Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Szerintetek megvalósítható?

Szerintetek megvalósítható?

Figyelt kérdés

Tegnapelőtt vettem egy Tesla Model S- t.

Már mentem vele 4000 km-t, és az a tapasztalatom hogy szépen megy viszont elég sokat fogyaszt, emellett nagyon is ritka az országban a töltőhálózat. Otthon szoktam tölteni, de sajnos ez elég időigényes.

Mint korábban már beszéltem róla volt egy olyan ötletem hogy kiszedem az egyik motrot a kocsiból, hogy így is kisebb legyen a fogyasztás a tömeg, ezáltal a környezet szennyezés is. Na most, tegnap este ki szereltem a motrot a kocsiból ma pedig arra gondoltam, hogy megépítem az új szélkereket, amire a kiépített motrot szerelném fel, mint generátort. Ha emlékeztek rá, tavaly már volt egy hasonló építésem, akkor a fészerből vettem elő egy régi centrifuga motrot, azzal termeltem az Öko házamhoz az áramot. Hatalmas sikere volt mert a szomszéd akármikor jött haza láttam hogy irígykedik mikor megérkezett az 1000-es Swiftével.

Na már most ennek a kis centrifuga motornak túl kicsi az áram termelése ahhoz, hogy az Öko házam at is és a Teslámat is tudja egyszerre ellátni árammal. Így hát az az ötletem támadt, hogy összekötöm a kellemeset a hasznossal nem csak úgy jobban megy az új Tesla az egy motorral és kevesebbet fogyaszt, hanem még a villany számlámat is olcsóbbá tudnám tenni. Ugyanis nem olcsó egy ilyen teszt lát megtankolni otthon. Hatalmas előny a történetnek, hogy a kiépített motornak pontosan ugyanakkor a teljesítménye van, mint a bent maradt egy motornak, ezáltal nyilvánvalóvá válik hogy a megtermelt áram és fogyasztott áram pontosan ugyanannyi lesz.

Így teljesen környezetbarátként fogom tudni üzemeltetni az új autómat 0 Ft-os költséggel/ km, sőt amikor éppen nincs töltőn a Tesla a megtermelt áramot el tudom adni az eon- nak.

A szomszédnak fizeti az áramot is, meg a sok benzint is amit megeteted 1000-es Swiftével. A kérdésem a következő: szerintetek megvalósítható az ötletem?

A turbinát természetesen a hajtómű áttételeken keresztül tengelykapcsolóval ellátva forgatnák meg a lapátok, ezáltal biztosítva lenne hogy jóval nagyobb teljesítményt adjon le a Tesla motor, ergo ha 400 km-t megtéve 2- óra alatt lemerül a Tesla akár, 1- óra alatt is 100 %-ra fel tudjam tölteni az akumlátor pakkot.

A kérdésem még az lenne, van-e közöttetek olyan, aki csinált már ilyet és van tapasztalata az építés buktatóiban? Továbbá ha most nekiállok nagyjából mikorra számítsak hogy kész leszek vele?


2018. dec. 2. 19:09
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
85%
holnap kérdezd meg a suliban az egyik tanárodat.
2018. dec. 2. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 D. Brasco ***** válasza:
63%
Dupla 1000-es swift motrot tegyel a teslaba!
2018. dec. 2. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
59%
Én azt csinálnám, hogy átalakítanék egy Nissan Skyle motrot hidrogén üzeműre és azt szerelném be a Teslába. A szélkerekemmel megtermelt árammal meg a szennyvizet elektrolizálnám. Így a szennyvízből is kevesebb lesz. Sőt ha már elfogy a szennyvized, akkor a szomszédok szennyvizét is szétbonthatod, így nemcsak az eon, de a vízművek is neked fog fizetni.
2018. dec. 2. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
53%
Menjél aludni! reggel suli
2018. dec. 2. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:

https://www.gyakorikerdesek.hu/kozlekedes__autok-motorok__96..



Kedves modik: Mehet a kukába mindkettő szvsz.

2018. dec. 2. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 A kérdező kommentje:

A kérdés komoly!

Az utolsóhoz hasonló TROLL- ok miért nem tudnak tovább lapozni, h értelmes segítő választ nem tudnak adni?

2018. dec. 2. 20:57
 7/24 anonim ***** válasza:
38%
Menj aludni inkább, privát sem kell.
2018. dec. 2. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 A kérdező kommentje:
Te menj, Trollkodd szét más kérdését, te Troll!
2018. dec. 2. 21:08
 9/24 anonim ***** válasza:
Hiába erőlködsz, más profilról priváttal annak sem fogok írni, enyhén szólva szánalmas vagy. :D :D De megnyugtatlak, tuti többen is jelentik.
2018. dec. 2. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 A kérdező kommentje:
Gyenge Troll vagy! Menj szórakozz mással! Mondtam már.
2018. dec. 2. 21:17
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!