Szerintetek a Pápa Krisztus földi helytartója? (többi lejjebb).

Egyszóval a Pápa. hazug csaló se istenhez se Jézushoz nincs köze a bibliát nem ismeris Isten szelleme nem működik rajta,"

Miért, vannak olyan emberek, akik már kezdettől fogva alkalmatlanok a Szentlélek befogadására?

"ráadásul a legnagyobb Izraeli fegYvergyártó cégnél van részvényük,"

Minek? A svájci gárdisták sarkantyúinak élesítéséhez?

"ja és a biblia a Pápát a vallásával együtt szajhának nevezi ki a skarlát színű vadállaton űl jelenések 17:3."

A jelenések könyvében korholta-e az Úr a római egyházat? Hm? Nem is említi, pedig Péter és Pál ott fejezték be küldetésüket.

Pétert Linus, Anacletus, Kelemen stb. követte (Hermász pásztora, Iréneusz, Tertullianus). Egyikük se hordtak skarlát ruhát, háromágú tiarát, sőt megkülönböztető (fehér) öltözékeket sem. De amikor pl. Korintus kidobálta a presbiterjeit Pál apostol halála után 20 évvel, nem haboztak levelet küldeni. (Ez a levél ma is meg van teljes egészében.)

Antiochiai püspöke, ahol Péter is volt egy ideig, Ignác (2. század eleje) azt mondta a római gyülekezetnek, hogy "nem úgy parancsolok nektek, mint Péter és Pál", továbbá az agapé-lakoma elnökének nevezte.

Polikárp (második század fele), Szent János apostol tanítványa is, aki szmirnai püspök volt, akinek egyházközösségét meg is dicsérte az Úr a Jelenésekben, szintén a római püspököt keresi meg e vita megoldásában.

Amikor egységesítettek az akkor egyetlen ünnepet, a húsvétot, szintén a római püspök szavát (Viktor) fogadták el, és keleten áttértek a nyugati szokásra.

Iréneusz (2. század második fele), Polikárp tanítványa, azt mondja, hogy a római Egyházban van meg a tanítás teljessége, és az apostoli tekintély az, ami nincsen meg a gnosztikusoknál.

Az afrikai Tertullianus (2. század vége) igazi római vérmérsékletben még ennél is hatásosabban érvel emellett (De praescriptione).

Hazardteam, valoszinüleg igy van, köszi az infot, es mindenkinek köszönöm: sok hasznosat olvastam itt (a szemelyeskedesek mellett). En bevallom, nem neztem utana, es azt hittem, a kösziklas törtenet igaz. (Ez mar nem erdekelt, mert az elözö evszazados adofizetös törtenesek, hüberurasdi es hasonlok azt az allaspontot alakitottak ki bennem, nagyon röviden, Oshot idezve, hogy "az Isten mar reg kivonult a templomokbol". Amikröl az eddigi hsz-okban is sok szo esett.)

De akkor mikor kezdödött az egesz Pápa-valasztas? Ezt hogyan adagoltak be akkoriban a nepeknek? Es ki volt az elsö Pápa?

Actio Catholica,

"Nem azzal van a baj, hogy a hitet Isten adja ajándékba ... hanem azzal, hogy ezt azzal akarod kijátszani, hogy nincs szükség hivatalos földi nevelőkre, akik az apostolok, próféták, tanítók ... püspökök...stb"

Miert, benne van a Bibliaban valahol, hogy szükseg van földi nevelökre, apostolokra...stb? Istentöl ered, hogy legyenek földi nevelök, Pápa,

püspökök...stb?

Erdekelne, elöre is köszi mindenkinek, aki utananez!

7.

Elnézést, de az, hogy a pápa a 'babiloni szajha', az egy 500 éves elmélet. Az, hogy nem akarod kideríteni az igazat, számomra mindegy, de legalább ne nézz hülyének, mintha erről én semmit nem tudnék. És ne annak a felekezetnek tagja nevezzen engem bolondnak, aki a 2. századot a sötét középkor kezdetének veszi. Senki nem beszélt Pál "rucijáról", mert nem Pál volt a pápa. A ruhát csak azért említettem meg, mert általában a bíborosok vörös reverendájára asszociálnak.

