Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Az anyám eltiltott a barátomtó...

Az anyám eltiltott a barátomtól, mit tegyek, amitől jobb belátásra térne?

Figyelt kérdés

Együtt vagyok valakivel, aki idősebb nálam (én még csak 17 vagyok, most fogok érettségizni). Nem így terveztük, ő szerintem sehogy nem tervezett velem, én közeledtem felé "úgy".

A kapcsolatunkat titkoltuk, miattam, vagyis a családom miatt, mert nem akartam balhét. Tudtam, hogy nem nézték volna ezt jó szemmel. Igazam is lett, mikor ez kiderült, jött a szokásos "csak kihasznál, szexre kellesz neki, nem vesz komolyan, két nap múlva már mással lesz" fejmosás, meg hogy el vagyok tiltva tőle, a gimin, edzésen, különórákon kívül nem mehetek sehová és barátnőkkel is nálunk találkozhatok csak. Ők is körbe lettek telefonálva, hogy mit tudnak, mióta tart ezt, ki ez, mi ez. Tök ciki az egész. Ráadásul meg sem hallgatnak, apa csak azt fújja, amit anya, meg ráhagyja az egészet.

Nem látják, hogy mióta a barátommal vagyok, majdnem egy éve, azóta minden más. Boldog vagyok, lett egy stabilabb jövőbeli célom, tervem, nem csak annyi, hogy elkezdek egy szakot, aztán majd alakul. Az előző két félévemben kitűnő lettem, ami neki is köszönhető, mert pl. rengeteg matekfeladatot segített megcsinálni, elmagyarázta érthetően az érettségis feladatokat is. Törinél külön jegyzeteket csinált nekem, kiírogatta az évszámokat, meg ilyen idővonalas cuccot is csinált. (Nem gimis tanár, csak nagyon okos és kb. mindenhez ért, + szereti a szabadidejét velem tölteni.)

Jó hatással van rám és nem tudom jelenleg elképzelni, hogy ne legyen az életemnek a része.


Mondtam, hogy ismerjék meg, beszéljenek vele, apa hajlana is erre, anya meg nem, szóval így a válasz nem. Mert hogy őt ez nem érdekli, nem fog egy hazug emberrel leülni beszélgetni. Mert hogy ezt mióta titkoljuk... Ezt is mondtam, hogy ő már az elején eljött volna bemutatni, megismerkedni, de én nem akartam, mert pont ettől a reakciótól tartottam.


2023. márc. 1. 20:24
1 2 3 4 5 6 7 8
 41/72 anonim ***** válasza:
76%

Ez nem igaz, pont ettől rettegek, hogy az én gyerekem is ennyire ostoba lesz, még csak 8 éves, évvesztes, 17 évesen csak 10-11. osztályos lesz, 19 évesen fog érettségizni, mint én, mert nem hat évesen kezdte a sulit, hanem 7 évesen és 2 hónaposan.


A frász kitör az egésztől, próbálok veled úgy beszélni, mintha neki mondanám..


Szóval: Elsőre gondolj arra, hogy ő majdnem 40 éves. Nézz meg egy csomó 40 éves férfit társkeresőn. Tudom, mint rondább lesz, de arra gondolj, hogy a koruk egyforma! Csak a többiek külseje együtt öregszik a belső világukkal, ahogy annak lennie kellene, ő meg kívülről kevésbé tűnik öregnek, de belül ugyanolyannak kellene lennie, mint a csúnya-kövér-kopasz fazonok.


Felhozod példának, hogy nem tudta a korodat. A nem tudta a korodat nem azt jelenti, hogy 30 körülinek gondolt, hanem kb 15-25 közé lőtt be, akármit is állítson, inkább csak reménykedett benne, hogy idősebbként tűnsz tininek. Én csak 31 vagyok, de simán megmondom, hogy melyik kislány, és melyik nem, a legtöbben ezzel kapcsolatban hazudnak vagy összekeverik a remélt kort és a valóságot, mert jobb maguknak bevallani, hogy egy 25 éves csajt fogtak ki, aki ilyen fiatalnak látszik, mint hogy egy fiatalnak látszó gimnazistára gerjednek, pláne ebben a mostani közegben, aki eddig büszkén hirdette a beleegyezési korhatárt, az is meghúzza magát, tudva, hogy nagyon nincsenek rendben a dolgok.


