Akik azért nem akarnak gyereket, mert a "babák" sírnak, büdösek, stb. ; azok akarnának, ha valaki -mondjuk a családban- átvállalná azt az időszakot, ami miatt nem akarnak gyereket?

Én vagyok az, aki az állatokat kidobó szülőket említette. Természetesen nem lehet általánosítani, nem minden szülő idióta, többek között én is állatok között nőttem föl. Talán az első dolog, amit megtanultam, hogy hogyan kell tisztelettel bánni az állatokkal (meg az, hogy nem szabad kapkodni a tricikli kormányát, mert 2 évesen kizárt, hogy sikerüljön driftelni! XD ). Amire rá akartam világítani - hátha elhomályosította a lényeget az állatos rész - az az, hogy vannak, akik tényleg egész életükben érzik, hogy nem akarják a konvencionális, gyerekes életet!

A legelső ilyen alkalom nálam 4 évesen jött, mikor kérdezték tőlem idegenek, hogy akarok-e kistesót. Én majdnem sírtam, annyira elkezdtem tiltakozni, hogy csak azt ne. Utána nagycsoportos koromban a szerelmem mondta, hogy játsszunk papás-mamást. A kezembe nyomott egy játékbabát, hogy "Ez a gyerekünk!", majd rámutatott egy fára, hogy "Ez meg a hűtőnk, tele kajával!". Én visszaadtam a babát, és közöltem, hogy ez uncsi, megyek inkább űrhajózni a hintában.

Ahogy már előttem is említették, ez ilyen zsigeri dolog, és ahogy az ember tudja, hogy a fiúkhoz, vagy a lányokhoz vonzódik, úgy tudja azt is, hogy akar gyereket, vagy sem. Vannak persze olyanok is, akik meggondolják magukat, és valószínűleg azok vannak többségben, de hidd el, hogy könnyebb lenne, ha nem kötnénk ennyire az ebet a karóhoz, vagy sunnyognánk, hogy "Jaj, majd biztosan meggondolom magam!", mert így azért egészen sok fölösleges ócskázásnak tesszük ki magunkat! Hála az égnek, az én családom maximálisan elfogadja és támogatja a döntésemet (még a nagyszüleim is), de van, aki a családjának a szekírozását is el kell, hogy tűrje emiatt! Képzelheted, hogy nem állnánk ki ezt csak azért, mert ez egy múló hóbort, és 25-40 évesen az ember a tini lázadást is régen kinőtte már!

Már elnézést, de általában a szülők szoktak ezen fölbőszülni, de.... de egyet kell értenem velük: Egy kutyát, vagy egy macskát ne hasonlítsunk egy gyerekhez! Teljesen más minőségű kapcsolat, teljesen más felelősséggel! Mert nem egy fogyi gyereket nevelünk, és nem "talán egy mosolyt"kapunk cserébe a fáradozásainkért!

Ha lett volna valaha olyan állatod, aki benn lakik, veled egy szobában alszik, akit mindenhova viszel, ahova menned kell, akkor tudnád, hogy miről beszélek, mert "levet adni egy kismacskának" és kétnaponta infúzióra hordani a 15 éves macskádat, akivel általános iskola első osztály óta minden este egy párnán alszotok, azért nem ugyanaz!

Ahogy én nem tudom, hogy milyen gyereket nevelni, úgy te sem tudod, hogy milyen állatot - ezen a szinten!

Ettől függetlenül volt, hogy megkértek, hogy tanítsak egy 11 éves kissrácot. Nagyon megszerettem, és nagyon jóban voltunk, sokat játszottunk és sokat tanultunk együtt! Remek kölyök volt, tényleg! Még őt sem fogadnám el örökbe, pedig komolyan, egy korát meghaladóan intelligens és kedves fiú!... Ha nem kell, akkor nem kell, és kész! :)

#37: Na nálunk az egész női ágon - legalábbis amíg csak tudom a neveket" végigvonult ez a "nem akarok gyereket" hozzáállás, aztán persze véletlenül, számításból erőszakból és rábeszélés hatására lettek vállalt gyerekek. A magam részéről, végig nézve a családi sorsokon, azt mondom, jobb lett volna, ha senki nem tolja el emiatt az életét... már a legelső sem.

Talán én vagyok az első, aki tudatosan döntött - és ki is állt, minden rábeszélés ellenére - a "nem" mellett.

A női felmenőim szerint nagyon jó döntés, bárcsak ők se szültek volna. MOST az én kezemben van a lehetőség, hogy megszakítsam ezt a végeláthatatlan nyűglődésláncolatot. Megteszem, nem csak saját magam miatt, hanem a jövendő nemzedékek érdekében, és az elődeim keserves tapasztalatainak járó tisztelet okán is.

#22-es válaszoló, ezer éve nem léptem be a profilommal, de most muszáj volt, hogy adhassak egy zöld kezet neked! Annyira jól leírtad, köszönöm!

Üdvözlet egy két kutyás, hat macskás tudatosan gyermektelentől :)