De ez a szín Krisztus vérét jelképezi ill. a pünkösdi csodában megjelenő lángnyelvek színét.

Még el is nézném ezt neked, ha nem úgy mondanád, mintha most hú de jól megmondtad volna nekem a tutit.

Jel 17,11

"A 9–11. v. értelme ez: Az asszonynak és vadállatnak jelentésteljes értelme ez: A vadállat hét feje jelenti annak hét hegyét, s egyszersmind hét királyát. Ezekből öt király már elesett. Egy most uralkodik, a másik még jőni fog, s ha eljő, csak rövid ideig fog uralkodni (azután vesztére jut). A hét hegy világosan a héthalmú várost, Romát jelenti. Lásd a 18. v. Melyik az a hét király, romai császár, kiket sz. János apostol ért, ennek kitalálása annak megtudásától függ, mely időpontra teszi azon egyet, kiről mondja, hogy meg van, időszerint uralkodik. Az öt t. i. ennek közvetlen előde lesz akkor. Mivel világosan mondatik, hogy a vadállat már úgy van, mintha nem is volna (8. v.), s az asszony pusztában tűnik elé (3. v.), tehát a hatodiknak, ki akkor uralkodónak mondatik, annak kell lennie, ki a pogány birodalom eleste után, miután Konstantin a kereszténységet fölvette, és keresztény államot alapított, még pogány császár volt. Ez Licinius, ki még egy ideig híven a pogánysághoz, Konstantinnal együtt uralkodott, mígnem ettől Kr. u. 324. évb. legyőzetett. Az öt előbbi császár e szerint Diocletián, Maximián, Galeruis, Maximinus, Daja melléknévvel, és Maxentius, kik mindnyájan elvesztek a 311–313. években, kevéssel a pogány birodalom eleste előtt. Most az a kérdés, melyik a hetedik? Erről mondatik: „és a másik még nem jött el.“ – Ez a másik tehát azon időben, midőn a hatodik uralkodott, még nem született, legalább még nem volt cézár, kormányzásra kijelölt. Az időben, mikor Licínius Konstantinnal uralkodott, Konstantin három fia – Konstantin, Konstans és Konstantius már életben voltak, s egyszersmind leendő cézárok is voltak, de nem volt még Julián, ki Kr. u. 360. évb. Párisban a katonák által még Konstantius életében császárrá kikiáltatott. Ez tehát a hetedik. Ez állította ismét vissza pogányságot, de két évig sem uralkodott és nyomorú véget ért. Nyolczadik császár többé nem említtetik, hanem csak maga az állat neveztetik úgy. Egészen a dolog természete szerint volt ez; mert pogány császár nem uralkodott többé a hitehagyó Julián után, hanem a pogányság még tartott, habár nem is mint uralkodó hatalom, de folyvást lappangva fennállott, fennáll most is, és állani fog világ végezetéig. Mondatik róla, hogy a hét közől való, vagyis, a hétnek jellemével bír, t. i. gyűlöli és üldözi a kereszténységet. Mindenkor, minden időben vannak a kereszténységet ellenző emberek, s fájdalom! tanítja a történelem is, hogy keresztény országok is megbélyegzik ezzel magokat, és Isten anyaszentegyházát nem hogy oltalmaznák, hanem üldözik és elnyomják. Hanem ez a pogányság is vesztére siet, nemcsak időről időre fogják ugyanazon csapások érni, melyek a romai pogányságot sujtották (vesd össze: Jel. 18,4.), utoljára az idő végével teljesen megsemmisíttetnek, és a kereszténység tökéletes győzedelmet nyer fölöttük (20. r.)."

