Lehet, hogy ez a kamaszkor miatt van?

Ez nem lehet, hanem biztos, hogy a kamasz kor miatt van. A kérdés az, hogy mit szeretnél csinálni. Hisztizni, vagy megoldást találni. Ne érts félre! A "hisztit" nem rosszindulatból mondom. Pontosan tudom, hogy néha igenis kell sajnáltatni magunkat, nyavajogni, kisírni minden bánatot és teletorokból üvölteni, hogy "Dögöljetek meg!" Ha ezt szeretnéd csinálni, ha ettől megkönnyebbülsz akkor hajrá. Viszont a vagdosást nem ajánlom. Ez egy olyan (egyesek szerint hatásos) feszültséglevezetés, ami többet árt, mint használ. Mégis miért lenne könnyebb, ha látod kicsordulni a véred? Semmi extra nincs benne, nem a fájdalom szimbóluma, hanem egy egyszerű testnedv. Maga a fájdalom sem enyhít a terhedet tekintve, hogy az fizikai és a lelki fájdalom az agy különböző pontjain keletkezik így nem befolyásolják egymást (kivéve néhány speciális esetet, amit most lusta vagyok felsorolni). Egyszóval, a vagdosás hülyeség és egyáltalán nem hatásos. Szóval ha tombolni is szeretnél, felejtsd el!

Viszont, ha tényleg problémáid vannak (például, hogy bántanak mások) nem szabad csak ülni a babérjaidon és szenvedni. Igenis lépéseket kell tenni ez ügyben. Keress egy nyugis időpontot, amikor elgondolkozhatsz a helyes megoldáson. Ne félj változtatni! Ha úgy érzed, hogy a sulidban mindenki ellened van, csak bántanak és ez még a tanulmányaid rovására is megy, ne legyél rest iskolát váltani. Mindenkinek joga van a kiegyensúlyozott élethez és a "zaklatás" mentes mindennapokhoz. Ne szenvedj némán. Ha úgy érzed van valaki, akivel megoszthatod mindezt, ha kell levél formájában (sokak -köztük én is- írásban sokkal jobban kommunikálnak.) Keress hobbit, célokat. Ha úgy érzed semmi sem sikerül és te vagy a tökéletlenség szinonimája csak szívd be a levegőt és mond ki háromszor jó hangosan, hogy "orbitális baromság". Próbáld objektíven szemlélni magad, mintha csak egy jóakaró tanár lennél. ("Igen, itt meg itt még fejlődnöm kell, de ez meg az már egész jól megy.") És értsd meg, hogy nem mehet minden tökéletesen, nem felelhetsz meg mindenkinek, sosem fog mindenki szeretni, DE amíg van legalább egy ember, akinek nagyon sokat jelentesz, amíg fiatal vagy és egészséges nem számítanak a bunkó megjegyzések. Hogy mások mit gondolnak rólad, az teljesen független tőled, nem tudod befolyásolni, max hatással lehetsz rá. De az emberek, amúgy is imádnak kritizálni és mindent szubjektív érzelmi alapon szemlélni (azaz, ha valakinek nem szimpi a képed még a legtökéletesebb munkádat is lehordja, mert így ismét csak elbizonytalaníthat.) Vedd körül magad megértő, de pozitív emberekkel. Hiába vannak hasonlóan szenvedő rokonlelkek, a társaságuk egy idő után nyomasztó lesz és sosem fogsz tudni kitörni ebből a depresszív gyűrűből. Fel a fejjel és ne félj segítséget kérni, ha úgy adódik. Ne bántsd magad! Kitartás! 16L

uriiiiisten nagyon megértelek 100%-ban ugyanezt érzem..

szerintem azért van ez mert amikor sírtál, amikor fájt, mindenki leszarta.. és azt hiszik nekünk nincsenek problémáink mert ha nem látják hogy megvágtad a kezed, ha nem sírsz, ha nem ordítasz te tök egészséges, életvidám ember vagy.. hátafszt.. és senki nem érti ezt meg.. azt írják "de hülye vagy, stb." nincsenek a helyzetünkben.. de amúgy nagyon ezt érzem, írhastz üziben iiiiis.:))

kedves Kérdező,én (is) maximálisan megértelek, pedig már régen voltam kamasz. de ugyanezeket átéltem. vagdostam magam "szórakozásból" is (hogy jól kiakasszak másokat) meg depiből is, és sokszor vágtam a fejemet úgy a falba, h felszakadt a homlokomon a bőr, mert érezni akartam valami testi fájdalmat, ami erősebb a lelkinél, és elnyomja azt!!! mert szerintem itt a kulcsa a dolognak. az önsajnálat is, de főként a fájdalom érzése, mert az megváltást okoz, nem csak a keresztény fasságban, hanem tényleg, átértékelődnek az ember érzései, a világról és az életről való véleménye.

