Abortuszhoz elég indok, hogy sem a nő, sem a férfi nem akarja a gyereket?

Ez nem elvárás, én nem megváltoztatni akarom mindenáron az illetőt, nem szembe akarom fordítani a saját elveivel és rákényszeríteni a magamét és tönkretenni ezzel akár az életét, egyszerűen azt kérem a nevezettektől, hogy engem - párkapcsolati szempontból - kerüljenek el. Ha nem kerülnek el egyébként akkor sem történne semmi horror valszeg, egyszerűen, ha a párkapcsolatomban arra ébrednék, hogy harmadik, negyedik, x-edik vagyok, akkor konstatálnám hogy lényegében elhagyott a párom, és megkeresném azt az embert, akivel kölcsönösen egymásnak vagyunk a legfontosabbak. Ennyi.

Különben meg lehet itt is válaszolgatni pl. friss, ropogós kérdés:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Tudod, én sosem akartam semmilyen emberi kapcsolatomban első lenni senki életében. Viszont megértem,hogy te igen. Hogy miért értem meg, azt majd megírom privát, ha kihevertem a tegnapi sokkot.

Elnézést kérdezőtől az offért, de minden bajok forrásának a meghatározásánál csalhatatlanul és mindig ugyanabba ütközöm: nevezetesen az emberi önzésbe. Az abortuszok esetében is. (Ezért talán nem is vagyok 100%-ig off). Eszembe nem jutna patikamérlegre tenni, hogy a férjem életében a gyerekek, (ha igen,akkor melyik gyerek), a szülei, testvérei, vagy én állok az első helyen. Tökéletesen lényegtelen a számomra, a szeretetének hány 100%-át adja nekem. Rendíthetetlenül hiszem, hogy a szeretet nem fogyóeszköz. Korlátlanul árad, és mindenkinek jut belőle elég. Sosem mondanám a gyerekeknek: "Kicsikéim, apa életében fontosabb vagyok ám, mint ti." Ti csak a 2., 3., ill. 4. helyen álltok. Lehet egyformán fontos a gyerekem és a férjem is számomra és viszont.

Gondolom viszont, hogy ha két ember kapcsolatából (nem időskori kapcsolatra gondolok, hanem olyan "gyerekvállaló korúakra") eleve kizárt a gyermek, akkor ott két végtelenül önző fél van jelen, akik előbb-utóbb csalhatatlanul kezdik megvalósítani önmagukat a másikban. Azaz óhatatlanul elmagányosodnak kapcsolaton belül, vagy azon kívül.

OFF: dehogyis, azt a történetet, amiért egyáltalán megérthetnéd, azt még nem meséltem el, az az időben következő:)))

ON: viszont az itteni téma az nem személyes dolog, és persze szó sincs semmiféle patikamérlegről, egyszerűen egy manapság elharapózó szemlélet egyértelmű negálásáról, miszerint a párunk az csereszabatos... nem arról szól a történet, hogy adott konkrét dolgokban ne az a családtag kapná a nagyobb figyelmet, amelyiknek éppen nagyobb szüksége van rá...

"akkor ott két végtelenül önző fél van jelen, akik előbb-utóbb csalhatatlanul kezdik megvalósítani önmagukat a másikban. " - ebben meg szerintem szimplán egy téves előítéletből indulsz ki. Alapvetően kétféle ember van, az egyik képes tudomásul venni, hogy ő ő, a másik ember meg a másik ember, és van, aki kényszeresen megpróbálja megvalósítani önmagát másokban, rendszerint jól tönkretéve azok életét. Szóval aki ilyen helyzetben a társában valósítja meg önmagát, az az az ember, aki egyébként meg a gyerekeiben próbálná megvalósítani önmagát, és hát akkor már inkább a párjában próbálja, mert egyfelől az legalább önként választotta, másfelől meg jobban meg tudja védeni magát a másik tukmálásától. Na, ezzel szemben a gyerekeiben önmagát megvalósítani akaró szülő az kb a természet legkártékonyabb élőlénye, aki nem 1 percig kínozza vagy nem kínozza a gyereket mint egy abortáló, hanem évtizedekig folyamatosan. Egyébként itt tökéletesen beletrafáltál, pont a gyermekeiben önmagát megvalósító szülőre írtam tegnap a magánlevelezésünkben az "inkább ölj meg, de ne akarj feltétlen engedelmességre kényszeríteni" dolgot.

De egyébként most tényleg köszönöm, mert a "gyermekeiben önmagát megvalósítani akaró szülő" fogalmával egy nagyon precíz definiciót adtál, amire hivatkozhatok mindenféle körülírások helyett.

Nem pillanatnyi figyelem-morzsáról, hanem fontosságról, szeretetről írtam. És ebben a vonatkozásban tökéletesen fölösleges bármiféle rangsor. Hogy én, én, én, csakis én, megint csak én legyek neki a legfontosabb.

A gyereket az életéből akár abortusz útján is eleve tudatosan kizáró pár mindkét tagjából nagy valószínűséggel hiányzik az alázat, vagyis az a képesség és szándék, amellyel a másikat saját maga elé helyezi minden tekintetben. Ha a gyerekért nem kíván lemondani a saját önzéséről, a párjáért sem fog, vagyis a saját érdekeit helyezi előtérbe, mindenki másé fölébe. Mondjuk úgy, hogy nem tudok elképzelni olyan szitut, amikor valaki azt mondja a párjának:"Gyere drágám, annyira szeretlek és annyira fontos vagy nekem, hogy még véletlenül sem akarok tőled gyereket. Ha mégis lesz, akkor majd jól elvetetjük. Oké?"

#49, "Ha a gyerekért nem kíván lemondani a saját önzéséről, a párjáért sem fog, vagyis a saját érdekeit helyezi előtérbe, mindenki másé fölébe." - na látod, ez egy abszolút téves levezetés, nekem pl. az az evidens, hogy az ember a legnagyobb felelősséggel a párjáért tartozik, mert az teljes egészében az ő választása, szabad döntése, és hát úgy gondolom, hogy a döntés joga és az érte vállalt felelősség elválaszthatatlanul összefüggenek, azért vagyok hajlandó 100%-ban felelősséget vállalni, akit 100%-ban én választottam/vállaltam. És az a párom. (akkor is, ha épp fasírtban vagyunk:)) Egy pár hónapja volt egy ilyen őrület itt a GYK-n, hogy szakmányban gyártották a kérdéseket, hogy "a folyóból kit húznál ki először, az égő házból kit mentenél ki először" és társai, jó kis provokatív kérdések voltak 8-10 oldalnyi hozzáállással, és természetesen mindenki pontozott le mindenkit, ahogy kell... és hát én is (és szerencsére nem csak én) jó párnál leírtam, hogy "igen a páromat", "természetesen a páromat" ... ez van.

És ráadásul gondolj bele, valamiért az általad általában favorizált vallási vélemény is ugyanez, a párodért nagyobb felelősséggel tartozol mint a gyermekeidért - bár én persze ateista megközelítésből jutottam ugyanerre.