Jehova Tanúi számotokra Jézus "neve" Szent, és mi a véleményetek a rövid Jézus imáról?

"Ha nem néztem volna meg akkor ott lennék ahol Te vagy ma,követnék egy ember által bálványozott nevet."

Látod, ezt mondom, nem ismered a valóságot rólunk és az igazságot a Szentírásról. Valójában éppen ti bálványozzátok, azaz teszitek bálvánnyá Krisztus nevét egy hamis és Írás ellenes filozófia miatt! Igazából hatalmas képzavar ez nálatok, hiszen isteni rangra emelitek, a Mindenhatóval "egyenlőnek" tartjátok Jézust, mikor Ő és a Biblia ennek éppen az ellenkezőjét mondja. Ezáltal Jézus nektek VALÓBAN csak bálvány ebben az istenkáromló szerepben. De Jehova Tanúit azzal vádolni, hogy az "EGYEDÜLI IGAZ ISTENT", Jézus Atyját és Istenét "bálványozzák", egyszerűen nevetséges és tényleg óriási képzavar. Bálványozni csak a teremtett világban lévő dolgokat lehet, de a Teremtőt NEM! Pont ebben tesz a Biblia is világos különbséget, hiszen azokat nevezi bálványimádóknak, akik a teremtett dolgokat imádják a Teremtő helyett. Ti Jézussal éppen ezt csináljátok.

"De a legnagyobb baj nem is ez lenne,hanem az,hogy Jézus lenne az ellenségem...na ez már BAJ lenne!"

És akkor a bajt csak fokozod, mert még azt sem ismered fel, hogy mi is az igazi bűn ebben a témában. Már az eddigiek is halálos bűnnek számítanak (hiszen a bálványimádás halálos bűn), tehát valójában ezzel van a fő baj. Jézus nem nekünk az ellenségünk, hiszen tudod, a "gyümölcseikről ismerszik meg", hogy kik Jézus követői. Általánosságban pont azok tagadják meg a cselekedeteikkel Krisztust, akik róla ilyen torz képet vallanak, akik őt helytelenül felmagasztalják. Jehova Tanúi világméretekben krisztusi szellemben, békében és szeretetben élnek, nemzeti és faji megosztottság nélkül, de ezt a magukat kereszténynek vallók túlnyomó többségére nem mondhatja el magáról!

Az Ezékiel versei a tíruszi dinasztiáról és Sátánról szólnak, hogyan is kerül ez ide?

"Hol írja a Biblia,hogy látomása volt?"

A Cselekedetek 7:59-ben ezt olvassuk: „miközben köveket hajigáltak Istvánra, ő könyörgött, és ezt mondta: »Úr Jézus, fogadd el szellememet.«” Ezek a szavak némelyeket gondolkodóba ejtenek, hiszen a Biblia azt mondja, hogy Jehova az „Ima Meghallgatója” (Zsoltárok 65:2). Csakugyan imát intézett István Jézushoz? Azt jelentené ez, hogy Jézus és Jehova egy és ugyanaz a személy?

A bibliaversnek azt a részét, hogy „ő könyörgött”, egy angol bibliafordítás úgy fogalmazza, hogy István „Istenhez folyamodott” (King James Version). Érthető hát, hogy sokan ugyanarra a következtetésre jutnak, mint Matthew Henry bibliamagyarázó, aki ezt mondta: „István itt Krisztushoz imádkozik, és nekünk is ezt kell tennünk.” Ez azonban tévedés. Miért?

Egy forrásmű őszintén elismeri, hogy „az Isten szó nincs benne az eredeti szövegben, és a fordításban sincs semmi keresnivalója. Egyetlen régi [kézirat] és fordítás sem tartalmazza” (Barnes’ Notes on the New Testament). Akkor hogyan került bele az „Isten” szó ebbe a versbe? Abiel Abbot Livermore tudós „a fordítók egyik szektás elhajlásának” nevezte ezt az esetet. A legtöbb mai fordításban ezért nem található meg ez az Istenre való hibás utalás.

