Miért baj az, ha valaki önként a császármetszést választja?

Engem egyáltalán nem zavar, ha valaki így dönt. Én is így álltam ehhez a kérdéshez, de az orvosom -akiben maximálisan megbíztam- nem támogatott ebben. A bizalmam benne pedig sokkal erősebb volt annál, hogy ez miatt lecseréljem egy olyanra, akitől vehettem volna egy császárt.

Így neki indultunk a természetes szülésnek, de a kislányom nem tudott beilleszkedni, és én sem tágultam semmit sem, így mégis császár lett.

Kicsit bántam is akkor, mert ahhoz képest amilyennek elképzeltem a vajúdást, egyáltalán nem volt olyan szörnyűséges, mint ahogy azt állítják. Pedig 5 órán keresztül voltak 2 perces fájásaim, az oxitocin pedig már nem is csöpögött, hanem folyt belém. De mindvégig uralni tudtam a helyzetet, pedig arra voltam felkészülve, hogy annyira fog fájni, hogy elveszítem az önkontrollom. De ilyen nem történt. És tudom, hogy végig tudtam volna csinálni, ha jobban alakultak volna a dolgok.

Ehhez képest a császár csalódás volt. Azt hittem pikk-pakk összekapom majd magam utána, hiszen 12 műtéttel a hátam mögött már van ebben rutinom. Hát tévedtem. Minden műtétem közül ez után volt a legnagyobb fájdalmam, és ebből gyógyultam fel a leglassabban is. Mindeközben pedig ellátni a babámat... nem volt olyan egyszerű, mint hittem.

Szóval én azt tudom rösszefoglalóan e kérdés alá írni, hogy nem ítélek el senkit, aki csak császárban gondolkodik, bármi áron; csak afelől tájékoztatnám, hogy nem biztos, hogy ez a könnyebb út...