Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Mennyire jogos az "elvárásom"...

Mennyire jogos az "elvárásom" a férjemtől?

Figyelt kérdés

Férjemmel úgy döntöttünk mielőtt megszülettek a gyerekeink, hogy én háztartásbeli maradok (legalábbis amíg kicsik és szükségét érezzük). Nincs ezzel baj, jól működik (majdnem) minden, imádok a gyerekekkel (3 és 7 évesek) lenni, a háztartásban, kertben tevékenykedni, ő szereti a munkáját, az egyetlen ami hiányzik az ő maga! Otthon játszik velük, szereti őket, hoz szinte minden nap meglepit, tanítgatja őket erre-arra, tehát foglalkozik velük, de sehova nem akar jönni velünk. Az idén 2x volt velünk valamerre, egyszer sütizni, egyszer pedig a gyereknapra jött el, de egy óra után hazament, mondván "ne haragudjak, itt volt, eljött, de elég volt neki..." annyira hiányoznak a közös programok, mindenhol családokat látok, én meg csak egyedül a gyerekekkel mindig.

Már egy éve ígérgeti, hogy elmegyünk az állatkertbe, de mindig csak elodázza, egyébként tényleg hulla fáradt, heti egy napot van itthon, amikor értem, hogy inkább pihenne. De akkor is...

Havi 1 nap olyan nagy kérés lenne? Vagy 2 havi. Már annak is örülnék!

De nem tudom jogos-e a kérésem? Ő sosem teszi nekem szóvá a "hiányosságaimat", ha éppen nem főztem, valamit elfelejtettem venni és megkérem, hogy hozzon, áll a mosatlan stb. De azért ez más, a gyerekekről van szó és nem lesz semmi közös élményük az apjukkal.

Ráadásul nagyon szeretne mégegy babát én sem lennék ellenére, de hát így??

Ha megkérdezem miért szeretne, hisz hozzájuk sincs ereje, azt válaszolja, hogy annyira jó, hogy vannak és imádja nézni, ahogy én játszom velük.


2018. jún. 26. 08:57
1 2 3 4
 1/40 anonim ***** válasza:
82%

A fèrjed szeretne neked még egy babát?? Őszintén minek, ha le sem szrja őket? Csak neked csinàl vele még egy feladatot!

Ne haragudj, de ez kb.a múlt század elején volt működőképes, ma màr nem!

Szép elképzelés, de egy valamire való embert ez ma már nem elégít ki, hogy 0-24ben gyerekezik, arról nem is beszélve, hogy nem kifizetődő!

2018. jún. 26. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/40 anonim válasza:
90%
Tényleg fáradt lehet, beszéljétek meg hogy vegyen ki pár nap szabit pihenje ki magát majd ha kipihente magát menjetek el az állatkertbe.Tényleg nem nagy kérés a te szemszögedből (ne vedd sértésnek nem annak szánom)de mint elmondtad csak heti egy napot van otthon az kevés miért nem rendeztek otthon játszós napokat társasjáték..stb.
2018. jún. 26. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/40 anonim ***** válasza:
97%

Az elvárásod alap lenne.

Hogy minek neki harmadik baba, én se értem. Evvel a hozzáállással én nem szülnék neki.

Egy család vagytok, nem?

2018. jún. 26. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/40 A kérdező kommentje:
De, engem 100%- ban kielégít a gyerekekkel foglalkozás és nagyon örülnék egy babának, nem érezném tehernek (csak én sem értem ő miért akar), de a kérdés nem erre irányult. És azért a le sem szarja őket erős túlzás, az itthoni programokban részt vesz, csak kimozdulni nem akar :)
2018. jún. 26. 09:11
 5/40 anonim ***** válasza:
100%
Gyerekek előtt is otthonülő típus volt? Mert akkor csak ilyen beállítottságú. Nem mondom, hogy nem erőltethetné meg magát, de ha eleve ilyen volt, gondolhatod, hogy a gyerekprogramok se hozzák majd lázba.
2018. jún. 26. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/40 anonim ***** válasza:
56%

Heti egy napja van pihenni, ezt írtad! Igen, nem akar kimozdulni, mert gondolom örül, hogy leteheti a se..ét!

Csak nem értem, ha nem működőképes ez, miért nem változtattok rajta? Nem, téged sem elégít ki 100%-ban a gyerekezés, mert akkor nem írnál ki kérdést, hogy a férjed miért nem gyerekezik! Mert a te feladatod, azért nem! Ő köszi nem kér belőle!

És azért akar 3.gyereket neked, mert akkor lesz új feladatod, amivel lefoglalhatod magad! Addig se izélgeted a programokkal.

