Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Az anyám eltiltott a barátomtó...

Az anyám eltiltott a barátomtól, mit tegyek, amitől jobb belátásra térne?

Figyelt kérdés

Együtt vagyok valakivel, aki idősebb nálam (én még csak 17 vagyok, most fogok érettségizni). Nem így terveztük, ő szerintem sehogy nem tervezett velem, én közeledtem felé "úgy".

A kapcsolatunkat titkoltuk, miattam, vagyis a családom miatt, mert nem akartam balhét. Tudtam, hogy nem nézték volna ezt jó szemmel. Igazam is lett, mikor ez kiderült, jött a szokásos "csak kihasznál, szexre kellesz neki, nem vesz komolyan, két nap múlva már mással lesz" fejmosás, meg hogy el vagyok tiltva tőle, a gimin, edzésen, különórákon kívül nem mehetek sehová és barátnőkkel is nálunk találkozhatok csak. Ők is körbe lettek telefonálva, hogy mit tudnak, mióta tart ezt, ki ez, mi ez. Tök ciki az egész. Ráadásul meg sem hallgatnak, apa csak azt fújja, amit anya, meg ráhagyja az egészet.

Nem látják, hogy mióta a barátommal vagyok, majdnem egy éve, azóta minden más. Boldog vagyok, lett egy stabilabb jövőbeli célom, tervem, nem csak annyi, hogy elkezdek egy szakot, aztán majd alakul. Az előző két félévemben kitűnő lettem, ami neki is köszönhető, mert pl. rengeteg matekfeladatot segített megcsinálni, elmagyarázta érthetően az érettségis feladatokat is. Törinél külön jegyzeteket csinált nekem, kiírogatta az évszámokat, meg ilyen idővonalas cuccot is csinált. (Nem gimis tanár, csak nagyon okos és kb. mindenhez ért, + szereti a szabadidejét velem tölteni.)

Jó hatással van rám és nem tudom jelenleg elképzelni, hogy ne legyen az életemnek a része.


Mondtam, hogy ismerjék meg, beszéljenek vele, apa hajlana is erre, anya meg nem, szóval így a válasz nem. Mert hogy őt ez nem érdekli, nem fog egy hazug emberrel leülni beszélgetni. Mert hogy ezt mióta titkoljuk... Ezt is mondtam, hogy ő már az elején eljött volna bemutatni, megismerkedni, de én nem akartam, mert pont ettől a reakciótól tartottam.


2023. márc. 1. 20:24
1 2 3 4 5 6 7 8
 31/72 A kérdező kommentje:
17 évesen miért lenne korán nemi életet élni?!
2023. márc. 1. 21:59
 32/72 anonim ***** válasza:
23%
34: miért ne lenne korán ?!
2023. márc. 1. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/72 A kérdező kommentje:

Nézz szét szerintem kicsit a világban. :)

Anyám 40 éves elmúlt, de még anno neki is 15 éves korában volt az első kapcsolata.

2023. márc. 1. 22:04
 34/72 anonim ***** válasza:
45%

36: AHÁ!


Akkor anyád azért félt téged ennyire, mert nem akarja, hogy te is hamar kiégj és valszeg megbánta, hogy ő is korán kezdte, téged megpróbál jó úton tartani...


A világ rossz felé halad, ne kövesd a rossz példákat !!

2023. márc. 1. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/72 anonim ***** válasza:
98%

17 évesen nekem 27 éves párom volt.

Őszinte leszek, rohadtul nem voltunk egy szinten semmilyen téren sem. Nagyon más életszakaszban voltunk, ami nagyon ütötte egymást.

Ez az amit nem fogsz fel.


Valaki azt írja, hogy van előnye, hisz a pali legalább kifizeti vagy vállalja ha teherbe esik.

Ez lehet.


Viszont én úgy gondolom, nem egy jóval idősebb palinak kellene formálnia a saját ízlése szerint, mert tagadhatod ahogy akarod szemellenzősen, azt teszi, még ha te észre sem veszed, hanem saját magadat megtalálni, kitalálni egy korodbelivel.


