Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » A párom eldöntötte, hogy nem...

A párom eldöntötte, hogy nem akar több gyermeket vállalni, viszont felvetett egy "alternatív" megoldást. Normális ez? A többi lent.

Figyelt kérdés
A párommal immár negyedik éve élünk együtt (én 36N ő 43F), s már a kapcsolatunk legelején tisztáztuk: idővel majd szeretnénk családot alapítani. Most, amikor felvetődött a téma (jogosan, hiszen "idő van"!), azt válaszolta, hogy meggondolta magát, nem akar több gyermeket vállalni. Neki már van az előző házasságából kettő, akiket imád(és tényleg így van, kéthetente 600km-t utazik oda, 600-at vissza és mulaszt 2napot a vállalkozásában, csakhogy velük lehessen+minden iskolai szünetet elkért és meg is kapott, kényezteti őket nyakra-főre), és neki ez a két gyermek teljesen elég. Viszont engem nagyon szeret és tudja, hogy mennyire fontos nekem a gyermekvállalás, éppen ezért hajlandó megadni nekem az anyaság örömét, de a gyermeket semmi esetre sem szeretné a nevére venni, nem akarja, hogy a gyermek vagy bárki más tudja, hogy ő az apja, élhet velünk, de úgy fog rá tekinteni, mint az előző házasságomból született gyermekre, akihez vér szerint semmi köze nincsen. Amikor előállt ezzel, nem tudtam: sírjak vagy nevessek?? Hogy kell ezt felfogni: mint egy óriási sértést vagy mint egy kedves áldozatot??? Mit tegyek???

2013. okt. 3. 09:16
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
95%

43 évesen öreg ?Férjem 42 éves lesz amikor az első gyermeke(gyermekünk ) megszületik...Szerintem eszement ötlet amivel a párod előállt. És együtt élve, családként, hogy tudna a babára úgy tekinteni,mintha nem az övé lenne? ez számomra elképzelhetetlen.

Nem vagy még öreg, lépj ki ebből a kapcsolatból és keress egy olyan férfit aki téged és babátokat is akarja. De azt még közölheted pároddal, hogy nagyon tisztességtelen részéről, hogy évek óta hitegetett azzal, hogy vágyik közös gyerekre, családra.

2013. okt. 3. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:
94%

Két választásod van:

1. Mindenképpen akarsz gyereket, még akkor is, ha egyedül maradsz. Ez esetben belemész, és bízhatsz abban, hogy megszereti a babát és másképp fogja gondolni, mikor ott a pici. Ha nem szereti meg, babástúl fogod a sátorfádat..


2. Most fogod a sátorfádat...


Amúgy alapból szemétség amit mondott, én már csak azért tartom elfogadhatatlannak, mivel játszott az időddel. Miért ilyenkor közli, mikor nyilvánvaló, hogy egy nőnek kattog a biológiai órája. Közölhette volna az elején, és akkor nem vársz 4 évet "fölöslegesen". Megáll az eszem!

2013. okt. 3. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 anonim ***** válasza:
93%
Kedves áldozat?? Na annak semmiképp nem tudnám felfogni. Szerintem normális ember ilyet nem mond, ne haragudj, de nagyon megdöbbentő. Szerintem lehet normális hozzáállás az, ha valaki egy kapcsolat elején megmondja, h van már 2 gyereke, akikért bármire képes, de ennyi és többet nem szeretne. De hitegetni valakit a közös család boldogságával, aztán előállni ilyennel... Borzasztó. Fiatal vagy még,nem kell pánikolnod. Gondold meg, jó helyen vagy-e egy olyan férfi mellett, aki így gondolkozik...
2013. okt. 3. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
80%

A magyar törvények szerint az apa neve helyen nem szerepelhet az ismeretlen megnevezés. Amennyiben 3 eves korig üresen marad a státus, akkor a gyamhivatal felszólít képzelt apa megnevezésére.

Amúgy az anya bármikor indíthat apasag megállapítására irányuló pert..... Tehat az agyatlan parod legyen vele tisztában, hogy akármikor dönthetnek ugy, hogy bepereled. Megítélhető a biróság azt is, hogy a gyerek a nevet viselje, de tartasdijat mindenképpen koteles lenne fizetni. Sot, ott van hozza a nem keves perköltség is,...

Mondjuk egy ilyen feregnek en nem szülnek, az biztos.

2013. okt. 3. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
94%

Istenem. :( Nem normális. Szerintem költözz...:( Még ilyet, teljes kiakadtam, olvasni is rossz volt.

Ne vegye a nevére? Azért is többek között, hogy ne legyen kötelessége gondoskodni róla, kevesebb lenne az a gyerkőc mint a másik két gyereke?

Ilyen alternatív megoldás után én úgy érezném, hogy ebben a kapcsolatban egy nagy senki vagyok, és örüljek ha megtermékenyít, de felejtsük el. Ez lenne egy boldog kapcsolat, boldog család???

Te ennek a férfinek csak a játékszere lennél??? Vagy inkább cseléd?

Ez semmiféle képpen nem kedves áldozat!!!! Legyen tartásod, és ne alázkodj meg. ez borzasztó. :( Sajnálom. :(

Megkérdezhetem, hogy ettől a férfitől mennyire függsz? Értem ezt az alatt, hogyha most fognád magad és elmennél, tudnál hova menni, és el tudnád magad látni?

2013. okt. 3. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 A kérdező kommentje:
Igen, meg tudnék állni a saját lábamon, csak romokban hevernék...:'((( Annyira öregnek érzem magam!!!:(
2013. okt. 3. 12:58
 27/34 anonim ***** válasza:
96%
Nekem ennek nagyon olyan szaga van, hogy a közös gyermeket az örökségből akarja kizárni, magyarán azt akarja, hogy csak a már meglévő 2 gyermeke örököljön utána. Nagyon el van tévedve, ha azt hiszi, így el tudja ezt intézni, de szerintem ez motiválja. Féreg egy ember, ne is haragudj. Sajnállak, hogy ilyenre pazaroltál 4 évet.
2013. okt. 3. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:
91%
36 évesen nem vagy öreg! Hidd el, jobb 40 évesen először szülni, mint 36 évesen társas magányba, és utána egyedül maradni a gyerekkel, minden értelemben! MOST lépj, még csak ne is holnap! Nem érdemel meg sem egy plusz percet, sem egy plusz könnycseppet! Vár valahol rád egy férfi, aki Téged akar, és Veled közös családot! Nyomás, keresni!
2013. okt. 3. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:

Ennyi hazugságból a 4 év alatt elég is volt akkor nem?

Nem is érdemes ezt vele megbeszélni.Ha most úgy tűnne,hogy meggondolta magát a családalapítással kapcsolatban,honnan tudnád,hogy nem hazudik megint,hogy vele maradj?Közben jönne a gyerek és mégis egy szerető apa nélkül nőne fel.

Én ebben azt sem értem,hogy ha bevállalná,hogy szülessen gyerek,lakjon veletek,akkor már egy kis szeretet nem férne bele?Meg az,hogy a nevére vegye,saját gyermekeként felvállalja?Miért nem???Önző dög!

Hagynám ott a fenébe most!

2013. okt. 3. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:
Nem vagy öreg! Ne gondold, hogy nem találhatsz olyan társat, aki tényleg szeret.
2013. okt. 3. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!