Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mennyire lenne nehéz két...

Mennyire lenne nehéz két kicsi gyerekkel szinte segítség nélkül a mostani helyzetben, nem tudom mit tegyek?

Figyelt kérdés

Megpróbálom összefoglalni a jobb érthetőség kedvééért. Nem tudom, hogy megtartsam-e a babát, nagyon nehéz döntés, szívem szakad meg.


Nem rég töltötte be a két éves kort a lányom. Most ment volna bölcsődébe, de kiderült, hogy terhes vagyok és így nem is vennék be, pedig nagy szükség lenne neki közösségre, mivel szinte csak velem és az apjával találkozik, anyós nem nagyon van oda a gyerekekért, inkább csavarog, családom pedig messze lakik. Nem beszél még, csak 5-6 szót mond, de egyébként mindent megért, de szeretném elvinni kivizsgáltatni. Mivel évvesztes, csak jövő év szeptemberében tudna oviba menni.

Most mentem volna vissza dolgozni, mivel már vagy 3 éve nem dolgozom és megmondom őszintén, hogy néha kicsit mintha bekattannék itthon, főleg a járvány miatt nem tudunk elmenni sehova. Nincs közelben unokatesó, testvérek, barátnők, nagymamama, szóval nem olyan anyuka vagyok, aki számíthat a párján kívül másra, mint körülöttem majdnem mindenki. Ráadásul ugye egy fizetésből élünk jelenleg, nem éhezünk, nem putriban élünk, de elég puritán módon.


Nem tudom, hogy ebben a helyzetben megtudnék-e bírkózni két gyerekkel. Tudom, hogy nekem kell eldönteni, de gondoltam kiírom a kérdést vállalva a különböző véleményeket. Fizikailag nem vagyok túl erős, a lányom mellett mikor kicsi volt viszont tudtam pihenni napközben mikor aludt, de mivel nem mehet bölcsibe a nagyobbik így napközben sem tudnék aludni és nem tudom anyukámat áthívni, hogy egy órát vigyázzon a picire míg alszom.

Attól is tartok, hogy nem kaphatok védőoltást a Covidra, pedig állítólag a terhesekre nagyon veszélyes lehet, de ez csak egy mellékes izgalom.


Ugyanakkor lelkiismeret-furdalásom van, hogy kezdődik egy új élet bennem és a gyerekemet megfosztanám egy testvértől, magunkat pedig egy új kis élettől.



2021. márc. 16. 09:58
1 2 3 4 5 6
 51/55 anonim ***** válasza:
73%

Fontosabb, hogy lesz-e még egy unoka, mint a saját egészsége? Ezt ugye te sem gondolod komolyan. Papám egy hete fekszik az intenzíven a COVID miatt kétoldali tüdőgyullasással, 40 fokos, csillapíthatlan lázzal.

Remélem, nem gondolod, hogy majd fittyet hány erre és csak úgy megy unokázni egy tomboló járvány közepén.

2021. márc. 22. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/55 anonim ***** válasza:
66%

"a kivetkezo atmeneti idoszakban az oviig mennyi segitseget kap az anya, akkor fontosabb lenne, hogy lesz-e meg egy unokama covidnal" - te nem vagy százas, ne haragudj!

Eleve ha már a nagymamán múlik, hogy lesz-e még egy gyerek, nagyon nagy baj. Csakis akkor szabad bevállalni egy gyereket, ha arról te teljes mértékben egyedül is tudsz gondoskodni. Ha a szomszéd, meg a nagymama, meg az x. rokon segítsége nélkül nem megy, akkor nem kell szülni.

Azt meg nem is részletezném, hogy mennyire el vagy tévedve, ha azt gondolod, bárkinek is veszélyeztetnie kellene a saját egészségét más gyerekvállalása miatt.

2021. márc. 22. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/55 A kérdező kommentje:
Én anyósomat megértem, én sem akarom hogy megfertőzzük egymást, nem azért írtam, hogy elítéljem őt emiatt, csak a tényt hogy nincs segítségem. Ha be lesz oltva se jönne átvazt mondta. Amúgy az oltást nem veszi komolyan, többször hívták ezügyben, de sosem veszi fel a telefont, de megy piacra, mászkálni ide-oda a párjával. Csak elgondolkodom amikor minden nap látok nagymamákat az unokáikkal játszin, utcán, boltban, mindenhol, hogy azért igen jó lenne segítség.
2021. márc. 22. 18:42
 54/55 anonim ***** válasza:
Hogy döntöttél?
2021. márc. 24. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/55 anonim válasza:
100%
Szia hogy döntöttél?
2021. márc. 25. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!