Gyerekeskent megerted azt, aki nem akar gyereket vallalni?

Szeretnék egy részletes választ adni a kérdésre, amelyben magamból indulok ki. Magamat pedig objektíven, külső szemlélőként fogom elemezni. Ez 100%-ig őszinte válasz lesz. Olyan, amit nem mernék felvállalni névvel és arccal a való életben.

Jó apa vagyok. Sőt, kiváló apa vagyok. Nagyon szeretem a fiamat, amit tudok megteszek érte. Ő is szeret engem. Jó a kapcsolatunk a feleségemmel, nem szoktak lenni konfliktusaink, csak néha egy-egy kisebb vita, de az is inkább csak a fáradtságra szokott visszavezethető lenni. Párom szüleivel is jó a kapcsolatom, a saját szüleimmel is jó viszonyt ápolok.

Szeretek apa lenni. Sokak szerint néha már túlzásba is viszem és túlhajtom magam.

Viszont előtte én mindig is egy béta voltam. Egy incel. Akinek a fiatalkora teljes kudarc volt a nők terén, aki még 20 évesen is szűz volt, aki emiatt begyűjtött egy csomó lelki sérülést és maradandó pszichés károsodást.

Külsőre későn érő voltam, sosem volt meg bennem az az ösztönös fizikai vonzerő, amely a nők szexuális érdeklődését kiváltaná. Tesztoszteronszintem is alacsony. Egyszer voltam vizsgálaton, és a határértékek között nézve kiderült, hogy alig magasabb az alsó határértéknél. (Muszáj voltam elmenni, mert rendkívül alacsony a libidóm, és merevedési zavaraim is voltak. Ugye ez szintén a genetika és a lelki sérülések eredménye.)

Nem sokkal azelőtt kezdtem el dolgozni, hogy bevezették a CSOK-ot, és elszálltak a lakásárak. Saját lakásra tehát esélyem sem volt soha. Fizetésem közepes volt, egyáltalán nem olyan nagy pénz, ami lehetőségeket nyitott volna meg az életben. Nem olyan családból származok, amely megajándékozhatott volna egy lakással, és örökölni sem örököltem semmit, nem is fogok.

Emellett kialakult (szintén a kudarcok miatt) egy bizonyos szociális fóbiám is. Emlékszek, mennyire nyomorultul éreztem magam, amikor 18-19 évesen a haverok már a szexuális hódításaikkal dicsekedtek, én meg igyekeztem jóképet vágni a dologhoz, de belül üvöltöttem a fájdalomtól és a szenvedéstől.

Ha én nem találkozok a mostani párommal, és nem alapítok családot, akkor még mindig egy magányos lúzer lennék, aki az anyjával él, és szombat esténként a Family Guy-t bámulja, miután pornót nézett.

Ezt azért írom le, mert a gyerekvállalás szempontjából is az a kérdés, mint minden más esetében:

Mit áldozol fel érte?

Én a magányomat, a nyomorúságomat és az öngyilkossági gondolataimat áldoztam fel. Ugye érthető, hogy ilyen csere után számomra a gyerekvállalás maga a Mennyország???

Viszont ha egészen őszinte akarok lenni, és a hagyományos értelemben vett alfa lettem volna, akkor sosem lett volna családom.

Tehát ha szexuálisan magas vonzerővel rendelkeztem volna a nők számára, ha a testem bővelkedett volna tesztoszteronban, ha sokat kerestem volna, ha lett volna saját tehermentes lakásom, ha lett volna sok barátom és haverom... akkor sosem akartam volna gyereket.

Mert fiatal koromban igazából erre vágytam valójában. Hogy bulizzak, hogy csajozzak, hogy éljek, hogy élményeket gyűjtsek. És hogy minél több nőt minél többször megkapjak. Tiniket, milfeket, alacsonyakat, magasakat, szőkéket, barnákat, véknyakat, telteket. Én is azt szerettem volna, mint a fiúk milliói: hogy a szombat estém egy vad buli legyen, aminek a végén felviszem a saját lakásomba a csajt, akit felszedek és határozottan, férfiasan végigkefélem vele az éjszakát. Szerettem volna én is széles baráti kört, akikkel bulizunk. Akikkel kocsmába járunk, koncertekre, klubokba, karaoke bulikra, éjszakai fürdőkre, fesztiválokra, és mindenhova, amit el tudsz képzelni.

Dehát ugye ehhez az életvitelhez semmi nem állt rendelkezésre. Így elengedtem az álmodozást, és új életcélt kerestem, ami elérhető, megvalósítható számomra is, amiben jó vagyok.

Azt tanácsolnám a férfiaknak, akikben kétségek vannak:

Ha te alfa vagy, NE vállalj gyereket! Ha rád igazak a fentebb leírtak, akkor NE akarj gyereket. Mert nem fog boldoggá tenni a család. Mert te nem azt látod majd, hogy milyen csodálatos, ahogy a gyerek a mellkasodon fekszik, ahogy megtanul egy újabb szót, ahogy próbálgatja az első lépéseit.

