Mi fogott meg benneteket egy a tiétekétől különböző vallásban?

Íme az éntelenséggel kapcsolatos tanítóbeszéd egyike. Bocs hogy hosszúak ezek, de véleményt csak az elsődleges irodalom alapján érdemes formálni.

Tanítóbeszéd az én-nélküliség jellegzetességéről Szamjutta-nikája

Anatta-lakkhana-szutta

Szamjutta-Nikája XXII, 59.

Fordította: Uppaladájiká (Martinusz Mária)

– Szerzetesek!

– Tiszteletreméltó Urunk! – válaszoltak ők.

A Magasztos a következőket mondotta:

– Szerzetesek, a forma nem én. Ha a forma én volna, akkor ez a forma nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a formával eképpen: „A formám így legyen, a formám ne úgy legyen”. De mivel a forma nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet a formával eképpen: „A formám így legyen, a formám ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, az érzés nem én. Ha az érzés én volna, akkor ez az érzés nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk az érzéssel eképpen: „Az érzésem így legyen, az érzésem ne úgy legyen”. De mivel az érzés nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet az érzéssel eképpen: „Az érzésem így legyen, az érzésem ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, az érzékelés nem én. Ha az érzékelés én volna, akkor ez az érzékelés nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk az érzékeléssel eképpen: „Az érzékelésem így legyen, az érzékelésem ne úgy legyen”. De mivel az érzékelés nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet az érzékeléssel eképpen: „Az érzékelésem így legyen, az érzékelésem ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, a képzőerők nem én. Ha a képzőerők én volna, akkor ezek a képzőerők nem vezetnének szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a képzőerőkkel eképpen: „A képzőerőim így legyenek, a képzőerőim ne úgy legyenek”. De mivel a képzőerők nem én, hát szenvedéshez vezetnek, és senki sem rendelkezhet a képzőerőkkel eképpen: „A képzőerőim így legyenek, a képzőerőim ne úgy legyenek”.

– Szerzetesek, a tudat nem én. Ha a tudat én volna, akkor ez a tudat nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a tudattal eképpen: „A tudatom így legyen, a tudatom ne úgy legyen”. De mivel a tudat nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet a tudattal eképpen: „A tudatom így legyen, a tudatom ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, hogyan vélekedtek: állandó a forma, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e eképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És az érzés állandó, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e eképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És az érzékelés állandó, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e eképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És a képzőerők állandóak, vagy állandótlanok?

– Állandótlanok, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e eképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– A tudat állandó, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e eképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– Tehát szerzetesek, bármilyen formáról legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, eképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen érzésről legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, eképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen érzékelésről legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, eképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen képzőerőkről legyen is szó, legyenek azok akár múltbeliek, jövőbeliek vagy jelenben felmerülők, durvák vagy finomak, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévők, alsóbbrendűek vagy magasabbrendűek, távoliak vagy közeliek, helyesen megértve azokat, ahogyan léteznek, eképpen kell róluk vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen tudatról legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, eképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Szerzetesek, ha egy nemes tanítvány, aki hallotta az igazságot, eképpen látja a dolgokat, akkor nem azonosul többé a formával, nem azonosul többé az érzéssel, nem azonosul többé az érzékeléssel, nem azonosul többé a képzőerőkkel, nem azonosul többé a tudattal.

Amikor nem azonosul többé, kihuny a szenvedély. A szenvedély kihunytával megszabadul. Amikor megszabadul, tudomással bír arról, hogy megszabadult. Megérti, hogy „Kimerült a születés, végig lett élve a szent élet, ami elvégezhető, elvégeztetett, ezen túl nincs semmi, amit véghez kellene vinni.”

Ezeket mondotta a Magasztos. A szerzetesek pedig örvendeztek, és helyeselték szavait.

E beszéd elhangzása közben az ötös csapatban lévő szerzetesek szíve a nem ragaszkodás által megszabadult minden szennyeződéstől.

