Ki az a Jehova?

A Biblia Hebraica és a Biblia Hebraica Stuttgartensia héberül nyomtatott szövegében 6828-szor fordul elő a tetragram.

Isten neve rengetegszer előfordul a Bibliában, már önmagában is amellett szól, hogy a Szerzője fontosnak tartja a saját nevét. Ez a név végigvonul a Szentíráson, és jóval többször jelenik meg, mint Jehova bármely címe, például a „legfőbb Úr” vagy az „Isten”.

A héber nyelv tudósai általában a „Jahve” alakot részesítik előnyben, ezt tartják a legvalószínűbb kiejtési módnak. Kiemelik, hogy a név rövidített formában „Jah”, amely például a Zsoltárok 89:8-ban és a Ha·lelú-Jáhʹ ( jel.: ’Dicsérjétek Jahot!’) kifejezésben is megtalálható

Hogy Magyar nyelven így ejtik ki, az azt mutatja, hogy azok az emberek akik fontosnak tartják Isten nevének megszentelését, és hogy megszólítsák, valahogy használni kell.

A rossz indulatúak, ellen magyarázatot adnak, amivel Jézus szavait, és az egész Biblia témáját semmibe veszik

Ugyan is nem Jézus nevét, és kilétét érte vád, hanem az Atyjáét, amit tisztázni kell. Sátán megkérdőjelezte Jehova Isten mint legfőbb szuverén Úr jogos uralkodását, és hazugnak állította személyét annak aki ezt a nevet viseli.

Jézus nem véletlen tette első helyre az imában Atyja nevének megszentelését, s minden egyéb csak ez után jön.

Jézus többször is kijelentette, hogy az Atyja nevében jött, tehát biztos, hogy használta, ezzel is tisztázva a Teremtő személyének kilétét.S a Biblia írói is, hiszen ha idéztek a héber iratokból, ahol ez a név írva van, biztos, ugyan úgy idézték, nem másították meg.

egyébként ez is egy Prófécia beteljesedése:

(Malakiás 1:6) . . .Ha nagy Úr vagyok, hol a nekem járó félelem?« — ezt mondja a seregek Jehovája nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet.. . .

(Jeremiás 23:27) 27 Úgy gondolják, elfeledtetik népemmel a nevemet az álmaik által, melyeket egymásnak mesélgetnek, ahogy atyáik is elfeledték nevemet Baál miatt.

(Zsoltárok 83:17, 18) 17 Ó, szégyenüljenek meg és rémüljenek el mindenkorra, Valljanak szégyent és pusztuljanak, 18 Hogy megtudják az emberek, hogy te, akinek neve Jehova, Egymagad vagy a Legfelségesebb az egész föld felett.

Már megbocsáss, de már a Bábel tornyánál is ismerték ezt a nevet.

S az Egyiptomot az előbbi írásomnál, úgy kell érteni, hogy az Izraeliták, már Egyiptomba kerülésük előtt is Jehova választottai voltak.

Aki hibát akar találni, fog is.....

Sziasztok!

Nagyon nagy kavarodások vannak itt. Akkor nézzük a tényeket:

1. Istennek több neve is van

2. A JHVH néven Mózesnek mutatkozott be először ie. 1450 körül.

3. A JHVH tetragrammaton pontos kiejtését nem ismerjük

4. A JHVH tetragrammaton jelentését pontosan ismerjük

Az első két tényt alátámasztó Bibliai ige: "Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint „Mindenható Isten”, de azt a nevemet, hogy „Úr” (JHVH), nem nyilatkoztattam ki nekik." (MÓZES MÁSODIK KÖNYVE 6. fejezet 3. vers)