Másrészt ha mondjuk 25nek gondolt, akkor is 13 év lefelé szerinted rendben van? Vagy mondjuk 18 év, mivel te azt mondtad, hogy kinézel 20nak is:D Édes aranyos kicsi lány, 18 év, érted!? Tudod mennyit fejlődik egy ember 18 év alatt? Honnan is tudhatnád, még be sem töltötted! ANNYIVAL TÖBB IDŐT ÉLT a földön, többet kellett volna tanulnia, fejlődnie, "érnie"--az érésnek nincsen "végpontja", hanem folyamatos fejlődés, ami normális esetben egyenletes, kisebb nagyobb kiugrásokkal, lemaradásokkal. Ha lelki társra talált egy 17 évesben, KOMOLY BAJA VAN! Akkor is, ha kívülről nem látod, de hogyan is láthatnád, vehetnéd észre mikor még alig láttál valamit a világból. Gondolj bele milyen gyerek voltál 3-4 évvel ezelőtt! FOGD meg a régi képeidet, olvasgassad vissza a barátaiddal a beszélgetéseket, reakcióidat. És ez csak 3 év! Neki meg 7x ennyi ideje volt, 21 éve, hogy eltávolodjon a tinik korosztályától lelkileg, és nem jött össze neki. Nem azért, mert különleges vagy(nyilván az vagy, mindenki az), hanem mert ő selejtes. És tudom, hogy rohadtul nem látod, de tényleg az, a társadalom kilökné magából, ha ez kiderülne, kirúgnák az állásából, tökmindegy, hogy tanár-e, mert mindenki tudja/látja/érzi, aki ELEGET ÉLT, hogy az emberünk beteg belül, nem a világ téved, és nem azért nem látod, mert rossz vagy, vagy éretlen. Azért nem látod, mert 17 éves vagy. Ő is tudja magáról, hogy nem normális, amit érez/tesz, de nem érdekli, mert számára kellemes, és azt hiszi átvállalhatja tőle egy 17 éves a felelősséget, csak mert ő kezdeményezett. EGÉSZSÉGES felnőtt ember igenis lerúgja magáról a rámászó tinilányt, pláne ha majdnem 40, a másik érdekében! Nem a sajátja érdekében, valószínűleg a legtöbben megdugnák, pár beteg bele is szeretne, de egészséges ember az ennyivel fiatalabb fél irányába felelősséget érez, és ennek eleget tesz. Emberünknél ez nincs meg, nem érdekel, mennyit kellett "győzködni", csak külön élvezte a dolgot, hogy rádhárítja a felelősséget, mikor annak semmi keresnivalója rajtad, ilyenért NEM TUDSZ felelősséget vállalni, ez etikátlan. Kényelmes neki, hogy átrakja a kapcsolatotok "terhét" rád. Ajj bárcsak gondolkoznál kicsit jobban. Azt hiszem csak arról az oldalról tudom megfogni, hogyha 3 évet(tudod, azt mondtad 20nak kinézel, hihetett ennyinek), soknak érzel változás terén, akkor biztosan érezned kell, hogy 21 meg RENGETEG!


Én biztosan nem jönnék össze olyan férfival, akinek valaha tinilánnyal volt viszonya, nem is tudom a szerelmi kapcsolat vagy a szexuális rosszabb-e, de talán a szerelmi, mert akkor pszichésen nagyon beteg, ha szex csak, akkor viszont csak gátlástalan. Akik itt írtak 13 év korkülönbséggel amúgy azok is betegek, nem attól függ egy kapcsolat "sikere", hogy házasság meg gyerek meg 10 év együttlét lesz-e a vége, de az még mindig a kevésbé rossz kategória, mint mikor tizenévest szednek fel. 4 év múlva nagyobb rálátásod lesz, 10 év múlva mégtöbb(ha egészségesen fejlődsz és nem rekedsz meg egy szinten. A gyerekem oviscsoportjában is volt korkülönbséges kapcsolat, nagyon nem voltak rendben, csak ők gondolták magukról, ahol a nő idősebb, ott se. Az amúgy egy 4 gyerekes nagycsalád volt.. )


Egyszerűen csak akkor tudnád tisztán látni, ha nem lennél benne, de benne vagy. Nézz meg kérlek két sorozatot/filmet.


