Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Katolikusok, Reformátusok,...

Katolikusok, Reformátusok, Baptisták, Adventisták, Pünkösdisták, Jehova tanúi és a többiek, mi a véleményetek arról, hogy felekezet függetlenül fogom a keresztény vallásomat gyakorolni? Lehet ezt így szerintetek?

Figyelt kérdés

Egyház nélkül. Nem akarok szabad keresztény se lenni mert már az is hova tartozást jelentene, csak egyszerűen keresztény. Az Úr vajon mit fog szólni ehhez a döntésemhez? A hetednapi istentiszteleteket még nem tudom, hogy szombaton vagy vasárnap fogom-e megtartani, de megfogom és otthon. Egyelőre egyedül, de ha később családom lesz, akkor velük. Keresztelkedni nem fogunk (megvárjuk ezzel Urunkat), Úrvacsorát, hogy hogyan fogjuk tartani, még nem tudom. Szépen fogjuk élni az életünket, egészségesen, szeretetben és mindent az Úr dicsőségére teszünk.


Minden keresztény felekezet amit eddig megismertem hozzá told egy kicsit – némelyik sokat és most nem szeretnék ujjal mutogatni senkire sem – a Bibliához, illetve van egy hitvallása. Ezek a hitvallások jó dolgok, de mindegyikbe bele van fogalmazva, hogy a Bibliára épül. Igen ám, de ha mind a Bibliára épül, akkor miért különböznek egymástól!? Szerintem szép dolog, hogy hirdetik az igét, de valahogy én nem érzem, hogy ilyen emberek közé kellene tartoznom.


Tény, hogy így nem leszünk megkeresztelkedve senki által, de várjuk az igazit és az Úrra bízzuk az életünket.


Mi a véleményetek?



2013. júl. 3. 13:40
1 2 3 4 5 6
 11/56 anonim ***** válasza:
14%
Elhiheted pont leszarom, hogy mit csinálsz és ezzel így van a világon szinte mindenki. Személy szerint nem foglak győzködni, azt csinálsz amit akarsz.
2013. júl. 3. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/56 A kérdező kommentje:

"szerinted kik lesznek ott az üdvözültek sokaságában legnagyobbrészt?"


Szerintem mindenki aki istenfélő életet él és igen rengetegen azok közül akik valamilyen keresztény felekezethez tartoznak, de ez nem zárja ki azt, hogy én a családias kereszténységemmel ebbe nem férek bele.


Én nem lázadni akarok csupán egyéni úton járni és nem azért mert úgy gondolom, hogy én okosabb vagyok mint a többiek hanem egyszerűen nem tudok azonosulni azzal ami ebben a világban zajlik. Elfogadni eltudom, de csatlakozni nem kívánok. Elfogadom a politikát az államot, az adót, de ettől még nem leszek politikus. Elfogadom, hogy keresztény felekezetek nélkül most nem tudtam volna Bibliát vásárolni mert a Kálvin Kiadó nem is létezne magyarországon a többi kiadóval együtt. Ezért én nem alábecsülöm a közösségben élő keresztények munkásságát, egyszerűen csak én nem akarok csatlakozni egyikhez sem.


A Bibliában is voltak olyan személyek akiknek nem volt senki aki mutatta volna a helyes utat mégis "Istennel jártak" és haltak meg. Nekik még nem volt Bibliájuk se és nem voltak keresztény felekezetek sem. Istent ők se látták. Istent senki sem látta még (a Biblia szerint). Nem voltak válasz elé állítva, hogy na akkor te most baptista leszel vagy katolikus? Melyik tetszik neked? Válassz! Melyik hitvallással tudod legjobban összehangolni az életed vagy melyikbe születtél bele? Hol jobb istentiszteletet hallgatni, itt vagy ott? Itt mert ott nem csak ének van hanem zenei aláfestés is vagy ott mert ott nincs? Baptisták nincsenek a környékeden csak katolikus templom? Akkor legyél katolikus, jobb mint a semmi.


Ők keresztények voltak és lehet a szomszédja is az volt. Hitük volt az Úrban, Jézusban. Ezt a hitet szerintem lehet közösségen belül is és lehet azon kívül is gyakorolni.


A család is egy közösség, egy kisebb, a legkisebb egyház.

2013. júl. 3. 16:16
 13/56 anonim ***** válasza:
49%

Kedves Kérdező:


Talán egyetértesz velem abban, hogy a Biblia az irány mutató abban, hogy mit kíván meg a Teremtő azoktól kik neki tetszően szeretnének élni.


Jézus példát mutatott, és hagyott nekünk, hogy utánozzuk.

A Szent Írás, elmondja, hogy mikor maga Jézus elérkezettnek látta az időt, hogy az Atyja akaratát tegye, először is elment Keresztelő Jánoshoz és mekeresztelkedett


A Tanítványok akik Őt szerették volna követni, ugyan ezt tették.

Na nem mint ha az az egyetlen megmentési eszköz, mert ha valaki nem él úgy ahogy írva van, annak a keresztelkedése semmit nem ér nem az menti meg az életét.


Jézus elkezdte összegyűjteni azokat, akik éhezték az igazságot, és nehéz elhordozhatatlan terhüket amit a Farizeusok rájuk vetettek, felcserélték Jézus könnyebb "igájával"

Ezeket későbbiek folyamán gyülekezetbe szervezte az egység kedvéért, s ha megfigyeled, a biblia sosem írt arról, hogy az Isten népéhez tartozók, a földön szanaszéjjel vannak a saját akaratuk, fejük után menve


Isten a Rend és nem a zűrzavar Istene

ezért a biblia leírása szerint azok akik Isten népéhez tartoznak és Jézus tanítása szerint élnek vannak jelzőik.


