Szeretnék hinni istenben, de nem tudok. Mit tegyek?

"És másban tudsz? A materialismus is csak egy hit."

Ezt is hallottam már, de hülyeségnek tartom. Miért lenne hit? A materializmus annyit állít, hogy amit érzékelünk, az van. Ez nem hitkérdés. Nem hinni kell a gravitációban, hanem elfogadni, hogy minden a Föld középpontja felé esik.

"Semmiben sem lehetünk biztosak, hiszen lehet hogy a világ sem létezik, csak egy álom vagy szimuláció az egész, mégis rengetegen hisznek benne, hogy ez márpedig létezik."

Ilyen szempontból teljesen mindegy. Még ha szimuláció is, mi valósnak éljük meg, és valósan meghalhatunk benne. Senki nem azt mondja, hogy semmi nincs a halál után, csak azt, hogy oda nem látunk

"Gondolj arra mennyi minden bizonyítja Isten létezését. A világegyetem, az emberi test.... "

Nem értem, ezek miért lennének bizonyítékok. Minden a lehető legoptimálisabban, a fizikai törvényeknek megfelelően igyekszik fejlődni. Érvényes ez a gömb alakot felvevő cseppre és a keringő bolygókra is. Erők vannak, amik kiegyenlítik egymást. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy az, hogy a pókerben az emberek igyekeznek nyerni és ennek érdekében matematikát és algoritmusokat használnak, az bizonyíték lenne arra, hogy a pókert isten teremtette. Vagy, mintha azt mondanám, hogy a folyó akarata, hogy a tengerbe folyjon. Attól, hogy valami optimális, miért lenne megteremtve? Volt négymilliárd év rá, hogy kialakuljon.

"Azt kérdezed, hogy miért éppen a Bibliát olvasd, miért nem a Koránt? Vagy a Védákat? Én meg azt kérdezem: miért nem olvasod el mindet, amire csak módod van? Azt mondod, olvastál Mello-t, Jung-ot, Hamvas Bélát stb. Ennyi erővel már több "szent" iratot is kiolvashattál volna."

Miért gondolod, hogy nem olvastam? Ismerem a Bibliát, olvasgattam már szemelvényeket a Koránból. A védákat nem, de olvastam már róla, hogy mik vannak benne. Különösen a Korán tűnik gyenge fércműnek. Kb. semmi más nincs benne, mint az, hogy Allah milyen magasztos és kegyelmes. Igen sajnálom a muzulmánokat. Az ő hitük egy szóból áll - Allah. Nem tudják, mi az az Allah, miért kell imádni, mitől kegyelmes, miért pont benne hisznek, hol van, mit csinál, csak annyi, hogy van ez a szó, ami mindenre válasz. Nem csoda, hogy megakadtak a fejlődésben. A kereszténységnek legalább volt már reformációja.

"Ha Istent keresed, akkor őt próbáld megérteni, ne az "embert", akiről olyan lesújtó a véleményed."

De mit értsek meg rajta, ha egyszer azt se tudom, mi az, és miért hisznek benne emberek? Nem értem, honnan van az embereknek ez a becsípődésük, hogy van ilyen, hogy "isten". Azt értem, hogy régen, még a tudomány előtt meg kellett magyarázni a világot, és egyszerűbb volt embereket odaképzelni az Olümposz tetejére, akik villámokat dobálnak haragjukban, mint elektronkisülésekben gondolkodni. Nem is volt rá lehetőség. Az emberek csak annyit láttak, hogy néha jó élet van, néha meg jön a vihar, ami elmossa a termést, vagy jön az aszály, ami kiszárít mindent. Ezekben az esetekben éheznek, ami nem jó. Néha életben maradnak, de néha kitörnek járványok, amik elviszik a szeretteket, ami nem jó. Oké, de ez ellen ők nem tudtak mit tenni. Az pedig elfogadhatatlan az emberi tudat számára, hogy van valami, amit felfog, de nincs mit tenni ellene. Ezért kitalálták, hogy a világ kölcsönös alapon működik, tehát, hogy minden, ami nekik jó vagy rossz, az valójában egy felső hatalom jutalmazása vagy büntetése, és ezek az ő tetteiktől függnek. Tehát, ha rossz dolog jön, akkor valamit mi csináltunk rosszul, és áldozatot kell bemutatni, hogy kiengeszteljük a felsőbb erőket. Ez már feldolgozható az ember számára, mert egy rajta kívül álló problémát tőle függővé tesz. Csak kár, hogy nem igaz.