Az egyik [link]

Kérlek nézd végig, én tuti végig fogom nézetni a lányommal még az ilyen esetek előtt, hátha magáénak érzi majd a tudást, ha ebben nő fel. Normális esetben ilyen lelki folyamatok játszódnak le mindkét félben, ha egy idősebb és egy fiatalabb ember alkot egy párt. TUDOM, hogy neked nem a tanárod, de pusztán a kort nézd, nincsenek az érzelmi folyamatok tanár-diák viszonyra kiélezve. Az idősebb fél sem gondolja magáról, hogy ő számító "ragadozó", akkor sem, ha az! Nézd végig, az utolsó rész a legvalósághűbb, mindenkiben ilyen játszódik le, aki egészségesen "felgyógyul" a kapcsolatból, pont olyan gondolataik vannak, mint amiket a végén egymáshozvágnak a korábbi nagy szerelem/érzések ellenére.


Ami nagyon jól bemutatja pont ezt a folyamatot ugyanígy, csak azt hiszem tanár-diák viszony nélkül, az a true bloodban van, de jó sokat kell hozzá végignézni, a pasi aki mindenkivel kikezd egy idősebb nővel is végül hozzávágja, hogy nem volt ugyanolyan a döntése, mert ő még csak tizenéves volt a másik meg sokkal több, neki kellett volna, hogy észrevegye a helyzetet, és ne pedig éljen vele, akkor sem, ha a srác magától mászott az ágyába, és még örült is neki. Ugyanez, csak kicsit butítva, az első szerintem jobb.


Kérlek nézd meg ezeket.. légyszíves. Nagyon sajnálom az egészet, a szüleid is csak kényszerből cselekedtek, lehet én sem csinálnám másként, legalább addig próbálkoznék, amíg lehet. Nagyon remélem, ha ennyire "hatalmi viszonyok ellen" nevelem a gyerekem, megnézetek vele minden témába vágó filmet, sokat beszélgetek vele és normálisan bácsiztatom-néniztetem az idősebbeket, nem elmosva a korkülönbséges szakadékot, mint ahogy manapság megy a tegezéssel, nem fogok olyan helyzetbe kerülni, mint a szüleid.. Egyszerűen ez nincs rendben, három év rengeteg, 21 év mez aztán pláne. Akinek ilyen különböző érési folyamatokkal megtetszik a másik "lelke"(is), az nincs rendben belül. És fordítva általában a fiatalabb felek sincsenek rendben belül, csak ők még fiatalok, nekik el lehet nézni, kevesebbet éltek. Amúgy ja, simán az apád lehetne. Lehet pszichológushoz is járatnálak egyébként, amíg rá tudlak venni, amint látod az itt kommentelőknek is van baja, elkövetik ugyanazt a "hibát" kétszer, de csak az elsőre tekintenek hibaként, és arra is csak utólag.. Most ugyanolyan szituban vannak benne, és azt hiszik mert 4-5 évvel idősebbek és más dolgokat csinálnak együtt(gyerek-házasság), már más, pedig nem. Ugyanaz, csak a közös tevékenység változott, ugyanúgy meg fogják bánni x év múlva.


Ha most nem segítesz magadon, nem fogsz tudni kikerülni az ördögi körből, és 5 év múlva egy 40 éves fószerral alapítasz családot, és azt fogod hinni, hogy ez rendben van, mert már nem 17 éves tinilány vagy, hanem fiatal felnőtt. Mint ahogy most azt gondolod magadról, hogy már nem 13-14 éves kisgyerek vagy. Annyira frusztrál, bárcsak tudnék segíteni, hogy máshogy lásd, tisztára, mintha az én gyerekemmel történne a jövőben.


