Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Az anyám eltiltott a barátomtó...

Az anyám eltiltott a barátomtól, mit tegyek, amitől jobb belátásra térne?

Figyelt kérdés

Együtt vagyok valakivel, aki idősebb nálam (én még csak 17 vagyok, most fogok érettségizni). Nem így terveztük, ő szerintem sehogy nem tervezett velem, én közeledtem felé "úgy".

A kapcsolatunkat titkoltuk, miattam, vagyis a családom miatt, mert nem akartam balhét. Tudtam, hogy nem nézték volna ezt jó szemmel. Igazam is lett, mikor ez kiderült, jött a szokásos "csak kihasznál, szexre kellesz neki, nem vesz komolyan, két nap múlva már mással lesz" fejmosás, meg hogy el vagyok tiltva tőle, a gimin, edzésen, különórákon kívül nem mehetek sehová és barátnőkkel is nálunk találkozhatok csak. Ők is körbe lettek telefonálva, hogy mit tudnak, mióta tart ezt, ki ez, mi ez. Tök ciki az egész. Ráadásul meg sem hallgatnak, apa csak azt fújja, amit anya, meg ráhagyja az egészet.

Nem látják, hogy mióta a barátommal vagyok, majdnem egy éve, azóta minden más. Boldog vagyok, lett egy stabilabb jövőbeli célom, tervem, nem csak annyi, hogy elkezdek egy szakot, aztán majd alakul. Az előző két félévemben kitűnő lettem, ami neki is köszönhető, mert pl. rengeteg matekfeladatot segített megcsinálni, elmagyarázta érthetően az érettségis feladatokat is. Törinél külön jegyzeteket csinált nekem, kiírogatta az évszámokat, meg ilyen idővonalas cuccot is csinált. (Nem gimis tanár, csak nagyon okos és kb. mindenhez ért, + szereti a szabadidejét velem tölteni.)

Jó hatással van rám és nem tudom jelenleg elképzelni, hogy ne legyen az életemnek a része.


Mondtam, hogy ismerjék meg, beszéljenek vele, apa hajlana is erre, anya meg nem, szóval így a válasz nem. Mert hogy őt ez nem érdekli, nem fog egy hazug emberrel leülni beszélgetni. Mert hogy ezt mióta titkoljuk... Ezt is mondtam, hogy ő már az elején eljött volna bemutatni, megismerkedni, de én nem akartam, mert pont ettől a reakciótól tartottam.


2023. márc. 1. 20:24
1 2 3 4 5 6 7 8
 21/72 anonim ***** válasza:
28%

Na jó, leszögezem, hogy én egyáltalán nem vagyok egy ilyen begyöpösödött agyú csaj. Most 40 vagyok. A férjem 8 évvel fiatalabb. Kaptuk is érte az ívet rendesen. De..!! és ez a lényeg: mi 12 éve jöttünk össze amikor ő 20 en meg 28 voltam. Azért szerintem ha te is lennél már 20..22.. a kutyát se érdekelne ez az egész... A férjem is akkor már külön élt a szüleitől, volt állása, stb. Nekem is. Te meg nagyon kis fiatalka vagy. Én megértem, hogy neked kell az a pasi és tudom, hogy a korkülönbség nem mindig számít... De!! Én már voltam olyan egzisztenciális helyzetben, hogy akár el is b.szhattam az életem egy olyan pasira, aki korban nem hozzám illik. Te meg... hát sztem te még nem vagy. Akárhogy is döntesz.. mindent magadért csinálj meg és magadnak. azaz.. tanulj és legyél önálló.. meg ha ér annyit, küzdj meg érte.. de sztem inkább magadért.


Amúgy figyu.. lehet ebből sikersztori is. nálunk is működik a nagy korkülönbség (jó jó.. tudom nálunk nem olyan "nagy" és nem is a pasi javára van.. de hát akkor is na...)


Szóval mi már 12 éve vagyunk egy pár és van 2 szép gyerekünk.


Ami vicces egyezés, hogy a férjemet én készítettem fel az érettségire :) csak ő már 25 évesen csinálta munka mellett én meg ugye már akkor az egyetemmel is végeztem mikor összejöttünk. :) én sem vagyok amúgy tanár

2023. márc. 1. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/72 A kérdező kommentje:
Leállított, nem egyszer. Én meg kitartó voltam, túlságosan is. Szóval itt sokkal inkább én vagyok a hunyó, nem ő.
2023. márc. 1. 21:37
 23/72 anonim ***** válasza:
71%

23-as, igen, en elhiszem, hogy nagyon jo a kislany punci (valakinek, en speciel nem vagyom ra, ferfi vagyok), de azt gondolom, hogy nem vagyunk allatok.

Ha ramnyomul egy ilyen kiscsaj, elhajtom a picsaba, nem meg akkor megdugom...

Bajba is kerulhetnek,mert 18 alatti.

2023. márc. 1. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/72 A kérdező kommentje:

Ja, csak nem ebben az országban... :D

14 a korhatár.

2023. márc. 1. 21:42
 25/72 anonim ***** válasza:
98%

Na latod, en buszken vallalom, hogy nem vagyok pontosan tisztaban a torvenyi hatterrel, mert meg eletemben nem volt arra szukseg, hogy ezen meg csak ugy el is gondolkozzak!


Akkor bajba, torvenyileg, eppen nem kerulnek. Szuper.

De ezen kivul akkor is gaz.

2023. márc. 1. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/72 anonim ***** válasza:
97%
Aztán remélhetőleg Bite Zsolt miatt most változik ez. ☺️🤟
2023. márc. 1. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/72 A kérdező kommentje:
Engedd már el ezt a Bite Zsoltot. Köze nincs a két témának egymáshoz.
2023. márc. 1. 21:51
 28/72 anonim ***** válasza:
97%
Az látszik, hogy az emberel alapvető reakciója az, hogy nem fogadják el az ekkora korkülönbséget. Nem anyukád bolond és igazságtalan, ez a leggyakoribb emberi reakció. Félt és nem véletlenül. Lehet, hogy ez a pasi pont nem olyan, nem tudjuk, de nagyon sok olyan van és senki nem a saját gyerekén akar kísérletezni. Csinálni nem tudsz semmit, max elköltözni, ha 18 leszel. De nem javaslom felborítani a kapcsolatod a családoddal egy nem "date-to-marry" kapcsolat miatt.
2023. márc. 1. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/72 anonim ***** válasza:
34%

Igen, sokkal szigorúbb törvények kellenének és én is azt gondolom, hogy a büszke bzi ped.asszisztensnek hála a jövőben nem lesz mód kiskorúval szxelni.


18 év alatt nem is szabadna!


Am. én a kérdezőt sem értem, hogy nem lett volna neki elég az önkielégítés, muszáj volt ilyen korán már rácuppanni egy fszra?!

2023. márc. 1. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/72 A kérdező kommentje:

Hát augusztus közepe-vége felé úgyis költözöm, mert kész lesz a lakás, szóval legrosszabb esetben addig van ez a "látszatszakítás". Csak én azért igénylem, hogy legalább 2 naponta találkozzunk stb. Így meg nyilván most árgus szemekkel leszek figyelve...


Meg nem is azt várom, hogy akkor mostantól minden vasárnap együtt ebédeljünk négyesben, közös programokat szervezzen anya nekünk, vagy hogy itt aludjon a barátom. Mert el nem tudom képzelni, ahogy itt járkálna pizsamában, vagy a rózsaszín szobámban... Szóval nem akarom én azt, hogy mostantól itt legyen, csak hogy akkor ismerjék meg, mielőtt totál leírják.

2023. márc. 1. 21:59
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!