Mi a véleményetek arról, ha egy szülő megüti a gyerekét nevelési célzattal?

Kaptam pofont gyerekként, es tudom, hogy megérdemeltem. Ezzel semmi baj, egyből tudtam hol a helyem.

A nem indokolt pofonok azok hagyhatnak nyomot. Igazságosan adott pofon nem büntetés

Na igen. Tény, hogy volt az a tehetetlenségi fok, amikor odacsaptam. Nem csak nagyon bántam, de az én fiamnál csak olaj volt a tűzre.

Hogyan lehetnék sikeres az indulatkezelés tanításában, ha a sajátommal se tudok mit kezdeni?

Nagyon sokat és mélyen magamba kellett néznem az elmúlt pár évben, hogy rájöjjek sokszor igenis az én viselkedésem határozza meg a gyerekemét is.

Két gyerekem van és a kicsivel rettenetesen nehéz. Sokszor van is rá ingerenciám, hogy odacsapjak. De nem teszem, mert van annyi intelligenciám, hogy felmérjem, a hirtelen düh sarkallna arra, hogy megüssem a gyerekem. A nevelő célzat csak blabla.

Feszültséglevezetés, tehetetlenség. És az érzés, hogy ő most hatalmi pozícióban van a gyerekkel szemben. "Tudnia kell, ki a főnök" "Meg kell tanulnia hol a helye"

A testi fenyítéd mindig erőfitogtatás. Nem véletlen, hogy nem verjük meg a munkatársunkat, ha a lustasága miatt plusz munkát kell végeznünk. Vagy a párunkat, ha odaégeti az ételt, de akkor sem, ha mondjuk elveszít egy 10ezrest.

Mindig azt mondjuk, hogy civilizált ember nem veréssel oldja meg a problémáit, de egy védekezni képtelen gyereknél belefér.

Friss pedagógus diplomával és sok gyakorlattal a hátam mögött, remek egyetemi tanáraim tudását megkaparintva, saját kisgyermekkel, nem hiszek a szememnek ahogy a sorokat olvasom.

Egy kisgyermek azért csinál rosszat, mert még nem tudja a jó és rossz közötti különbséget. Azért vagyunk mi, felnőttek, szülők, hogy megtanítsuk milyen viselkedés felel meg a mai világban, milyen értékeket képviselünk. A helytelen magatartás kicsi gyermekeknél nem azért van mert ő most rossz, mert ő direkt bántani akar. A helyes útmutatáson és megfelelő odafigyelésen kívűl nincsen szükség pofonokra, ütésekre.

Szeretnék néhány példára válaszolni.

Úttestre kiszaladás:

Szabályok megtanítása! Onnantól fogva, hogy a kisgyermekkel az utcán is sétálunk, tanítjuk a helyes gyalogos közlekedésre. Mielőtt elindulnánk már elmondjuka szabályokat. Nincs rohangálás, a kezünket fogja végig. Minden zebránál elmondjuk, hogy meg kell állni, nincs átrohanás, csak a zebrán megyünk át,zöld jelzésnél megyünk át, szétnézünk, figyelünk, és minden eseteben FOGJUK a kezét, ha kell szorosan. Ezeket a taulási folyamatokat nem csak a szülővel gyakorolja a gyermek, már bölcsiben, óvodában is vannak ilyen séták, tömegközlekedés, ahol a gyermekek tanulják a megfelelő viselkedést az utcán.

Ez a folyamat nem egy napos gyors lecke, folyamatos odafigyelést igényel, hiszen minnél többször átéli ezeket a helyzeteket, annál jobban rögzülnek a kis fejében. Egymásra odafigyelés, kellő türelem, kitartás, rendszeres ismétlés.

Persze a kivételek erősítik a szabályt. Mindenki hibázik. Lehet a szülő IS és a gyermek IS épp figyelmetlen. Nagyon fontos a megfelelő indulatkezelés ilyen esetekben. Lehet, hogy már ezredszerre kellett elmondani, hogy nem rohanunk ki az úttestre, mert nagy baj történhet, de olyankor sem egy pofont kap a gyerek, hiszen nem az a célunk, hogy rettegjen. Határozottan és ha kell szigorúan közöljük vele a tényeket, akár a következményeket is(gyerekszájhoz igazítva).

Hisztik: Olyan agyi éréseken, fejlődésken mennek át a gyerkek ahol még nem tudják kezelni az indulataikat. Itt jön az a lépés, hogy ha egyszer már elért valamit a hisztizésével, többször is meg fogja próbálni, hiszen már volt sikerélménye ennek következtében. Ez is egy olyan folyamat ami nem egyik napról a másikra fog megváltozni, hetek, hónapok is eltelhetnek mire megérti, hogy a nem az nem. Nem azért fogja megérteni mert kap egy pofont, azt fogja ezzel megtanulni, hogy ha nem csinálja, nem fog neki fájni. Ahelyett, hogy nem csinálja, mert a szülő megtanította a helyes viselkedésre. Hisztizni egy gyerek úgyan úgy tud 1-2 évesen, mint 10+ évesen, az nem mindegy, hogy ezt földön vergődve, sírva csinálja vagy kis nyávogás után és megfelelő kommunikációval helyre rakva, befejezi és elfogadja a szülő állásdpontját. Azért nem kapja meg ezt, nem veszi meg anyu, nem mehet oda, stb., mert ... itt jön a megfelelő indoklás, amiben megpróbálja elmagyarázni a szülő, hogy tudja, hogy a gyermek ezeket akarja csinálni, de ezt most nem lehet. Ha sírással jár akkor sírás lesz. Megöleljük, megértjük, hogy ő ettől dühös, ideges de most ezt kell elfogadnia.

Bántás, harapás: Velem is előfordult már, hogy megrugott, megütött, megharapott kisgyermek. Reflexből elnyomtatm a harapósat, de nem ütöttem soha vissza, se rúgtam, se haraptam... Indulatkezelést is ugyanúgy el kell sajátítani. Megtanítani, hogy nem helyes, fájdalmat okoz a másiknak, neki is fájna ha ezek történnének vele. Ha egy szülő azt gondolja megteheti ezt a gyermekkel, abba nem gondol bele, hogy akkor a közösségben a gyermek is azt gondolja, megteheti ezt mással. Rendkívűl jól tudnak a gyermekek utánozni, mindent amit látnak otthon, tévében, közösségben. Ha azt látják, hogy ez másnak is megengedett, nekik miért ne lehetne, hiszen otthon is lehet.

Jó látni azért, hogy vannak kommentelők akiknek nem a testi erőfenyítés a megoldás. Azon is elgondolkodnék, hogy miért ezek az emberek vannak lepontozva...

A szülő feladata, hogy megtanítsa a gyermekét a helyes viselkedésre. A szülőn múlik, hogy milyen ember válik a gyermekéből. Senkinek nem magától alakulnak ki a jó és a rossz közötti fogalmak.

Most pedig megyek és elmondom az 1 éves gyerekemnek századszorra, hogy nem rázogatjuk a ruhaszárítót, mert ráborul, mert becsípi a kezét, mert leesnek a ruhák... ja és nem kap pofont amiért még nem tanulta meg.