Miért nem tudják a szülők elfogadni mások sérült gyerekét?

Miért fogadják el nehezen? Egyszerű a kérdés, mert nem ismerik a felállított diagnózist, mivel jár. Az én fiam down szindrómás, sose volt még rosszalló tekintet. Játszótéren sem. Nagyon barátságos felnőttekkel és gyerekekkel is. Szoktak lenni olyan kérdések kérdés a mennyi idős után hogy még nem beszél? És akkor ilyenkor elmondom hogy nem , down szindrómás és ők később kezdenek el beszélni, de majd megtanulja, csak idő kell hozzá. És akkor kész le van tudva. Viszont így hogy én sérült gyereket is nevelek, akad a játszótéren olyan gyerek, aki nem SNI-s szimplán nincs vele foglalkozva, és akkor anyuka ott hagyja ránk játszani, a gyerek pedig agresszív és vad. Mivel anyuka nincs ott, kiül a játszótéren kívüli padra, így én mondom a gyereknek hogy menjen az anyjához játszani, ne tőlünk vegye el a játékokat és satöbbi, erre nem vagyok vevő. Én is meg tudtam tanítani a gyerekeimnek hogy azzal játszunk amit leviszünk, sose akarták más játékát elvenni.

Rosszalló tekintetek biztos akadnak olyan gyerekeknél ahol súlyosabb a probléma, itt a saját szülőnek kell kezelnie ezt a dolgot, a nem érintett szülőknek pedig tanítani kéne hogyan kell ilyen esetben viselkedni. A gyerekek mindig elfogadóak abban az esetben ha úgy van nevelve. Ha a szülő felkészíti arra hogy nem minden gyerek születik tökéletesnek, minden gyerek egy kicsit más és így kell őket elfogani.

"vitaminok, védőoltások"

Oltásokról hallottam, konkrét esetről is tudok, viszont a vitaminok? Na, erről még soha nem hallottam. Milyen vitaminok? Terhesvitaminok, mint például a Feminion, stb.?!

Nem tudom elfogadni.

Te el tudnád fogadni ha a gyereked 5 éven keresztül sírva menne oviba majd utána iskolába mert folyamatosan bántja? Nem csak őt, mást is.

Harapja, üti, kővel dobálja, lelöki a mászókáról.

Minden nap rettegtem hogy egyszer lelöki a lépcső tetejéről mert őfelségének éppen olyan kedve van de simizzük meg a kicsi fejét hogy enyje ilyet máskor ne csinálj.

Volt olyan gyerek akinek miatta tört el a karja...

Soroljam még??? Szerencsére elköltöztek...

Összetett a probléma.

Vannak olyan gyerekek, akik valóban zavaróak, és sajnos, mivel nagyon kevés a velük foglalkozó intézmény, a szülő foggal-körömmel ragaszkodik az integrációhoz. Mivel a Szakértői Bizottság sem tudja őket hová küldeni, ezért ők meg ezt támogatják. Ilyenkor jön az, hogy aláírást gyűjtenek a szülők, hogy rúgják ki a gyereket meg jön a gyűlölködés meg a kirekesztés, meg a hasonlók. Nyilván nem az a megoldás, hogy hagyjuk, hogy egy viselkedészavaros gyerek terrorizálja a többieket, de nekik is iskolába kell járni. Erre több forrás kéne, gyógypedagógusok, pedagógiai asszisztensek, és valóban a szülőnek is áldozatot kell hozni, mert be kell látni, hogy őket nem lehet 8-tól 4-ig berakni sem óvodába, sem iskolába.

Mivel az állam nem támogatja ezeknek a gyerekeknek az integrációját, ezért egy dolog marad, a szülőre próbál mind az iskola, mind a többi szülő nyomást gyakorolni. Ami nagyon rossz érzés, mivel megvan a maga baja, ő is szenved ettől a helyzettől, és nem igazán tud vele mit kezdeni, mivel nincs erre jelenleg megoldás Magyarországon.

Nagyon sokan tájékozatlanok. Még orvosi körökben is. Pl. A cenzúrázott egészség című könyvben egy jól ismert konteós "orvos" kinyilatkoztatta, hogy nem létezik adhd. Sajnos a tanároknak nem tanítják az egyetemen, hogy mi ez. A legtöbb ember, még a pedagógus is nevelési hibának tartja, tehát úgy érzi, hogy a kirekesztés a szülő és a gyermek megbélyegzése teljesen jogos.

Aztán vannak a simán gonosz emberek, akikben semmi empátia. A lányomnak volt egy autista osztálytársa. Senkit nem zavart, elült egy sarokban, csendben. Viszont nagyon rászálltak a fiúk. Furcsa volt, ezért jó volt piszkálni. Aztán a legnagyobb bullyer fiúnak az anyja meg közölte szülőin, hogy ő fel van rajta háborodva, hogy egy autista gyerek miért jár normális gyerekek közé. Hát, mert normális! Csak éppen kommunikációs problémái vannak. Vannak ennek is enyhébb fokozatai, a srác kitűnő tanuló volt egyébként, miért is kellett volna a gyógyóba vinni?! Erre én is azt mondtam, hogy tanítsa meg a kölykét az elfogadásra.

Nekem mindkét gyerekem adhd-s, én ebben vagyok benne. Nekem pl. volt, hogy itt rámírt privátban egy 20 éves fiú, teljesen jószándékkal, hogy megmondja a tutit. Vigyem el sportolni a gyereket és ne engedjem egész nap gépezni. Annyira kis cuki volt. Megírtam neki, hogy köszi szépen a segítő szándékot, de 10 éve járunk pszichológushoz, a világon az összes létező "csodaszert" szerintem én már kipróbáltam, több éves terápián vagyunk túl. Könyvtárakat olvastam a témáról és egyébként pedagógus diplomám is van. Szerintem eléggé kiműveltem magam a témában, de persze minden kívülálló meg van róla győződve, hogy azért ilyen a gyerekem, mert el van hanyagolva és ő jobban tudná csinálni.