A 3-4. tényhez: "Adonáj, Isten tulajdonneve a tetragrammaton helyettesítésére szolgál; jelentménye: «Uram»; a Biblia e szót még nem használja tulajdonnévkép, csak itt-ott rendes jelentésében Istenre, csak úgy, mint emberre. Isten tulajdonneve a Bibliában JHVH, ennek etimológiája feledésbe ment, bizonyára megvolt a rokon babilóniai nyelvben is (JAÓ alakjában), de Goldziher és más tudósok HJH gyökre vezetik vissza. Ez a szótő létezést jelent s innen van, hogy Mendelssohn óta a zsidók Örökkévalónak fordítják, figyelmen kívül hagyva hagyományos kiejtését, mely Urammal volna fordítandó. A keresztény fordítások már egészen a görög-zsidó fordításig (l. Septuaginta) visszanyúlólag épp a zsidó kiejtéshez híven DV-nak fordítják. Az A. kiejtés régiségére tehát a görög fordítás a klasszikus tanú (ott Kyrios szerepel). Az A. kiejtést a zsidó kegyelet alkalmazta tudatosan a JHVH-ra, nehogy ezt gyakori olvasásban és mindennapi használatban profanizálják. Amikor a középkor elején magánhangzókkal is ellátták a héber szöveget, a JHVH-ra az A. magánhangzókat alkalmazták, hangtanilag megkövetelt változtatással, amennyiben a kezdő J-re nem az a-hangzót, hanem a fél hangzót tették, így állott elő a JHVH szó, melyet nemzsidók Jehová-nak, a tudományban azonban a héber névszóképzés törvényének megfelelően Jahve-nak ejtenek. A JHVH eredeti kiejtését a papok (kóhének) használták oly szövegben, melyet maga a Tóra adott ajkukra, t. i. a kohéni áldásban : Áldjon meg JHVH és őrizzen meg, stb. (Móz. 4. 6, 24), de mivel ennek eléneklése közben a laikus gyülekezet más bibliai mondatok elmondásával kísérte, a szónak eredeti kiejtése nem volt kivehető és így feledésbe ment (Kiddusin) A Jahve név rövidítve sok theophor («Isten» szóval összekötött) névben fordul elő, vagy a végén ja, jáhu alakban pl.: Jirmejahu, Josajáhu, vagy a szó elején Jehó alakjában pl.: Johóram, Johójákim. E nevek vallástörténeti jelentőségűek, amennyiben mutatják, hogy viselőik idejében a JHVH-kultusz állott előtérben, holott más korszakokban az Él (általános sémi istenség) volt az uralkodó (Jechezkél, Eliezer). Volt olyan korszak, mikor Él-t és Jáhut összevotak az Elijahu névben, viszont volt olyan kor is, amikor a neveket váltakozva, hol Él-lel (Samuel), hol Jehoval (Jehonathan) képezték. Látjuk annak példáját is, hogy külföldi király a zsidó vazallus királynak nevét az uralkodó áramlatnak megfelelően megváltoztatta; így Eljákimnak a fáraó Jehojákim nevet adta (II. Kir. 23, 34). Hasonló gondolkodás alapján változtatták meg Meribál nevét Mefibóseszre, amikor a bál-kultusz már iszonyat tárgyává lett a későbbi nemzedékben, a bósesz már csúfneve a bálnak és gyalázatot jelent. Éppúgy Isbál - Isbósesz). A JHVH-t azon esetben, ha kétszeresen fordul elő, az elsőt A.-nak, a másodikat elóhimnak ejti a zsidóság és ez utóbbit ennek megfelelően látja el magánhangzókkal is a szöveghagyomány (maszóra); kivétel csak Móz. II. 34, 6, ahol azonban a kettő között tulajdonképp mondattani megszakítás van.

(Forrás: Magyar zsidó lexikon)

Üdv. Péter

Szia

SOK millió férfi és nő élt már s halt meg ezen a földön. A legtöbb esetben nevük is feledésbe merült velük együtt, és nem él többé emlékük. De van néhány nagy név — mint például Avicenna, Edison, Pasteur, Beethoven, Gandhi és Newton —, amely fennmaradt. Az ilyen nevek azon személyek teljesítményeihez, felfedezéseihez és találmányaihoz kapcsolódnak, akik viselték azokat.