Esetleg még megpróbálhatnánk azt, hogy van tesód? Uncsitesód? Aki kisebb nálad! Képzeld el, hogy 15 évesen összeszedi egy rosszarcú idősebb pasi/nő, és neked elárulja, mert tudja, hogy veled is így volt, te megérted. Te látod, hogy nem oké, de ő nem látja, azt mondja kedves, helyes, segít neki, kedveli. Te látod, hogy a rokonod/tesód még tini, de ő sokkal érettebbnek látja magát, főleg kifestve, azt mondja 18nak is kinéz..


Többet nem tudok írni, remélem valamennyi eljut hozzád belőle, annak ellenére, hogy a korkülönséges kapcsolatosok 0ra fognak pontozni, mint általában. Legalább a tanárosat mindenképp nézd meg, nem a tanár-diák viszonyon van a hangsúly a végén, hanem a korkülönbséges érzelmeken, hogyan látják a helyzetüket utólag, ami köztük történt. Értem, hogy most ez jó és hasznos egyszerre, de ugyanezt tudja nyújtani egy 19 éves egyetemista is.


Bár inkább megbukna a gyerekem, mint a 38 éves pasija segítené a tanulásban. Okos lehetsz, hogy nem veszed észre, hogy apa szerepet(is) tölt be, neki kellene veled tanulnia, foglalkozni a tanulmányaiddal és segíteni, hogy jobban menjen? Egyébként az igazi veszély az, hogy elvesz/együtt éltek/gyereketek lesz, mert akkor esélyed sincs a sérülés után máshogy látni a dolgokat, az lesz az életed, a beteg lelkű ember oldalán, és sosem fogod látni mennyire beteg is az egész, mert belülről nem fog olyan rossznak tűnni. Azt a legtöbben kiheverik, ha csak szex és kihasználnak, de azt se mindig rendesen és nyom nélkül.


Sajnálom, igazán.

2023. márc. 2. 05:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/72 anonim ***** válasza:
97%
Érdekes lenne egy közös ebéd. Biztos lenne közös témája a szüleiddel. Ugyanis cirka egy korúak. Az apád lehetne. És félig meddig apáskodik is feletted. Este a pasid (megdug) nappal meg az apád (tanul veled). Gratulálok! Ha ezt nem sikerül belátnod/átlátnod már vannak bajok a toronyban
2023. márc. 2. 05:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/72 anonim ***** válasza:
90%

Minden tinilány azt hiszi, hogy érettebb a koránál.. pedig a francokat. A szüleid normálisan állnak a témához, én is tiltanám, és már rég megkerestem volna a faszit is, hogy megkerdezzem mégis mi baja van.

Téged meg lehet beiratnálak valami nőiesség tanfolyamra, ha már otthon nem sikerült elsajatitani, hogy nem vagyunk erőszakos piócák, ha valaki nem akar, akkor nem akar. Ezt illik tudomásul venni, nem rátelepedni.

2023. márc. 2. 05:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/72 anonim ***** válasza:
95%

Az a 37 éves férfi, aki szabadidejében a tini barátnője történelem érettségi tételeit csinálja, az nem normális.

Nem látod reálisan a helyzetet mert tini vagy. Nem vagy érettebb a korodnál. Pont olyan vagy mint a többi tini, csak erőszakosabb, rámásztál ő meg kihasználta

2023. márc. 2. 06:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/72 anonim ***** válasza:
97%

Senki nem akarja, hogy a gyereke egy mentálisan beteg emberrel legyen együtt, márpedig egy 38 éves pasi, aki 16 évessel jön össze, az beteg, nemnormális, kretén.


Nyilván 17 évesen te ezt nem hiszed el, de nem véletlenek az egyöntetű válaszok.