17 évesen nem vagy sem elég érett, sem gondolkodásban, sem érzelmileg, sem elég tapasztalt a világról. Így valljuk be a testeden kívűl nem sok mindent tudsz érdemben nyújtani egy 38 évesnek..

2023. márc. 1. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/72 anonim ***** válasza:
89%

Aki 37 évesen nem kell a kortársainak azzal van valami nagy bibi csak te nem veszed észre. Onnan tudom hogy az ilyen korú férfiak vakrandin durván problémás ha nem anyagilag akkor érzelmileg, lelkileg. Lehet azért tökéletes mert ő is egy kamasz szintjén van,de ugye egy 30 éves csajnak sem kell.

Azért nem veszed észre mert kis kamasz vagy és számodra egy csomó dolog most még nem ciki de 30 évesen valszeg te is lúzernek tartanád, csak wgy példa az hogy tudott segíteni az érettségiben 38 éves fejjel hidd el ebben a korosztályban nem nagy szám,csak neked az mert igenis egy gyerek vagy aki naív. Majd 5 év múlva rájössz.


Nem ok nélkül nem kell 30 éves nőknek és ezért kezd ki egyetemistákkal...

2023. márc. 1. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/72 anonim ***** válasza:
96%

"Az anyám eltiltott a barátomtól, mit tegyek, amitől jobb belátásra térne?"

Jól tette. Hallgass a szüleidre, később majd megköszönöd neki.

Szerinted miért nem a korabeli nőkkel kezd???

Egy ilyen korú ember úgy meg tud szédíteni egy ilyen hozzá képest kislányt észre sem veszed. Már most a saját családod ellen fordultál. Ez is egy jel. Térj észhez, javaslom neked.

Mit ismerjenek meg rajta?

40 éves fejjel 16 évesbe látja a partnert? Juj ez nagyon durva. Nem látsz tisztán. A szüleid ott vannak segítenek, addig térj észhez, míg nem lesz nagyobb gond.

2023. márc. 1. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/72 anonim ***** válasza:
97%

En inkabb azon a reszen vagyok kicsit fentakadva, hogy te tovabbtanulni keszulsz, o viszont majd' 40 evesen mar inkabb csaladalapitos korban van. Hosszutavon ez zuros lesz, mert te vagy tanulsz vagy szulsz csunyan mondva. Ha meg o nem szeretne csaladot, oke akkor nalad fog eljonni 5-10 ev mulva, hogy akarsz neki meg kb nem is lesz hasznalhato spermaja hozza.

Ertem, hogy nem azert vagy vele hogy hozzamenj de ha alapbol rovidtavon tervezel vele akkor vegkepp nem latom ertelmet az egesznek.

2023. márc. 1. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/72 anonim ***** válasza:
94%

A kamaszkor nem arról híres, hogy tiszta fejjel tud az ember gondolkodni, dúlnak a hormonok stb Aki vissza emlékszik, hogy mikor ő volt ilyen korú milyen sok dolog volt, amiben éretlenül gondolkodott.

Nem látod át sajnos, hogy mibe keveredtél.

Itt hangsúlyozgatod, hogy sminkkel kinézel 20 évesnek. Nem ezen van a lényeg. A szüleid is csak jót akarnak neked.

Nem egészséges dolog, hogy apád korú emberrel foglalkozol. Főleg, hogy még viszonozza is.

Infantilis emberek bonyolódnak szerelmi kapcsolatba kislányokkal.

A szüleid azért tiltanak, mert ez a helyes. Majd meg tudod, ha lesz gyereked. Azt az aggódást meg idegeskedést. Tudod te mit élhetnek át?

Ez egy családot kikészíthet. Hát normális az az ember is szerinted? Testileg lehet érett vagy, de agyilag nagyon nem ahhoz, hogy felelős döntéseket hozz. El van homályosulva az agyad a tinédzser hormonoktól.

2023. márc. 2. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/72 anonim ***** válasza:
96%
A szüleidet a türelmesebbik fajtából faragták. Más ember már lehet letekerte volna az ürge tökét, amiért a kiskorú gyerekével foglalkozik.
2023. márc. 2. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!