Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Az anyám eltiltott a barátomtó...

Az anyám eltiltott a barátomtól, mit tegyek, amitől jobb belátásra térne?

Figyelt kérdés

Együtt vagyok valakivel, aki idősebb nálam (én még csak 17 vagyok, most fogok érettségizni). Nem így terveztük, ő szerintem sehogy nem tervezett velem, én közeledtem felé "úgy".

A kapcsolatunkat titkoltuk, miattam, vagyis a családom miatt, mert nem akartam balhét. Tudtam, hogy nem nézték volna ezt jó szemmel. Igazam is lett, mikor ez kiderült, jött a szokásos "csak kihasznál, szexre kellesz neki, nem vesz komolyan, két nap múlva már mással lesz" fejmosás, meg hogy el vagyok tiltva tőle, a gimin, edzésen, különórákon kívül nem mehetek sehová és barátnőkkel is nálunk találkozhatok csak. Ők is körbe lettek telefonálva, hogy mit tudnak, mióta tart ezt, ki ez, mi ez. Tök ciki az egész. Ráadásul meg sem hallgatnak, apa csak azt fújja, amit anya, meg ráhagyja az egészet.

Nem látják, hogy mióta a barátommal vagyok, majdnem egy éve, azóta minden más. Boldog vagyok, lett egy stabilabb jövőbeli célom, tervem, nem csak annyi, hogy elkezdek egy szakot, aztán majd alakul. Az előző két félévemben kitűnő lettem, ami neki is köszönhető, mert pl. rengeteg matekfeladatot segített megcsinálni, elmagyarázta érthetően az érettségis feladatokat is. Törinél külön jegyzeteket csinált nekem, kiírogatta az évszámokat, meg ilyen idővonalas cuccot is csinált. (Nem gimis tanár, csak nagyon okos és kb. mindenhez ért, + szereti a szabadidejét velem tölteni.)

Jó hatással van rám és nem tudom jelenleg elképzelni, hogy ne legyen az életemnek a része.


Mondtam, hogy ismerjék meg, beszéljenek vele, apa hajlana is erre, anya meg nem, szóval így a válasz nem. Mert hogy őt ez nem érdekli, nem fog egy hazug emberrel leülni beszélgetni. Mert hogy ezt mióta titkoljuk... Ezt is mondtam, hogy ő már az elején eljött volna bemutatni, megismerkedni, de én nem akartam, mert pont ettől a reakciótól tartottam.


2023. márc. 1. 20:24
1 2 3 4 5 6 7 8
 51/72 anonim ***** válasza:
91%

50es, nem biztos, hogy fogja látni, sokan egész életükben ilyenek, mire eljutnak az idős pasi korába, a legtöbbnek leesik, hogy milyen kicsik is a 17 évesek, de sokan próbálják menteni, hogy "nem is, én különb voltam(pl mert dolgoztam)" nem bírnának szembenézni azzal, mire építették fel az életüket, így a saját lelki békéjükért a gyereknek is elnézik az ilyesmit.


Pedig már önmagában tragédia, ha egy 16 éves tanulás helyett dolgozik, az is milyen undorító, hogy levitték a tankötelesség korhatárát, értelmes munkára nem vesznek fel tinédzsert, csak jobban lecsúsznak. De tessék kérdező, látod, milyen ember, aki támogat? Azért azt csak észreveszed, hogy ő is sérült, ugye?!

2023. márc. 2. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/72 anonim ***** válasza:
9%
Sztem kérdező, csak magaddal és a pároddal foglalkozzál. Nem érdemes adni az itteni külső emberek véleményére, mert 1 nem ismerünk igazán titeket, 2 mindenki a saját buborékából alkot véleményt és azt mondja el, 3 baromira sokan általánosítanak. Annyi meg annyi élethelyzet van és csak azok tudják, akik bennük vannak. Sokan ugrálnak a korodon, de bezzeg ha 18 éves lennél, akkor mindenki azt mondaná felnőtt vagy és úgy éled az életedet, ahogyan te jónak látod és tudod. Meg ők ennyi idősen már dolgoztak, meg különköltöztek...bla bla. Mivel törvényileg teljesen rendben van, így csak ez kettőtökre tartozik, max még szüleiddel megbeszélheted, de lényegében úgy sem ők fogják eldönteni kit szeretsz és kit nem, illetve a csalódástól sem tudnak megóvni. 17 éves vagy, lassan 18 vagy, utána 19, majd 20 úgyis jönnek azok a dolgok az életben, amikor neked kell helytállnod bennük és nem a szüleidnek vagy másnak. Ők max csak támogatni fognak, vagy segíteni ha épp olyan van. A másik meg azon is felesleges agyalni mi lesz 5-10-15 év múlva, mert mit számít az? Jelennek kell élni és a mostani jelenben kell boldognak élni és olyan dolgokat csinálni amiben örömödet leled és nem azon kell agyalni, mi lesz x év múlva, mert az úgyis kiszámíthatatlan. Pl akik étterem vállalkozást nyitottak 2017/2018-ban és jött a covid, azok nagy része csődbe mentek és hogy lehetett volna egy világjárványra számítani. Élj a jelenek és ennyi.
2023. márc. 2. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/72 anonim ***** válasza:
97%

