Anyukák, akik nem cumiztattátok a babátokat, mit tanácsoltok?
értem..
úgy gondolom, hogy ezekre nincsen feltétlenül szükség és megzavarhatja a szopását is. sógornőm is 4 gyerek után ezt mondja. illetve sem a dokim, sem a szülésznőm és a dúlakísérőm nem támogatja, amellett hogy már sok más anyukától hallottam, és szeretném ezeket mellőzni, ha lehet.
Nekem első Baba, én úgy voltam vele, hogy az lesz, amit ő "szeretne". Vettünk cumit és cumisüveget is 1-1 db-ot, ha kell, legyen. De kezdettől fogva cicimániás, csak szopizik.
2 hetesen próbáltuk a cumit, de kiköpte, a cumisüvegből még a lefejt tejet sem akarta nagyon elfogadni, ökölődött (el kellett menjek itthonról).
Két hónapos kora körül felfedezte a kezét, de nem szopogatja folyamatosan, csak néha, mert leköti a sok játék, mostmár a fogzás miatt szopogatja inkább. Vizet néha adok neki ha megyünk valahová és nagyon izzad (pl. a kocsiban a hordozóban), azt csőrös pohárból issza.
Megnyugtatni pedig úgy tudom, hogy felveszem és ringatom, közben pedig énekelek.
5 hónapos Kisfiú anyukája
Szerintem babafuggo vagyis ha szulo odaadja a cumit mert neki konnyebb ut akkor a kesobbiekben ne mergelodjon ha nem tudja kivenni a szajabol. Mi soha nem adtunk cumit. Ujjat soha nem szopta.ma masfel eves. Szal jol teszed ha nem is latja mert a cumi rontja a baba szepseget:-)
Ki kell birni a siros idoszakot.es kitartonak lenni mikor masok benyomjak a cumit hogy ne sirjon.buszke leszel magafra hogy te megcsinalod cumi nelkul is a nyugtatast:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!