Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A lányom ma azt mondta, hogy...

A lányom ma azt mondta, hogy ő a lányokat szereti, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Istenfélő emberek vagyunk a férjemmel, házasságig vártunk az első szexuális tevékenységünkkel, minden második vasárnap templomba járunk, mert mi ezt az utat választottuk. Van két gyermekünk, egy fiú és egy lány, a fiú az idősebb, mindig is jó tanuló volt, jelenleg pedig egyetemista. A lányunk most tizenegyedikes, ő is nagyon jól tanul, egy hármasa van, a többi pedig négyes ötös. Sokat foglalkozunk velük, rengeteg programunk van együtt, nincs olyan, amit ne beszélnénk meg. Ők is keresztények, a lányom nemsokára tervez bérmálkozni, azonban délelőtt leült velünk a férjemmel, és elmondta, hogy nem bérmálkozhat, ugyanis ő vétkezett, mivel a lányokat szereti. Úgy érzem, tévesen neveltem, hiszen mi az apjával akkor is szeretni fogjuk, ha nem heteroszexuális, Isten gyermekei vagyunk mindannyian, de nem lehetünk egyformák. Büszke vagyok rá, hogy elmondta, de nem tudom, mit tehetnék, hogy segíthessek neki és támogassam. Az apja is ezen a meggyőződésen van, soha nem tudnánk kitagadni vagy bármi féle módon bántani egyik szerettünket vagy felebarátunkat csak azért, mert leszbikus vagy homoszexuális, ez is teljesen normális. Normális, mint hogy reggel felkel a Nap, majd a Hold éjjel nyugatra küldi.

Úgy érzem, mégis rossz szülő vagyok, amiért a kislányom úgy érzi, szégyenkeznie kell. Sosem neveltem erre, és fogalmam sincs, hogyan győzzem meg arról, hogy ő úgy tökéletes, ahogy van.



2020. jan. 4. 21:50
1 2 3 4 5 6 7
 11/67 anonim ***** válasza:
91%
Szerintem nincs ebben semmi trollkodás. Az lett volna trollkodás, ha ők meg bevallják, hogy a gyerekeket szeretik.
2020. jan. 4. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/67 anonim ***** válasza:
25%
Csak azt tudnám basszus, hogy miért lettem lepontozva két oldalról is... (az első 68%-os, nem a második)
2020. jan. 4. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/67 anonim ***** válasza:
91%

Nem kell meggyőzni semmiről. A mai (magyar) társadalom nagy része nem toleráns, ezért nem könnyű a helyzet. Mindenekelőtt azért ez valóban később lesz teljesen bizonyos.

Ettől függetlenül is, egy pubertás korban lévő leány sok szélsőséges dolgot tehet, ez életkori sajátosság. A legfontosabb a szeretet, okos és főleg türelmes megbeszélés. Szerintem az irány jó, ha egy ilyen korú lány először is a szüleihez fordul. Ez bizalmat mutat, ha ezt meg tudjátok tartani, nyerni fogtok (de főleg a lányotok). Legyetek türelmesek, szeressétek ugyanúgy, biztosítsátok, hogy mellette álltok és segítitek, a többi néhány év alatt kialakul. Ha a dolog valóban ilyen irányú, egyfelől semmi nem történt, másfelől - bár nem legszerencsésebb - lehet teljes életet élni.

Tanuljon, mert ettől függetlenül is, azzal tud igazán boldogulni, helyzetet kezelni, akár ezt, akár mást.

A féltés érthető és természetes, de nem valószínű, hogy most azonnal lépni kell bármit is.

2020. jan. 5. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/67 anonim ***** válasza:
16%

"A lányom ma azt mondta, hogy ő a lányokat szereti, mit tegyek?"

Pszichés betegségnél mit kell tenni? Pszichológushoz vinni. Keresztény pszichológushoz.


"Úgy érzem, mégis rossz szülő vagyok, amiért a kislányom úgy érzi, szégyenkeznie kell. Sosem neveltem erre, és fogalmam sincs, hogyan győzzem meg arról, hogy ő úgy tökéletes, ahogy van."

Mármint melegen tökéletes? Hogy lehet egy pszichés beteg tökéletes? Keresztényként szerintem alap, hogy olvassuk a Bibliát, és minden erőnkkel próbáljuk Isten szavát megtartani. Szerintem jobb lenne meggyógyítani, mint a saját ötleteitekkel végérvényesen tönkretenni. Bízzátok szakemberre, mert láthatóan sem a keresztény alapokhoz, sem a pszichés betegségekhez nem értetek semmit. Jóindulattal mondom, de ez az igazság. Te belemagyarázod, hogy a homoszexualitás természetes, a lányod meg nem fogja érteni a keresztény alapokat, pl. a Római vagy a Galata levelet, mert ellentmondásba kevered. És tudjuk, mi a hátránya, ha a Bibliát félremagyarázzuk...


"Isten gyermekei vagyunk mindannyian, de nem lehetünk egyformák."

Ez nem a téves nemi identitásra vonatkozik. Milliárdnyi férfi és nő van, akik bizony ebben a tekintetben egyformák. Tehát lehetünk egyformák és bizonyos dolgokban egyformának teremtett minket Isten. Nem ciki az, ha egy férfi férfinak vallja magát és nőt vesz feleségül, és nem ciki, ha egy lány nőnek vallja magát és férfihoz megy hozzá. Lehetünk egyformák, ezeket a "galádságokat" sok millió ember elkövette már, egyformán.

