Nálunk nincs bünti? Nálatok?

Nálunk valóban abszolút nincsen büntetés.

Évekig tanultam gyermekpszichológiát, mégsem ez segített, hanem azok az évek, amiket bébiszitterként töltöttem családoknál. Láttam, hogy a szülők elég rosszul kezelték a hisztit és emiatt a gyerek csak még jobban csinálta, akkor eldöntöttem, hogy én a sajátommal ezt nem fogom csinálni.

Mivel mondjátok, hogy csak egy angyalt nem kell büntetni, leírom hogy az én kis "angyalomat" hogyan nem büntetem.

Például a tv piszkálása valamivel. Először persze szólok. Van, hogy ez lazán elég. De persze van amikor meg sem hallja szó szerint. Ilyenkor mondom neki teljesen komolyan, hogy "tudod, hogy így tönkre fog menni. Emlékszel, hogy leejtettem a telefonom és annak is betört a képernyője. Ez is pont be tud. Le is tud esni." és ilyenkor teljesen őszintén szoktam tőle kérdezni, hogy és akkor reggel mit nézünk ovi előtt? Aztán meg hívom játszani, stb.

Persze van, hogy ez sem elég. Ilyenkor valamivel megpróbálom elterelni a figyelmét. Ha időszerű kb, akkor menjünk enni, igyunk valamit, menjünk és nézzük meg, hogy jött-e apa, hívjuk fel a mamát, olvasunk könyvet,csupa olyan dolgot, amit gondolom, hogy szeretne csinálni, de nem sorolgatok dolgokat, egy irányba próbálom elcsábítani, felkelteni a figyelmét. (Ha többet felsorolnék, akkor semmi sem lenne neki jó, mert várná, hogy hátha jobb a következő) Ez már tényleg szinte mindig beválik és észre sem veszi, hogy úgy hagyja abba, hogy nem kap büntetést, de persze, amikor már nem csinálja, de még emlékszik rá, akkor mondom neki, hogy nagyon ügyes volt, amiért abbahagyta (függetlenül attól, hogy mikor hagyta abba) és hogy legközelebb ne csinálja, mert...

Ritkán fordul elő és nem is szeretem csinálni, de máskor kényszerítem, hogy döntsön. DE! Általában a szülők azt adják ilyenkor lehetőségnek, hogy "ha nem hagyod abba, akkor...". Én meg azt adom, hogyha "ha abbahagyod, akkor..."

Még annyit, hogy a hiszti kezelésének a legrosszabb módja, ha reagál rá a szülő, mindegy hogyan. Nálunk amikor először jött elő a földrefekvős, toporzékolós hiszti. Vacsoráztunk és kitalálta, hogy neki másik pohár kell. Mondtam, hogy a mosogatógépben van, nem tudom kivenni. Elkezdett nyűglődni miatta. Láttam, hogy nem is érdekli igazán, csak fáradt volt vagy nem volt éhes vagy nem tudom. A lényeg, hogy felállt a székről, levetette magát a földre és üvöltött. Mi meg a férjemmel úgy csináltunk mintha észre se vennénk. A férjem mesélte, hogy mi volt a munkahelyén jó részletesen, rá sem néztünk a műsorszámra. Aztán mondtam, hogy képzelje el, hogy volt anyukm nálunk, rá néztem a földön fekvő gyerekemre és mondtam neki mosolyogva, hogy meséld el apának, hogy voltuk a mamával sétálni és a dédimamát is meglátogattuk, stb. Aztán megint beszéltünk a férjemmel valami teljesen másról. Azt kb 2 perc múlva a férjem felállt és mondta, hogy nézze mi megy a tv-ben (a kedvenc meséje volt). Ennyi volt, ment nézni. Ezt még párszor eljátszotta, de akkor sem érdekelt minket, még csak meg sem beszéltük után, hogy mennyire rosszul viselkedett, mert akkor is figyelmet kapott volna. Teljesen kizártuk, levegőnek néztük. Oscar-díjas alakítás volt, mert persze, hogy idegesített, de megérte, mivel érzékelte, hogy mi erre nem reagálunk, még csak tekintettel sem, nemhogy szidással, akkor minek csinálná?

Persze apróbb sírások ma is vannak napközben apróságok miatt, de ilyenkor terelem a figyelmét minden fele, ha sír mert fáradt és nem akar fürdeni, akkor még ha halkan sírogat akkor is beszélek neki mindenről, be nem áll a szám, míg végül arra figyel és nem a hiszti tárgyára. A saját gyerekkoromról, a szüleimről, vagy csak kitalálok valamit, ami végre felkelti az érdeklődését és kérdez vagy legalább inkább engem hallgat.

Még legalább 4 évig nem is akarok még egy gyereket, mert ugyanilyen nyugodtan szeretném nevelni majd a másodikat is, szóval részemről ez tudatos dolog. Szerintem sokan túl gyorsan vállalnak második vagy harmadik gyereket és így rosszul kezelik a hisztit (is). Szóval számomra fontosabb a megbeszélése a dolgoknak, mint a szidás, vagy büntetés.