Ám hogy megértésedet finomítsam, íme annak bemutatása, hogy ez nem egy ontológiai tanítás:

A sérülésekről

| Maddzshima-nikája

Szabbászava-szutta

Maddzshima nikája, 2

Hallottam, hogy egyszer, amikor a Magasztos Szávatthiban, a Dzsétavana ligetben, az Anáthapindika kolostorban tartózkodott, így szólt a szerzetesekhez: „Szerzetesek!"

„Igen, uram" –, válaszolták a szerzetesek.

A Magasztos így folytatta: „Szerzetesek, a sérülések megszüntetése azok számára lehetséges, akik tudnak és látnak, nem pedig azoknak, akik nem tudnak és nem látnak. Mert mit tudnak és látnak ők? Ez az éber tudatosság, illetve a kábaság kérdése! Amikor a szerzetes kába, új sérülések keletkeznek, és a már meglévők súlyosbodnak. Amikor a szerzetes éberen tudatos, nem keletkeznek új sérülések, a meglévők pedig gyógyulnak."

„Vannak olyan sérülések, amelyek belátással gyógyulnak, vannak, amelyek önmérséklettel, amelyek megfelelő használattal, amelyek tűréssel, amelyek elkerüléssel, amelyek lerombolással és amelyek gyakorlással gyógyulnak."

„És milyenek azok a sérülések, amelyeket belátással tudunk gyógyítani?"

„Van eset, amikor egy tanulatlan világi ember – aki nem tekint a nemes dolgokra, nem járatos, nem iskolázott az azokra vonatkozó Tanban, nem tekint a kiteljesedett emberekre, nem járatos, nem iskolázott a rájuk vonatkozó tanításban – nem észleli, mely gondolatok üdvösek és mely gondolatok nem üdvösek. Miután ez így van, nem foglalkozik az üdvös gondolatokkal, ehelyett a nem üdvös gondolatokkal foglalkozik."

„És milyenek azok a gondolatok, amelyek nem üdvösek, de ő foglalkozik velük?"

„Bármilyenek is ezek a gondolatok, amikor ő foglalkozik velük, a vágyból fakadóan sérülések keletkeznek benne; a létszomjból fakadóan sérülések keletkeznek benne; a tudatlanságból fakadóan sérülések keletkeznek benne – és a már meglévő sérülések súlyosbodnak. Ilyenek azok a gondolatok, amelyek nem üdvösek, de ő foglalkozik velük."

„És milyenek azok a gondolatok, amelyek üdvösek, de ő nem foglalkozik velük?"

„Bármilyenek is ezek a gondolatok, amikor ő nem foglalkozik velük, a vágyból új sérülések fakadnak; a létszomjból új sérülések fakadnak; a tudatlanságból új sérülések fakadnak – és a régi sérülések súlyosbodnak. Ilyenek azok a gondolatok, amelyek üdvösek, de ő nem foglalkozik velük."

„Mivel nem foglalkozik az üdvös gondolatokkal, és foglalkozik a nem üdvös gondolatokkal , új sérülések keletkeznek benne, a régiek pedig súlyosbodnak. Ilyen haszontalan gondolatai vannak:

'Léteztem-e én a múltban?

Vagy nem léteztem a múltban?

Mi vo ltam a múltban?

Hogyan léteztem a múltban?

Miből mivé lettem a múltban?

Létezni fogok-e a jövőben?

Va gy nem fogok létezni a jövőben?

Mi leszek a jövőben?

Hogyan fogok létezni a jövőben?

Miből mivé leszek majd a jövőben?'

Vagy belsőleg összezavarodva a jelen pillanatról:

'Létezem-e egyáltalán?

Vagy nem létezem?

Mi vagyok én?

Hogyan létezem?

Honnan jött ez a lény?

És hová tart?'"