Van azonban egy olyan név, amely minden más névnél nagyobb. Az egész világegyetem összes múltbeli és jelenlegi csodája összefügg vele. Hiszen ezzel a névvel van kapcsolatban az emberiség hosszú és boldog életbe vetett reménye!

Sokan szerették volna megismerni e nevet. Kutattak utána, kérdezősködtek felőle, de nem találták meg. Rejtély maradt számukra. Tulajdonképpen senki emberfia nem fedezheti fel ezt a nevet, hacsak fel nem tárja neki azt a név Tulajdonosa. Boldogan mondhatjuk, hogy e páratlan név rejtélye megoldódott. Maga Isten gondoskodott erről, hogy akik hisznek őbenne, ismerettel rendelkezzenek róla. Feltárta a nevét Ádámnak, azután Ábrahámnak, Mózesnek és másoknak, akik hűséges szolgái voltak a régmúltban.

Ha kutatunk a név után

A Korán beszél valakiről, „akinek tudása volt az Írásból” (27:40, Simon Róbert fordítása). Ezt a verset magyarázva egy Tafsīr Jalālayn néven ismert szövegmagyarázat ezt mondja: „Asaf, Barkhiyā fia igazságos ember volt. Ismerte Isten mindenekfelett álló nevét, és bármikor hívta is segítségül, választ kapott.” Ez Aszáfra, a bibliaíróra emlékeztet minket, aki ezt mondta a Zsoltárok 83:19-ben: „Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön.”

A Koránban a 17:2-ben ezt olvassuk: „És mi adtuk Mózesnek az Írást és útmutatássá tettük az Izráel fiainak” (Simon). Ezekben az Írásokban így szól Mózes az Istenhez: „Imé, ha elmegyek Izrael’ fiaihoz, és azt mondom nékik, a ti atyáitok’ Istene küldöt engem hozzátok, ők pedig kérdik tőlem: Mi neve? mit feleljek nékik? Monda ismég Isten Mósesnek: Ekképen szólj Izrael’ fiainak; Jehova a ti atyáitok’ Istene, Ábrahám’ Istene, Izák’ Istene, Jákob’ Istene küldöt engem hozzátok. Ez az én nevem mind öröké” (2Mózes 3:13, 15, Báró Szepesy féle fordítás, 1835).

Az ősi időkben az izraeliták ismerték Isten e nagy nevét. Sőt még a saját nevükbe is beépítették. Ahogy napjainkban mi az Abdullah névvel szoktunk találkozni — amelynek jelentése: ’Isten szolgája’ —, úgy az ősi Izrael népénél is meg lehetett találni az Abdiás nevet, amelynek jelentése: ’Jehova szolgája’. Mózes próféta édesanyja a Jókébed nevet kapta, amely azt jelentheti, hogy ’Jehova dicsőség’. A János név jelentése: ’Jehova kegyes volt’. És Illés próféta neve azt jelenti: ’Jehova az Istenem’.

A próféták ismerték e nagy nevet és mélységes tisztelettel használták. Több mint 7000-szer található meg a Szent Iratokban. Jézus Krisztus, aki Mária fia volt, kiemelte e nevet, amikor ezt mondta Istenhez intézett imájában: „Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál . . . megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél” (János 17:6, 26). A Koránhoz fűzött híres szövegmagyarázatában Bayḍāwī a Korán 2:87-et magyarázva azt mondja, hogy Jézus „halott személyeket keltett életre Isten mindenekfelett álló neve által”.

