Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Eladtam a lelkem a sátánnak,...

Eladtam a lelkem a sátánnak, azóta mindent megkaptam.Előtte míg katolikus voltam, miért nem kaptam segítséget?

Figyelt kérdés

Beleuntam ebbe az egészbe.Járjál templomba, imádkozzál, éljél így meg úgy.Mindig valaki megmondja mit csinálj.Közben dolgozzál, és nem is jutsz előre.Apránként jött a mágia az életembe.emlékszem elsőnek csak pár filmet néztem, ami a témával foglalkozott, de letaglózott, hogy milyen lehet a démoni mágia.

Majd elkezdtem olvasgatni a témában.Majd jöttek dolgok amiket kipróbáltam,elsőnek azt hittem nem lesz belőle semmi, de meglepődtem, mikor kiderült hogy működik.

Majd jött egy mélypont, munkám pár éve megszűnt, egészségem megromlott, házasságom szétment, bank elvitt mindent.Hazaköltöztem, a szülőktől örökölt, faluvégi házba.De végi kibírtam józanul,csak sokat olvasgattam.egyik este meditáltam, és olyan volt, mintha egy hang szólított volna meg.Hogy TEDD MEG!!!

Már régóta foglalkoztatott a gondolat ha a sötétséget szolgálnám, jobb életem lenne.

Egy egyszerű rituálét csináltam, véráldozattal, emlékszem utána az érzésre,mintha megkönnyebbültem volna.

Ami ezután történt konkrét eseménysort nem akarom leírni,de szinte hetek alatt megváltozott az életem.

Azóta sok pénzem van, már nem kell dolgoznom, van egy cégem, nem feleségem van, hanem barátnőim, és házam, aminek a garázsában pár jó kocsi áll.

Miért szenved minden ember, ha ilyen könnyen jobbá tudná tenni az életét?

Csak a másik utat kellene választania, és mindent megkapna?



2021. ápr. 10. 17:43
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
26%

Figyelj, hogyha igazakat írsz, szerintem márpedig igenis jól tetted ezt! Mi az már hogy egész életedben úgy kellene élned hogy teljes szívvel hiszel egy istenben aki semmi jelet nem ad végig hogy jól cselekszel vagy nem meg direkt nyomorban tart. Ja meg azért vigyázz hogy jó vallást válassz a kismillió másik közül mert ha nem akkor is "elkárhozol". A katólikus egyház bűnei miért nem számítanak? Az a mérhetetlen lopás, kínzás, gyilkolás, pedofília, vérontásra való ösztönzés meg egyebek? Jaj persze mert ezek isten nevében voltak, persze. Komolyan kiszarnak ebbe a világba ez a drágalátós istent meg csak az érdekli hogy hogy vesztegetsz el 70 évet az életedből, de persze urána hirtelen minden vattacukorból lesz meg elszállsz az örömtől?

Ébtesztő! Ezt az egész egyházat a hatalom találta ki hogy az emberek szolgalelkűek legyenek a hatalom felé! Ennyi! Titokban persze meg ők nagyban nyomják a sátánizmust meg élvezik hogy paraziták lehetnek csak te vigyázz hogy ne hogy boldog legyél egyszer is az életben. Nem kell ezekre az álszent férgekre halgatni felettem. Szeretnek ők mindenkit szívből csak szenvedjél egy örökkévalóságig mert egy kicsit is jobb irányba fordult az életed. Beteg állat pszichopaták!

2021. ápr. 10. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
55%
Nem adhatod el a lelkedet, a lélek te magad vagy, neked tested van, legalábbis vallási értelemben így hangzik ez.
2021. ápr. 10. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
21%

A római katolikus hívek szeretik a szenvedést és a szegénységet, ez rossz dolog. Amit te tettél, hogy eladtad a lelked az ördögnek, az is rossz dolog.

Az igaz és jó út különbözik ezektől.

2021. ápr. 11. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
94%

"A római katolikus hívek szeretik a szenvedést és a szegénységet, ez rossz dolog."

Akkor Jézus rossz volt, van ilyen nézet is egyes szektákba, mi szerintünk nem így van.

2021. ápr. 11. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

Ezt a kérdést, egy hasonlót egyszer már megválaszolták.

Röviden az emberek nem szeretnének pokolra jutni (a többség aki hisz mennyben), ahol örök fájdalom, kétségbeesés, férgek, halálhörgés, undor stb. van.

És nem ezer vagy millió vagy milliárd évig tart, hanem örökké.:


https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..


Isten áldjon. Fordulj vissza, amíg nem késő még..

2021. ápr. 11. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
88%

Miért maradnak a katolikusok hívők és mi értelme imádkozni?

Pl. mert:


[link]


[link]

2021. ápr. 11. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
94%
11-es: ki mondta hogy a katolikus egyház, vsgy bármilyen egyház bűnei nem számítanak? Ki mint vet, úgy arat. Ez MINDENKIRE vonatkozik, legyen akármilyen híres nagy ember vagy egy koldus szegény. Mindenkivel el lesz számolva a bűne, akinek a legtöbb van a számláján az jár legrosszabbul.
2021. ápr. 12. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!