Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Ha már régen eldöntötte,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha már régen eldöntötte, miért nem válik el?

Figyelt kérdés
Megismerkedésünk előtt eldöntötte a kedvesem, hogy elválik a feleségétől. Azután találkoztunk, nagyon gyorsan és igazán megszerettük egymást, már velem képzeli a jövőt. Ennyire még egyikünk sem szeretett senkit. Megbeszélték, hogy elválnak, nincs gyerek, kevés vagyontárgy, de egyikük sem hajlandó elköltözni(nem is saját lakásuk), a másikra várnak, közben a szerelmem állandóan beteg, én sem bírom már cérnával. Nem akarunk szeretők lenni, igazi kapcsolatot akarunk, sok ismerősének,rokonának, anyukájának be is mutatott már, ha nem is lett kimondva, ki is vagyok én az ő életében, azért mindenkiben felmerülhetett. Viszont kevesen tudják, hogy megegyeztek a válásban. Elmondta,hogy nem tudja, mit tegyen. A szerelem rég elmúlt, nyomós okai vannak a válásnak, de mint sokan, úgy érzem, ő is fél a változástól, hogy lépnie kell, cselekedni. Én nem akarok hisztizni,és erőszakoskodni, de nem tudom,meddig van értelme várnom. Nagyon rövid idő alatt alakultak ki bennünk olyan érzések egymás iránt, és éltünk át olyan lelki örömöket együtt amilyeneket korábbi több éves kapcsolatban sem. Ezért nem értem, mire vár...Nem tudom, tartsak ki, vagy engedjem el, és intézze el magában az egészet. Feladni nem akarom, mellette állnék, és támogatnám mindenben, de nem tudok helyette lépni, ez nem az én dolgom.
2014. máj. 5. 19:45
1 2 3 4 5
 21/43 A kérdező kommentje:
köszönöm az eddig és ez utáni válaszokat is. Akár a topic indító kérdésre, akár arra válaszolnak, van-e értelme várni. Eléggé kész vagyok, piszokul fáj az egész helyzet, de állok elébe a véleményeknek. :)
2014. máj. 5. 20:20
 22/43 anonim ***** válasza:
100%
18: Akkor most egy párhuzamos kapcsolatban vagy, miközben kizárólagosban szeretnél lenni, de van hozzá olyan szöveg, hogy átmenetileg elfogadd a helyzetet. Minden bizonnyal a feleség oldalán is így van. Eredmény: a fiúnak két nője van. Neki ez a cél, miközben két, monogámiára vágyó nőnek (de legalább egynek) mást mond.
2014. máj. 5. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/43 anonim ***** válasza:
100%

Hát ha két hónap után házasságot ígér, meg örök szerelmet, még akkor is fenntartásokkal fogadnám, ha nem lenne egy feleség a háttérben.


Az aljast még nem tudjuk...Aki két kapura játszik nem lehet megbízni benne, nézz utána, hogy megcsalók milyen leleményesek amikor ígérni kell és hazudni. Nem bízok olyan pasiban akinek ott van feleség a háttérben. A feleség tudja, hogy egy barátnő féle vagy? Nem gondolhatja azt, hogy csak kolleganő?


Biztos, hogy a családjának mutatott be? De azt meg nem mondta, hogy a barátnője vagy, pedig egy nyíltan vállalt kapcsolat...Fura

2014. máj. 5. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/43 anonim ***** válasza:
100%

Bocs, hogy ennyire csócsálom a témát, de akkor a topicnyitó főkérdésre válaszolva:

Azért nem, mert nem ez az igazság.

Neked ezt mondja, hogy meghódíthasson, de ő nem akar elválni.