Jel 17,12

"Ezek alatt ama pogány királyok értendők, kik csakhamar Julián halála után a romai birodalom különféle tartományait elfoglalták. Ezek a vadállat szarvai, nem mivel a romai birodalomnak voltak alávetve, hanem mivel pogányok voltak. A tízes szám kerekszám, s mindnyájokat egybefoglalja. „Kik az országot még át nem vették,“ mivel azon időben, melyről e jövendölés szól (9-ik jegyz.), még nem léteztek. „De hatalmat nyernek egy órában úgy, mint királyok a vadállat után,“ azaz, üldözték a keresztényeket úgy, mint a romai uralkodók, rövid ideig a romai birodalom eleste után. Igy beszélik Ágoston és Orosius, hogy Atanarik, pogány gótkirály alatt a keresztények közől sokan szenvedtek vértanúhalált. A görög szerint: a vadállattal (t. i. a mennyiben még megvagyon. 8-ik jegyz.).

"

Jel 17,14

A ki a keresztények ellen harczol, a Bárány ellen harczol (Jel. 5,6. Apost.cs. 9,4.5.). De a Bárány győzött övéivel. Legyőzte őket szája kardjával. Ezen vad népek befogadták az igét, és ragadozó farkasokból szelíd bárányok lettek. Orosius beszéli az ötödik század első felében, hogy Jézus Krisztus szentegyházai tele voltak hunokkal, svévekkel, vendekkel, burgundiakkal, és sok más egyébféle néppel a romaiak gyalázatára, kik a keresztények között megmaradtak tévelyeikben.

Jel 17,15

A vizek, melyeket láttál (1. v.), hogy azok felett ül, azt mutatják, hogy még sok nép ért vele egyet. E közbevetés annak jelentéseűl van itt, hogy még a pogányság eleste után lehetnek a kereszténységnek üldözői.

Jel 17,16

És ama királyok Romát megrohanják, elpusztítják, azzal iszonyúan bánnak, egészen földúlják és fölégetik. Roma Kr. u. a 410. évb. Alariktól, a gótok királyától, 455-ben Genzeriktől, a vandalok királyától, 465-ben Odoakertől, 472-ben Ricimertől, és 547-ben Totilátó bevétetett és pusztíttatott, tehát 137 esztendő alatt ötször, úgy, hogy egykori fényét elvesztette, s lassankint mintegy pusztává lett (lásd Jel. 18,2.). Az időben, mikor a barbár népek a várost megrohanták, jelentékeny számmal voltak ugyan abban keresztények, de e mellett mégis mindig fentartotta magát a pogányság, és csak az ötödik és hatodik század között romboltattak le végre mind a pogány templomok; a városnak is meg kellett szenvednie régi bűneiért.

Tisztelt 29-es és mindenki.

Az hogy adjuk meg a császárnak ami a császáré az rendben is volna.

De akkor mit jelent az, hogy a keresztények nem lehetnek részei a világnak, mert Jézus királysága nem e világból való?

(János 6:15) 15 Jézus ezért — mivel tudta, hogy oda akarnak jönni, és meg akarják őt ragadni, hogy királlyá tegyék — ismét visszavonult a hegyre egymagában.

Miért nem vett részt Jézus a politikában? ***

” Az álláspontja teljesen egyértelmű volt. Határozottan elutasította, hogy részt vegyen hazája politikai életében, és később sem gondolta meg magát. Azt mondta, hogy a követőinek ugyanezt az álláspontot kell képviselniük (János 17:16).

A keresztények itt élnek a világban, de nem folynak bele olyan világi dolgokba mint a politika, háborúk, vagy egyéb nacionalista dolgokba melyet a világban élő uralkodók szerveznek.

Miért maradt Jézus semleges?

Jézus szilárdan ragaszkodott a szentírási alapelvekhez, ezért maradt politikailag semleges. Nézzünk meg két ilyen alapelvet.

„Ember uralkodik emberen a maga kárára” (Prédikátor 8:9). A Biblia ezekkel a szavakkal összegzi az emberi uralom történelmét. Gondoljunk csak arra, hogy Jézus már jóval a földre jövetele előtt szellemszemélyként élt az égben (János 17:5). Így hát tudta, hogy az emberi uralkodók, akármilyen jó szándékúak is, nem képesek megfelelően gondoskodni több milliárd ember szükségletéről, és Isten egyébként sem úgy alkotta meg az embereket, hogy erre alkalmasak legyenek (Jeremiás 10:23). Jézus tudta, hogy az emberiség problémáit nem az emberi kormányzatok fogják megoldani.

