Egy hónapos a kislányom és egy szobába alszom vele. Szeretnék visszamenni a hálóba a párom mellé, de nem merem ott hagyni a picúrt! Szerintetek mi a legmegfelelőbb idő ahhoz hogy egyedül lehessen hagyni éjszakára?

Ranscburg tanár úr szavai mindenképpen szentírás értékűek! Viszont azért hadd vitázzak azzal, hogy ha a kiságyban alszik a gyerkőc a melletted lévő szobában, ha nyekken egyet, te mindig reagálsz, nem éhezteted, nem hagyod sírni, egyáltalán nem jelent magára hagyást!!

Nagyon nem ezen fog múlni kettőtök kapcsolata, hanem ebbe még ezer dolog belejátszik.

Nem az a jó anya, aki csak a babát tartja szem előtt, ő maga minden igényét háttérbe szorítja! Ez nem életszerű, az életben alkalmazkodni kell a túléléshez. Szerencsére a csecsemők is rugalmas lények, megfelelő szoktatással sok mindenhez alkalmazkodnak, úgy, hogy nem sérülnek.

Ez egy idióta mai divat, hogy mindent rá kell a gyerekre hagyni. Ennek nem ecsetelem a következményeit, a személyiség rendesen szét tud esni, ha semmiféle külső szabályozása nincsen!

Kicsit átestünk a ló túloldalára, hogy csak ahogyan a babának jó. Apa nem számít, anya nem számít, többi tesó szintén a hátsó sorba?? Ha anya kimerül, akkor mi lesz az érzelmi válaszkészségével? Erre senki nem gondol? Mert ha valami tragédia és kártékony, akkor ez az!

Ha anya nem alszik, mert mindenre felébred 20 percenként, de azért ott tartja a babát, nehogy mások megszólják, akkor nagyon hamar kimerülnek a tartalékai, mert ő is biológiai lény. Ha a gyerek ott ragad a szülői szobában, akkor a szülőknek hol lesz terük az intimitásra? Apára is vigyázni kell ám! Ha elmegy figyelmesebb nő felé, akkor az szintén nagyon rossz, a gyerek apa nélkül nő fel.

Az, hogy ki hol húzza meg a határokat, család függő. Ez alapján semmiképpen nem lehet szülőt minősíteni. A jó anya ismérve az érzelmi válaszkészségében és elérhetőségében rejlik leginkább az első hónapokban, ezt pedig akkor is meg lehet valósítani, ha a baba fizikailag pár méterrel arrébb alszik.

No igen, de itt nem egy másfél-két éves kisgyerekről beszélünk, hanem még a gyermekágyas időszakról, itt most épp egy 4(!) hetes babáról.

Korai még azon gondolkodni, hogy hogyan fogom vajon elrontani a gyerekemet. Én pl úgy gondolom, hogy nem lehet. Ha hallgatsz az anyai ösztöneidre, ha figyelsz a babád jelzéseire, ha tudod, hogy melyik korban mit várhatsz a gyerektől, min megy keresztül fejlődéslélektanilag, akkor másképp fogod kezelni a hisztiket és a dackorszakot is.

Ez nem az a kor, amikor arról kell beszélni, hogy milyen rossz, hogy a gyerekre ráhagynak mindent és nem "nevelik".

Szerencsés alkat vagy, hogy megszoktad az éjszakázást. A többség sajnos nem ilyen. Akarata ellenére sem.

Attól viszont nem lesz még rossz anya! Minden baba, minden anya, család más, mások a lehetőségek, szobák száma, mérete, stb. Erre írtam, hogy lehet alkalmazkodnia a csecsemőnek is, úgy, hogy nem sérül tőle.

Gondold el, ahol 15 gyerek van, ott mennyi idő jut egyre, és mégis felnőnek! A szélsőségekkel van a baj.

30-as vagyok. Hát pont ez az, hogy még csak egy 4 hetes babáról beszélnek, és olyan "okosságokat" írnak...

Kb 10 hós kora óta alszik velünk a babánk (mindketten imádjuk apával, amikor vigyorogva ébred mellettünk) és 12-13 hós korában mondhattam azt, hoyg na nincs visszaút, megszokta (mellékesen megjegyzem, semmi bajunk vele).

De könyörgöm, 3 hónaposan nem mondjuk, már hogy odaszokott!

32-es! Nem értem, mire a kirohanásod. Ki írta azt, hogy mindent rá kell hagyni a gyerekre?

Én csak annyit írtam, hogy éjszaka is gondoskodni kell egy 4 hetesről, mert megkívánja az az időszak arról is szól az anya életében is, hogy megadja a gyereknek mindazt, amit igényel. Én ebben semmi rosszat nem látok. Persze, ha külön szobába helyezik és ugyanúgy átjárkálnak hozzá, az is egy járható út, bár nehezen tudom elképzelni, hogy kényelmesebb ez, mint melléköltözni, de biztosan anyukája és gyermeke válogatja. Az enyém 2 óránként igényelt, elég sokat kellett volna járkálnom a szobák között, és akkor még nem is beszéltünk csak az első 4 hétről, amikor még nem fájt a hasa, nem fogzott, nem volt beteg. Ez nem hinném, hogy a nő teljes személyiségének háttérbe tolása, hiszen (csak magamból indulok ki) a nő erre vágyik ebben az időszakban, az anyaság megélésére. Én lehet, hogy ufó vagyok, de se társaságba járni, se magamat manikűröztetni, se nagyon szexelni ebben az első időszakban egyáltalán nem vágytam. Ami a későbbieket illeti akkor már fenn álltak ezek a vágyak, s való igaz, a gyerek mellett erre többnyire nem jutott lehetőségem. És ez nem is jó. De még abban a helyzetben sem beszélnék arról, hogy azért nem jutott magamra idő, mert mindent a gyerekért alapon magamat (szándékosan) háttérbe toltam. De ez itt már nagy off lenne.

Bizony a szokás kialakulhat már három hónaposan is:) Mindenféle szokás, mert így működik az ember. Gondolj csak bele a napirendbe. Az is egyfajta szokás. Ezen kár vitatkozni. Vannak jó és rossz szokások.

Evési rend, alvási szokás stb.

Vajon miért okoz az valakiben indulatot, ha egy baba pár méterrel a szülei szobája mellett alszik? Ugye, hogy azzal kötitek össze, hogy rossz anya?

Ezen kellene kicsit túllépni és megérteni azt, amit úgy hívtam, hogy szenzitivitás, érzelmi válaszkészség.

És megérteni egy picit azokat a családokat is, ahol bármilyen okból, de nem megoldható az együtt alvás. És elhinni, hogy ha szülő gyerek kapcsolat jó, akkor attól, hogy külön alszanak, nem fog senki sérülni. Én csak ennyit akartam mondani.

Sokáig együtt alvós gyerekeknél én magam részéről jóval több sérültet láttam. Ebben az esetben az is kérdés, hogy vajon milyen szerepet tölt be az a gyerek a házaspár életében?! Mit pótol? Miért mosódnak össze a határok? Miért nincsen a párnak intimitása? Miért nem engedik ebben az esetben (már nagyobb gyerekről van szó!) az önállósodást? Még ragozhatnám, de az is off lenne..

Azt is érdemes átgondolni, hogy Mo-n milyen a válási statisztika, milyen okok vezetnek ehhez? Az első időszakban valóban erős a baba szerepe, de nem gondolom ennek ellenére sem, hogy a férjünket, párunkat hanyagolni kellene. Szerintem ezt minden nőnek tudatosítania kell magában!