Ma viszont már jóval kevesebb félnivalónk van mindentől, ezért kevésbé is foglalkoznak az emberek istennel. És én éppen ezért nem értem, hogy miért kellene hinnem bármiben is. Értem, hogy szar a valóság, leírtam a kérdésben. Az emberi tudat gyenge, képtelen szembenézni azzal, hogy olyanok vagyunk, mint a hangyák, akik élnek-halnak, és csak túlfejlődtek az érzelmeink és az értelmünk. El tudjuk képzelni az örök életet meg azt, hogy halhatatlanok vagyunk, és sose múlunk el, de nem tudjuk elérni, és ez neurózist okoz. Értem, hogy ez a probléma, és értem, hogy az istenhit segítene áthidalni ezt, de az a baj, hogy ha bemagyarázom magamnak, hogy van isten, akkor is tudni fogom, hogy ezt csak a fent említett dolgok feldolgozására találtam ki. Tudom, hogy ez az igazság. Bárki bármit mond arról, hogy "látta" meg "érezte" istent, csak áltatja magát. Csak az érzékei csalják meg. Aki nagyon akar Loch Ness-i szörnyet látni, az úgyis fog látni. Vitáztam egy másik topikban egy emberrel, aki elmesélte istennel való találkozásának történetét. Kiderült, hogy annyi történt, hogy találkozott két térítő lánnyal, akik meginvitálták valahova. Most hogy ebbe ő belemagyaráz valami földöntúli dolgot, de objektíve csak annyi történt, hogy találkozott két térítővel. Mindenkinek csak ennyi a sztorija. Ha nagyon akarnám, biztos én is meghallanék valami belső hangot, de az is csak én lennék. Ha egy zuhanó repülőn lennék, és túlélném, biztos, hogy elhinném, hogy valaki vigyázott rám, de ez csak az esendőségemet mutatja. Ha lenne egy olyan gépezetem a hátizsákomban, amivel kiugorhatnék a zuhanó repülőből, és biztonságosan elrepülnék vele, ahova akarok, akkor nem is törődnék az egésszel. Ha van isten, miért számítanék neki? Miért pont én élném túl, miért nem azok, akik meghalnak háborús övezetekben, vagy éhenhalnak Afrikában? Esetlegesség van. Bárkivel bármi megtörténhet. Szerencsénk, hogy mi olyan helyre születtünk, ahol van internet, és tudunk beszélgetni ilyenekről, ahelyett, hogy azzal kellene foglalkoznunk egész nap, hogy ne haljunk éhen.

1. Mert a valóság szar. Mint minden embernek, nekem is nehezemre esik feldolgozni, hogy az élet olyan kegyetlen, amilyen. Bár igen jó helyzetbe születtem, így is sok fájdalmat élek meg és állandóan keresem a helyemet. Én is szeretném hinni, hogy van valami, amit érdemes követni. Az egész emberiség olyan, mintha egy szülő nélkül maradt gyerek lenne. Itt vagyunk egy iszonyatosan fejlett aggyal, tudunk atommagot hasítani, rakétákat fellőni az űrbe, hidrogénfúziót létrehozni, a másodperc tört része alatt kommunikálni a bolygó bármely pontjáról bármelyikre, mégse tudjuk, hogy miért vagyunk itt és mit kéne csinálnunk. Mintha valamiféle útmutatásra várnánk, amit sose kaptunk meg, mert elfeledkeztek rólunk. Ti nem érzitek ezt? És most kifejezetten a nem hívőktől kérdezem (hisz a vallásosak nyilvánvalóan érezték és érzik). Nektek sosem volt ilyen érzésétek? Hogy nem lehettek biztosak abban, hogy amit csináltok, az helyes? Hogy milyen jogunk van nekünk átformálni a bolygónkat? Hogy az egész élet csak egy nagy haláltánc és valójában senki sem tudja, mit miért csinálunk, csak úgy csináljuk? Az emberben megvan a kapacitás, hogy bármit elérjen, és nem tudja, mihez kezdjen ezzel a tudással.

2. Szeretnék cserkész lenni, de sajnos a fogadalomnak azzal a pontjával, hogy hiszek valamiben, gondjaim vannak. Mint látjátok.