Te azt fogod látni, hogy "b+, sz@ros pelenkákat cserélek itt szombat éjszaka fáradtan, kialvatlanul, ahelyett, hogy részegen egy szexi csajt kelepeltetnék kutyapózban".

Ismerek én férfiakat, akikre igazak a fentebb leírtak. 40 éves, agglegény - és boldog. Mert bejön a csajoknak, mert van pénze, lakása, baráti köre. És köszöni, éli az életét, és sz@rik a világra. Folyamatosan vannak női, lazább kapcsolatok, alkalmi partnerek, a baráti körével pedig rengeteg időt tölt, bulizik, foglalkozik a hobbijaiknak. És nyilván, nekik egy gyerek csak púp lenne a hátán. Lehet, hogy majd 60 évesen megbánja a döntését, de őszintén - ez már kit érdekel? Az élete leghosszabb és legfontosabb részét boldogan élte le. Az, hogy a maradék 10-20 hogy telik, már igazából nem olyan központi kérdés. A baráti köre valószínűleg ugyanúgy meglesz, maximum majd többet piálnak.

Tudom, a leírtak erősnek tűnnek. De ha nem hiszel nekem, nézd csak meg a híres férfiakat. Gyakorlatilag mindegyik végigkefélte az életét. Sokan nem is alapítanak családot, mert minek, hát annyi nőjük van, hogy azt nem akarják feláldozni. De amelyik el is kötelezte magát, az is előtte nők százait dugta meg, és sokan a házasságukat is nyíltként kezelik.

Én csak annyit kérek a jóistentől, hogyha létezik, a gyerekem számára adja meg a lehetőséget, hogy azt csinálja, amit szeretne, és hogy ne kelljen elengedni az álmait. Magamnak nem kívánok semmit tőle. Nekem már úgyis elég rossz az égiekkel a viszonyom. De ha léteznek, a gyerekemet tegyék boldoggá úgy, hogy mások ne legyenek emiatt boldogtalanok.

Ámen.

37.

A párom, a te elnevezésed szerint alfa volt. A második gyerekünket már ő akarta. Igaz 37 volt az elsőnél, de nem mondhatnám, hogy megbánta volna a gyerekeket. Mi akartuk és nem bántuk meg, sőt, szóval ennek semmi köze, hogy mivel e. Sok ismerősnek nincs, vállalva, hogy nem akarnak, nem értetlenkedtem, miért kéne nekem az ő döntését elemeznek, ha nincs kihatással az enyémre.

#37 Nekem olyan ismerősöm nem akar gyereket, akit nem mondanék alfának.

A srác informatikus. Egész életében egy barátnője volt. A családjával lakik egy házban. A történetben az az érthetetlen, hogy a lány miért tart ki mellette, amikor úgy viselkedik, mint egy tini. Jönnek hozzá a haverok játszani a VR-ral, a baràtnő takarít és főz rá.

Igaziból egy tipikus kocka, akinek van pár egyetemi haverja. Amúgy 48 éves a lány 40 és lassan 20 éve vannak együtt. A lány szeretett volna gyereket.

37. Te is, ugyanúgy mint mindenki más, egyetlen perspektívából látod az egész kérdéskört és azt hiszed, hogy egy általad alfahímnek definiált férfi nem akarhat gyereket, mert az mindenképpen életminőség romlásával jár. Pedig a gyerek utáni vágy nincs összefüggésben azzal, hogy ki hány nőt hódított meg fiatalon. Én ugyan nem kimondottan alfahímezném a férjem, de a te leírásod alapján mégis az a kategória. 14 éves korától kezdve mindig volt barátnője, én a 4. tartós kapcsolata vagyok. Örökölt lakás, brutális jó végzettség, amivel egy előkészített vállalkozásba "csücsült" bele (dolgozik is eleget, meg ehhez nyilván sokat is tanult, úgyhogy nem érzem jogosnak, ha valaki úgy írja le, hogy a s3gge alá rakták). Imád a külsejével foglalkozni, ha kilép az utcára, annak megadja a módját, mindegy hogy dolgozni megy, vagy csak masszázsra. Mégis mindig akart gyereket, ő volt az, aki kettőnk közül már vállalni akart (én vártam volna még) mitöbb, egyáltalán nem tud azonosulni azokkal, akiknek nincs tervben a gyerekvállalás, kifejezetten nem érti, hogy mégis miért van együtt 2 ember, ha végeredményben nem családban gondolkodnak. Imádja a gyermekünket, alig várja, hogy jöjjön a 2.

Semmiféle összefüggés nincsen az alfahímség és a gyerekvállalás között. Ez egy döntés, egy belső vágy. Attól, hogy valaki jól néz ki, sok nőt meghódított még lehet, hogy a legnagyobb boldogság végeredményben a családja lesz.