Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » 29 évesen első gyerek?

29 évesen első gyerek?

Figyelt kérdés
Kérek szépen élettörténeteket, nekem így fogja hozni az élet.... Köszönöm ha megosztjátok a történeteket.
2016. jún. 21. 12:17
1 2 3 4 5 6 7
 11/64 A kérdező kommentje:
7-es válaszoló: én is egyetlen gyereke vagyok anyunak :D mondjuk ő fiatalon szült, 21 évesen de nem lehetett több gyerekük apuval , mert vmi vércsoport összeférhetetlen volt. Ráadásul szülésnél beszorultam, majdnem meghaltam állítólag. Utána azt mondták, hogy lehet szellemileg nem leszek ép. Hála égnek nem így lett. Én egy gyereknek is örülnék.
2016. jún. 21. 12:46
 12/64 anonim ***** válasza:
100%

Én szerettem volna fiatalabban szülni, de amíg a férjemmel nem találtunk egymásra, addig ugye nem volt lehetőségem,szóval ahogy az élet hozza.


Én végül 30-al szültem az elsőt, és bizony akkor úgy éreztem, hogy fizikailag az utolsó pillanat volt, hogy meg tudtam szülni természetes úton, elég nehéz és hosszú szülés volt.

A többivel meg a szülések már könnyen mentek, viszont a terhességeim egyre nehezebbek lettek.

Mi szerettünk volna kezdettől nagy családot, így most 39-el fogom szülni a negyediket, aki biztos hogy az utolsó lesz, mert most már nagyon sok problémám van terhesen.


DE! Mindezekről az gondolom, hogy nem vagyunk egyformák, van, akinek fiatalabban is akad (még)több problémája, és van, aki idősebben szüli akár az elsőt is 40 felett, és mégis könnyebb neki, mint nekem, szóval itt nagyon sokat számítanak az egyéni eltérések.


Ami azért egyfajta statisztika mégis, hogy minél idősebbek vagyunk, annál több egészségügyi gondunk van/lehet, mint fiatalabban.


Mondjuk szerintem érdemes a magad kedvéért is tisztába tenni a szándékaidat, azért szülni, mert körülötted "mindenki" szül, butaság. Ha megvan a megfelelő partner, és a közös vágy, akkor érdemes belevágni.

2016. jún. 21. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/64 anonim ***** válasza:
100%

Körbeszül:D Ez jó :)

Én történetem pont az amit az egyik kommentedben említettél. Huszonévesen totyogtam egy kapcsolatban egy bőven harmincon felüli férfival, vártam, amire ugye a csajok általában szoktak (összeköltözés, esetleg lánykérés, közös jövő tervezése). Néha-néha megemlítettem én is hogy szeretnék azért 30 alatt szülni, de csak mismásolást kaptam , érdemi választ nem. Így tengtünk-lengtünk, egy idő után fel sem hoztam a témát, amit ő bizonyára úgy vett, hogy akkor nekem sem igazán fontos.

Ekkor ahogy az lenni szokott belépett a képbe egy harmadik személy akivel egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mivel nem akartam kettős játékot játszani, se megcsalni szakítottam a párommal. A másik férfival 3 hónap múlva közös életet kezdtünk, eljegyzett, majd feleségül vett. Az első házassági évfordulónkon már megszületett az első babánk, 30 éves voltam akkor, most született a második a 33. szülinapon után egy nappal.

2016. jún. 21. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/64 A kérdező kommentje:
Mi 4 hónap után költöztünk össze, most 9. hónapja élünk együtt :D
2016. jún. 21. 13:06
 15/64 A kérdező kommentje:
A párom azt mondja, hogy szokott játszani a barátjai gyerekeivel és tetszik neki a dolog, meg hogy sokat gondol erre , hogy mi lenne ha lenne kisgyerekünk :) Csak nekem kicsit távoli még. Amúgy türelmetlen is vagyok, sajnos.
2016. jún. 21. 13:09
 16/64 anonim ***** válasza:
100%

mi baj a 29-el? :O

körülöttem is volt gyerek, de nem annyi, hogy zavarjon, plusz én 30 előtt szerettem volna szülni, ennyi "kérésem" volt :)

29,5 évesen születtek meg az ikerlányaim :) most 2,5 évesek. abszolút jó kornak érzem, tudok velük játszani, tudok alkalmazkodni, bírom a strapát, de közben meg van már némi fogalmam a világról.

2016. jún. 21. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/64 A kérdező kommentje:
Akkor még nem vagyok annyira elkésve :)
2016. jún. 21. 13:17
 18/64 A kérdező kommentje:
Sokszor azért érzem ezt mert amikor megtudtam, hogy a párom barátjának jön a gyerek , 1 éves kapcsolatban és a lány csak 21 éves kicsit rosszul érintett. Iskolája sincsen, nagy nehezen egy érettségi.
2016. jún. 21. 13:19
 19/64 A kérdező kommentje:
13-as válaszoló: összeköltözés sem volt?
2016. jún. 21. 13:24
 20/64 anonim ***** válasza:

én 25 évesen szültem az elsőt! :)

Leírom nálunk, hogy is volt:

17 voltam, amikor összejöttünk

21, amikor összeköltöztünk

23, amikor házat vettünk (hitel mentes, de ehhez az kellett, hogy én örököltem a férjem akkor már 24 évesen középvezető volt, én meg 1 éve dolgoztam egy multinál pénzügyön, szóval a renoválásra futotta fizuból, de a házat, az örökölt pénzből vettük)

24, amikor az esküvőnk volt (következő hónapban pozitív volt a teszt.

25, amikor megszületett.

Most 27 vagyok, 2 éves a kislányom, valamint 26 hetes terhes vagyok a másodikkal (egyben utolsó is :D)

Ez így alakult! Korán megismerkedtem a férjemmel, örökség révén egy kis anyagi előnyhöz jutottunk, ha az nem lett volna, talán most tartanánk a saját ház részénél a dolognak...Elkésve nem vagy! :)

2016. jún. 21. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!