Azt viszont sok fordításban olvashatjuk, hogy István „imádkozott” Jézushoz. Az Új világ fordítás magyarázatos kiadásának a lábjegyzete is jelzi, hogy a „könyörgött” kifejezés segítségül hívást és imát is jelenthet. Ez talán arra utal, hogy Jézus a Mindenható Isten? Nem. Egy szómagyarázó szótár kifejti, hogy ebben a szövegkörnyezetben az eredeti görög szó, az e‧pi‧ka‧le′o jelentése „folyamodik, segítségül hív . . . ; egy hatalomhoz fordul” (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words). Pál ugyanezt a szót használta, amikor így szólt: „A császárhoz fellebbezek!” (Cselekedetek 25:11). A Vida-fordítás tehát helyesen írja, hogy István „segítséget hívott”.

Mi indította Istvánt a könyörgésre? A Cselekedetek 7:55, 56 szerint István „szent szellemmel telve az égre szegezte a szemét, és meglátta Isten dicsőségét, és Jézust, amint ott áll az Isten jobbján”. A megszokott körülmények között István Jehovához fordult volna a kéréseivel Jézus nevében. De mivel látomásban látta a feltámasztott Jézust, nyilván úgy érezte, hogy közvetlenül hozzá intézheti szavait: „Úr Jézus, fogadd el szellememet.” István tudta, hogy Jézus hatalmat kapott a halottak feltámasztására (János 5:27–29). Ezért arra kérte Jézust, hogy őrizze meg a szellemét, vagyis életerejét addig a napig, amelyen feltámasztja őt halhatatlan égi életre.

Vajon István rövid kérése példát állít elénk, hogy Jézushoz imádkozzunk? Semmiképpen sem. Először is, István egyértelműen különbséget tett Jézus és Jehova között, hiszen a beszámoló szerint látta Jézust, „amint ott áll az Isten jobbján”. A körülmények is kivételesek voltak. Csupán egyetlen másik helyen olvasunk arról, hogy valaki ehhez hasonlóan közvetlenül Jézushoz szólt volna — János apostol tett így, amikor látta Jézust látomásban (Jelenések 22:16, 20).

Noha a keresztények ma helyénvalóan mindig Jehova Istenhez imádkoznak, ők is rendíthetetlenül hisznek abban, hogy Jézus „a feltámadás és az élet” (János 11:25). Az abba vetett hit, hogy Jézus fel tudja támasztani követőit, nekünk ugyanúgy segíthet és erőt adhat a próbák idején, ahogy Istvánnak.

"És hol írja a Biblia,hogy nem Jézushoz imádkozik?"

Itt már a kérdés is rossz. Nagyon rafinált, de nekünk kell ezt nem kell bizonyítani, nektek kellene az ellenkezőjét, de ezt a Biblia fényében lehetetlenség!

Kedves Kérdező!

A Jézus-imával kapcsolatban van egy nagyon jó oldal, bár ha a Jézus-imát ismered, akkor szerintem már ki is gugliztad magadnak valamikor :) De hátha másokat is érdekel, belinkelem: [link]

"Keleti bölcsekről" pedig egy szó sincs a bibliában, csak "mágusokról", mivel ez az eredeti szóhasználat, mely csillagjósokat, asztrológusokat jelent. Az asztrológiát pedig a Biblia Istene halálos bűnnek tartja, tehát ezek az emberek biztos nem "imádták" Jézust, mint ahogy a szó többjelentésűségéből ez jól látszik is. Ez csak egy a sok hasonló manipulatív érvelésből, melyek mind egységesen olyan kétértelműen fordítható helyekről származik, mind ez is!

Tamás pedig egyáltalán nem tartotta Jézust a Mindenható, vagy az "egyedüli igaz Istennek". Erről ott szó sincs.

Sehol!

István Jézushoz imádkozott mint ahogy a keleti bölcsek,mint ahogy Tamás is rájött,hogy ki áll elötte és úgy tovább.

Csak a jehovisták kűzdenek Jézus ellen!

A válaszíró 56%-ban hasznos válaszokat ad.