De hát mi történt, hogy rejtély lett e névből? Hogyan érinti ez a név mindegyikünk jövőjét?

gyesek úgy gondolják, hogy a héber „Jehova” név azt jelenti, hogy „Allah” (Isten). De az „Allah” szó héber megfelelője az Elohim, amely az elohah (isten) szó királyi többese. Egy olyan babona alakult ki a zsidók körében, amely megakadályozta őket abban, hogy kiejtsék az isteni nevet: Jehova. Ennélfogva, amikor a Szent Iratok olvasásakor meglátták a Jehova nevet, szokásukká vált azt mondani, hogy Adhonai, amely szó jelentése: ’Úr’. Egyes helyeken még azt is megtették, hogy az eredeti héber szövegben a „Jehova” nevet Adhonaira változtatták.

A kereszténység vallásvezetői ugyanezt az utat követték. Ők a Jehova nevet az „Isten” (arab nyelven „Allah”) és az „Úr” szavakkal cserélték fel. Ez hozzájárult ahhoz, hogy kifejlődjön a Háromság hamis tantétele, amelynek nincs alapja a Szent Iratokban. Ennek következtében emberek milliói imádják tévesen Jézust és a szent szellemet, s mindkettőt egyenlőnek tekintik Istennel.

Ennélfogva a judaizmus és a kereszténység vezetőit is felelősség terheli azért, hogy a legnagyobb nevet illetően széles körű a tudatlanság. De Isten megjövendölte: „bizonyosan megszentelem az én nagy nevemet . . ., és a nemzeteknek meg kell tudniuk, hogy én vagyok Jehova.” Igen, Jehova ismertté fogja tenni nevét mindenütt a nemzetek között. Miért? Mert ő nem csupán a zsidók vagy valamely más meghatározott nemzet, illetve nép Istene. Jehova az egész emberiség Istene (Ezékiel 36:23, New World Translation; 1Mózes 22:18; Zsoltárok 145:21; Malakiás 1:11).

A legnagyobb név és a jövőnk

A Szent Iratok ezt mondják: „minden, a ki segítségül hívja az Úr [Jehova, NW] nevét, megtartatik” (Róma 10:13). Az ítélet napján a megmentésünk összefügg majd azzal, hogy ismerjük-e Isten nevét. Nevének ismerete magában foglalja, hogy ismerjük a jellemvonásait, munkáit és szándékait, s összhangban van az életünk az ő magas szintű alapelveivel. Ábrahám például ismerte Isten nevét, és segítségül hívta ezt a nevet. Ennek eredményeként megvolt az az öröme, hogy jó kapcsolat fűzte Istenhez, kinyilvánította a belé vetett hitét, bízott benne és engedelmeskedett neki. Ábrahám ilyenformán Isten barátjává vált. Hasonlóképpen, Isten nevének ismerete közel von minket Őhozzá, segít nekünk, hogy személyes kapcsolatot építsünk ki vele, miközben ragaszkodván ragaszkodunk a szeretetéhez (1Mózes 12:8; Zsoltárok 9:11; Példabeszédek 18:10; Jakab 2:23).

A Bibliában ezt olvassuk: „Jehova pedig figyelte és hallgatta őket. És egy emlékkönyvet kezdtek írni őelőtte azok számára, akik félik Jehovát, és akik gondolnak az ő nevére” (Malakiás 3:16, NW). Miért kell ’gondolnunk’ a legnagyobb névre? A Jehova név szó szerinti jelentése: ’Előidézi, hogy legyen’. Ez olyan Személynek mutatja be Jehovát, aki előidézi, hogy maga legyen az ígéretek Beteljesítője. Ő mindig megvalósítja szándékait. Ő a mindenható Isten, az egyedüli Teremtő, aki a nagyszerű jellemvonások mindegyikével rendelkezik. Nincsen olyan szó, amely önmagában véve teljes mértékben le tudná írni Isten isteni természetét. De Isten kiválasztotta magának a mindenekfelett álló nevet — Jehova — és e név emlékezetünkbe idézi összes jellemvonását, tulajdonságát és szándékát.