„Mivel ilyen haszontalan gondolatai vannak, a következő hat nézet valamelyike merül fel benne, és látszik igaznak és megalapozottnak:

'Van egy énem…

Nincs énem…

Éppen az énemmel tapasztalom önmagamat…

Éppen az énemmel tapasztalom a nem ént…

Éppen a nem énnel tapasztalom önmagam…'

Vagy úgy tűnik számára:

'Ez az énem – a tudó, aki ki van téve a jó és rossz cselekedetek gyümölcsözésének – ez az én énem állandó, örökké tartó, örökkévaló, nincs kitéve a változásoknak, és az örökkévalóságig fennmarad.'"

„Ezt hívják a nézetek bozótjának, a nézetek vadonjának, a nézetek kicsavarásának, a nézetek gyötrődésének, a nézetek béklyójának. A nézetek által megbéklyózott tanulatlan világi ember nem szabadul meg a születéstől, öregedéstől és haláltól, a bánattól, panasztól, fájdalomtól, csüggedéstől és kétségbeeséstől. Mondom nektek, nem szabadul meg a szenvedéstől és a megpróbáltatástól.

„A tanult nemes tanítvány – aki a nemes dolgokra figyel, iskolázott és járatos a Tanításban –, megkülönbözteti az üdvös és a nem üdvös gondolatokat. Mivel ez így van, nem foglalkozik a nem üdvös gondolatokkal, hanem az üdvös gondolatokkal foglalkozik."

„És milyenek azok a nem üdvös gondolatok, amelyekkel nem foglalkozik?"

„Bármilyenek is ezek a gondolatok, amikor ő nem foglalkozik velük, a vágyból fakadóan új sérülések nem keletkeznek benne; a létszomjból fakadóan új sérülések nem keletkeznek benne; a tudatlanságból fakadóan új sérülések nem keletkeznek benne – és a már meglévő sérülések gyógyulnak. Ilyenek azok a gondolatok, melyek nem üdvösek, és ő nem foglalkozik velük."

„És milyenek azok a gondolatok, amelyek üdvösek és ő foglalkozik velük?"

„Bármilyenek is ezek a gondolatok, amikor ő foglalkozik velük,. a vágyból fakadóan új sérülések nem keletkeznek benne; a létszomjból fakadóan új sérülések nem keletkeznek benne; a tudatlanságból fakadóan új sérülések nem keletkeznek benne – és a már meglévő sérülések gyógyulnak. Ilyenek azok a gondolatok, amelyek üdvösek és ő foglalkozik is velük."

„Mivel nem foglalkozik a nem üdvös gondolatokkal és foglalkozik az üdvös gondolatokkal, új sárülések nem keletkeznek benne, és a már meglévők gyógyulnak. Helyesen észleli:

'Ez a szenvedés;

ez a szenvedés eredete;

ez a szenvedés megszüntetése;

ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út.'"

továbbá az Isten koncepció és lény eredetének buddhista szemlélete: A szentirat legeslegelső szuttájából amely 62 nézetet rendszerez az istenhittől a nihilizmusig amelyektől a Buddha elhatárolódik és amelyek nem egyeztethetőek össze a szigorúan vett dharmával (buddhista tan). A szutta rendkívül terjedelmes, ezért csak ezt a téged érdeklő részt emelem ki, és majd még egy másik záró szakaszt!

ekaccasassatavāda), 5-8. Nézetek

38. „Vannak, bhikkhuk, remeték és brahminok, akik bizonyos dolgok vonatkozásában örökkévalóság-hívők, más dolgok vonatkozásában nem örökkévalóság-hívők, és akik négyféle alapon azt hirdetik, hogy az én és a világ részben örökkévaló, részben nem örökkévaló. És vajon minek tulajdoníthatóan, mire való hivatkozással hirdetik e tiszteletreméltó remeték és brahminok a nézeteiket?

