Titeket nem kerget néha az őrületbe?

Szerintem nincs olyan anya, akinek nem jön el az a pont, ami után eldurran az agya. Néha nem is kell extrém dolgot csinálnia a gyereknek, elég, ha anya fáradt, rosszul aludt jó ideje, szeretne kicsit magával foglalkozni, vagy ezer éve nem kapcsolódott ki pár órára. Ennyi elég ahhoz, hogy ha nem úgy mennek a dolgok, kiszakadjon a feszültség. Nem vagy ettől rossz anya, csak ember. Átlagember, akinek pihenésre, lazításra is szüksége van, főleg ilyen igénybevétel mellett.

Nekem is első baba a babám,még nem is nagy, egész pici kis Bogyó, mégis volt, hogy leraktam az ágyába és mentem egy kört lehiggadni, mert sehogy nem jutottunk egymással dűlőre. Olyan is volt, hogy apukája kezébe nyomtam én meg elmentem zuhanyozni és bőgni egy alaposat, hogy levezessem a feszültséget. És tudom, hogy lesz még ilyen. Mert ezzel jár. Nem hiszem, hogy régen türelmesebbek voltak az anyák. Csak ez is olyasmi, amire nem (szívesen) emlékeznek vissza. Könnyebb csak a jót látni. Főleg, ha nem tudja senki megcáfolni, hogy nem úgy volt. Nagymamám pl. épp a napokban ecsetelte, mennyire utálja az olyan anyukákat, akik kiabálnak és fenékre vernek a gyereknek az utcán, és milyen ember az ilyen (nem sértettem meg azzal, hogy emlékeztetem, életemben a legtöbb pofont tőle kaptam). Ilyenek az idősek. Arra emlékeznek, ami kényelmes.

Üdvözöllek Sorstárs!

Ezt mintha én írtam volna. :)

14 hónapos a kisfiam, egy igazi energiabomba. Ön és közveszélyes. Egy üres szobában is képes lenne rosszalkodni. Pl. a legújabb szokása, hogy az ajtó zsanérba dugja az ujját és meglöki az ajtót. Én meg rohanhatok, hogy nehogy baja essen. (Szerencsére eddig elég gyors voltam. :) ) Ráadásul a hátsó foga most nő... Szóval birkatürelemre lenne szükség... Dehát én is ember vagyok és bizony az egy órán belüli 20. rosszaság után nekem is van olyan, hogy elszakad a cérna és felemelem a hangom. De próbálom minden nap a türelem erényét gyakorolni! Kisebb nagyobb sikerrel. :)

Persze hogy van ilyen.Aki azt mondja,hogy nála nincs,az hazudik,még magának is.

A minap is annyira kikészültem,mert elaludt az ölemben,betettem a kiságyba és egyböl felkelt.

Aztán cicire tettem elaludt rajta,be a kiságyba,ismét felkelt...akkor már 1,5 órája altattam...kikészített teljesen.

És igen,van hogy néha felemelem a hangom vele,amikor már 10x mondom el,hogy ne cibálja ki a konnektorból a töltőt,és nem érti meg stb...

Mindenkinek vannak nehezebb napjai.De ettől még imádjuk őket.Ők a mi életünk értelmei,csak néha nehéz velük. :D

Vérmérséklet kérdése :D Én is türelmes ember vagyok, attól még előfordult többször is, hogy idegesen, hangosan beszéltem már a babához! Én amondó vagyok, hogy nem baj, ha látja a baba rajtad, hogy ez most tényleg nem ok, anya ideges, hangosan beszél, ez valamit jelent. Neki is meg kell tanulnia majd a dühét kiengedni, és jó lenne ha nem egy autóalászaladgálás lenne az, inkább kiáltson egy nagyon, tappsoljon két óriásit és máris jobb :) Szóval szerintem nem baj, ha néha látja a gyerek ezt az oldalunkat is, hiszen emberből vagyunk, nem pedig gépből! Egy-egy hangoskodás lecsillapodása után én mindig "megbeszéltem" a babával, hogy anya ideges volt ezért és azért, sajnálom, hogy kiabáltam, de ezt és azt nem szabad ezért és azért. Még "csak" 14 hónapos az enyém, és most pl egy nyugodtabb időszakot élünk, de voltak olyan idegtépő hónapok (fogzás, szeparációs szorongás, stb), mikor sajnos gyakran és gyorsan felemeltem a hangomat vele szemben (olyankor anyukámtól meg is kaptam, hogy szegény gyerek ezt nem érdemli meg, és egy-egy nap úgy kezdte a beszélgetést, hogy ugye nem kiabáltál a gyerekkel)...valahogy túl kell lendülni ezeken az időszakokon.

És végezetül megismétlen az első mondatomat: nyugodt típusú ember vagyok! Pedagógusként dolgoztam a gyerkőc előtt, a gyerekek, a szülők és a kollégák is mindig a nyugodtságomat hangsúlyozták ki :)

Az én gyerekem sem éppen egy kisangyal. Szóval néha fel tudja adni a leckét. És ha rossz passzban kap el, na akkor van gond. Igyekszem nem rajta levezetni, nem kiabálni vele (ez többnyire szokott is sikerülni), néha felemelem a hangom, de tartósan nem ordítok vele soha. 1-2 kézre csapás már volt, de azt is mindig megbántam utána. Ha már nagyon fogy a türelmem, a gyerek meg még kitartóan hisztizik, inkább becsukom a szobájába, aztán ha valamelyikünk lehiggad, akkor folytatjuk közösen a programot. Általában sajnos az apukán vezetem le a stressszt, vagy szoktam ártalmatlan dolgokat dobálni(ruhák,műanyag tányér)

Sajnos nem tudom, hogy hogy vezessem le a stresszt másképp. Igyekszem nagyon visszafogni magam, mert amúgy elég hirtelen természet vagyok, nagyon sokáig bírom türelmesen, de ha elszakad, akkor nagyon.