megpróbálok érthető lenni, remélem sikerül.

ez összetett probléma,és egyik része sem utal betegségre, kár pszichiáterhez járnod, max. az iskolapszichológussal elbeszélgethetsz egyszer, hátha javasol 1-2 megoldást, kiderítitek, mi érdekel téged mi irányába vonzódsz, és tippet ad, hol vezesd le z energiád - merthogy ez javarészt egy rettentő felgyülemlett (benned haragként jelenlévő) energia kérdése, amit használhatsz (jó v rossz) célokra, vagy visszafordíthatod önmagad ellen. na, az utóbbinak semmi értelme. de az előbbivel nagyon nagy dolgokat lehet elérni, többek között figyelmet, megbecsülést, sikert is.

másfelől, amit előttem is írtak: megértés hiánya, szeretethiány (a feltűnési viszketegség egy ócsárló, buta kifejezés, bizonyára a válaszolónak is ezt vágták a fejéhez gyerekkorában, most visszaadja, hajrá!), segítségkérés. nem egyszerű annak, aki képtelen rá, és feltételezem, te (is) képtelen vagy, másképp nem rejtetted volna el mindig a sírásod. meg kell ismerned hasonló érzésű korodbelieket, mert tényleg csak bennük bízhatsz meg igazán, mindenki más, bármilyen kedves és odaadó, adott pillanatban nem fog érteni, és csalódást okoz majd. ha elmúlik a kamaszkor, a világ egyik napról a másikra kinyílik előtted, megérzed majd a saját erődet és képességeidet, majd meglátod, h azok, akiktől tartottál v félték, valójában milyen kicsi sz.rok, és hogy iszkolnak majd, ha ellenállásba ütköznek.

az a válaszoló, aki a tumblr véres-csonkításos képeit emlegette, nagyon betalált nálam, mert pár éve ugyanezeket nézegettem/posztoltam én is, csak már jóval idősebb koromban, és nem az öncsonkítás vágya vezérelt, hanem fordítva, az élet legprimitívebb igenlése. és ez érzés pont akkor jön el, amikor épp túlesel azon, amit most érzel. mikor majd rájössz, h mindegy mindegy, semminek sincs értelme, még annak sem, h összevagdosd magad. és hogy a legjobb, amit tehetsz, az, h megtanulsz élni: a mának, a pillanatnak, a semminek. és innen fogod újraépíteni az életed. ez lesz a felnőttkor.

Szerintem egyszerűen csak a közép pontba akarsz jutni,úgy fondolod,hogy ha összetörsz akkor mindenki ott repdes körülötted és meg fognak sajnálni.

Ne aggódj az élet totál igazságtalan,szerintem majd depressziós is leszel,de nem fog mindenki megsajnálni.

Egyébként inkább beszélgess rendszeresen egy pszichologussal,szerintem szeretet hiányod lehet.

én is ugyan így vagyok és ahogy látom majdnem minden kamasz ilyen és ezeket élé át,én is vagdostam magam,vannak a kezemen sebhelyek amik már 1-2 éve ott vannak és nem tünnek el.

Engem is utáltam már általánosban is mindig kiközösítettek,és rengetegszer cserben hagytak,depressziós voltam,

sokszor amikor mentem a suliba nem mertem bemenni az osztályba,az osztály előtt várakoztam és csak akkor minden be amikor a tanár is még ha le is cseszett.

az az időszak is nagyon rossz volt,minden nap sírtam,

főleg otthon látszódott rajtam a feszültség,pici kis dolgokkal is már nagyon feltudtak húzni és csapkodtam idegeskedtem még a fejemet is belevertem a falba,vagdostam magam,volt olyan amikor a kezemet belevágtam az üveg ajtóba és kitörtem az üveget a kezem pedig nagyon vérzett el is törött.

Minden kamasznak van depis időszaka,lányoknál sokan ezért elkezdik festeni magukat ezerrel,póthaj, műcici és máris magabiztosnak tűnnek pedig egyáltalán nem azok.

nem jó ha most összetörsz úgy nem lehet tanulni.

13 évesen öngyilkos voltam, mert anyámnak ködös kellettem, úgy éreztem senki sem szeret, szóval csak kamasz voltam és rosszul döntöttem. Megmentettek.

Ma 36 vagyok és 4 gyerek anyukája és nagyon boldog.

Mindig van tovább és érdemes is. Sok boldogságot nem éltem volna át, ha akkor sikerül és csak egy köcsög, szánalmas, lúzer és önző kamaszra emlékeznének ma. Vagy lehet, hogy a kutya sem emlékezne rám.