„Az egész világ a gonosz hatalmában van” (1János 5:19). Megdöbbentő ez a kijelentés? Sokak szerint igen. Ők úgy gondolják, hogy vannak olyan becsületes emberek, akik azért kerülnek a kormányba, mert szeretnék a világot jobbá és biztonságosabbá tenni. Ám bármennyire igyekeznek is, még a legbecsületesebb vezetők sem képesek legyőzni annak a személynek a befolyását, akit Jézus ’e világ uralkodójának’ nevezett (János 12:31; 14:30). Jézus a következőket mondta egy politikusnak: „Az én királyságom nem része e világnak” (János 18:36). Jézus Isten égi kormányzatának leendő Királya volt. Ha belefolyt volna a politikába, azzal hűtlen lett volna Atyja kormányzatához.

Vajon ezzel Jézus azt tanította a követőinek, hogy semmilyen kötelezettségük sincs a földi kormányzatokkal szemben? Épp ellenkezőleg! Jézus megtanította nekik, hogyan találhatják meg a helyes egyensúlyt aközött, hogy teljesítik az Isten iránti kötelezettségeiket, és aközött, hogy eleget tesznek a világi kormányzatok követelményeinek.

hogy kell-e adót fizetni. Ha Jézus nemmel válaszol, az lázadással ért volna fel. Sőt, ezzel akár zendülést is szíthatott volna az elnyomott emberek között, akik alig várták, hogy megszabaduljanak a római igától. Ha viszont igennel felel, sokan azt gondolhatták volna, hogy szemet huny az őket érő igazságtalanság felett. Jézus válasza tökéletes egyensúlyt tükrözött. Ezt mondta: „fizessétek vissza a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené” (Lukács 20:21–25).

Ezek szerint a követőinek vannak kötelezettségeik Istennel szemben, és a császárral, azaz a világi kormányzattal szemben is.

A kormányzatok bizonyos mértékű rendet tartanak fenn. Tehát jogosan követelik meg az állampolgároktól, hogy legyenek becsületesek, fizessék meg az adót, és tartsák be a törvényt. Hogyan mutatott Jézus példát abban, hogy meg kell fizetni „a császárnak, ami a császáré”? Jézus szülei engedelmeskedtek a törvénynek, még akkor is, amikor ez kényelmetlenséggel járt. Például, amikor a római uralkodó elrendelte a népszámlálást, József és a várandós felesége, Mária mintegy 150 kilométert utazott Betlehembe (Lukács 2:1–5). Hozzájuk hasonlóan Jézus is törvénytisztelő volt, és még azt az adót is megfizette, amellyel valójában nem tartozott (Máté 17:24–27).

Ezenkívül óvakodott attól, hogy átlépje a hatáskörét világi ügyekben (Lukács 12:13, 14). Így hát elmondhatjuk, hogy Jézus tiszteletben tartotta a kormány tevékenységét, ugyanakkor nem volt hajlandó részt venni benne. De mit értett azon, hogy fizessük meg ’Istennek, ami az Istené’?

Hát ez is nagyon fontos sőt a legfontosabb, kíváncsi lennék hányan fizetik meg Istennek ami Istené....

Kedves 79%-es,

az ősegyházban voltak különböző tisztségek: az apostolság is az volt, amikor Mátyást besorolták az iskarióti Júdás helyére.

Ezenkívül voltak "tanítványok" (pl. Ananiás), "tanítók" és "próféták" (ApCsel 13).

"Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét." (Ef 4, 11)

Miután Pál elkezdi küldetését, az Egyházak élére presbitereket (=véneket, mint a zsidóknál) rendel, akiknek feladatuk a nyáj őrzése és igazgatása (14, 22). Ezeket a 20,28-ban felügyelőknek (episzkoposz) nevezi. Filippiben szintén üdvözli a püspököket és a diakónusokat (Fil 1, 1). Timóteushoz írt első levelének 3. fejezetében leírja, hogy egy 'episzkoposznak' milyennek kell lenni. Jakab levelében a betegek felett a presbiterek imádkoznak, és kenik meg olajjal (Jak 5,14-15). Titusznak feladata, hogy presbitereket rendeljen. (Tit 1, 5)

Tehát nem arról van a vita, hogy létezett-e vezetősége az Egyháznak, hanem az, hogy ez a vezetőség papi rend volt-e, hármas volt-e, és hogy ugyanazok voltak-e a feladatai, mint ma a püspöknek, az áldozópapnak és a diakónusnak.

