Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mennyire lenne nehéz két...

Mennyire lenne nehéz két kicsi gyerekkel szinte segítség nélkül a mostani helyzetben, nem tudom mit tegyek?

Figyelt kérdés

Megpróbálom összefoglalni a jobb érthetőség kedvééért. Nem tudom, hogy megtartsam-e a babát, nagyon nehéz döntés, szívem szakad meg.


Nem rég töltötte be a két éves kort a lányom. Most ment volna bölcsődébe, de kiderült, hogy terhes vagyok és így nem is vennék be, pedig nagy szükség lenne neki közösségre, mivel szinte csak velem és az apjával találkozik, anyós nem nagyon van oda a gyerekekért, inkább csavarog, családom pedig messze lakik. Nem beszél még, csak 5-6 szót mond, de egyébként mindent megért, de szeretném elvinni kivizsgáltatni. Mivel évvesztes, csak jövő év szeptemberében tudna oviba menni.

Most mentem volna vissza dolgozni, mivel már vagy 3 éve nem dolgozom és megmondom őszintén, hogy néha kicsit mintha bekattannék itthon, főleg a járvány miatt nem tudunk elmenni sehova. Nincs közelben unokatesó, testvérek, barátnők, nagymamama, szóval nem olyan anyuka vagyok, aki számíthat a párján kívül másra, mint körülöttem majdnem mindenki. Ráadásul ugye egy fizetésből élünk jelenleg, nem éhezünk, nem putriban élünk, de elég puritán módon.


Nem tudom, hogy ebben a helyzetben megtudnék-e bírkózni két gyerekkel. Tudom, hogy nekem kell eldönteni, de gondoltam kiírom a kérdést vállalva a különböző véleményeket. Fizikailag nem vagyok túl erős, a lányom mellett mikor kicsi volt viszont tudtam pihenni napközben mikor aludt, de mivel nem mehet bölcsibe a nagyobbik így napközben sem tudnék aludni és nem tudom anyukámat áthívni, hogy egy órát vigyázzon a picire míg alszom.

Attól is tartok, hogy nem kaphatok védőoltást a Covidra, pedig állítólag a terhesekre nagyon veszélyes lehet, de ez csak egy mellékes izgalom.


Ugyanakkor lelkiismeret-furdalásom van, hogy kezdődik egy új élet bennem és a gyerekemet megfosztanám egy testvértől, magunkat pedig egy új kis élettől.



2021. márc. 16. 09:58
1 2 3 4 5 6
 21/55 anonim ***** válasza:
24%
Ugyanez lesz a 2.al is ha megtartod!
2021. márc. 16. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/55 anonim ***** válasza:
65%
Vagy nem...
2021. márc. 16. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/55 anonim ***** válasza:
79%

"a gyerekemet megfosztanám egy testvértől"

- a gyerekednek nem testvérre van szüksége, hanem stabil anyagi és mentális háttérre, és nálatok jelenleg egyik sincs meg.

Három éve nincs fizetésed, nincs segítséged, mentálisan nem vagy a toppon, ezt szorozd meg legalább kettővel.

Én a meglévő gyerekemre gondolnék, hogy neki is joga van egy méltó gyerekkorhoz, amiben a testvér megléte utolsó szempont. Sokkal fontosabb, hogy azt lássa, anyu-apu jól vannak, nem kimerültek, nem aggódnak a pénzen, a megélhetésen, amikor eljön az idő, mehet egyetemre, tudjátok támogatni, minőségi időt tudtok együtt tölteni.

2021. márc. 16. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/55 anonim ***** válasza:
78%

Ja nem igazad van, inkább tartsa meg úgy, hogy teherként tekint az egészre és érezhetően a háta közepére sem kívánja, majd max megszívja a gyerek, de hát az kit érdekel.. Téged biztos nem, hisz nem neked kell majd megküzdeni vele.

Fejezzük már be ezt a beteges abortuszellenességet és hagyjuk már meg, hogy mindenkinek meglegyen a saját döntési joga az élete és teste felett! Inkább az ilyen emberek "fújjjj", akik képtelenek tiszteletben tartani, hogy nem mindenki az ő értékrendjük szerint él!

2021. márc. 16. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/55 anonim ***** válasza:
79%

4-es vagyok, én is erre gondoltam amúgy, hiába pontozott le a nagyrésze, de én is ezt vallom amit az utolsók írtak, a meglevő gyerek az első, nem a sejtcsomó.. Igenis joga van nyugodtan felnőni annak aki már megvan, bizonytalan anyagi helyzetbe, úgy hogy lerí hogy igazán egyikőtök se akarja minek kellene mégegy gyerek? A jelenlegi amúgy se túl rózsás helyzetbe jönne még egy síró csecsemő, kórházasdi, anyagi teher stb, ki tudja mi lesz.. Apuka se nagyon akarja, ha ennyivel letudja hogy rádbízza.

