Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ha egy 11 éves gyerek ilyet...

Ha egy 11 éves gyerek ilyet mond komolyan lehet/kell venni? Lehet ezen változtatni?

Figyelt kérdés
Van egy fiam, és két kislányom.A fiú 11 éves.Már sokszor feltünt, hogy amikor "anyás-apást" játszanak mindig Ő akar az "anya" lenni, folyton ezen vitáznak játék közben, mert a lányoknak ez nem igazán tetszik.Néha kérdeztem, hogy nem nagy-e már ehez a játékhoz, de igazából nem tartottam lényegesnek a dolgot. Most hétvégén itt volt az anyósom, és a "szerelmi életéről" kérdezgette.Eleinte nem igazán akart róla beszélni, de a mama elmehetne nyomozónak, mert ha Őt valami érdekli, úgy is megtudja.Beszélgetés közbe kiderült, hogy a fiamnak nem egy kislány, hanem egy fiú tetszik.Elége ledöbbentünk.Úgy mondta ezt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenni.Kicsit elbeszélgettem én is erről vele, és azt mondta, hogy már ovis korába is inkább a fiú barátaihoz "vonzódott". Ez azt jelenti, hogy homoszexuális (lesz) ? Esetleg lehet, hogy kinövi? Tehetek én bármit is? A férjemnek nem merünk szólni erről, mert tudom, hogy nagyon kiakadna.Meg az is lehet, hogy ez változik később, ugye?
2014. márc. 3. 12:32
1 2 3 4 5
 11/49 anonim ***** válasza:
77%
Ez inkább transzszexualitásnak tűnik nekem, ha már az anyaszerep is vonzza. Érdemes kikérdezni egy szakembert, de változtatni nem lehet rajta. Maximum megnyomorítani egy életre. Ajánlom figyelmedbe a "Gyűlölt másság" című filmet, ami pont egy ilyen helyzetet ír le. Youtubeon fellelhető.
2014. márc. 3. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/49 anonim ***** válasza:
58%
Komolyan nem tudom soha felfogni, hogy van egy gyerek, akit szeretsz, óvsz, féltesz, te hoztad a világra, te "kreáltad meg", és akkor eldobod egy ilyenért... az ilyenekre egy pintyet sem bíznék, nem hogy egy emberpalántát.
2014. márc. 3. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/49 anonim ***** válasza:
6%

Nem lehet, hogy csak bebeszélitek magatoknak, néhány furcsaság miatt?


A fiúk oviban/általánosban még eléggé elutasítják a lányokat, nem barátnőznek, és még ha valójában tetszik is nekik valaki lány, azt is inkább bántják, a haját húzgálják, és nem kedvesek vele, hanem inkább haverkodnak a fiúkkal. Cikinek tartják azt, ha valaki szerelmes...


Lehet ezért áll ki a fiad is az ovis barátai mellett, amit te vonzódásnak hiszel...

Most már biztos észreveszi a lányokat, ha esetleg nem is keresi a társaságukat, de korábban, főleg oviban, nem is biztos, hogy érzett bármiféle vonzódást olyan értelemben.


Az meg hogy a tesóival játszás közben néha ő is akar más szerepben lenni, lehet csak unalom ellen történik.



Próbáld határozottabbá nevelni, hagyd, hogy legyenek feladatai, néha adj neki egyszerűbb melókat, hogy na ezt te csináld, mert apa nincs itthon, de "férfimunka". Pl. hogy hozza ki mindenki biciklijét a garázsból, vagy ilyenek. Szóval, hogy tudatosuljon benne, hogy fiúnak/férfinek van tekintve, nem anyámasszonykatonájának neveled...


Ha később is rettegsz, akkor figyelj oda, hogy ne olyan suliba kerüljön, ahol csupa fiú van, hanem ahol lányok veszik körül...

2014. márc. 3. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/49 anonim ***** válasza:
10%
Szerintem is a tiltás nagyon rossz megoldást. Szerintem a fordított pszihológiát alkalmazzátok. Ezzel arra gondolok, hogy vezessétek rá, mint szülők, hogy melegnek nem jobb, mint heterónak. Én úgy csinálnám, hogy homoszexuális rèsz kedvesen, de úgy hogy csalódjon mutatnám be. Mèg a heterót, csak a jó oldaláról. Mivel pont abban a kórban van, mikor rafináltan, de lehet befolyásolni.
2014. márc. 3. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/49 anonim ***** válasza:
74%
#14 - mielőtt ezt a méteres okosságot idepötyögted, akár el is olvashattad volna rndesen a leírást.
2014. márc. 3. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/49 anonim ***** válasza:
84%
#15 - kár, hogy ez a teljesen működésképtelen ötlet. Aki meleg, azt nem lehet "lenevelni" meg "átnevelni".
2014. márc. 3. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/49 A kérdező kommentje:
Nem tudok róla, hogy az iskolába cikiznék.Jó viszonyba vagyok az osztályfőnökével, biztos említette volna már. A pszihológus jó ötlet, de nem akarom megsérteni őt.
2014. márc. 3. 12:58
 18/49 Andizsuzsi ***** válasza:
84%
Azért nem eszik olyan forrón a kását. Az, hogy egy kisfiú anya akar lenni a játékban, nem jelent semmit olyat, amitől félni kellene. Az is lehet, hogy a kiskrapeknak egyszerűen elege lett a nagymama csesztetéséből (Már bocsánat, de mi a francért kell egy 11 éves gyereket szerelmi élettel nyaggatni?) és gondolta, mond egy ütőset, had rágódjon rajt a mama. Vagy csak egyszerűen nem érdeklik még a lányok, és a fiú valamiért pldakép a számára. Nem kell mindjárt riadót fújni.
2014. márc. 3. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/49 anonim ***** válasza:
61%
Hiába próbálják meg befolyásolni, ha benne van a mag, hogy meleg, trükkökkel ugyan a lányok fele fog fordulni, mert ezt várják el tőle, nem akar fájdalmat okozni a szüleinek, nem akarja hogy cikizzék. Mennyivel jobb hogy lányokkal lesz kapcsolata, közben meg emészti magát, teljesen tönkremegy bele. Kérdező! Beszélgessetek róla, de ne tilts, és ne trükközz! Hagyni kell, hogy megérjen benne, még az is lehet, hogy nem lesz meleg. Ha mégis, el kell fogadni.
2014. márc. 3. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/49 Andizsuzsi ***** válasza:
70%
Édesanyám kedves sztorija velem kapcsolatban, hogy egyszer azzal rohantam haza az udvarról, hogy én fiú akarok lenni, és olyan fütyit akarok, amilyen a fiúknak van. Na abban az időben aztán főleg nem lehetetett a témáról beszélni, volt suttogás, sunnyogás, amíg ki nem derült, hogy én csak azt tartottam igazságtalannak, hogy nekem haza kellett mennem, ha wc-ni kellett, a fiúk pedig a bokor mögött pikk-pakk elintézték a dolgot. Szóval én azért még várnék azzal a pszichológussal. (de ha a fiúcska valóban a saját neméhez vonzódik, azon pszichológus sem fog tudni változtatni).
2014. márc. 3. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!