János, mikor megírta a Jelenések könyvét, egy-egy embernek írta, akit az őáltala alapított/felügyelt egyházak "angyalának" (küldöttének) nevez. Ez nyilván az egyház vezetőit jelenti, tehát akkor egy-egy egyháznak egy vezetője volt, mert egyes számban beszél.

De mi volt a feladata? Az Újszövetségben csak annyit tudunk meg, hogy ők vezettek és voltak, akik kaptak rá felhatalmazást, hogy másokat is ordináljanak (Titusz).

Két iratunk van, amelyek az utolsó újszövetségi irat, a János-evangélium előtt keletkeztek: az egyik az un. Didakhé, a másik a Kelemen-levél.

A Didakhé nagyon korai, címzettlen irat, ugyanis beszél vándorló prófétákról és apostolokról (!), akiket meg kell vizsgálni lélekben, hogy igaziak-e vagy sem (!). Ezek az apostolok minden bizonnyal nem a 12 közül voltak, akit ha elvetnek, Krisztust vetik el. Nem is csoda, hisz Theodoretus azt írja, hogy kezdetben a püspököket apostoloknak nevezték. Barnabást is, Epafroditást is (Fil 2, 25) apostolnak nevezi. Egy ideig a püspököket apostolnak hívták, a presbitereket pedig püspöknek (is).

A Kelemen-levélben más dolgokat tudunk meg. A római egyház küldte a korintusiaknak 90 körül, akik kivetették a presbitereiket. Itt megtudjuk, hogy "nem kis mértékben vétkeznénk, ha azokat, akik feddhetetlenül és illendő módon ajánlják fel adományainkat, kivetnénk a püspökségből" (44, 4), és, hogy "az apostolokat Jézus Krisztus rendelte számunkra, hogy hirdessék az evangéliumot, Jézus Krisztust pedig az Isten küldte el.

Krisztus az Istentől, az apostolok Jézus Krisztustól, de mindkettő annak rendje szerint az Isten akaratából volt. Átvették a parancsolatokat, és Urunk Jézus Krisztus feltámadása által megbizonyosodva, és Isten igéjében megerősödve, a Szentlélek teljes birtoklásával elmentek, hogy hirdessék az evangéliumot, az Isten országát, mely el fog érkezni. Miután a különböző vidékeken és a városokban hirdették az igét, főnököket (aparchos) állítottak mindenütt, kiket próbára tettek a Lélekben, a püspököket és a diakónusokat, azok számára, akik hinni fognak. És ez nem volt újdonság, mert a régi időkben is írtak már püspökről és diakónusokról. Az Írás ugyanis ilyenképpen beszél róluk: „Püspököket állítok nekik az igazságban, diakónusokat pedig a hitben” (Iz. 60:17)"

Tehát a presbiterek ajánlották fel az egyház 'adományait'. A keresztények, akikért Jézus azért halt meg, hogy áldozatul bemutassa őket az Atyának (1 Pét 3:18), lelki kövekké, szent papsággá, hogy lelki áldozatot hozzanak Jézus Krisztus által (2, 5). Ennek eszköze pedig az Eucharisztia.

Továbbá a bűnösöknek az egész presbiteri tanács előtt kellett megvallania a bűneit (Kelemen: 57, 1; Ignác: A filadelfiakhoz 3,2; 8, 1; Polikárp a filippiekhez: 6: 1-2)

100 körül már teljesen biztos, hogy egy püspök volt az egyházak élén, mert nélküle nem lehetett csinálni semmit (Ignác-levelek).

Kedves 34%,

teljesen rendben van az, hogy az egyháznak semmi köze sincsen a világhoz. De missziója a világon belül van (Máté 28,19).