A Szent Iratokban Isten beszél nekünk az emberiséggel kapcsolatos szándékairól. Jehova Isten azért teremtett embert, hogy az vég nélküli, boldog életnek örvendjen a Paradicsomban. Az az emberiségre vonatkozó akarata, hogy mindenki egyetlen családot alkosson, amelyet a szeretet és a béke egyesít. A szeretet Istene meg fogja valósítani e szándékot a közeljövőben (Máté 24:3–14, 32–42; 1János 4:14–21).

Isten megmagyarázza, hogy mi az oka az emberiség szenvedésének, és megmutatja, hogy van lehetőség a megmentésre (Jelenések 21:4). A Zsoltárok 37:10, 11-ben ezt olvassuk: „Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott. A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.” (Lásd még: Korán 21:105, Simon.)

Igen, Istent az ő nagy nevén fogják ismerni. A nemzeteknek meg kell tudniuk, hogy ő Jehova. Milyen csodálatos kiváltság ismerni a legnagyobb nevet, bizonyságot tenni róla és ragaszkodni hozzá! Ily módon mindannyiunk esetében teljesedni fog Isten örömteli szándéka: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt . . . Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat” (Zsoltárok 91:14–16).

forás: w93 11/1 3–5. o.

Sziasztok!

Zitus mondatára: "Van azonban egy olyan név, amely minden más névnél nagyobb" szeretnék reagálni egy bibliai igével:

"Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy JÉZUS nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy JÉZUS KRISZTUS ÚR az Atya Isten dicsőségére." (Fil. 2:9-11)

Üdv. Péter

Naszóval

"Ki az a Jehova?"

Jehova "éppolyan tévedés, mintha a magyarban az Isten szó mássalhangzóit összekevernénk az Uram magánhangzóival, valahogy így: SuTaN. Ilyen értelmetlen sutaság a fent említett téves olvasat. Az Örökkévaló Istent jelölo négy héber betu azonban a szeretet Istenére, a történelem gondviselo Urára utal."

Az idézet Raj Tamás:Istennevek a Bibliában c. - előadás formájában is többször elhangzott - írásából való.

A néhai Raj Tamás főrabbiról nem árt tudni, hogy legalább annyira ismerte a héber nyelvet, a Bibliát és az ókori kelet kultúráját, mint akár KZitus, akár az a w93 szerzői.

De mert KZitus - szokása szerint - a temérdek jehovázásával és a w93 zagyva szövegével, büntiből bemásolom a néhai főrabbi teljes írását, melyben részletesen és világosan elmagyarázza, hogy miért értelmetlen szamárság a sehova se vezető sehova. Tehát:

(Innen letölthető pdf-ben:

[link] )

"Raj Tamás:

Istennevek a Bibliában

Október elején indult el az a bibliaiskola, amely a héber Írások rejtelmeibe hivatott bevezetni az érdeklődőket. Az előadásokat Raj Tamás, az ismert főrabbi és meghívott vendégei tartják. Az esemény különlegessége, hogy a hallgatók között szép számmal akadnak különböző keresztény felekezetekből érkezett érdeklődők is, akik a sok áttételes olvasmány után, autentikus forrásból is szeretnék megismerni az Ószövetség rabbinikus bibliaértelmezéseit. Az előadások értelemszerűen nem keresztény szemszögből közelítik meg a héber írások tartalmát, ennek ellenére bőven nyújtanak tanulni és okulni valót a téma iránt érdeklődőknek. Az alábbiakban bepillantásképpen a bibliaiskola első óráinak vázlatából adunk közre néhány szemelvényt. Az estek rendezője a Makkabi Kiadó. Érdeklődni lehet a 267-8502-ös telefonszámon.

Szeretnénk, ha a héber Bibliát és annak tanításait hallgatóink jobban megértenék és megszeretnék. Reméljük azt is, hogy felkelthetjük az érdeklődést a bibliai héber nyelv szépségei iránt. Az immár klasszikus új-héber költészet egyik legnagyobb alakja, Hájim Nahman Bialik ugyanis joggal vélte úgy, hogy aki a zsidó Szentírást csak fordításból ismeri, az olyan, mintha tulajdon édesanyját egy fátylon keresztül csókolná meg...