Olyan gyerek akit egyik szülő se akar igazán szerintem ne szülessen meg.

írta nekem valaki bár törölték, hogy fejezzem be az abortusz propagálását..Én nem probalgálom az abortuszt mindenkinek, de ott ahol nem kívánt gyerek van ott igen, mert képes eltolni mindenki életét, a szülőkét, a már meglévő gyerekét, az új gyerekét. Ez nem egy orosz rulett, hogy hátha szereted majd mégis..

Ha valaki tudatosan akar

2021. márc. 16. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/55 anonim ***** válasza:
74%

Elküldtem véletlen előbb

SZóval ha valaki tudatosan akar gyereket, annak nem mondanék ilyet hogy vetesse el. De ahol egyértelmű hogy az a gyerek csak teher lenne nagy valószínűséggel, ott igenis azt mondom ne tartsa meg, és emiatt nem kell bűntudatot érezni.

2021. márc. 16. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/55 anonim ***** válasza:
18%
Én nem tudom miről beszélnek itt egyesek, szerintem itt is megjelentek a gyerekutálók mint a hasonló kérdéseknél mindig. Oké hogy a meglévő gyerek az első, de nem arról van szó hogy egy nagyon beteg baba születne mellé, vagy éheznének.. írja hogy “a szíve szakad meg”, nem tudja mit tegyen. Nektek ebből hol jön le az hogy a háta közepére sem kívánja és minden más vélemény csak abortuszellenesség? Kérdező! Amíg bizonytalan vagy, ne menj abortuszra! Ha tényleg egy porcikád sem kívánja, csak akkor. Ha bizonytalan vagy, gondolj bele mit fogsz érezni abortusz után amikor kijössz a nehéz kisgyerekkorból, az esetleges depresszióból. Együtt tudsz majd vele élni? És fordítva: ha lesz egy másik gyereked el tudod képzelni hogy ne szeresd őt ugyanúgy, és hogy azt kívánnád bár ne lenne?
2021. márc. 16. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/55 anonim ***** válasza:
80%

Persze, mert ha az ember akár csak kimeri ejteni a száján az abortusz szót, máris gyerekutáló lesz, logikus.🤦🏻‍♀️

Igen, a szíve szakad meg, de ha annyira megszakadna, akkor fel sem merülne a fejében az elvetetés gondolata! Továbbá utána azért szépen kifejti, hogy miért is lenne rossz még egy gyerek, konkrétan jót és pozitívumot nem írt, csak negatívumot. Azokat is olvastad vagy leragadtál a jaj a szívem szakad meg résznél?! Én racionálisan próbáltam közelíteni a kérdést, miszerint aki ennyire teherként és problémaként élne meg egy újabb gyereket, annak lehet jobb, ha nem lesz. (vagy legalábbis nem most) És ebben a világon semmi gyerekutálat nincs!

Pont, hogy létezik a megtartás és minden más csak abortuszellenesség. Azért az, hogy persze menjen kapartatni, fújjjj fújjjj, meg valaki le merte írni, hogy ő abortuszra menne és máris jött a ne reklámozd az abortuszt, csak mert pszichés bajaid vannak, bőven kimeríti az abortuszellenesség fogalmát. Egy dolog, hogy ezek a kommentek el lettek takarítva, de már mitől lenne bárkinek pszichés baja, mert hasonló helyzetben ő abortusz választana?? Nem is értem.

A kérdező véleményt kérdezett és meglepő módon az, hogy jelen helyzetben én vagy XY abortuszra menne is pontosan ugyanolyan vélemény, mint az hogy én meg megtartanám. Jó lenne végre tiszteletben tartani a másik véleményét.

2021. márc. 16. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/55 anonim ***** válasza:
19%
28: fogalmam sincs ki vagy, melyik hozzászólást írtad, ha rád nem igaz nem veszed magadra és kész, nem kell a fél oldal rizsa. És azt sem tudom hogy milyen kommentek lettek eltakarítva, nem lógok itt egész nap.
2021. márc. 16. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/55 anonim ***** válasza:
26%
Valakinek a kisbaba mellett is kampányolnia kell! Ezert nem fogok eknézést kérni ha tetszik ha nem. Akkor se fogok pálcát törni fekette, ha abortuszra megy,de jól meggondolnám a helyébe. A többség nagyon megbánja de akkor már késő.A maradék meg idejön sejtcsomózni.... te is az voltál egyszer, milyen jó, hogy édesanyád nem problémát látott benned!
2021. márc. 16. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!