Nektek van saját életetek a kisgyereketek mellett, vagy minden róluk szól?

5 hónapos a lànyom, és gyakran érzem, hogy én teljesen elvesztem. Csak anyuka vagyok és ennyi.

Dolgozom rajta, hogy ne maradjon ìgy a helyzet. Először majd jól kialszom magam...

Babavárás előtt mi körbejártuk fél Európát, kipróbáltuk magunkat olyan dolgokban amikben ki szerettük volna.Nehezen jött össze a babánk.Én olyan hobbinak éltem előtte amit aztán a gyerkőc ,,beszabályozott", nem lehet mellette űzni.Legalábbis nekem nem sikerült, van akinek megy.

Nekem az első 9 hónapban leginkább az hiányzott, hogy a párommal esténként tudjunk akár órákat is beszélgetni.A pici rossz alvó volt és félóránként vissza kellett altatni, akkor azt éreztem, hogy tényleg nem szól másról az élet mint arról ,hogy pelenka meg altatás, vergődés.Most egy éves.Este 9 fele szabadlábra kerülök.Így is tortúra az altatás ,de már másfél óra alatt letudjuk a megszokott köröket és utána beülünk a nappaliba és jókat beszélgetünk vagy filmet nézünk vagy bármit a párommal.

Írni mindig is szerettem így blogolni kezdtem, azt bármikor lehet csinálni, ha időm engedi.Sütni is bármikor tudok, mert párom olyankor lelkesen vigyáz a gyerkőcre.Némi sport is belefér.Szóval alapvetően teljesnek érzem az életem és nem érzek hiányt most már semmiben.:)

Fél éves a kislányom és igen, nagyrészt róla szól az életem de messze nem teljesen. Szeretek vele itthon lenni nagyon de jól esik eljárni is.

Itthon nagyrészt ugyanazt csinálom mint te: netezek: a babának keresgélek ruhát, játékokat, insta/youtube mamikat nézegetek stb. Ezek mellett viszont mindig is imádtam a divatot és amikor a Zara stb webshopjában vásárolok a kislányomnak bedobok magamnak is 1-2 dolgot. Szeretek csinimami lenni.

Eljárni szoktunk a baba nélkül, sokszor a nagymama könyörög hadd vigyázzon rá kicsit, üsse kő addig elmegyünk valahova az apukájával. A régi barátnőimmel ugyanúgy találkozom, vagy jön a kicsi vagy nem de imádják ha ott van, ki sem lehet venni a kezükből.

Újabban pedig hévégente kutyasuliban vagyunk a kiskutyánkkal, addig apa otthon vigyáz a gyerekre én pedig mozgok, kieresztem a gőzt és élek a kis hobbimnak: képzem a kis dögöt, hétköznap pedig gyakorlunk sokat a kertben. Drukkoljatok, nemsokára vizsgázunk. :)

Mindkét gyerekem kiskorában is volt saját életem, saját kedvtelésem, pedig a nagyot egyedülállóként szültem és nem volt segítségem, szóval ez nem kifogás :) Nyilván olyan programot mellette nem tudtam szervezni, ahova őt nem vihettem, de otthon ugyanúgy megvoltak a saját kedvteléseim, pl. nagyon sokat olvastam, filmet néztem. Sőt, amíg egyedül voltam, több ilyet csináltam, hiszen miután a gyerek aludt, egymagam voltam, azt kezdtem a szabadidőmmel, amit akartam házon belül. Blogot is írtam akkoriban, meg volt, hogy éjfélkor találtam egy jó sütireceptet, és "miért is ne" alapon megcsináltam.

A kicsivel persze már más volt, a férjem egy nagyon szuper, gondoskodó apa, igazi társ mindenben. Jártam úszni esténként egy időben, az nagyon kellett, kikapcsolt, feltöltött, heti két alkalom, pont jó volt. Az olvasás maradt, az nálam olyan, mint a drog :D Amikor a kicsi másfél éves volt, elkezdtünk heti egyszer kvízre járni a barátnőimmel, ez esti program, nagyon jó buli volt.

Nem is tudnék olyan életet elképzelni, hogy a napom minden pillanata a gyerekeimről szóljon, akkor az már nem is én lennék, hanem valami kiszolgáló robot.

Most nincs.

1 hónapos a kicsi, 2 éves a középső, 9 éves a nagy.

Körmöshöz eljárok, de most ennyi.

Ami főként az ok, hogy nincsenek barátaim abszolút. Legjobb barátnőmmel megszakadt minden, nincs senki, akivel bármit lehetne.

Unokanővérem egyedül, akivel beszélgetek napi szinten telefonon, de messze lakik, ritkán találkozunk, és legtöbbször a gyerekek a téma (neki is van 2).

Edzeni szeretnék majd eljárni, de amíg csak és igény szerint szopik a lányom, ez sem megoldható.