Mennyire gáz ha az éjszakai vezetés kimarad?
Vezetés vége felé járok ezért kérdeztem hogy mi lesz az éjszakai vezetésel azt mondta csak papíron lesz meg,mert ő éjszaka nem vezet.
Ország útra kétszer elvit és vezetem már nagyon szar szürkés esős időben sötétedés felé 16 óra körül de teljes sötétségben nem.
Mennyire lesz gáz így jogsit kapni?










Soha egyetlen oktató sem tartja be az éjszakai vezetést, csak beírja, mintha meglett volna.
Nem hülyék, hogy éjszaka dolgozzanak.





Semennyire nem gáz így jogsit kapni.
Mostanában 5 óra körül már sötét van. Éjjel csak annyi lenne a különbség, hogy a forgalom kisebb, vagyis könnyebb lenne vezetni.
Nem is tudtam, hogy van ilyen, semmi értelmét nem látom. Ennyi erővel mondhatnák azt is, hogy legyen esőben vezetés. Hóban való vezetést viszont képtelenség lenne előírni, mert évekig nincs tisztességes hó.





Nekem sem volt éjszakai vezetés gyakorlás, csak beszéltünk róla.
A tananyagban előírás, kötelező lenne egy alkalommal, de nyáron, amikor későn sötétedik, korán virrad, se az oktatónak, se a tanulónak nem életszerű, hogy 22 és hajnali 4 óra között gyakoroljanak, télen meg már a késő délutáni vezetés is éjszakai.
Mire eljut a tanuló a forgalmi vizsgáig, azért már lesz annyi alap, amire tovább tud építkezni, tovább tud tanulni, amikor megkapja a jogosítványt, az nem azt jelenti, hogy már mindent tud a vezetésről.
A sötéthez, és a lámpafényekhez alkalmazkodni kell, ez az elméleti oktatason is volt téma, azokat kell alkalmazni.
Az autóvezetők többségének tanulóként nem volt alkalma gyakorolni a rendőri forgalomirányításos helyzeteket sem, mégis megkapja a jogosítványt... viszont, ha a forgalmi vizsgán kerül olyan helyzetbe, hogy rendőr irányít, és nem ismeri fel a jelzéseket, megbukik, és nem reklamálhat, hogy nem gyakorolták, elméleti tananyag volt.
Nézzétek meg, ha adódik rá alkalom, hogy a jogosítvánnyal vezetők jelentős része szinte pánikol, ha rendőri forgalomirányítás van.
Az éjszakai vezetést valóban kell szokni, tanulni, ahhoz az elméleti tudás adja az alapot, egyetlen gyakorlás arra jó, hogy az oktató azokat meg is mutatja, de arra sokszor nincs is módja valamikor neki is kell pihenni, aludni.










#16#
Nekem volt olyan szerencsém, hogy még tanulóként kifogtunk egy olyan napot, amikor több útkereszteződésben is rendőri forgalomirányítás volt, úgy, hogy ott működtek a lámpák is.
Ez aztán úgy összezavart több járművezetőt, hogy szinte kabaréba illő jeleneteket is láttunk, szabályosan könyörgött a rendőr az autósnak, hogy menjen már ne a lámpával foglalkozzon, de olyan is volt, aki egy másik kereszteződésben a zöld lámpánál akart menni, elég erélyesen rá kellett sípolni a rendőrnek,hogy azt nem kellene...
Egyébként a tanult pózokon kívül az lehet még meglepő, hogy egy rutinos forgalomirányító, mennyire tudja pörgetni a forgalmat, sokkal gyorsabb tud lenni, mint a lámpa, sokkal gyakrabban vált, a látottaknak megfelelően.










Nálam sem volt éjszakai vezetés de igazából szerintem sok értelme nincs is.
Azért amikor te mint felelős sofőr a volánhoz ülsz akkor alapvető dolog lesz számodra az, hogy éjszaka megváltoznak a látási viszonyok illetve a vadveszély is nagyobb így nem fogod neki 100al döngetni a pusztában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!