Milyen neveket adhatnánk szerintetek a legkisebb babánknak?

Én nagyon örülök, hogy ennyien vagyunk, akik sok gyereket szerentének, és ez még csak egy kérdés ezen az oldalon, szóval vajon hányan lehetnek még a kis hazánkban, akik nagy családot szeretnének? :)

Ha a Jóisten megáldott sok gyerekkel, én azért nagyon boldog vagyok, ennek ellenére én sem róhatom fel másnak, hogy miért nem akar gyerekeket. Ha nem akar, hát ne vállaljon, de ahogy én sem szólok egy rossz szót sem rá, ugyanúgy értékelem, hogy ha én sem vagyok emiatt kinézve. Sajnos tapasztaltam már, hogy mivel a húszas éveim elején született az első babánk, sok helyen megdöbbentek, ítélkeztek, azonnal beskatulyáztak, hogy biztos "besikerült". Hát nem. Gyerekkorom óta nagy álmom volt egy hatalmas család, és mivel a párom is ezen a véleményen van, mi nem vártunk sokat. :)

Köszönöm a névötleteket! A Luca nekem is tetszik, a nővéremet is így hívják, csak a párom vezetéknevével nem cseng össze, így elvetettük már az első lányunknál.

Azt kívánom Neked, hogy legyetek egészségesek és boldogok a babátokkal! :) És ne féljetek belevágni a hatodik gyerkőc projektbe... :)

33-as: Ó, a Márton is de jó név! :) Nekem különösen tetszik, hogy a beceneve, a Marci fiatalos, aranyos, jól hangzik, míg a teljes név hivatalosabb, komolyabb, jobban illik egy másr felnőtt emberhez. Az egyetlen "gond", hogy a közeli családban már van Márton, így ezt a nevet sajnos nem hinném, hogy fel tudnánk használni mi is.

34-es: Én is pont így gondolom, a mai világban már mindent meg lehet pénzen venni, mindenhova el lehet utazni 24 óra alatt, így a tárgyi értékek nem olyan hangsúlyosak már, mint régen. Szerintem az élmények, emlékek azok, amik valóban boldoggá tehetnek. Köszönjük a jókívánságot! :)

36-os: Az én részemről egyáltalán nem lett támadásnak felfogva, de szerintem a többiek is csak megosztották a véleményüket/tapasztalatukat a nagycsaládokról, hiszen sokszor egy "kívülálló" teljesen másképp gondolkodik egy adott dologról, másképp látja a helyzetet, mint az, aki benne él. :)

37-es: Én teljesen ugyanígy voltam az első babáink érkezése előtt, szinte elájultam, mikor kiderült, hogy ikrek. Óvodás koromban volt egy ikerpár a csoportunkban, akik mindig egyforma ruhába öltöztek, ugyanúgy hordták a hajukat, és az akkor annyira tetszett, hogy később is arról álmodoztam, hogy bárcsak ikreim lehetnének majd. Aztán ez valósággá vált, és rendesen rettegtem, pánikoltam, hogy valamelyikőjüknek baja esik a szülés során, valami komplikáció lép fel, sőt, az utolsó hetekben már olyan rémálmaim voltak, hogy a férjemnek kell majd választania, hogy a babák vagy én maradjak életben.

Aztán szerencsére minden jól ment a szüléskor, amikor beindult a dolog, szinte el is felejtettem, hogy milyen kételyeim voltak korábban. És ezt tanácsolom Neked is, hogy bízz magadban, az anyai ösztöneidben, mert hidd el, az agyad tudni fogja, hogy akkor, ott nincs helye pániknak, és nem fogsz rossz dolgokra gondolni.

Nekem maga a szülés egyébként nem volt nagyon fájdalmas, nem érzéstelenítettek epidurálisan, pedig azt mindenképp akartam előtte. Voltak olyan, egyébként alaptalan félelmeim, hogy nehéz lesz a szülés, mert én is, a férjem is, a családban mindenki nagyon nagy baba volt, úgyhogy lelkiekben arra készültem, hogy egy 4 és fél kilós újszülöttet hozok majd a világra. Aztán mivel ikreink voltak, így ők kisebb súllyal születtek.

Panni lányunk már súlyosabb termetű volt, de ott is rendben ment a szülés. És megint csak azt tudom mondani, hogy bíztam abban, hogy amikor eljön az idő, akkor nem fogok rossz dolgokra gondolni, csak koncentrálok, hogy én mindent megtegyek az ügy sikeréért. :) Az én szülésorvosom egyébként azzal viccelődött mindig, hogy egy gyerek sem maradt még bent. :)