39. Eljön az idő, bhikkhuk, amikor egy hosszú időszak eltelte után ez a világ összehúzódik [felbomlik]. Amíg a világ összehúzódik, a lények legnagyobb része az Ābhassara Brahma-világban7 születik újjá. Ott időznek, tudatból létrehozottan, elragadtatottsággal táplálkozva, önmagukban világítóan, a levegőn át mozogva, dicsőségben lakozva. És így maradnak egy nagyon-nagyon hosszú időszakon keresztül.

40. Azonban előbb-utóbb, egy hosszú időszak eltelte után eljön az idő, bhikkhuk, amikor ez a világ elkezd ismét kiterjedni. Miközben a világ tágul, megjelenik Brahmā üres palotája. Ekkor egy bizonyos lény élettartama kimerülése, vagy érdemei kimerülése folytán elmúlik az Ābhassara síkról, és a Brahmā üres palotájában létesül újjá. Ott időzik, tudatból létrehozottan, elragadtatottsággal táplálkozva, önmagában világítóan, a levegőn át mozogva, dicsőségben lakozva. És így marad egy nagyon-nagyon hosszú időszakon keresztül.

41. Ezután, mivel már olyan hosszú ideig tartózkodott ott egyedül, kielégületlenség és izgatottság alakul ki benne, [és eképpen sóvárog]: 'Ó, bárcsak más lények is lennének ezen a helyen!' Abban a pillanatban, élettartamuk, vagy érdemeik kimerülése folytán bizonyos más lények is elmúlnak az Ābhassara síkról, és a Brahmā üres palotájában, az ő társaságában létesülnek újra. Ott időznek, tudatból létrehozottan, elragadtatottsággal táplálkozva, önmagukban világítóan, a levegőn át mozogva, dicsőségben lakozva. És így maradnak egy nagyon-nagyon hosszú időszakon keresztül.

42. Erre föl az a lény, aki elsőként létesült ott újra, így gondolkodik magában: 'Én vagyok Brahmā, a nagy Brahmā, a Győzedelmes, a Legyőzhetetlen, a Mindent Látó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Ezeket a lényeket pedig én teremtettem. Milyen alapon? Mert először én óhajtottam: „Ó, bárcsak más lények is lennének ezen a helyen!” És miután e döntést meghoztam, e lények most íme, megjelentek.'

A lények pedig, akik őutána létesültek ott újjá, a következőképpen gondolkodnak: 'Ez kell, hogy legyen Brahmā, a nagy Brahmā, a Győzedelmes, a Legyőzhetetlen, a Mindent Látó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Minket pedig ő teremtett. Mi ennek az alapja? Mert látjuk, hogy ő volt itt előbb, és mi őutána jelentünk meg itt.'

43. Persze, bhikkhuk, az a lény, aki először létesült ott újra, hosszabb élettel, nagyobb szépséggel és nagyobb hatalommal rendelkezik, mint azok a lények, akik őutána létesültek ott.

44. Ezután, bhikkhuk, az történik, hogy egy bizonyos lény elmúlik arról a síkról, és újraszületik ebben a világban. Miután megjelent ebben a világban, a családi tűzhely mellől az otthontalanságba távozik. Amikor pedig visszavonult, igyekezete, odaadása, szorgalma és megfelelő elmélkedése révén a szellemi összpontosítás olyan fokára jut el, hogy az ilyen módon összpontosított tudata segítségével képessé válik a közvetlenül megelőző életének felidézésére, anélkül azonban, hogy ennél korábbra vissza tudna emlékezni. Azután így szól: 'Minket ő, Brahmā, a nagy Brahmā, a Győzedelmes, a Legyőzhetetlen, a Mindent Látó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható teremtett, aki Atyja mindazoknak, amik vannak és lesznek. Ő állandó, szilárd, örökkévaló, nincs kitéve változásnak, s ugyanaz marad, mint maga az örökkévalóság. Mi azonban, akik őáltala lettünk teremtve és jelentünk meg ebben a világban – mi mulandók, változékonyak, rövid életűek vagyunk, s pusztulásra vagyunk ítélve.'

