Hogy "éljem túl"?

Figyelt kérdés

Van egy 2 és fél éves fiunk. Vele egy álom volt a terhesség. 38.hétig dolgoztam, bármit meg tudtam csinálni. Szülni is úgy mentem, nem fajt semmim (ott annál jobban). Szóval nagyon jó élmény volt.

Ez is (és még sok más) segített a döntésben, jöhet a második baba (az utolsó).

Ez a terhességem maga a pokol. Az elejét végig görcsöltem, véreztem. A közepén jött a nyári meleg, elni nem volt erőm kb.

De ezeket még valahogy leküzdöttem.

Viszont egy hete csak bőgök. Aludni nem tudok. Kényelmetlen mindenhogy, és folyamat felkelek és virrasztok. Iszonyúan kimerültem. Ilyen 3-4 órakat alszom. Emellett folyamatos jóslóim vannak. A hasam folyamatosan keményedik. Lenn az összes csontom mintha ki akarna szakadni. Minden lépésnél a könnyem folyik.

A főzést, háztartást már elengedtem, de a gyereket nem tudom egész nap hanyagolni.

Egyszerűen csak bőgök, annyira fáj már az egész, túl akarok lenni rajta.

Segítsegem nincs. Férjem elmegy fél6kor, este 8 mire hazaér. Anyáék 200km, anyóssal nem beszélek. Más nincs.

Férjem totál nem érzi át a helyzetem, szerinte túlreagálom. Anya szerint szintén. Ő 5 gyereket megszült túlélte minden fajdalom nélkül, én ne akarjak belehalni...


4 hetünk van vissza, 36héten járok. De annyiszor megfordult már a fejemben, hogy én ezt nem is akarom, hogy valahogy szedjék már most ki belőlem. Utana pedig bűntudatom van, hogy ilyen megfordult a fejemben.


Volt már törve kezem. Vese görcsöm. Azok sem voltak ilyen durvák, mint ez az utolsó hetem.


Annyira magamalatt vagyok, és ha belegondolok, még 4 hét most is csak sírok.


2021. szept. 4. 09:49
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
49%

Ennek a házasságnak vége van. Te alig élsz, a férjed pedig nem támogat, nem áll melletted, de még csak nem is hisz neked. Ahogy az anyukáddal való bizalom is szertefoszlott.

Sajnos nem sokat tudsz most tenni. Óráról órára, percről percre túlélsz. A gyermekágyas időszak alatt koncentrálj majd az újszülöttre, aztán majd megszervezed a saját segítő, támogató hálódat.

2021. szept. 4. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
55%

Ide figyelj, nem ismerjük a helyzetedet, és te most letámadsz minket részletekkel.


Nem turkáltam a pénztárcádban.

Nem ítélkezek.


Az információk alapján amit megosztottál a férjed nem jól csinálja. Ennyiből ennyire lehetett következtetni.


Utólag ideköpni számára enyhítő körülményt nem fair a válaszolókkal szemben.


Hogy éld túl?

Összeszeded magad, ugyanis minden más opciót elvetettél.


Anyukád nem tud segíteni, a férjed nem tud, fizetett segítséggel is volt valami bajod. Mit vársz? Menjek át átvenni a dolgaid hogy kitudd magad sírni? Pont csak eddig sajnáltalak. Tényleg hiszti.

2021. szept. 4. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
72%
Jaj istenem. Persze kérdező válj el gyorsan mert itt gyorsan megszakértették az életed. Nem is azt kérdezte mit kezdjen a férjével. Nincs olyan barátnőd aki megértene? Kicsit ki tudnád engedni a gőzt egy jó sírós panaszkodással? Én a férjemnek is elmondanám milyen nehéz helyzetben vagyok és kérném hogy értsen meg. Az én férjem sem érti sokszor mi a baj, de ha hiszti nélkül tényszerűen elmondom neki mindig megpróbál segíteni. Két dolgot tehetsz vagy idegösszeomlást kapsz, vagy kibírod. Tudom, hogy nagyon nehéz de ha nincs más választás muszáj. Hamar eltelik ez az idő. Vegyél jó meleg fürdőt, amíg alszik a kisfiú probálj meg meditálni, vagy csak aludni. Neked most az a dolgod hogy ezt a négy hetet kibírd! Sok sikert!
2021. szept. 4. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
68%

Nézd,felsoroltál mindent ami lehetőség lenne,és azt mondod mégse megy egyik sem.

Akkor mégis..mit vársz tőlünk?


Segítség nincs,fizetett segítség nem opció,kórházba nem tudsz menni mert ott a fiad és okod sincs rá (..és ha váratlanul mégis bekerülnél? Azért jó,ha van előre egy ilyen lehetőség,hiszen sose tudhatod hogy 38.hét után mikor kerülsz be..),el sem utaznál a szüleidhez,gondolom hozzád ők még úgyse vagy el sem férnek,szóval..


Nem tudom milyen alternatívát vársz így,mert nincs igazán.Ha csak a párod (milyen "pár" az aki azt mondja csak túl reagálod,ami kellemetlen az kellemetlen..) nem erőlteti meg magát,hogy egy kicsit besegítsen munka után akkor annyit tudok mondani,hogy "sok sikert" és próbáld meg átvészelni.

Nem sok van.

2021. szept. 4. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
72%
mennyél nyaralni sétálni piheni,elsővel játszani
2021. szept. 4. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim válasza:
83%
Átérzem nekem is egy "kínzás"volt a terhességem csak nekem a 33 hét-től volt ilyen borzalmas. Mivel nekem első baba volt igy tudtam egésznap pihenni. Nekem nagyon sokat segített a melegvizes fürdés vagy amikor a frisslevegőn voltam, bár a nagy meleg nem volt a legjobb. Végül " Kibírtam"és mostmár egy 3 hónapos kisbabával vagyunk boldogok. Sok sikert, szurkolok❤🤞🏼
2021. szept. 4. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
69%

Legalább nem mosol minden nap (már) 🤷‍♀️



Szerintem kár minden szóért.

Igazából azonkívűl,hogy kiakarod magadat panaszkodni meg sajnáltatni más nincs.

Képzeld. Nők milliói visznek végig nap mint nap nehéz komplikált terhességet 1 vagy több kisgyerek mellett, 0 segítség nélkül. Ez van. 🤷‍♀️ Köztük én is 3 veszélyeztetett komplikáltat végig vittem,úgy hogy férjem hetelt külföldön, vagy itthon országosan.

Mi lesz szülésnél? Gyermekágynál?

2021. szept. 4. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
89%
Fog összeszorítva és hálálkodva, hogy elsőre ilyen jól megúsztad. nekem mindkét terhességem rettenetes volt, ki kell bírni, nincs mese
2021. szept. 4. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
71%
"Ennek a hazassagnak vege" normalisak vagytok? Ne ti dontsetek mar el!
2021. szept. 5. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:
71%
#19 Igen, normális vagyok. Amikor a társad nem hisz neked, és a komoly fájdalmaidra legyint, hogy hiszti, ott valami megtörik. Valószínűleg még elhúzzák évekig, sőt az is lehet, hogy sosem fognak elválni. De ami ezután jön, én már nem nevezném házasságnak. Bizalom nélkül nem sokat ér az egész.
2021. szept. 5. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!