JHVH – a négybetűs Istennév

„Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Mindenható Istenként jelentem meg, ám JHVH nevemmel nem váltam ismertté számukra” – így nyilatkozik meg Isten Mózes előtt, amikor az egyiptomi szolgaságból való kiszabadítás történelmi feladatával bízza meg őt. Ahhoz azonban, hogy ennek a híres mondatnak a jelentését feltárjuk, a négy héber betű magyarázatát is meg kell lelnünk. Az itt szereplő négybetűs istennév (görög eredetű tudományos szóval a tetra-grammaton ) értelmezése, noha szinte könyvtárnyi irodalma van, a kabbalában és a bibliatudományban egyaránt számos eltérő véleményt váltott ki, és azt mindmáig a legnagyobb titok övezi. Nem véletlen, hogy a korai görög fordítás, a Septuaginta megtartotta eredeti alakját, csupán betűit írta át, ahogyan azt az imént mi is tettük.

Isten – a Bibliából tudjuk – az ősapáknak ígérte a későbbi Izrael országát, s ők töretlenül bíztak ebben az ígéretben, noha ők ma guk egy talpalatnyi földet sem birtokoltak belőle. (Ábrahámnak még felesége sírhelyét is kemény pénzen kellett megvásárolnia.) Az ígéretet több száz év múltán, Mózes valósíthatta volna meg, ő azonban csalódottságának adott hangot, s erre szól válaszként az általunk idézett mondat. A JHVH egy olyan új fogalmat fejez ki, amely éppen ekkor keletkezett, s amelyben nem részesülhettek a bibliai ősapák: a történelmi ígéretet megvalósító, irgalmas és jóságos, az emberi történelmen uralkodó Örökkévaló fogalmát.

Az új fogalomhoz azonban szó is kellett, amely eladdig ismeretlen volt a héber szótárban. (Voltaképpen mindmáig hiányzik a héber nyelvben az örökkévaló szava.) Ezért mesterségesen alkották meg ezt az új szót Istenre. Három szót írtak egymás alá, s ezek betűit összevonták. (Mi ezt fonetikus átírásban tesszük.)

HJH = volt [ejtsd: hajá]

HVH = van [ejtsd: hove]

JHJH = lesz [ejtsd: jije]

Összevonva: JHVH = Örökkévaló

Csakhogy ezt az utóbbi szót nem lehet kimondani! (Voltaképpen innen ered, hogy a végtelen és láthatatlan Isten neve is kimondhatatlan!) Helyette legtöbbször egy másik, ugyancsak Istenre vonatkozó szót használunk: ADONÁJ, jelentése: Uram. (Ortodox zsidók még ezt sem mondják ki fölöslegesen, helyette inkább így szólnak: HASÉM = a Név, vagy egyszerűen összevonják a két szót: ADOSEM.)

Miután mintegy két évezreden át héberül csak mássalhangzókat írtak, az I. évezred végén létrejött a magánhangzó-jelölés, a „pontozás”. Ekkor a négy héber betű köré a kiejtendő szó magánhangzó jeleit rajzolták, hogy mindenki tudja, Adonájt kell olvasnia. Ám egyes teológusok ezt nem tudták, és egybeolvasták az Örökkévaló mássalhangzóit, az Uram héber szavának magánhangzóival, s így jött létre a vallásos zsidó által soha nem használt, értelmetlen JEHOVA elnevezés. Ez éppolyan tévedés, mintha a magyarban az Isten szó mássalhangzóit összekevernénk az Uram magánhangzóival, valahogy így: SuTaN. Ilyen értelmetlen sutaság a fent említett téves olvasat. Az Örökkévaló Istent jelölő négy héber betű azonban a szeretet Istenére, a történelem gondviselő Urára utal.