Ez, bhikkhuk, az első eset.

45. És vajon a második esetben minek tulajdoníthatóan, mire való hivatkozással lesz valamely tiszteletreméltó remete vagy brahmin örökkévalóság-hívő bizonyos dolgok vonatkozásában, s nem örökkévalóság-hívő más dolgok vonatkozásában, azt hirdetve, hogy az én és a világ részben örökkévaló, részben nem örökkévaló?

Vannak, szerzetesek, bizonyos istenek, akiket 'játéktól megromlottaknak' nevezünk. Ezek az istenek rendkívüli időmennyiséget fordítanak arra, hogy játék és múlatság élvezetében vegyenek részt. Ennek következtében feledékennyé válnak, és miután feledékennyé váltak, elmúlnak arról a síkról.

46. Ezután, bhikkhuk, az történik, hogy egy bizonyos lény elmúlik arról a síkról, és újraszületik ebben a világban. Miután megjelent ebben a világban, a családi tűzhely mellől az otthontalanságba távozik. Amikor pedig visszavonult, igyekezete, odaadása, szorgalma és megfelelő elmélkedése révén a szellemi összpontosítás olyan fokára jut el, hogy az ilyen módon összpontosított tudata segítségével képessé válik a közvetlenül megelőző életének felidézésére, anélkül azonban, hogy ennél korábbra vissza tudna emlékezni. Azután így szól: 'Ama tiszteletreméltó istenek, akik nem játéktól megromlottak, nem fordítanak rendkívüli időmennyiséget arra, hogy játék és múlatság élvezetében vegyenek részt. Ennek következtében nem válnak feledékennyé, s mivel nem válnak feledékennyé, nem is múlnak el arról a síkról. Ezek az istenek állandóak, szilárdak, örökkévalók, nincsenek kitéve változásnak, s ugyanazok maradnak, mint maga az örökkévalóság. Mi azonban játéktól megromlott istenek voltunk. Rendkívüli időmennyiséget fordítottunk arra, hogy játék és múlatság élvezetében vegyünk részt, és ennek következtében feledékennyé váltunk. Amikor feledékennyé váltunk, elmúltunk arról a síkról. Ebben a világban születve, mi most mulandók, változékonyak, rövid életűek vagyunk, s pusztulásra vagyunk ítélve.'

Ez, bhikkhuk, a második eset.

És az említett záró rész, amely összefoglalja a62 nézetet. Természetesen e nézetek kombinálhatóak egymással, tehát valójában sokkal több nézet-komplexum jelenik meg bennük. A Buddha radikálisan elutasít minden lételméletet, és tanítását szigorúan az ember jelenlegi egzisztenciájából indítja, ezért valamennyi fogalmat amelyet a buddhizmus használ, nem lételméleti, hanem ismeretelméleti és vagy fenomenológiai fogalomnak kell tekinteni. De nem kínozlak tovább. A továbbiakban, a feltett szutták kapcsán fogalmazd meg szempontjaidat és ne a kis piros könyvecske alapján, amelyet a lelkes Tanúk összegereblyéztek saját szájuk íze szerint.

A buddhizmus mellesleg éppen ebben különbözik a hinduizmustól is. A hinduizmus lételmélet, a buddhizmus nem.

V. A kondicionáltságok köre és a forgatagból való szabadulás

1. Izgatottság és tétovaság

(Paritassitavipphandita)

105. „Nos, bhikkhuk, amikor ama örökkévalóság-hívő remeték és brahminok négyféle alapon azt állítják, hogy az én és a világ örökkévaló – ez csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

106. Amikor ama, bizonyos dolgok vonatkozásában örökkévalóság-hívő, más dolgok vonatkozásában nem örökkévalóság-hívő remeték és brahminok négyféle alapon azt állítják, hogy az én és a világ részben örökkévaló, részben nem örökkévaló – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