2023. márc. 2. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/72 anonim ***** válasza:
96%
Nem(csak) az a baj, hogy tini. Az a baj, hogy sokkal fiatalabb! Egy sokkal fiatalabb sosem fogja úgy látni a dolgokat, mint egy idősebb! Na meg az a baja, hogy vele történik. Le merném fogadni, hogyha olyan kortársával történne, akit lenéz, azt mondaná, hogy nincs rendben. Belülről, kevesebb tapasztalattal nem tud “józanon” gondolkozni, folyton az érettséggel jönnek.. pedig aki nem tart a többséggel, mindig le van maradva, pláne így, az idősebb párkapcsolatosdinál nincs nagyobb jele az éretlenségnek.
2023. márc. 2. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/72 anonim ***** válasza:
7%

Hahooo most en leszek a szar, de en biztatlak

Ugyan ebben a helyzetben voltam anno

A parom akkor volt 35 mikor talalkoztunk en 16voltam

Anyuek elleneztek, eltiltottak, ment a háború

Mondjuk nekem anyuékkal sose volt jó kapcsolatom, de ez mellékes

Én akkor már dolgoztam, így mindig meló után találkoztunk

18éves voltam mikor megpattantam otthonról (előttük pakoltam, szálltam be a kocsiba és jöttem el, tehát nem titokban ment)

Ment még 1-2 hónapig a harc, nyomták a hülyeséget

Utána elkezdtek megenyhülni, lementünk hozzájuk, leültünk beszélni (amire addig nem adtak lehetőséget SOHA) megértették a mi oldalunkat

Azóta a férjem, van egy kislányunk, és szent a béke a családban😀

Nekünk jól alakult

Ha úgy érzed rendben vagytok, nem csak kihasznál, és nem a rózsaszín köd lebeg az orrod előtt, akkor hajrá, kitartás

2023. márc. 2. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/72 anonim ***** válasza:
8%

A kérdező ha jól értelmezem mindjárt 18 lesz, befejezi a középiskolát, igaz, fiatal, de nem kislány már. Nem egy 14 évesről beszélünk.

Nekem is az idősebb pasik jöttek be, igaz, ezt én is soknak tartom, de azért szerintem nem kell ezen ennyire nagyon kiakadni. “Kihasználja”, “irányítja”, “csak szexre kell” stb., egy 20 év körüli fiú ezt nem csinálhatná meg, csak egy idősebb? Igen, sok, de volt már erre példa. Pl az énekesnő Szandi és férje között is elég nagy a korkülönbség, Szandi 16 éves volt, amikor összejöttek, mégis azóta boldogan élnek. Apám és a felesége között meg 17 év van, mégis 6 éve együtt vannak, elvannak.

Szerintem ez a nagyobb korkülönbség akkor problémás, ha mondjuk családalapítás a cél.

2023. márc. 2. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/72 anonim ***** válasza:
97%
Na majd megnézem, 48-as, mit fogsz szólni, mikor a 16 éves lányodat 35 körüli pasi akarja befűzni. Most azt mondod, semmit, akkor még látni fogod, mennyire beteg ez a dolog, látni fogod már a különbséget egy 16-17 és egy 35+-os között.
2023. márc. 2. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/72 anonim ***** válasza:
96%

Kicsit azért gondolj bele a jövődbe. Egy volt osztalytársam is kb 20 évvel idősebb férfival házas, szült neki 2 gyereket. Most a ffi 50 múlt, a nő 31. Családi képeken nagyon rosszul jön ki, hogy a gyerek nagypapája fiatalabbnak néz ki az apukájánál. Szörnyű nézni is, de mondjuk ő már 20on akármennyi volt, nem szólt bele senki.

És azért ritka, hogy az ilyen kapcsolatok tartósak maradnak. Melletted meg valószínűleg ismerkedik idősebb nőkkel, csak addig is jó vagy d.gni. Ha belátod, ha nem.

A szüleiddel értek egyet, apád helyében én találkoznék vele, és a tökét is levágnám!!! Anyád helyében is, de azért apuka mégis csak erősebb nagy valószínűséggel.

Téged meg pszichológushoz vinnélek, hogy miért van apa fétised.

2023. márc. 2. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!