# 50/55 Időpont tegnap 19:38

----------------

Kedves 56-os, ne engedd hogy így becsapjanak a feletteseid. Mi NEM küzdünk Jézus Krisztus ellen. Ö a mi Urunk, és szótfogadunk neki, parancsa szerint hirdetjük a királyság jó hírét az egész világon. Engedelmesek vagyunk neki, de Te is engedelmeskedsz Jézus Krisztusnak?

Amikor elkötelezzük magunkat a Név segítségül hívásában, természetes, hogy reménykedünk és igyekszünk arra, hogy elérjünk egy „pozitív” vagy „tapintható” eredményt, pl., hogy azt érezzük, hogy megalapoztunk egy valódi kapcsolatot a Mi Urunk személyével: „Ha csak a ruháját megérinthetném, egész(séges) lennék (Mt 9,21). Ez a boldog (áldott) tapasztalat a vágyott csúcspontja a Név segítségül hívásának.: „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz (Ter 32,26). De el kell kerülnünk egy túl mohó vágyakozást az ilyen tapasztalatra. A vallási élmények (érzelmek) könnyen álcái lehetnek a mohóság (kapzsiság) és érzékiség egy veszélyes fajtájának. Ne gondoljuk azt - ha egy bizonyos időt anélkül töltöttünk el a Név invokációjával, hogy nem éreztünk semmit - hogy az időnket hiába fecséreltük és az erőfeszítésünk gyümölcstelen. Ellenkezőleg, ez a látszólagos terméketlen ima sokkal kedvesebb lehet Istennek, mint az elragadtatás pillanatai, mivel tiszta (mentes) a lelki vigasztalás minden önző keresésétől. Ez a teljes és meztelen akarat imája. Ezért ki kellene tartanunk abban, hogy minden nap kijelöljünk egy rendszeres és rögzített időt a Név segítségül hívására - még akkor is, ha úgy tűnik nekünk, hogy ez az ima hidegen hagy és száraz - és egy ilyen komolyan vett gyakorlata az akaratnak, egy ilyen józan (higgadt) „várakozás” a Névben, nem fulladhat kudarcba azzal, hogy nem hoz valamilyen áldást és megerősítést nekünk.

Sőt, a Név invokációja ritkán hagy minket a szárazság állapotában. Azoknak, akiknek már van némi tapasztalatuk, egyetértenek abban, hogy gyakran kíséri egy belső öröm, melegség és világosság érzése. Nincs ebben az imában nehézség, lankadás, küzdelem. „A neved mint a kiömlő kenet …, Vigyél engem, futunk utánad” (Én 1,3-4).

3. A Név segítségül hívása, mint lelki út

Jézus Nevének segítségül hívása lehet csak egy epizód a lelki utunk során (az epizód etimológiailag, valami, ami „útközben” történik). Vagy lehet számunkra egy út, egy spirituális út a többi között. Vagy lehet Az Út, a spirituális út, amelyet határozottan és túlnyomó részt (ha nem éppen kizárólagosan) választunk. Más szavakkal a Név invokációja lehet számunkra mind átmeneti cselekedet, egy ima, amelyet alkalmazunk egy ideig és elhagyunk más imaformáért; vagy több mint egy cselekedet – egy módszer, amelyet folyamatosan használunk, de más imaformák és módszerek kiegészítéseként; vagy lehet végképp az a módszer, amely köré építjük és szervezzük az egész spirituális életünket. Ez függ a személyes meghívásunktól, körülményeinktől és lehetőségeinktől. Mi itt csak a „kezdőkkel” foglalkozunk, azokkal, akik meg szeretnék szerezni az első fogalmakat erről az imáról, és az első kapcsolatot a Szent Névvel, és azokkal is, akiknek ez az első kapcsolatuk már megvolt és rá szeretnének lépni „a Név útjára”. Azoknak, akik már képesek alkalmazni a Név segítségül hívását, mint egy módszert, vagy az egyetlen módszert, nincs szükségük a mi tanácsunkra.

