelme várnom. Nagyon rövid idő alatt alakultak ki bennünk olyan érzések egymás iránt, és éltünk át olyan lelki örömöket együtt amilyeneket korábbi több éves kapcsolatban sem. Ezért nem értem, mire vár...Nem tudom, tartsak ki, vagy engedjem el, és intézze el magában az egészet. Feladni nem akarom, mellette állnék, és támogatnám mindenben, de nem tudok helyette lépni, ez nem az én dolgom.
2014. máj. 5. 19:45
1 2 3 4 5
 1/43 anonim ***** válasza:
88%

Oka ez ütni fog: nem fogja elhagyni, etet, átver és kész.

Ébredj!

Vele él? Miért nem egyedül vagy veled? Nem is saját, akkor alérlet, azt ott lehet hagyni secpec.

DE nem vagy fontos, ez van

2014. máj. 5. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/43 anonim válasza:
100%
Hány évesek vagytok? Mennyi ideje tart a kapcsolatotok? Felesége tud rólad?
2014. máj. 5. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/43 anonim ***** válasza:
89%

Mert nem elég felnőtt, nem elég önálló, nem elég gerinces.

Szerintem ebből nem lesz semmi.

Megtartja a két nőt, amíg sikerül neki.

Hasonló helyzetben voltam, addig tartott a kapcsolat, amíg számon nem kértem rajta, amit nekem ígért.

2014. máj. 5. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/43 anonim ***** válasza:
85%
A kérdésben foglalt tények leírásából az derül ki, hogy te mindent tudsz a partneredről azt, hogy már eldöntötte, azt, hogy ennyire még ő sem szeretett senki, sőt te már azt is tudod, hogy megegyeztek a válásban, ""bennünk kialakultak olyan érzések". Nem lehet, hogy te ezt csak elképzeled magadnak ???
2014. máj. 5. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/43 A kérdező kommentje:
harmincasok vagyunk, csak két hónapja ismerkedtünk meg, tehát még ismerkedési fázis, a feleség tudja, hogy vagyok, de nem tudja, hogy milyen kapcsolatunk van, csak hogy szoros. Mondom, a családtagok is tudnak rólam, találkoztam velük, bár nem lett a szájukba rágva, hogy ki vagyok. Szerintem egyértelmű nekik. Mindig tisztában van vele a felesége, ha együtt vagyunk.
2014. máj. 5. 19:54
 6/43 anonim ***** válasza:
74%
Egyébként olyan 4-5-6 hónapja vagytok együtt? Most tartasz ott, hogy forgatod a fejedben, hogy a feleséggel egyezteted a fiútól kapott infókat?....:)
2014. máj. 5. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/43 anonim ***** válasza:
100%
állandóan beteg..hmm otthon fekszik és nyög?"Ennyire még egyikünk sem szeretett senkit:))Biztos otthon is ezt mondja.ha lenne gyerek,vagyon azt mondanám marad mert sok házasságot a pénz a vagyon köt össze,akármilyen car is.De itt templom egere van.Túl romantikázod,lehet te nagyon oda vagy ő viszont nem.dobd ki csak idő pocsékolás
2014. máj. 5. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/43 anonim ***** válasza:
85%
5: Igen, én is kaptam "üzeneteket" a feleségtől a fiú által. Én 6 hónapig vártam, hogy a feleség szájából halljam ezt - ebben állapodtunk meg a fiúval ugyanis, mi is harmincasok vagyunk. Utána megkerestem a feleséget. Szerinted tudta, ki vagyok?
2014. máj. 5. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/43 A kérdező kommentje:
nem képzelek bele többet, mint ami van. tisztán látom, hogy gáz a szituáció, a vacilálása. A jót és rosszat egyformán látom. Ettől még tény, hogy ez szeretet, szerelem. Csak ez nem mindig elég. Ezért kérdeztem, van-e értelme, és meddig várni. Hátha van valaki, aki a férfi szemszögéből tudna beszélni, aki hasonló helyzetben volt-van.
2014. máj. 5. 19:57
 10/43 A kérdező kommentje:
?? nem üzenget a felesége. :)) Volt már, hogy együtt voltunk az utcán, és összetalálkoztunk vele, nem lepődött meg. Korábban már találkoztama hölggyel, akkor még nagyon az elején voltunk mindennek. Volt, hogy együtt voltunk egy helyen,telefonon beszéltek kihangosítva, és mondta neki a fiú, hogy velem van.
2014. máj. 5. 19:59
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!