Ezeket a bibliában találhatjuk meg.-

Isten újra egyesíteni szeretné az embereket Krisztusban

Ezért akik Isten népéhez tartoznak, a biblia szerint a következőknek kell megfelelniük:


minden nemzetből való emberekből valók akik közt Krisztusi szeretet működik

(János 13:34, 35) . . .. 35 Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek.”


Jézus által kiadott feladatot kell végezniük, a világrendszer befejezéséig, amíg Jézus azt nem mondja, hogy elég, és ezeket az embereket támogatja, vagy is velük lesz

(Máté 28:19, 20) 19 Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek nevében, 20 és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden napon a világrendszer befejezéséig.”


Jézus követői egységes imádatot mutatnak be mindegy, hogy a föld melyik szegletén éljenek

(Cselekedetek 1:8) 8 de erőt kaptok majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában, és Szamáriában, és a föld legtávolabbi részéig.”


és részt vesznek abban az oktató programban ami a biblia alapján zajlik:

(Héberek 10:24, 25) 24 És figyeljünk egymásra a szeretetre és jó cselekedetekre való ösztönzés végett, 25 nem hagyva fel egybegyűlésünkkel, mint szokásuk némelyeknek, hanem bátorítva egymást, éspedig annál inkább, minél inkább közeledni látjátok azt a napot.


De ezek csak a töredékei egy keresztény életének, hiszen vannak a szülőknek és mindenkinek feladata az Úrban.


Ha ezeket nem tesszük, akkor ugyan miért íratta le a Teremtő ezeket?

Mert hát a Biblia Tanítása szerint:

(2Timóteusz 3:16, 17) 16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre, 17 hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészített legyen.


így lehet hiánytalanul felszerelt az az ember aki az Isten akaratát teszi.


Persze mindenkinek szabad akarata van, de gondoltam, ha már a bibliába ezt leíratta, akkor nem véletlen került bele.


Katy Weaver

2013. júl. 3. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/56 Pietrosol ***** válasza:

Szia!


Szerintem Jézus is az emberek közösségéről beszélt, nem pedig egymástól elszeparált társaságokról. Minden jót hozzá.

2013. júl. 3. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/56 anonim ***** válasza:

1. Szerintem ez kb. olyan, mintha azt mondanád, h csak ember vagy, de nem tartozol egy nemzethez sem. Szóval lehetetlen. (Nem kötözködni és provokálni akarok, de kérlek, ezt gondold végig - minden elvi és gyakorlati következményével együtt.)


2. Nem győzködlek arról, h hova érdemes tartozni, de abban biztos vagyok, hogy magadat szegényíted meg, ha sehova sem tartozol.

2013. júl. 3. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/56 anonim ***** válasza:
Kérdező, őszintén, most ez hiányzott neked? Bár lehet, csak jobban meggyőztek az álláspontod helyességéről a kedves kioktatások. (tisztelet a kivételnek)
2013. júl. 3. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/56 A kérdező kommentje:
Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
2013. júl. 3. 20:02
 18/56 anonim ***** válasza:
Szerintem nem kellett volna lefordítani a Bibliát, most már komolyan ezt gondolom :D Mindenki úgy használja itt, ahogy akarja.
2013. júl. 3. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/56 anonim ***** válasza:

"nem vitatkozni jöttem ide"

Akkor valószínűleg jobb lett volna kerülni a "versengés" és a "gőg" szavakat a minősítésünkben.

Egyáltalán: miért minősítettél minket?


Arról nem is beszélve, hogy ez valószínűleg kivetítés volt. Én biztos, hogy nem versengeni jöttem ide, gőg meg aztán tényleg nincs bennem. Jól félreértetted, amit írtam.

Azért is kérdeztem, hogy ezt melyik soromban látod?


Az, hogy így viselkedtél, és az, hogy kerülöd a közösséget - mutatja, hogy valószínűleg komoly szociális problémáid vannak.


Akkor viszont jobb is, ha nem jársz közösségbe.

De itt se kellene kérdezned, hiszen nem tudsz mit kezdeni a válaszokkal. Szerintem már régen eldöntötted, hogy mit fogsz csinálni: akkor tedd azt.


Ha pedig ezt szeretnéd a világ elé tárni, akkor nyiss egy blogot pl. a blog.hu-n, és ott írd le a tapasztalataidat.

Ott még mindig lehet engedélyezni a hozzászólásokat, és le is tilthatod, aki nem tetszik.

2013. júl. 3. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/56 anonim ***** válasza:

" Ne szeressétek a világot, se azokat,

a mik a világban vannak. Ha valaki

a világot szereti, nincs meg abban

az Atya szeretete."


Erről van szó, hogy nem is tudod értelmezni a Bibliát. :(

Ez nem azt jelenti, hogy ne járj gyülekezetbe, hanem azt, hogy ne szeresd azt megtérés után, ha már befogadtad Jézust, amit a világ képvisel. Gondolom ismered azt az igét.

Szeretetből mondom, ha magad maradsz, akkor elveszel. Látványosan küzdesz gondokkal, amik távol tartanak a gyülekezeti élettől, és az is lehet, hogy csak egy lázadó fiatal vagy. Mindenesetre ez rossz döntés.

2013. júl. 3. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!