Hogy lehetnék így önmagam?

Jééé, mintha saját magamat látnám régebben. Azóta már rengeteget gondolkodtam ezen a kérdésen és jómagam a következő álláspontra jutottam.

Az hogy egy ember jó, az nem abban fog megmutatkozni hogy minden vasárnap ott imádkozik a templomban és vallásos. Nem abban fog megmutatkozni hogy folyamatosan adózik a templomnak, befizeti az egyházi adót. Nem abban fog megmutatkozni hogy minden étkezésnél hálát ad Istennek, illetve minden reggel és este imádkozik.

Ismerek olyan ember aki már nem egyszer megütötte a feleségét, de minden vasárnap ott imádkozik a templomban és rendszeresen gyón. Ismerek olyan hittantanárt aki betörte az egyik diákjának az orrát mert őszintén kijelentette hogy csak az anyja rágta a fülét hogy ott legyen amúgy nem érdekli. Ismerek olyan embert aki több embertől rengeteg pénzt csalt ki de ő is mindig ott ül a templomban. Az egyik volt hittan csoporttársam egy 16 éves lány aki minden hétvégén megy bulizni és finoman szólva átmegy rajta a fél diszkó. Ezek az emberek hiába vallásosak és hiába mennek mindig gyónni, szerintem akkor is rossz emberek. Valószínű hogy a környezetedben te is ismersz ilyen embert.

Egy jó emberben meg lehet bízni, egy jó emberre mindig lehet számítani ha gond van, egy jó ember szinte nélkülözhetetlen, egy jó ember mindig próbál őszinte lenni, egy jó ember arra törekedik hogy minél több bizalmi kapcsolatot építhessen ki, egy jó ember keresztüllát mások hazugságain és átverésein. Ezeket még lehetne napestig sorolni. Akikben megvannak ezek a tulajdonságok szerintem az a JÓ ember. Teljesen mindegy hogy keresztény, ateista, buddhista, hindu, muszlim vagy akármi. Ezek a dolgok nem attól fognak függeni hogy mennyire vagy vallásos.

Őszintén szólva én félig meddig ateistának vallom magamat. Nem szeretem az egyházakat, nem vagyok vallásos, nem tagadom viszont nem is állítom hogy létezik Isten. Talán létezik, talán nem. Ki tudja? De ha létezik is, biztos nem azt akarná hogy minden vasárnap templomba menjenek az emberek és érte imádkozzanak.

De ha ez miatt kerülnék pokolra, hogy próbálok jó ember lenni de nem vagyok vallásos akkor igen csak csalódott leszek.

Én is kaptam jó pár pofont az élettől ahogy mindenki. De ez az ami embert farag belőlünk. Sokszor igazságtalan de mihamarabb tovább kell lépnünk.

Ez az ÉN álláspontom az ÉN meglátásom. Senkit sem akarok róla meggyőzni. De ez a kis írás lehet hogy segíteni fog a kérdezőnek.

Drága kérdező!

Mi az, amit nem teszel meg, amiben a vallásod gátol?

A szexre gondolsz?

Vagy a gyerekek megerőszkaolására?

Mert az utóbbi csak a bűn.

Miért érzed úgy, hogy a vallás korlátoz?

Mit értesz az alatt, hogy élvezni szeretnéd az életet?

Miért érzed magadat elveszettnek?

Írj konkrétumokat is, mert ilyen nagy általánosságban nehéz válaszolni a kérdésedre.

A vallás nem egy önkényes "ezt csináld-azt ne csináld". Azért vannak a parancsolatok, hogy tudjuk, hogyan kell élnünk, ha boldogok szeretnénk lenni. Pusztán attól, hogy nem ölsz meg senkit és vasárnaponként elücsörögsz a templomban, természetesen nem leszel boldog. A vallás egyáltalán nem egy önkényes valami, egy szabályrendszer, amelyet valaki kitalált és ránk akar erőltetni. Vagy magunkévá tesszük az Úr normarendszerét, vagy nem. Ha nem, akkor is érezhetünk időleges örömet, mondjuk egy párkapcsolatban, ez az öröm azonban IDŐLEGES. A párok idővel szétmennek, a szerelem kihűl, a lelkesedés alábbhagy... ezzel szemben ha az életed részévé teszed az Urat, örökkévaló, nem mulandó kincsekre tehetsz szert. Megházasodsz, családot alapítasz, a közösen gyakorolt hit által a családod kiállja az idő próbáját.

Mindezt tapasztalatból írom, mert volt, amikor azt a bizonyos másik utat jártam, így megtapasztaltam azt a bizonyos időleges örömet is. Aztán persze kiderült, hogy mulandó... egyszer élünk, élvezzük az életet... kösz, nem kérek többet abból, amit sokan "az élet élvezetének" titulálnak...

Aztán beláttam, hogy ez így nem jó, visszatértem a helyes ösvényre, és bizton állíthatom, hogy sokkal jobban élvezem az életet most, hogy családom - erős, összetartó és nagyszerű családom - van, mint akkor, amikor azt tettem, amihez épp kedvem szottyant, és úgymond "kiélveztem az életet".