Mi lesz most velünk?

Kedves Kérdező!

Én sem aludtam az éjjel!

Azért nem válaszoltam még eddig, mert képtelen voltam rá!

Az biztos, hogy nem neked kell eldöntened, hogy az édesanyád, és édesapád megtartják-e a babát, viszont az is tény, hogy nem vagy már 3 éves, és azt gondolom, hogy teljesen jól gondolod, hogy az anyagiak miatt nem lehet egy gyermeket megölni!

Mondd meg édesanyádnak, hogy hogy fog tudni rátok nézni, ha elveteti a picit!

Hiszen Ő is a testvéretek, vér a véréből, test a testéből!

Ha pedig nincs már bébi, vagy nagyobb ruhátok, akkor én is tudok adni!

Nekem 3 éves a 9-ik gyermekem!

Soha nem jutott eszembe elvetetni egyet sem!

Hiszen, az a baba azért él, mert én is élek!

Tényleg segítünk, ha kell!

tel: 30 788 13 48

Hordozni is megtanítom anyukádat, kendőt is adok, hogy arra se kelljen költenie!

41 éves voltam amikor lett a 9-ik babám!

Amúgy pedig igen is mondd el apukádnak, hogy tudsz róla, hiszen mint írtam, nem 3 éves vagy!

Az abortusz pedig minden képp gyilkosság!

Gondolom, ezt anyukád is tudja!

Jaj szegény, nagyon sajnállak téged, de tényleg nem a te döntésed, hogy megtartjátok-e a picit, vagy sem!

Azt is tudom, hogy mennyire fáj már maga a feltevés is, hogy úgy gondolják, hogy nem kell!

Nagyon szurkolok neked, és óriási lelkierőt kívánok neked! Tarts ki!

Nem mondom, hogy ne vedd a lelkedre, mert én is minden abortált babát nagyon sajnálok!

Csak ne készülj ki nagyon!

Beszéltél azóta a szüleiddel, Elmondtad, hogy benned mi van?

Édesanyád biztos azért avatott be téged ebbe, mert kétségbe van esve, mindenhol keresi a kapaszkodót. Hátha ha te azt mondanád, hogy mindenben mellette állsz, és nem kell elvetetnie miattatok, hátha csak ennyi hiányzik neki. Hátha csak biztatásra vár... Nem tudom. Mi lenne ha őszintén odaállnál, és elmondanád mindazt, amit ide leírtál? Hátha áttörnél avval egy falat, ha édesapádnak is jeleznéd, hogy tudod, min mennek keresztül...

Kedves Kérdező!

Nem tudom, végleg eldőlt-e ennek a babának a sorsa, vagy sem, talán nem is merek belegondolni.

A legjobb szívvel azt tudom tanácsolni neked, hogy ha édesanyádék elhatározása végleges, te semmiképp ne akard tudni a beavatkozás időpontját, helyét, módszerét és semmilyen körülményét. Tanulj, vedd körül magad emberekkel, beszélgess, sportolj, vagy tégy bármi olyat, ami - akár kis időre is -, de el tudja terelni a figyelmedet.

Ami pedig a személyes jövődet illeti: annyit kénytelen-kelletlen magad is észlelhettél az abortusz intézményével kapcsolatban, hogy egy döntés előzi meg, mely alapesetben mindig kétesélyes. Édesanyád mondta neked, hogy a 3. baba vállalása mellett nélkülözHETnétek, és hogy leHET, hogy nem vennék vissza dolgozni, ám mindezzel szemben a műtét szándékolt célja és végkimenetele szó szerint halálbiztos.

Akárhogy is lesz, az események nyilván beleégnek majd mindannyiotok közös, családi emlékezetébe.

Ha egyszer majd később, ne adja Isten te is hasonló helyzetbe kerülnél - szívemből kívánom, hogy ez sose következzen be -, akkor tartsd észben, hogy minden ilyen döntés valóban minimum kétesélyes: azaz lehet dönteni az élet mellett is, a váratlanul fogant gyermek vállalása mellett is, még akkor is, ha ez sok-sok lemondással, munkahelyi bizonytalansággal jár. Szüleid mostani döntése téged soha, semmilyen irányban nem kötelez. Mert, tudod, az élet értelme mégiscsak az, hogy ha az embernek olyan tiszta szívű, értékes gyermekei születnek, mint amilyen te is vagy, kérdező.

A bátyám 7 éves volt én alig múltam kettő, mikor kiderült, hogy anyu terhes az öcsémmel. Képzelheted mekkora volt az ijedség és a sírás, hogy a harmadik gyermekkel mi lesz, mikor kettőnek is alig tudnak enni adni. Anyu sírt reggeltől estig, a szüleik bírálták őket, hogy ezt még is hogy képzelték és fényévekkel kevesebbet kerestek nálatok az akkori viszonylatokban. Apu a sarkára állt és kijelentette, hogy ahol ad két gyermeknek enni, ott a harmadiknak is fog! A család nem támogatta Őket, nemnormálisnak titulálták őket, mert nem keresett apu túl jól, anyu csak gyest kapott és ennek immáron a héten lesz 23-ik éve. Annyi idős voltam, mint most te, mikor anyuék elmesélték ezt nekünk a bátyámmal. Felálltam és beszaladtam az öcsémhez és sírva átöleltem és hálás voltam az Istennek, hogy lebeszélte a szüleimet arról, hogy öcsém ne szülessen meg. Most azon gondolkodom, hogy mivel lepjem meg a születésnapján:)Anyut ismerve, ezt a traumát soha nem élte volna túl és apu sem. Mikor öcsi megszületett persze nagyiék is elfelejtettek minden ellenvetést és zokszó nélkül segítettek anyuéknak. Érdekes módon mindenünk megvolt. Nem volt olyan karácsony, születésnap, névnap, hogy ne kaptunk volna valamit. Nem jártunk szakadt, rongyos ruhába iskolába. Mindig kifizették az osztálykirándulásokat is. Ha nem is kaptunk meg mindent azonnal, előbb utóbb igen. Pár éve, mikor nagyi meghalt és anyu pakolta a cuccait talált egy papírt, egy abortusz papírt 40 évvel korábbról. Anyu öccse után még terhes volt nagyi, de elvetették, nagyi ezt a sírba vitte. Anyu keservesen sírt, mikor látta, hogy volt még egy testvére, de a szüleik másképp döntöttek. Teljes mértékben az Ő döntésük, csak lehet, hogy nem kellett volna neked elmondaniuk, bár ahogy olvasod anyut 40 év után is megrázta a dolog, később sem lett volna jobb. Mindenképp trauma lesz mindenki számára.

Koleszos vagy ahogy olvastam. Miért nem beszéled ezt meg a nevelőtanároddal (tudom, hogy van, mert én is az vagyok), ifjúságsegítővel stb? Azért vannak, hogy segítsenek neked, ha más nem tud és hidd el, hogy nem mondanák el senkinek. Én sem egy gyerek titkát fogom a sírba vinni, akik tőlem kértek tanácsot.