Nem szabad a Név segítségül hívásába kezdeni egyfajta hóbortból (szeszélyből), vagy saját önkényes döntésünkből. Meghívást kell kapnunk rá, Istentől vezettetve hozzá. Ha megpróbáljuk a Név segítségül hívását - mint a mi fő spirituális módszerünket - használni, ezt a választást egy nagyon speciális hívásnak való engedelmességből kell tennünk. Egy spirituális gyakorlat és még inkább egy spirituális rendszer, amely egy puszta szeszélyen alapszik, nyomorúságos módon össze fog omlani. Szóval, Jézus Neve irányába mozdulni csak a Szentlélek vezetése alatt szabadna; így a Név segítségül hívása magának a Léleknek egy ajándéka lesz bennünk.

És még egy nagyon fontos dolog az imával kapcsolatban.

Ments meg, ó Isten, a neved által (Zsolt 54, 1)

Jézus neve többet ad nekünk, mint az ő jelenléte. Jézus, mint Szabadító (Üdvözítő, Megváltó) van jelen Nevében, mert a „Jézus” szó ennyit jelent: szabadító (megmentő) vagy szabadulás. „Nincs üdvösség senki másban, mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amely által üdvözülhetnének” (Apcsel 4,12). Jézus a földi küldetését azzal kezdte, hogy gyógyulást és megbocsátást adott az embereknek, azaz üdvözített (megszabadított) embereket. Ugyanezen a módon a Név útjának igazi kezdete a Mi Urunknak személyes Megváltónkként való ismerete (elismerése, felismerése). A Név segítségül hívása szabadulást hoz nekünk, minden szükségletünkben.

Jézus Neve nem csak abban segít nekünk, hogy elérjük a szükségleteink teljesülését. („Bármit kértek az én nevemben az Atyától, megadja nektek, eddig nem kértetek semmit a nevemben, kérjetek és kaptok (Jn 16,23-24). De Jézus Neve már eleve kielégíti a szükségleteinket. Amikor kérjük a Mi Urunk segítségét (támogatását) hittel és reménnyel kell kiejtenünk a Nevét, bízva abban, hogy már meg is kaptuk benne azt, amit kértünk. Jézus Maga a legnagyobb beteljesülése minden emberi szükségletnek. És Ő most is az, amikor imádkozunk. Ne jövőbeli teljesülésként tekintsünk az imánkra, hanem úgy, mint amely most teljesül Jézusban. Ő több mint annak az ajándékozója, amire nekünk és másoknak szüksége van, Ő maga az ajándék. Ő egyaránt ajándékozó és ajándék, Önmagában hordozva minden jó dolgot. Ha éhes vagyok Ő az én táplálékom. Ha fázom, Ő az én melegségem. Ha beteg vagyok Ő az én egészségem. Ha üldöznek, Ő a szabadulásom. Ha tisztátalan vagyok, Ő lesz az én tisztaságom. Ő „lett nekünk megigazulássá, megszentelődéssé és megváltássá téve” (1 Kor 1,30). Ez eléggé más dolog, mintha csak pusztán nekünk adta volna ezeket. Most megtalálhatjuk az ő Nevében mindazt, ami Ő. Ezért Jézus Neve, mivel összekapcsol minket Magával Jézussal, már (maga is) a megváltás titka.

Jézus Neve győzelmet és békét hoz, amikor kísértésben vagyunk. Egy Jézus Nevével és a Mi Urunkkal már eltelt szív nem fog beengedni semmilyen bűnös képet vagy gondolatot. De gyengék vagyunk, és gyakran a mi védekezésünk letörik, és a kísértés felkel bennünk, mint a haragos vizek. Ilyen esetben ne vedd figyelembe a kísértést, ne vitatkozz a saját kívánságoddal, ne gondolj a viharra, ne nézz magadra. Nézz a Mi Urunkra, kapaszkodj Belé, hívd az Ő szent Nevét. Amikor Péter, a vízen járt, hogy Jézushoz menjen, meglátva a vihart, „megijedt” (Mt 14,30), és elkezdett süllyedni. Ha ahelyett, hogy hullámokra néznénk és a szelet hallgatnánk, egyszerűen Jézus felé megyünk a vízen, Ő ki fogja nyújtani a kezét és megtart minket. A Név nagyon hasznos lehet, lévén egy határozott, kézzelfogható és erőteljes forma, amely képes ellenállni a kísértés erős képeinek. Kísértésben, kitartóan hívd a Szent Nevet, de csendben és gyöngéden. Ne kiáltsd, és ne mondd aggodalommal vagy indulatosan. Hadd itassa át a lelket apránként, amíg valamennyi gondolat és érzelem egyesül és köréje gyűl. Hadd gyakorolja az ő polarizáló (megosztó?) erejét. Ez a Béke Fejedelmének Neve; békében kell hívni, és aztán békét hoz nekünk, vagy még jobb történik, a Név lesz (mint Ő, akit szimbolizál) a mi békénk.

