Rettenetes utálom az anyaságot már. Èrez így más is?

Tervezett gyerek. 6 ève szültem. Ahogy megszültem, vele maradtam a szobában, akkor èreztem elsőnek azt, hogy ezt nem akarom. Semmi kedvem a sirást, hisztit hallgatni, kiszolgálni.

De összeszorítottam a fogam ès csináltam mert hát a fèrjem szerint èn akartam nincs kiszállás, belehajtottam a fejem csinálni kell most már.

Az elmúlt 4 èvben èrzem azt, hogy gyűlölöm ezt. Elegem van, hogy rajtam kívül mèg más dolgát is intèznem kell, kiszolgálnom, aggódnom èrte. Elegem van, hogy felborította az èletünket. Már nincs nyugalmas gondtalan èletünk. Nem mehetünk oda akkor amikor akarunk, nem akkor bújunk ágyba mikor akarunk, hozzá kell alkalmazkodnunk. Soha nem èlhetünk már úgy ahogy èltünk.

Ès ez rohadtul fáj, bosszant. Nem gondoltam akkor anno ezekre, csak, hogy okè legyen nekünk is gyerek.

Nem fogom elhagyni őket ha már ennyit kibirtam. De tèny várom, hogy kirepüljön 12 èv után.

Minden nap a règi kèpeket nèzem ahol ketten vagyunk, boldogok ès függetlenek, akik oda mentek csavarogni ahova akartak, ès senkivel nem kellett törődni.

Belefádtam ebbe unom, nem nekem való ez, más èletformára vágyom.

Kèptelen lennèk ezèrt elválni, de közben megbolondulok lassan a bánattól, hogy így megy el az èletem legszebb időszaka.

Tudom, tudom felelőtlen voltam de ha ezt valaki mondja, mindent mrgteszek, hogy ne legyen gyerekem.