Ha a homoszexualitás természetes, Istentől való lenne, akkor már Ádám is választhatott volna férfi és nő között, de Isten ebben nem adott neki választást, mert nő lett a társa. És a Mózesi törvények is engedték volna a homoszexuális dolgokat, ha ez Istentől eredő volna.

A lányod nem kárhozik el, mert meleg, de érzi, h nincs rendben valami, és igaza van. Ne akarjátok hazugsággal megvezetni, h minden rendben. Krisztus így is szereti, újjászülethet Jézusban, elindulhat a megszentelődés útján, és közben meg is gyógyul. Rengeteg keresztény homoszexuális gyógyult már meg, de sajnos az utóbbi 2-3 évben az erről szóló cikkek és youtube videók törlésre kerültek.

2020. jan. 5. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/67 anonim ***** válasza:
16%

"Ordas nagy kamu."

Nekem is feltűnt a sok ellentmondás

2020. jan. 5. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/67 anonim ***** válasza:
66%
Olvasd el itt pár iq light beteg gyökér kerdését válaszát és utána örülj neki hogy csak ennyi aberráciíja van a lányodnak. 23L
2020. jan. 5. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/67 anonim válasza:
79%

tegnap 22:07


Mit "liberálisozol" már megint?

Nem kiprovokálni kéne a másikat, hanem normálisan válaszolni az adott kérdésre!


Tisztelt szülő, példaértékű a hozzáállásotok!

Nem nevelés kérdése az, hogy a lányod a saját neméhez (is) vonzódik, hiszen ez természetes dolog!

Attól, hogy nem (csak) a fiúkat szereti, hanem a lányokat (is), ugyanúgy értékes lehet gyermeketek.

Hogy lányotok hány éves, nem tudom, mert nem írtad meg, de ha nem tud változtatni szexuális hovatartozásán, nektek is el kell hogy őt fogadjátok, hiszen gyermeketek, a család aktív tagja, mindennapotokat bearanyozza.

Önmagát is el kell fogadja!

Nagyon merész és bátor dolog volt tőle, hogy a szemetekbe mondta, hogy mi a helyzet!

Neki is gratulálok, nekem nem lenne hozzá merszem, bátorságom, hiszen szüleim sajnos erősen homofóbok!

Azt kívánom, szeressétek, továbbra is neveljétek kedves lányotokat! :)


16/L

2020. jan. 5. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/67 Prókátor ***** válasza:
2%
A saját nemhez való vonzódás a pszichés szexuális fejlődés egyik lépcsőfoka. Mondhatni "kinövi" ... ha hadjátok, és ha minden rendben fog lezajlani. Nem lehet, hogy túlzottan gyermeki korban tartjátok? Mert ez esetben segíthet, ha felnőtté kell válnia! Ehhez pontosabb környezetismeretre lenne szükség, hogy látható legyen, mik a lehetőségek a megvalósításra. Talán segíthet egy különköltözés (akár egy háztartáson belül, amolyan albérleti viszonyban), vagy egy valóban komoly feladat megoldása vagy egy adott helyzet felnőtt módra való felelősségvállalásra, stb. A lényeg, hogy fel tudjun nőni szellemileg (vagy esetleg lelkileg, de ez a legnehezebbik út, mert itt már nagyon beszűkülnek a lehetőségek, ez csak a teljes feladással lehetséges)
2020. jan. 5. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/67 anonim ***** válasza:
88%

Általába az ilyen ,,A lányom ma azt mondta, hogy ő a lányokat szereti, mit tegyek?" típusú kérdéseket nem szeretem. S a vallásosokat sem. De titeket valahogy mégis kedvellek. :)


A ,,mert mi ezt az utat választottuk" a legjobb rész az egész kérdésben, mert az emberek nagytöbbsége nem képes felfogni, hogy ami neki jó, nem biztos, hogy másnak is jó, s az akaratukat mimdig másokra akarják erőltetni. De nektek elég jó világnézetetek van. :) Mint látom a helyzetet ti elég jól elfogadtátok, már csak el kell mondani a lányodnak, hogy semmi baj sincs vele, s most hogy már elmondta, legalább nem fogjátok nagy kerek szemekkel nézni, ha egy csajt visz haza s kész. :D A lényeg hogy tudatosítsátok benne, hogy nincs vele baj. A heteroszexuális kapcsolat egyetlen lényege az utódnemzés (meg annak felnevelése). Tovább ugyanúgy a boldogságról szól, mint akármi más. :)


18L

2020. jan. 5. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/67 anonim ***** válasza:
100%

Csak hogy pontosak legyünk: nem az igazat írtad le, hanem a te igazadat. Nincs ovis hiszti, csak a te szemedben, mert neked nem tetszik, ami más, mint a te nézeted. Nem töröltették ki. Ha értelmes választ adtál volna, nem törlik, akárhányan is szeretnék ezt.


Kérdező! egy 18 éves lány meghazudtol majd mindenkit, neki higgy. Miért is? Mert elfogadó nem kirekesztő. Mert megértő, nem gyűlölködő. Mert nem biztos, hogy a te nézeteidet vallja, de megérti és a te szemszögedből jónak tartja. Sokan halálukig nem jutnak el addig, amíg ő 18 év alatt. Bizonyos tekintetben minimális vagy semmi tapasztalattal. Ez arra utal, igen nagy elvonatkoztató és (helyesen) általánosító képessége van.

2020. jan. 5. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!