"Sztem kérdező, csak magaddal és a pároddal foglalkozzál. Nem érdemes adni az itteni külső emberek véleményére"

Persze, nem érdemes. Az itt válaszadók többsége mindenki egyöntetűen elutasítják, akkor az csak jelent valamit nem?

40 éves ne hozzáképest kis csitri 16 évessel foglalkozzon. Bárki vissza gondol, hogy ilyen korban milyen volt a felfogása, az tudja, hogy nagyon sok dologban kis hlye volt. Ez 10 éve még homokozott, a másik majom meg már d*gott javában. Na össze lehet hasonlítani....

2023. márc. 2. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/72 anonim ***** válasza:
83%
HA az 54es figyelt volna, a legtöbben azon akadtak ki, hogy apád lehetne, illetve a korkülönbségen. Ha 19-20 lenne, a pasi meg negyvenes, akkor is mindenki kibukna rajta, mert egy egyszerűen visszataszító és nem normális. Sőt, ha 50 lenne, a pasi meg 70es, akkor is!
2023. márc. 2. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/72 anonim ***** válasza:
25%

"Sőt, ha 50 lenne, a pasi meg 70es, akkor is!"

Az oszt igen! Ez szerinted ugyanaz, mint a 16 meg 40?

2023. márc. 2. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/72 anonim ***** válasza:
97%

"Az anyám eltiltott a barátomtól, mit tegyek, amitől jobb belátásra térne?"

Ezt fordítsd meg. Erre: "Mit tegyek, amitől jobb belátásra térhetnék?"

Vélhetőleg apakomplexus is benne van a dologban.

Tarts egy önvizsgálatot miért kezdtél közeledni egy apád korabelihez.


én közeledtem felé "úgy".

"el vagyok tiltva tőle, a gimin, edzésen, különórákon kívül nem mehetek sehová és barátnőkkel is nálunk találkozhatok csak. Ők is körbe lettek telefonálva, hogy mit tudnak, mióta tart ezt, ki ez, mi ez. Tök ciki az egész. "

Ezt mind te csináltad magadnak. Nem fértél a bőrödbe. Ok és okozat.

De még most sincs késő észhez térni.

2023. márc. 2. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/72 anonim ***** válasza:
86%
56, egy kommentet sem olvastál? MINDKETTŐ ROSSZ! Csak az egyik MÉG rosszabb! Remélem sikerült felfognod, nem csak azért háborognak, mert nincs 18, hanem mert a nagy korkülönbséges kapcsolat MINDEN KORBAN beteges, az ő korkülönbség ráadásul extrém nagy, simán lehetne az apja is.
2023. márc. 2. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/72 anonim ***** válasza:
8%

Ember neked mi bajod van? Meg minek címzed hozzám a kommentárjaid?

Itt mindenki felfogja, hogy mi a probléma a dologgal.

Te nem tudtad értelmezni a hozzászólásom sajnos.

2023. márc. 2. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/72 anonim ***** válasza:
92%

53. Perszeeeeee, hát szarja le a szüleit 17 évesen, és menjen a 40 éveshez, aztán legyen 3 gyerekük is 20 éves kor alatt.


Imádom ezt a szülő kirekesztő dolgot, hogy a szülőnek mintha nem lenne beleszólása semmibe, és úgy kezelitek őket, mint egy darab szart, de azért amikor pénzről van szó, akkor ott pitiztek a lábaiknál. Gusztustalan.

2023. márc. 2. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/72 anonim ***** válasza:
97%

Mit tegyél?

Menj oda a szüleidhez, és mondj nekik köszönetet, hogy foglalkoznak veled, és inkább vállalják, hogy haragudj rájuk, minthogy elcseszd az életed!

2023. márc. 2. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!