Ez mit jelenthet egy gyerektől?

A kérdést csak azért emeltem ki, mert megint nagyon aktuális sajnos. A helyzet a gyerekek és az anyjuk között egyre rosszabb.

De ha már mindenki ilyen ítélkező. Akkor mondjátok már meg nekem, hogy milyen összefüggés van köztem és az anyjuk gyereknevelési módszerei között. Ez őszintén érdekelne, mert nem látok összefüggést. Persze, én vagyok a szemét, hogy egy "ép" családot tönkretettem... Hogyne! De ettől még miért kell úgy viselkedni a gyerekeivel ahogy teszi? Ha már ennyire elmentünk egy másik irányba...

Ja és nagyon ráéreztél a dologra, az első közös kisbabánkat várjuk. Egy álmom válik valóra, mert mindig is egy kisfiúra vágytam, két lány már úgyis van :)

Hiszem, hogy a kapcsolatunk erősebb, mint az övék valaha is volt. Ettől függetlenül bármi megtörténhet, de én mindent megteszek, hogy ne csaljon meg. Viszont, ha meg is tenné, a gyerekemmel nem lennék szemét semmilyen párkapcsolati probléma vagy új nő miatt, ez már most érzem!

Most, hogy a kérdést kiemeltem 2 anyuka is írt nekem, hogy hasonló helyzetben van, csak itt nem akarták magukat vállalni, mert értelmetlennek tartották dolgot. Szóval ezt a kamu dolgot válaszra sem méltatom. (=nem egyedi eset)

Másik részére viszont nagyon szívesen válaszolok. Rossznak tartod azt, hogy mindent meg akarok tenni azért, hogy a dolgok jól menjenek a párommal? Szerintem, ha a dolgokhoz így állsz, akkor a te kapcsolatod nagyobb veszélyben lehet :)

Egyébként a párom is mindent megtesz értem, sőt értékeli, hogy a lányait ennyire szeretem. Evidens, hogy mindent meg akarok én is tenni értük!

NEM A CSALÁDJÁT HAGYTA EL, HANEM A FELESÉGÉT. Baromi nagy a különbség!

Nem igazán tudok mit mondani arra, hogy milyen lesz a dolog, ha meglesz a baba. Nem is aggódok emiatt, majd a dolgok alakulnak maguktól. Egy biztos, a szeretetem feléjük nem fog alábbhagyni, és szerintem a többi nem lényeg.

Nyilván azért gondolod, hogy kamu, mert nem az a sztori, amit mindenki vár, hogy tönkremegy a dolog rövid idő után, elhagy, a gyerekek utálnak, stb... Sajnálom, de ilyen az élet! Nem minden fekete és fehér!

Még egy valami. Anyukával azért foglalkozok "ennyit", mert napi szinten, ha közvetetten is, de közöm van (sajnos) hozzá. Én lennék a legboldogabb, ha egyáltalán nem is kellene vele beszélnem. Azonban van 2 kislány, akik miatt kénytelenek vagyunk/lennénk normálisan kommunikálni és nevelni őket. Nyilvánvaló, hogy aki napi szinten próbál keresztbe tenni, nem tudja elkerülni a figyelmem. Bár az tény, hogy egyre jobban megy :)

Úgy gondolod, hogy én nem beszélek erről a párommal? Hogy nem próbáljuk megoldani, csak azért mert ide feltettem egy kérdést és mert válaszolok kb 5perc alatt? Nagyon gyenge az összefüggés...

7napból áll egy hét. Ebből tudod mit jelent 3 nap? Úgy gondolom, hogy nem kevés, főleg ha ezek a napok azok, amikor a gyerekek otthon vannak egész nap. Nincs magára hagyva semmivel. Tudom, szörnyűnek gondoltok, de akkor leírok PÁR példát arra, hogy menyire szuperannyu az a nő, akit annyira sajnáltok. (Lehet nincsen értelme, de nekem jól esik leírni, mivel mint említettem erről a dologról csak nagyon kevés embernek beszélek)

