Akik azért nem akarnak gyereket, mert a "babák" sírnak, büdösek, stb. ; azok akarnának, ha valaki -mondjuk a családban- átvállalná azt az időszakot, ami miatt nem akarnak gyereket?

Én nem akarok gyereket és nem a pelenkázáshoz van köze. Ez elég bugyuta feltevés. Nem is értem, hogy felnőtt embernek hogy jut ilyesmi az eszébe.

37n

Ez hülyeség.

Aki nem akar az a macera miatt nem akar, "macera" pedig mindig lesz. Ezalatt azt értem, hogy aki az általad sorolt kényelmetlenségek miatt nem akar, azt az a tény zavarná hogy nem a maga ura, hanem bizonyos napi kötelezettsegei lesznek. Ezek a kötelezettségek megmaradnak csak a jellegük változik: nem kell pelenkázni és altatni, de attól még kell figyelni rá, időt igazítani hozzá, pénzt költeni rá, a hisztijét kezelni, a problémáit meghallgatni, tanulni vele, olvasni neki ezredjére ugyanazt, nyaralni vinni magaddal amikor inkább barinőkkel bulikáznál, stb. stb.

Aki a kényelmetlen kötelezettségektől fél az általában egomán, megszokta hogy ha nincs meló délig alszik, este bulika vagy pasival dvd, a pénzt magára költheti, az idejével egymaga rendelkezik, 40 évesen is utazgat és partizik majd. Egy gyerek nem csak az első félévben jár idő-és pénzbeli nehézségekkel hanem kb. 20-25 évig. Csak már formában jönnek.

Írom ezt 2 gyerekes anyaként :) Nekem megeri mert imádom őket, de egyre több nő mondja 30-35 felett is hogy ahh ő inkább utazgat és addig alszik amíg akar. Mert nekik az többet ér....most még. Mire ráébrednek a hülyeségükre, késő lesz.

Aki így gondolkodik, azaz meg akarja úszni a gyereknevelésből a nemszeretem dolgokat és csak élvezni szeretné, amikor épp kedve van hozzá, az ne vállaljon.

Egy felnőtt sem mindig van a toppon, példaként egy házasságban is lehet, hogy valamelyikőtök valameddig gondoskodásra szorul, de ettől még (normálisan, ha tényleg szereted) nem válsz el tőle vagy hívod át anyádat, hogy helyettesítsen legalább pénzért... mert fordítva sem ezt szeretnéd átélni. Vagy nemrég az iskolás fiamat, aki rég nem pelenkás :), balesete után ("éljen" a focitábor...) pár napig bizony ágytálazni, emelgetni kellett és még sokszor sírt is.

Aztán meg a kötődés az elején úgy alakul ki, hogy a baba sír, ha baja van (és nem azért - ahogy "értelmes" szülők véleményezik -, hogy előre megfontoltan pont szex közben zavarjon:)), és attól lesz normális felnőtt majd, aki bízik abban, hogy a világ jó hely, ha a szülő (anya, apa, vagy legalább bárki..., akinek a hangja, arca, illata újra és újra ismerős) erre jön és reagál, azaz szeretettel odafordul. És még bőven pelenkás is lehet, plusz fárasztóan és idegnyúzóan dackorszakos is, de közben azért már indul a szerepjátékos, szerintem is zseniális gyerekszájas, igazán kreatív korszak (csak erről kevesebb szó esik, mert panaszkodni jól esik:)). Nincs ilyen "kész ember lett" határvonal, az élmények, tapasztalatok, egymás megismerése mind-mind összefonódik, mindkettőtök személyiségének része lesz, még felnőttként is. (És ezt az elvileg elfelejtendő - én legalábbis azt hittem, totál semmire nem emlékszem óvóda előttről, aztán nagyon is előjött - időszakot is simán újraéli az ember velük.)

A felvetett logikád szerint "praktikusan" örökbe lehetne fogadni egy nagyobb gyereket, de aki ezért tenné, ne tegye, mert jó eséllyel két sérült ember találkozna (különben is pelenkázás meg babasírás helyett valószínűleg minimum ajtócsapkodást és visszabeszélést kapna). A (még?) ilyen hozzállású ember, aki csak haverja szeretne lenni a gyerekének, nem tudna érzelmi támaszt, kötődést, biztonságot, kölcsönösséget nyújtani.