2014. máj. 5. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/43 A kérdező kommentje:
nem ígért semmit. Elmondta, mit érez. Ugyanezt tettem én is.Van, hogy elvileg rossz időben, de megismerkedik két ember, és azonnal megvan az összhang. többször volt, hogy mondta, nem akarja , hogy részese legyek ennek,Azt akarta, hogy kimaradjak az ő harcaikból. nem akar kettős életet,teljes értékű kapcsolatot akar velem, és akkor legyünk majd együtt, h már lerendezte a dolgokat.De nem tudtunk elszakadni, és nem szexről van szó. alig van-volt szex, nem megyünk kéróra, nem bújkálunk, bárhol, bármikor kézen fogva megyünk az utcán is. találkozás, beszélgetések,kirándulás,jó együtt, lelki-társ érzés. Nem kefélésről szól. Az anyukájánál voltunk, ott voltak mások is.Nem bérelt fel kamu családot. :/
2014. máj. 5. 20:34
 26/43 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is az jutott eszembe, amit az utolsó ír. Lehet, hogy a szülők azt hiszik, te vagy az új kolléganő, akit istápol, a feleség meg, hogy távoli unokatestvér. Gondolom, nem azt mondja, hogy "felugrik a szeretőm a cuccért", hanem hogy "felugrik Nóri a cuccért". Én a helyedben beszélnék az asszonnyal, egyeztetném, hogy ugyanazt a verziót ismerjük-e...
2014. máj. 5. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/43 A kérdező kommentje:
Lehet, hogy "Nórinak" gondolnak. Bár voltak megnyilvánulásaik, amik nem erre utaltak. Mindegy.:) De az tény, hogy nem vagyok titkolva, nem bujkálunk, arra nem is lennék hajlandó. Nyilvános hely, fényes nappal kézen fogva.
2014. máj. 5. 20:38
 28/43 anonim ***** válasza:
100%

Egyszer én is feltettem itt egy ehhez hasonló kérdést, a férfi szerette a szeretőjét, mégsem vált és nem értettem mi az oka.

Mielőtt mindenki nekem esne, hogy naiv szerető voltam, mondom, hogy én voltam a feleség. Láttam rajta, hogy szereti azt a lányt, hallottam is, amikor éjjel a mi hálónkból hívta fel és mondta neki. Ráadásul amennyire tudom a lány is szerette a férjem, legalábbis amikor én felhívtam a lányt, hogy mi ez az egész, akkor úgy tűnt részéről is szerelem.

Sosem tudom meg, akkor miért nem akart a férjem válni, a ház amiben lakunk az övé, a gyerekekkel így is alig találkozik, együtt lehetett volna a szerelmével.

De maradt, és azóta is kínlódunk, nekem sajna a gyerekek és a pénz miatt (dolgozom, de se tulajdonom, se túl magas keresetem) nem olyan egyszerű azt mondani, hogy a büszkeségem előrébb való és beadom én a papírokat, hogy bontsuk fel ezt a méltatlan helyzetet.


Nem tudom mit mondjak a kérdésedre. Lehet te valóban rózsaszínűbbnek gondolod a szerelmeteket, lehet, hogy tényleg szeret, de ha nem mozdul, én azt tanácsolom, ne várj rá.

2014. máj. 5. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/43 anonim ***** válasza:
15%

Szia Muci, "én" vagyok!

Tudom, hogy most nagyon kész vagy most, és tudom, hogy a helyzetetek nem olyan fekete vagy fehér, mint amilyennek itt átjön. Így nem is tudok többet vagy jobbat mondani, mint, amit délután mondtam neked Skype-on.


Viszont én melletted állok barátosném, és támogatlak, ahogy csak tudlak. Ha meg balul sül el, akkor berakok egy hatalmas válltömést, és jöhetsz bőgni. :)

2014. máj. 5. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/43 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó válaszoló. Nagyon becsüllek azért, amit írtál. És köszönöm, hogy nem acsarkodva reagáltál a kérdésemre. Nen vagyok naiv, inkább ismernek kemény, meg hideg nőnek, mint érzékenynek. Átmentem már pár kapcsolaton, egybe majdnem beledöglöttem, mikor vége lett. Azt sokszor nem tudom, mi kellene tennem,azért is vagyok most is itt. De abban szilárdan hiszek, mert én éltem át ezt az utóbbi időt Vele, hogy nem egy féreg, aki kettős játékot játszik. Ez nem naivitás, hanem bizalom, és meggyőződés. Lehet, hogy vége lesz, mert véget vetek ennek, mert sokáig már nem bírom így. De nagyon szeretem, és a nem-lépés ellenére ő is, ezt tudom, számtalanszor bizonyította, olyan helyzetekben is, ahol korábbi párom elbukott(pl. komoly nőgyógy problémák)Egy férfi barátom mondta, hogy a férfiak annyira nehezen lépnek, még ha nyakig is vannak és szenvednek. Azt mondtam egy nő erősebb, és előbb lép, mint egy férfi. Nem tudom, mi van, mi lesz, de azt tudom, hogy jó ember.
2014. máj. 5. 21:04
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!