Ez mit jelenthet egy gyerektől?

Igazából nem tudhatom, talán mi sem leszünk együtt 10 éve múlva. Talán már 2 év múlva sem. Ezt nem tudhatjuk. De most jó és meg fogok mindent tenni, hogy így is maradjon és bizonyítsak neki. A kapcsolatunkat pedig igenis erősíti az, hogy nekem jó kapcsolatom van a gyerekeivel.

Egyébként én is szeretnék gyereket, tudja is és talán hamarosan lesz is.

Nem kell szidni anyukát és nem is kezdtem volna el írni a példákat, ha a kommentek nem arra mentek volna rá, hogy "anyuka biztosan tökéletes, de ha nem is az teljesen megérthető, mivel a férje elhagyta egy másik nőért". Szerintem ez nem ok a viselkedésére. De mindegy. Emiatt jobban "szenvednek" a gyerekek, mint amiatt, hogy elváltak. Ebben biztos vagyok.

Az anyjuk nem akarok lenni. De mi van, ha ők maguk kezdenek esetleg így tekinteni rám? Akkor mit kellene tennem? Őszintén érdekel.

A példákkal pedig továbbra is csak azt akartam bizonyítani, hogy talán okkal nem szeretik annyira az anyjukat, mint kellene. (Nekem továbbra sem normális az, hogy bármennyi időt SZÍVESEN külön töltenek tőle, eszükbe sem jut, nem akarnak hozzá hazamenni)

Még annyit elmondanék, hogy egyértelmű, hogy az anya címe, mindig az övé lesz. De azt, hogy a gyerekek hogyan fognak érezni azt szerintem nem ez a "rang" határozza meg. Ki mondom azt, amit gondolok: ha normálisan viselkedne velük, akkor nem kellene nekik valaki, aki ki tudja mutatni az érzelmeit feléjük, akinek van türelme hozzájuk és aki tesz azért, hogy jó legyen a kapcsolatuk. Pont, mint az apjukkal...

1. Nem csak a neked írtam, hanem általánosságban. (És téma már szinte tényleg csak ekörül forog, régen nem a gyerekekről) És valljuk be őszintén! Szinte minden válaszon érződik az, hogy én kije vagyok az apukának. (Ha mondjuk egy nagynéni lennék, egészen más lenne a helyzet)

2. Egyáltalán nem érdekel minek nevezed az olyan NŐKET, mint amilyen én vagyok! Itt senkinek fogalma sincs arról, hogy hogyan ismertük meg egymást és hogy ki milyen helyzetből jött. De nem is kérem, hogy értsétek meg. Mivel nem ezért írtam ki a kérdést. De valaki meg mondhatná, hogy ez miért lényeges? Miben befolyásolja ez az ő kapcsolatukat (anya-gyerekek).

Egyébként pedig egyértelmű, hogyha nekem az a véleményem, hogy rosszul bánik a gyerekkel, hogy nem azt várom, hogy magasztaljátok nekem. Nem azt mondom, hogy nem lehet leírni, hogy ki mit gondol. De ha ha később kifejtem, hogy miért gondolom ezt, akkor az legyen már érthető!

Most megint nem leszek népszerű, de szerencsésnek érzem magam :) A gyerekek még annyira kicsik, hogy a hasonlóan gondolkozó anyjuk mondhat, amit akar úgy sem értik meg, és mire fel fogják majd amit mond, már régen ismernek és nem lesznek előítéleteik. Nem fogják bevenni azt a mesét, hogy "mi boldogan éltünk, amíg nem jött/elszerette, talán még ma is együtt lennénk, stb... Tudni fogják, hogy magamat nem megjátszom és hogy (remélhetőleg akkor is) egy boldog párkapcsolatban leszek az apjukkal.

Ők nem kedvelnek, ha nem szeretnek. Van különbség... És ha az anyuka majd a későbbiekben igazat fog mondani, akkor elmeséli, hogy milyen is volt a kapcsolatuk, amikor mi megismertük egymást. De ezt majd úgyis az apjuk is el fogja mondani. Nem minden történet egyforma. Az, hogy ő nem értékelte a párját, de szült neki két gyereket, nem ok arra, hogy magához láncolja. A párom pedig jó apa, mert nem hagyja egyedül a gyerekek felnevelésével.

Igen, most mondhatjuk azt, hogy LEHET, hogy együtt maradtak volna, LEHET hogy ha nem velem akkor egy másik nővel jött volna össze. Velem ebben a pillanatban biztos, hogy boldog! És inkább legyen egy kiegyensúlyozott apjuk egy "újjal" kapcsolattal, mint két idegroncs együtt élő szülő. Szerintem legalábbis.

Egyébként szerintem ti pont azok a tipikus elvált/elhagyott nők vagytok/lennétek, akiknek eszükbe sem jutna átgondolni mi, hogy történt, egyszerűen könnyebb lenne a harmadikra kenni. Mekkora igazság az, hogy a harmadik csak oda fér be, ahol van a hely a kettő között...