Az oxitocin témáról még nem hallottam, de a lányom kapott. Neki muszáj volt, mert belekakilt a magzatvízbe, és nem indult a szülés. Nála azt mondták, hogy a zöld magzatvíz már annak a jele, hogy a gyerek oxigénhiányban volt, szóval valószínűleg azért adhd-s.

A fiamnál nem volt oxitocin, de nála meg háromszor volt a nyakára tekeredve a köldökzsinór, nála meg azért lett az adhd. Nem azért, mert el vannak hanyagolva. A genetikában én annyira nem hiszek, nem volt ilyesmi a családban.

24-es: Ez nagyon sajnálatos, de nem arról szól a kérdés, hogy szülőként el tudod-e fogadni, ha bántják a gyereked! Egyértelmű, hogy nem! Írt egy anyuka a barátságos Down-szindrómás gyerekéről, ő kinek árt? Vagy egy figyelemzavaros, vagy olyan autista, aki magának való, csendes? Nekem általánosban volt fojtogatós osztálytársam (engem nem érintett, de sokakat igen), gőzöm sincs, mi baja volt, simán lehet, hogy otthon meg őt bántalmazták, attól volt agresszív, de idővel kirúgták a suliból, és teljes joggal, nagy megkönnyebbülés volt!

A kérdés inkább arra irányult, hogy amennyiben egy gyereken látod, hogy sérült, akár külsőleg (pl. Down-szindróma, súlyos értelmi fogyatékosság), akár mondjuk csak kicsit furcsa a viselkedése, attól feltétlenül kell-e ódzkodni, menekülni.

Nekem a lányoméknál van az oviba egy agresszíb SNI gyerek. Alap, hogy fejhangon sikít, így kommunikál.

De nekiment többször a lányomnak, többször megharapta, fellökkte, ellökte hozzávágta a játékot. De nem csak az en lányomnak hanem másnak is.

Páran elmentek miatta másik oviba, aki tehette magánba.

A beteh gyerekhez alkalmazkodott másik 20 és a 4 nevelő meg a 2 dajka is.

Én pl nem vihettem be a gyereket azelőtt mielőtt ez a barom kölök be nem érkezett ha nem ő volt az első akkor nekiment annak aki bemt volt.

Gyakorlatilag 20 család alkalmazkodik a beteg gyerek szüleinek a munka és napirendjéhez.

Ennél hogyan legyek toleránsabb?

Elnezem hogy megagyalja a lányom a lányom miatta nem szeret oviba karni.

Úgy módosítottam a munkarendem hogy 7 előtteh véletlenül se vigyem a gyerekem mert a barom gyerek 6.55re erkezik ha előbb beviszem konkrétan megveri a lanyom

Érthető a rosszallás, és a felháborodás.

Csak ezeket nem a szülőkre kéne rázúdítani. Mert mindenki egyből nekitámad:

1. Rosszul neveli.

2. Miért nem viszi el speciális intézménybe.

Miközben ezek a családok eszméletlen kálváriát járnak, szétesnek a családok, életek mennek tönkre.

1. Nem nevelés kérdése. Az idegrendszeri probléma nagyon csalóka, mert valóban hasonlóan viselkedik az a kisgyerek, akinek pl. otthon az alkoholista szülei ölik egymást, meg az, aki autista, adhd-s. Előbb meg kéne tudni, hogy mi az oka a dolognak mielőtt ítélkeztek.

2. A szülő lenne a legboldogabb, ha elvihetné a gyereket speciális intézménybe, csakhogy ilyen vagy nincs, vagy nagyon kevés van az országban.

Ez kinek a felelőssége, dolga lenne? Ezeket a gyerekeket lehetne fejleszteni, ha lenne megfelelő szakember az óvodákban/iskolákban, ez kinek a felelőssége? Pl. a fiamnak heti 4 óra fejlesztés volt kiírva és az, hogy legyen mellette pedagógiai asszisztens. Pl. ha túltöltődik az idegrendszere, a ped, asszisztens ki tudja vinni, meg tudja nyugtatni. Nem annak kéne lennie, hogy 30 darab gyerekre vigyáz egy óvónő, aki persze egyedül ezeket a helyzeteket képtelen megoldani.

Amikor vittem a papírt körberöhögtek. Persze az óvodavezető is arra számított, hogy a gyerekemet másik intézménybe utalja a Bizottság, de mégis hova? Mert hogy nincs viselkedészavaros gyerekeknek sem óvoda, sem iskola. Pedagógiai asszisztens? Hol élek én? Gyógypedagógus? Azt nem tud szerezni, felejtsem el.

Ezek után ha konfliktus van, és az adhd-s kisgyerek megagyal egy másikat, a szülők egymás torkának esik.

Holott az adott szülő megtett mindent, amit lehetett. Elvitte kivizsgáltatni, hordja pszichológushoz, fejlesztésekre (már ha van rá kapacitás, de a legtöbb ismerősöm nagyon sok időt és pénzt öl ezekbe). Közben meg mégis úgy kezelik ezeket a szülőket, mintha legalábbis valami legalja putris, igénytelen emberek lennének. Erről nem tehet senki, a hiba a rendszerben van. Nem a gyerek, és nem a szülő tehet róla.