Forrás:

[link]

És ha netán válaki(k-nek)nincs /kedvük/más oldalakon bolyongani,akkor ezt is érdemes elolvasni.

… és az Ige testté lett Jn 1,14

Foglalkoztunk a Szent Név „üdvözítő” erejével; most tovább kell mennünk. Amilyen mértékben Jézus Neve növekszik bennünk, úgy növekszünk az isteni misztériumok ismeretében. A Szent Név nem csak a megváltásnak a misztériuma, a szükségleteink teljesítése, a kísértéseink csökkentése, a bűneink bocsánata. A Név segítségül hívása egy eszköz arra is, hogy alkalmazzuk magunk számára a Megtestesülés misztériumát. Egy erőteljes eszköze a Mi Urunkkal való egyesülésnek. Egyesülve lenni Krisztussal áldásosabb, mint előtte állni, vagy megváltottnak lenni általa. Az egyesülés nagyobb, mint a jelenlét és az elmélkedés (meditáció).

Ki lehet mondani Jézus Nevét abból a célból, „hogy Krisztus lakjék a szívetekben” (Ef 3,17). Megtapasztalható, amikor ajkaitok formálják az Ő Nevét, az Ő eljövetelének valósága a lelketekben. „Az ajtó előtt állok és kopogok; ha bárki meghallja a hangom és kinyitja az ajtót, bejövök hozzá, vele fogok enni, és ő velem. (Jel 3,20). Trónusra emelheted az Ő Személyét és Nevét, mint a Személy jelölését, magadban. „Építettek egy szentélyt, a Te nevednek” (2 Kron 20,8). Ez az „Én bennük..” papi imája a Mi Urunknak. (Jn 17,26). Vagy belevethetjük magunkat a Névbe és érezhetjük, hogy Krisztus Testének része vagyunk és az igazi szőlőtő ágai. „Maradjatok bennem” (Jn 15,4). Természetesen semmi sem tudja eltörölni a különbséget a teremtő és a teremtmény között. De van – lehetővé téve a Megtestesülés által – egy valódi egyesülése az embernek és a mi saját személyünknek a Mi Urunkkal – egy egyesülés, amelyet Jézus Nevének használata kifejezhet és megerősíthet.

Létezik bizonyos analógia az Ige Megtestesülése és a Szent Név bennünk lakása között. Az Ige testté (hússá) lett. Jézus emberré lett. Jézus Nevének belső valósága, átmenve a lelkünkbe, kiárad a testünkbe. „Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust” (Rom 13,14). A Név élő tartalma fizikailag bensőnkbe lép. „A Neved mint a kiömlő kenet” (Én 1,3). A Név, hogy ha hittel és szeretettel ismételgetem, erősséggé válik, amely képes megbénítani és legyőzni „a bűn törvényét, amely a tagjaimban van” (Rom7,23). Magunkra vehetjük Jézus Nevét, mint egyfajta fizikai pecsétet is, amely megőrzi a szívünket és testünket tisztának és megszenteltnek: „Tégy a szívedre pecsétnek, mint egy pecsétet a karodra” (Én 8,6). De ez a fizikai pecsét nem egy darab viasz vagy ólom. Ez a külső jele és Neve az élő Igének.