Kezdőoldal » Közlekedés » Biztosítás, papírmunka » Mennyivel lesz drágább a...

Mennyivel lesz drágább a biztosítás egy kb 50ezeres koccanás után?

Figyelt kérdés

Kölcsönkért autóval rátolattam egy parkló autóra. A másik autónak a lökháritója sérült, de az enyémen semmi nem látszik, mert horoggal értem el. Még a helyszinen a próbáltunk megeggyezni, a másik sofőr felhívott egy szerelő haverját, és az azt mondta, hogy kb 50ezerből meg lehet javítani. Ezután felajánlotta, vagy elintézzük a biztositó által, vagy fizessek neki 70 ezer forintot (szerelő szerint csupán 50ezerből javítható!)

Nem volt ennyi pénzem, és amúgysem fizettem volna ki, amiért 20ezerrel le akart húzni, így adtam a biztositást.

Elintéztünk mindent, aztán mindenki ment a dolgára, és én csak ezután hívtam fel a havert akié az autó, ő meg tajtékozva ordibált velem, hogy miért nem fizettem inkább ki a 70ezert, mert most drágább lesz a biztosítása, és nem akar biztositó után szaladgálni bla-bla.



2021. szept. 19. 08:02
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
44%

Szarul döntöttél. Az, hogy mennyivel lesz drágább attól függ, milyen bónusz kategóriában volt, minél magasabb kategóriában, annál nagyobb szívás. Jövőre mávusz 1-be kerül, aztán b1, b2, stb. Tehát ha pl. most b5-ben van, akkor sok év múlva ér el abba a fokozatbq, ahol most van. Nem egy évre b.sztál ki vele, hanem évek hosszú sorára.

Remélem kifizetteti veled a különbséget, ami gyakorlatilag addig keletkezik, amíg el nem éri a b10-et (ez a max), vagy nem okoz balesetet, ami nullázza megint a bónuszt.

2021. szept. 19. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 Koplárovics Béci ***** válasza:
100%

Nem lehet pontosan megmondani. Előszöris: jövőre -kb 5% helyett kb +10% lesz a biztosítása (Ha A00-ban volt eddig, akkor meg mégtöbbel). Onnantól pedig minden évben 2 szinttel hátrébb lesz bónuszból (ami a kb 10%), amíg el nem éri a B10-et. Tehát nem egy összegben kifejezhető a drágulás.

Emellett még ugrik a balesetmentességi bónusz is, ha van. Eleve a biztosítás összege nagyon sokmindentől függ, de még egy vidéki középkorú, kisebb autó esetében is simán összejöhet 2-3 éven belül az a 70000-es különbség.

Elvileg van lehetőség a javítás után a biztosítónak kifizetni a kárt, és akkor nem ugrik a bónusz, de akkor nem is 50 ezer lesz a javítás, hanem valószínűleg közelebb az 500-hoz.


Igaza van az ismerősödnek, ekkora kárt érdemes lett volna kifizetni, vagy legalább hajlandóságot mutatni a kifizetésre, ha helyben nincs is annyid. Mindenesetre teljesen jogos, hogy se tőle, se közös ismerősöktől nem mostanában fogsz kölcsönkapni autót.

2021. szept. 19. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
41%

Ezt a fszt.

Mi az, hogy le akart húzni?

Szerinted az autóval ki fog szaladozni, kinek a szabadidejét veszed el te fszszopó cigány?

Én biztos, hogy el is vertelek volna.

Nem baj, jól beszopattad magad, mert ennél csak rosszabb lesz. Majd kiszámláznak neked, mert jófej lesz a csávó is, vagy 150 ezret szakszervízben.

Gratulálok, a haverod fog örülni.

2021. szept. 19. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
9%

Itt van egy táblázat arról, hogy miként változik a besorolása: [link]

Lefelé 3 kategóriát esik egy baleset után. Tehát 3 év múlva lesz ugyanebben a kategóriában ismét.


Kéne tudni, hogy most mennyit fizet, melyik kategóriában van, ahhoz, hogy megmondjuk jól döntöttél-e. Valószínűleg nem.

2021. szept. 19. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

Azt hiszem B07 volt, legalábbis ez rémlik, hogy láttam a papíron. Az autó egy 2008as Golf 5 kombi 1.4TSI.


Most akkor nekem kell kifizessem bónusz különbséget?

Kötelezhet erre?

2021. szept. 19. 09:29
 6/17 Koplárovics Béci ***** válasza:
52%

"Most akkor nekem kell kifizessem bónusz különbséget?


Kötelezhet erre?"


Hogy kötelezhet-e? Szerintem nem, bár lényegtelen is.


Hogy paraszt vagy-e ha kárt okozol az autójával és szarsz a dologra? Igen. Hogy a haverod lesz-e még? Én nem lennék... Hogy elveretnélek-e ukránokkal? Tuti.

2021. szept. 19. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Én kifizettetném veled, te okoztad a kárt.
2021. szept. 19. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%
Igen, három év múlva lesz ugyanebben a kategóriában, de ha nem lenne most biztosítási esemény, akkor három év múlva ő már nem B07-ben, hanem B10-ben lenne - tehát hat év múlva éri utol.
2021. szept. 19. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
64%
Nem kötelezhet rá.
2021. szept. 19. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

Így adjon kölcsön az ember autót.

Elkúrtad, vállald a felelősseget, a baleset miatti bonusz felárat (-2 fokozat B07-ről) 5 évig fogja fizetni.

2021. szept. 19. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!