Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ha egy 11 éves gyerek ilyet...

Ha egy 11 éves gyerek ilyet mond komolyan lehet/kell venni? Lehet ezen változtatni?

Figyelt kérdés
Van egy fiam, és két kislányom.A fiú 11 éves.Már sokszor feltünt, hogy amikor "anyás-apást" játszanak mindig Ő akar az "anya" lenni, folyton ezen vitáznak játék közben, mert a lányoknak ez nem igazán tetszik.Néha kérdeztem, hogy nem nagy-e már ehez a játékhoz, de igazából nem tartottam lényegesnek a dolgot. Most hétvégén itt volt az anyósom, és a "szerelmi életéről" kérdezgette.Eleinte nem igazán akart róla beszélni, de a mama elmehetne nyomozónak, mert ha Őt valami érdekli, úgy is megtudja.Beszélgetés közbe kiderült, hogy a fiamnak nem egy kislány, hanem egy fiú tetszik.Elége ledöbbentünk.Úgy mondta ezt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenni.Kicsit elbeszélgettem én is erről vele, és azt mondta, hogy már ovis korába is inkább a fiú barátaihoz "vonzódott". Ez azt jelenti, hogy homoszexuális (lesz) ? Esetleg lehet, hogy kinövi? Tehetek én bármit is? A férjemnek nem merünk szólni erről, mert tudom, hogy nagyon kiakadna.Meg az is lehet, hogy ez változik később, ugye?
2014. márc. 3. 12:32
1 2 3 4 5
 41/49 anonim ***** válasza:
54%

"És amikor egy lány gyerek játszik fiú szerepet, amikor egy lány akar tűzoltó lenni, amikor nem babázik inkább legózik, kiautózik, szerel, barkácsol, akkor már ővele is gond van?"


A történetnek ez a része pont teljességgel irreleváns. Ettől nem lesz se meleg, se hetero, a nagy valószínűségű homoszexuális beállítottságot onnan lehet tudni, hogy ő maga mondta, hogy a fiúkhoz vonzódik.


A férfi-női szerepek felcserélése jelenthet férfinál feminimebb, lágyabb személyiséget, nőnél pedig karakánabb, határozottabbat.

A férjemmel is pont ilyenek vagyunk/voltunk mindketten. Ő gyerekkorában volt, hogy felvette az anyja ruháit és Katikának hívatta magát (nem, nem lett transzvesztita), míg én kisautón és katonákon kívül semmivel se akartam játszani. Ha Barbie-t kaptam, katona lett belőle.


Felnőttkorra ezekből annyi maradt, hogy ő az átlag férfihoz képest empatikusabb, gondoskodóbb, "tyúkanyósabb", én pedig az átlag nőhöz képest határozottabb, kevésbé érzelmes, dominánsabb típus vagyok.

Ez a hétköznapokban kb annyit jelent, hogy neki előbb jut eszébe kínálni a vendégeket, vagy reggelit csinálni a casládnak, míg egy lakásvásárlásnál én lépek előre és alkudozok, akár pofátlanul is.

2014. márc. 3. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/49 anonim ***** válasza:
82%
Hát szerintem ha óvodás korától így érzi, akkor azt komolyan kell venni. Hisz nem tanította senki erre, nem ezt látta sehol, tehát nem arról van szó, hogy befolyásolták, ez belülről jön neki! Az ilyet nem lehet megváltoztatni, vagy kinevelni belőle, legfeljebb annyi történhet, hogy rájön biszexuális.
2014. márc. 3. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/49 A kérdező kommentje:

Beszélgettem vele egy kicsit komolyabban.Elmondása szerint nagyon is fiúnak érzi magát.Semmire se cserélné le a foci edzéseket, és csak azért szeret az anya szerepben lenni, mert nem szeret kisgyereket játszani, de az meg, hogy felesége legyen még játékba se tetszik neki.Elég okos, szókimondó fiú. Azt is mondta, hogy örül annak, hogy a mamája kiszedte belőle, mert nekem már el akarta mondani, de nem tudta, hogy fogalmazza meg ezt az egészet.Nem tudja, hogy az apja megveti a homoszexuálisakat, de azért mondtam neki, hogy maradjon ez most még a mi titkunk.Majd anyósommal is megbeszélem, hogy ezt ne mondja senkinek.Nekem bármit elmondhat ezzel kapcsolatba, ezt megbeszéltük. Megkérdeztem, hogy akar-e beszélni erről egy szakemberrel, aki többet tud az ilyen dolgokról, mint én? Kicsit elgondolkozott, és majd még eldönti.Beszéltünk arról is, hogy sok embernek előíteletei vannak a nem hetero fiúkkal szemben, ezért jól gondolja meg, hogy kiben bízik meg annyira, hogy elmondja neki.

Ettől még nem nyílvánítom homoszexuálisnak azért.Pár év, vagy lehet hónapok múlva megismerhet egy lányt, aki elvarázsolja, és szerelmes lehet belé.Viszont, ha ez végleges dolog fogalmamsincs, hogy mondjuk el a férjemnek...ettől félek, és féltem a legjobban.

Köszönöm a tanácsokat, véleményeket! Sokat segítettetek vele.