2018. jún. 26. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/40 anonim ***** válasza:
94%

Igen, jogos, hogy van igényed a férjeddel és a gyerekekkel közösen eltölthető szabadidőre. És ami még fontosabb, a gyerekeknek is biztosan lenne igényük az apjukra, joguk lenne megtapasztalni, milyen, amikor anya és apa mindketten ott vannak és közösen gyűjthetik az élményeket. Szerintem ezek a közös élmények meghatározóak a gyermekkorban. Az én legélénkebb gyerekkori élményeim bizony az apás-anyás programok. Persze, fantasztikus volt otthon társasozni a szüleimmel, de még fantasztikusabb volt karácsony szentnapján apukámmal szánkózni, amíg a Jézuska díszítette a fát. A gyerekeknek nagyon is szükségük van az apjukra.

Én éppen ezért sosem mennék bele abba, hogy háztartásbeli legyek, a férjem pedig a kenyérkereső. Legyen egy családban két szülő azonos jogokkal, lehetőségekkel. Nálatok kimondatlanul is ott van, hogy mivel a férjed heti hat nap robotol (értetek), a te feladatod intézni a gyerekeket, hozni-vinni őket, reggel-délben-este velük foglalkozni, őket szórakoztatni. És kimondatlanul az is ott van, hogy az apuka az egész heti robotért cserébe nyugalmat, pihenést "vár el".

Ha ez mindkét félnek jó, mindkét fél elégedett a neki jutott szereppel, abszolút működőképes lehet (ahogy sok-sok évtizedig működött az egy csalédfenntartós családmodell). Neked viszont többre van igényed, és innentől kezdve nálatok ez nem működik, vagy legalábbis nem száz százalékos boldogsággal.

Én el sem tudnám képzelni, hogy a férjem ne töltse velünk a szabadidejét. De Ő sem tudná elképzelni. Oké, pihi mindenkinek jár, néha Ő,néha én merülök le, akkor egyikünk gyerekezik, másikunk kialussza magát. De alapvetően mindketten jelen vagyunk a család, a gyerekek életében. Mindketten dolgozunk, a gyerekek reggeltől délutánig közösségben, mindketten visszük haza a pénzt, az otthoni teendőkből mindketten kivesszük a részünket, nincs olyan, hogy valami az Ő, valami pedig az én feladatom.

Szval én megértelek, viszont a nálatok működő rendszernek nem része a férjed aktív részvétele a család életében. Ő vszleg pénzkeresőként definiálja magát, ebben a szerepben akar ezer százalékig helyt állni.

Én a helyedben elmennék dolgozni, lennék én is pénzkereső, kicsit függetleníteném magam, hogy a szavaimnak nagyobb súlya legyen. Persze, nem lenne feltétlenül szükséges dolgoznod ahhoz, hogy számítsanak az igényeid, de nálatok úgy tűnik, te vagy a háztartásbeli, aki a gyerekeket intézi reggel-délben-este, éjszaka is, sőt hétvégén is a szabadidőtökben. A férjed pedig a dolgozó ember, akinek a napi munkaidő leteltével jár a pihenés, ő ebből nem akar engedni. Pedig tudjuk, mit jelent egész nap gyerekezni, neked is járna a pihenés, kikapcsolódás, olyam formában, ahogy neked jól esik...ha a férjeddel, akkor vele.

Le kell ülnöd beszélgetni erről a férjeddel, és változtatnotok kell!

2018. jún. 26. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/40 anonim ***** válasza:
72%

Az én férjem is hulla fáradt és gürizik állandóan, van, hegy egy héten egy szabadnapja sincs, és mégis alig várja, hogy közös programokat csináljunk. Szóval ez a férjed részéről csak kifogás.

Igazából mi a francnak neki gyerek, meg család úgy egyáltalán, ha nem vesz részt a családi életben. A gyerekei nem fogják ismerni. (Jó persze ismerik, mert haza megy aludni, de magát a személyiségét, az embert nem fogják.) És ő se ismeri a saját gyerekeit, hogy mit szeretnek, hova járnak oviba stb.


A család nem abból áll, hogy leteszi a pénzt az asztalra, és onnantól kezdve kivonja magát minden alól.

2018. jún. 26. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/40 A kérdező kommentje:

Változtatni nem tudunk/ fogunk.

Nem véletlen döntöttünk így, ha én is dolgoznék, nem hogy az apjukat, engem is nélkülözniük kellene, és az ovoda meg a nagyi nevelné őket, hétvégén meg 2 hulla tespedne otthon velük :/

Hiába dolgoznék a férjem akkor sem tudna kevesebben, ilyen a beosztása.

2018. jún. 26. 09:27
 10/40 anonim ***** válasza:
87%

Akkor mi a kérdés?? Ez van, kész, dolgozd fel! Ti nem vagytok egy család, csak vagytok ti a gyerekekkel, meg külön apa.

Oviba, iskolàba úgyis járniuk kell, ezt nemm tudod megkerülni azzal, hogy 18évig otthon leszel.

2018. jún. 26. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!