Anyuka úgy döntött, hogy eleget volt már otthon. Visszament dolgozni. Nagyon körülményes a munkába eljutása, szóval 3 órát elvesz minden nap. Nem tudtunk mást csinálni, a párom minden reggel felveszi a gyerekeket és viszi az oviba, bölcsibe. Majd du végzek én, és megyek értük. Nálunk vannak egészen kb 6 óráig, amikor a párom hazaviszi őket. Aztán másnap minden kezdődik elölről. Nyilván megint nagyon rossz vagyok, de megkérdeztem a páromat, hogy anyukának gondja lenne-e azzal, hogy mondjuk vasárnap reggel hazavinnénk a gyerekeket vagy akár szombat este. Nem azért mert teher nekem! Hanem mert szerintem ez nem normális dolog. Amikor hazaér hullafáradt, még idegesebb, mint korábban. Gondoltam legalább a vasárnapot tölthetnék együtt.

Másik példa, a múlt héten történt. A kisebb iszonyatosan beteg lett. Mivel ő nem mozgósítható, én mentem el a kicsiért. Elmentünk orvoshoz, gyógyszertárba, majd haza. Fél 5 fele szólt a páromnak, hogy nem tud hazajönni. A párom mondta neki, hogy a gyerek nagyon beteg. Azt mondta, hogy tudja (neki szóltak a bölcsiben), de aznap bent kell maradni estig túlórázni, mert így tud csak PÉNTEKEN otthon maradni. Aznap hétfő volt. A párom határidőre dolgozik, esélytelen volt hogy tudjon segíteni, szóval kedden én voltam vele otthon megint, szerdán az ÉN anyukám, csütörtökön megint én és pénteken ő. A kislány a kezemben vergődött, mivel nem tudott enni már napok óta, kiszáradás veszélye miatt majdnem kórház lett a vége. Én meg terhesen voltam vele otthon. És a nagyobbról már ne is beszéljünk. Hála az Égnek én semmit sem kaptam el, elképzelni sem tudom, hogyan.

De ez a sztori végtelen. Egy dolog azért jó lenne, ha mindenkinek világos lenne, ők nem az én gyerekeim. Mégis itt mindenki úgy csinál, mintha egyértelmű lenne, hogy ennyit vagyok velük. Más apuka csak kettő hetente hétvégén viszi el. Mi rendesen kivesszük a részünket. Nem az a kérdés, hogy én szeretem-e őket, de mindegy is.

Na még ez a kaja téma. Egyrészről, egyáltalán nem rendszeres a dolog. A másik az, hogy én soha nem tudnék úgy elaludni, hogy tudom, hogy éhes. Engem sem ilyen anya nevelt. Ha meglesz a kicsi, akkor is MEG FOGOM OLDANI. Nem 25 gyerek lesz, hanem +1.

Továbbra is tartom, hogy teljesen egészséges, ahogy a kapcsolatomhoz állok. Persze mindent megteszek érte, de ő is értem. Bízom benne teljesen! És ezt akarom érezni még nagyon sokáig, ezért is próbálok mindent megtenni. Ahogy ő is velem szemben. Nem vesszük természetesnek, hogy vagyunk egymásnak. Magas lóról lehet igazán nagyot esni. Én tudom, hogy engem is megcsalhatnak, ahogy én is megcsalhatom a páromat. Ez ellen küzdök/építem a kapcsolatunkat, amikor azt mondom, hogy mindent megteszek, ne csaljon meg. Nem vagy a lábtörlője, hanem szerencsére mi tudjuk egymást tisztelni és felfogjuk, hogyha a kapcsolatba nem fektetünk energiát, nem vagyunk toleránsak, akkor értelmetlenné válik az egész. Tudta, hogy én a kezdetektől szerettem volna egy kisbabát. De mondta, hogy előbb rendeződjenek el a dolgok, a gyerekek is szokják meg a helyzetet, mi is rendezzük el a dolgokat. És teljesen igaza volt. Vártam, de ő ezt értékelni tudja, és most közösen örülünk annak, hogy fiunk fog születni.

Sajnálom, hogy engem ennyire negatívnak gondoltok. Nyilván sok mindennek köszönhető ez. (Inkább nem megyek bele)

Az biztos, hogy semmit sem bántam meg, hálás vagyok amiért ezt az életet élhetem, és kívánom, hogy mindenki érezze azt a boldogságot, amiben most nekem (is) részem lehet :)