107. Amikor ama kiterjedés központú remeték és brahminok négyféle alapon azt állítják, hogy a világ véges, vagy végtelen – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

108. Amikor ama végnélküli csűrő-csavaró remeték és brahminok négyféle alapon kitérő válaszokra és vég nélküli csűrés-csavarásra hagyatkoznak, amikor erről, vagy arról a dologról kérdezik őket – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

109. Amikor ama véletlen keletkezésben hívő remeték és brahminok kétféle alapon azt állítják, hogy az én és a világ véletlenül keletkezett – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

110. Amikor ama múltról spekuláló remeték és brahminok, akiknek megrögzött nézeteik vannak a múltat illetően, tizennyolcféle alapon különféle konceptuális tételeket állítanak fel a múlt vonatkozásában – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

111. Amikor ama megismerő halhatatlanságot hirdető remeték és brahminok tizenhatféle alapon az én halál utáni, megismerő módon történő túlélését állítják – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

112. Amikor ama nem-megismerő halhatatlanságot hirdető remeték és brahminok nyolcféle alapon az én halál utáni, nem-megismerő módon történő túlélését állítják – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

113. Amikor ama sem megismerő, sem nem-megismerő halhatatlanságot hirdető remeték és brahminok nyolcféle alapon az én halál utáni, sem megismerő, sem nem-megismerő módon történő túlélését állítják – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

114. Amikor ama megsemmisülést tanító remeték és brahminok hétféle alapon a létező lények megsemmisülését, elpusztulását, nem-létesülését állítják – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

115. Amikor ama itt-és-most nibbānát hirdető remeték és brahminok ötféle alapon a legmagasabb nibbāna itt-és-most lehetőségét állítják a létező lények számára – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

116. Amikor ama jövőről spekuláló remeték és brahminok, akiknek megrögzött nézeteik vannak a jövőt illetően, negyvennégyféle alapon különféle konceptuális tételeket állítanak fel a jövő vonatkozásában – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.

117. Amikor ama múltról spekuláló, jövőről spekuláló, vagy múltról és jövőről egyaránt spekuláló remeték és brahminok, akiknek megrögzött nézeteik vannak a múltat és a jövőt illetően, hatvankétféle alapon különféle konceptuális tételeket állítanak fel a múlt és a jövő vonatkozásában – ez is csupán azok érzése, akik nem tudnak és nem látnak; csupán a sóvárgásban elmerültek izgatottsága és tétovasága.”

A buddhizmus mellesleg éppen ebben különbözik a hinduizmustól is. A hinduizmus lételmélet, a buddhizmus nem.

ha nem lenne világos, akkor ez az alapvető probléma. A buddhizmust a fentiek figyelembevételével KELL bemutatni. Ez a kis irodalmatokban nem hangzik el. Ettől kezdve Hamis.

Pontosan mi volt a nem őszinte és mi a nem békés?

Minden vallást a saját elsődleges irodalmából kell megérteni és magyarázni, továbbá meg van az a joga is hogy enmagát definiálja. Aki ezt nem fogadja el, az a hazug és az a békétlen. őszintén sajnálom, ha esetleg a filozófiai fogalmak nem mennek és képtelen vagy megérteni, hogy a buddhizmus nem dogmatikai tanítás a Létről, hanem módszertani tanítás a felébredéshez, vagy legalábbis az illúziók elhagyásához.

A vallásosság legfontosabb eleme az amit gyakorlásnak hívunk és nem valamilyen hitbéli végső nézőpont elfogadása. Nos, ilyen értelemben a buddhizmus a leginkább vallás, mert nagyobb hangsúlyt helyez a gyakorlásra mint bármelyik egyéb.

Érdekes, hogy az eredeti kérdésre, hogy mi szépet fedeztél fel más vallásokban, nem válaszoltál. Tehát semmit. Ez a te őszinteségedet és békére való hajlandóságodat jellemzi.

Üdv és szép álmokat!