2014. márc. 3. 15:36
 44/49 anonim ***** válasza:

Ez még egyáltalán nem biztos, hogy homoszexuális! Még fejlődésben van, most "tanulja" az érzelmeit kifejezni, megismerni önmagát. A hormonok is lassan feldübörögnek, még akármi is lehet. Azt is el tudom képzelni, hogy abban a fiúban egy igazán jóbarátra lelt, akivel nagyon jól megérti egymást. De ez nem feltétlenül jelent szexuális vonzódást!

Lehet, hogy inkább a két lánytestvére nyomja el őt? Túl sok a nő a családban?

Inkább apunak kellene többet foglalkoznia vele (csakis vele, a lányok nélkül), hogy erősítse az apaképet és megtanulja az apaszerepet. Férjed sokat dolgozik? Régebben mennyit foglalkozott a gyerekekkel? Lehet, hogy csak ennyi a probléma. Valahol (sajnos nem tudom, hogy hol - de egy fiúk nevelésével kapcsolatos írásban - talán a Nők lapjában) azt olvastam, hogy egy kiskamasz fiúnak nagyon fontos az apja. 15 éves kor után pedig egy külső példakép kell, aki "mentorálja" a fiút.

Nyugi! Egyenlőre nem csinálnék ebből nagy ügyet, ne is mondd el a férjednek a gyanúdat, nehogy előítélettel kezelje (főleg, ha tartasz attól, hogy kiakad). Csak vedd rá, hogy többet foglalkozzon vele.

2014. márc. 3. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/49 anonim ***** válasza:
29%

Így lesz meleg a gyerek. Azt se tudja még mi fán terem a szexualitás, de már ráhúzza a liberális mami meg a nagyi, hogy meleg...

Ő meg majd a végén meg is felel az elvárt szokatlan szerepnek...

2014. márc. 3. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/49 anonim ***** válasza:
61%

#46 Ne haragudj, de butaságokat beszélsz.

Ha igazad volna és a szülő "rá tudna húzni" a gyermekére a szexuális orientációt akkor a világon nem volna egyetlen homoszexuális ember sem. Az általános "ráhúzott minta" ugyanis a heteroszexualitás. Hisz ez a természetes. A gyerek mindenhol azt látja, hogy van apa és anya nem azt hogy anya és anya vagy apa és apa. És hidd el annak a legrosszabb aki rádöbben arra, hogy nem képes megfelelni ennek az elvárásnak.

Attól senki sem lesz meleg, hogy tud róla, hogy vannak melegek, vagy attól, hogy nem kell attól félnie, hogy a családja elítéli emiatt. A szexualitás NEM választás kérdése. Ezt akármennyire akarja az ember (és hidd el nagyon sok meleg akarja is) nem képes megváltoztatni...

2014. márc. 4. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/49 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Kérdező!


Egyetértek 46-ossal, így neveltek a kis-srácból homokost. 11 évesen még nincs biológia késztetés (reggel álló farok) a csajozásra, 13 évesen már van, akkoriban én még szégyenlősködtem, 14 éves korban már büszke voltam apu, anyu, papa, nagypapa... előtt, hogy van csajom.


#40

36F

2014. márc. 4. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/49 anonim ***** válasza:
76%

Igy nem lehet valaki meleg mert a szulo toleralja es biztositja a szereteterol nem pedig letepi a fejet, hogy de Fiam te hetero leszel mert a gyik-es gyokerek buzyzni fognak!

Tolerancia... Latom ismeretlen fogalom sok mindenkinel!!!!


Egy ismerosom 16 evesen vallalta a szulok elott azok leugattak, hogy ilyen nincs ezt nem mondhatja senkinek sohatobbe! 18 evesen meghazasitottak, szuletett egy Fia es ra par evre szolt az asszonynak, hogy bocs de a fiuk erdekelnek... Az asszony nem tudta hogy mit tett amivel a ferjebol ilyen undort valtott ki, pszichiatriara kerult... Ra par honapra mondta el neki a ferje, hogy O ezt tudta de tilos volt!

A "draga" anyos, apos 3 embert nyomoritott meg mert uristen! Mit szolnak az emberek!

Nekem olyan mindegy ki mit akar/kivan! Emberileg legyen jo es ez nem attol fugg, hogy most ferfivel vagy novel kefelget!

2014. márc. 4. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/49 A kérdező kommentje:

Szerintem egyértelműen leírtam, hogy ő hozta fel a dologot, Kedves #46!

Azt is leírtam, hogy nem tartom ettől homoszexuálisnak, mert nagyon gyerek még, és ez változhat. Az anyósomnak is ez a véleménye.Bár, a jelek sajnos nem ezt mutatják.

El se hangzott a beszélgetéseink alatt az a szó, hogy "meleg,homoszexuális", és hasonlók.

Nem is tervezem, hogy mostanába erről beszélgessünk, ha ő nem hozza fel.Majd pár év/hónap múlva többet tudunk meg erről az egész dologról.

A férjem szerintem jó apa.Kicsit szigorú, de sokat foglalkozik a gyerekekkel, legalább annyit, mint én. Mivel edzőként dolgozik sok időt tölt a fiammal kettesbe.Nagyon szeretné, hogy jó focista legyen belőle, és a fiamnak is ez az álma!

A lányok se nyomják el semmilyen téren.Legalább is semmi jele, sokat játszanak együtt, nem irigykednek, jó testvérek.Talán annyi gond van, hogy a lányok valamennyivel kevesebb figyelmet kapnak az apjuktól, de ez sem okoz különösebb bajt köztük.

2014. márc. 4. 23:50
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!