Rajtam kivül más is volt már úgy hogy rosszul kezdte és megváltoztatta a hozzáállását mert nem birta tovább?

Annyira tetszik, hogy mindig azok valaszolnak vissza ilyen alpari stilusban masoknak (jelen esetben te, kedves kerdezo), akik kikerik maguknak, hohy ne itelkezzenek rola ismeretlenul. Akkor ez az utolso hozzaszolasod megis mi volt? Egyebkent en sem ertem, hogy minek kerdezel, ha ugyis csak az jo, aki egyetert veled. Ha csak sajnalkozasra van szukseged, hogy de szar neked, akkor azt ird a kerdesbe.

Bennem is felmerult, hogy ha ennyire szornyen erzed magad meg egy perc szabadidod sincs, hogy irogatsz ide egesz nap?

Szinte sejtettem, hogy megint támadni fogsz. Mindenki gonosz, aki esetleg nem ért veled egyet. Nem élsz itt? Korábbi hozzászólásodban még a férjed dolgozott külföldön. Érdekes.

Na, megyek, élem tovább a beteges, gonosz kis életemet :)

Hasonló a helyzetem, de már nem akarok változtatni rajta. Én valamikor 2 hónapos kora körül gondolkodtam el, hogy lassan olyan vagyok, mint egy kisbaba által rángatott robot és jó-e ez így. Pl. ha séta közben meg mertem állni, olyat kiáltott és addig rúgkapált, amíg el nem indultam. Esélyem se volt leülni ilyenkor:) És aztán jött egy holtpont, hogy ezen változtatni kéne talán. Egyszer hagytam őt sírni a kis pihenőszékében, de nagyon megbántam. Azt a kétségbeesést, hogy anya ott volt tőle 2 méterre és nem vette a karjába, hiába kérte. Mindegy nekem, hogy ikrek esetén úgyse tudnám felvenni, egyszerűen még most is fáj, ahogy akkor sírt. Záporozott a könnye szegénykének. Utána még volt egy félkísérlet, aztán feladtam. Fokozatosan így is hozzászokott a pihenőszékhez, ma már fél órát is elüldögél benne, amíg takarítok, de ezt nem sírni hagyással értem el. Már nem is tudom, hogy sikerült. Valószínű fokozatosan nőtt az időtartam. Akkor, amikor annyira sírt, akkor se rögtön kezdett sírni, hanem kb. 10 perc után. Szóval azt csináltam, hogy baba be a székbe, de ahogy kétségbe kezdett esni, a karomba vettem. És így egyre hosszabb idő telt el kétségbeesés nélkül. A széket mindig úgy állítom, hogy lásson. Kivéve a kutyaetetést, olyankor külön szobában van, de ezt már megszokta, kb. 10 percet kibír sírás nélkül úgy is, ha nem lát folyamatosan. Ha ébren van, állandóan rajtam lóg, de most már igazából imádom őt hurcibálni. Úgyis tudom, ha eljön a mászós korszak, és hamarosan eljön, valószínűleg én fogok neki könyörögni, hogy legyen még picit az ölemben. A pihenőszékes megoldással már simán megebédelek. Főzni nem tudok mellette, annyit azért nem bír ki nélkülem.

Szóval én már nem akarom megváltoztatni, mert tudom, hogy hamarosan vége lesz, amint tud már mozogni a földön, nem akar majd állandóan a karomban lenni. És sajnálom is, hogy le fog válni rólam. Már annyira összenőttünk. Van, hogy leszakad a karom, ilyenkor leteszem az ágyra, néha bepróbálkozik egy kis hisztivel, de agyonpuszilom és ilyenkor rendszerint tudunk picit úgy játszani, hogy nem kell cipelnem.

Nekem annyival volt könnyebb, hogy a férjem sokat tud segíteni és ha itthon van, felszabadulok kis időkre.

[link]

Ilyen székünk van, nagyon jó, mert nem árt a gerincének és ringat.