ELOHIM – az Istenség

A zsidó hagyomány szerint a héber Bibliában összesen 21 istennév található. Azért ilyen sok, mert Istent az ember nem ismerheti meg közvetlenül, csakis a mi világunkban megvalósuló tulajdonságai (attribútumai) által. Így olyan kifejezéseket használunk Istenre, amelyekkel életünkben is találkozunk, illetve amelyeket a mi tulajdonságainkkal egybevetve (azoknak mintegy ellentéteként) megfogalmazunk.

Így például: Örökkévaló (JHVH), Szent (Hakados), a Legfelsőbb (Eljon), Mindenható (Sadáj), az Irgalmas (Harachaman) stb. Sőt, a béke (salom) és az igazság (emet) héber szavai is jelölhetik a Világ Urát (Adon olám).

Az egyik leggyakoribb bibliai istennév, az Elohim, látszólag többes számban van, egyes számú alakja (Elóah) jóval ritkább. Csakhogy az Elohim nem egyszerű többes szám! Mellette ugyanis mindig egyes számú melléknév és ige található, például a Szentírás első mondatában: Brésit bárá Elohim – kezdetben teremtette Isten... (Ha mégis többes számú ige vagy melléknév szerepel mellette, úgy a szó nem az Egyistent, hanem a pogány isteneket vagy más hatalmasságokat, bírákat stb. jelenti.)

Tudni illik, hogy a bibliai héber nyelvben a többes szám az elvont főnevek kifejezésére is szolgál, így például a zekunim öregséget, öregkort, a neurim pedig fiatalságot, ifjúkort jelent. A teremtéstörténetben a meorot szó hol világítótesteket, hol elvont (ónévként világosságot fejez ki. Ezért az egyes számú alak ( Elóah, mellesleg az arab Allah rokona) Istent jelent, míg a „többes számú” Elohim helyes fordítása: Istenség.

A zsidó hagyomány szerint valahányszor a Bibliában az Elohim kifejezéssel találkozunk, mindig a természet Uráról, az igazságos törvényt megvalósító Istenről kell beszélnünk, míg a JHVH inkább az egyes ember és a történelem Gondviselőjét, a megbocsátás Istenét jelöli. (A Talmudban és a kabbalában ezt a midat hadin és a midat harachamim, az isteni törvény, illetve az isteni irgalom tulajdonságainak ellentétével határozzák meg.) Gondoljunk csak a papi (apai) áldásra, amelyben az Örökkévaló neve szerepel, míg a fiúkra és a lányokra külön elmondott (ugyancsak bibliai eredetű) szövegben az Istenség (Elohim). Amikor ugyanis arra kérjük Istent, hogy gyermekeinket bizonyos bibliai személyekhez hasonlóvá tegye, a fizikai (természeti) megvalósulásra gondolunk, áldást viszont a gondviselő Istentől kérünk rájuk.

Nem véletlen az sem, hogy a teremtéstörténetben végig az Elohim szó szerepel, mert ott a törvényekre épülő világ és a természet létrejöttéről olvashatunk. Az ember teremtéséről szóló részben viszont már mindkét istennevet (JHVH Elohim) együtt találjuk, hiszen az ember életében a törvény és a gondviselés már egyaránt nagy jelentőséggel bír.

E kétféle istennév gyakori és váltakozó előfordulása egyes tudósokat arra az elméletre vezette, hogy – úgymond – a Tórának több „forrása” lehetett. Julius Wellhausen evangélikus teológus az istennevek alapján nevezte el ezeket a feltételezett forrásokat „Jahvista”, illetve „Elohista kódexnek”. Ahol mindkét istennév szerepelt, az a rész a „Papi kódex” elnevezést nyerte. A bibliakritika később ezt továbbfejlesztette, elvégre nagy héber tudás sem kellett hozzá, elég volt megkeresni az istenneveket a héber Szentírásban, és hozzájuk elméletet gyártani. A „két teremtéstörténet” – úgymond – marxista értelmezésére is elegendőnek találták ezt a kis különbséget.

Végül szinte mind a 21 istennév felhasználásával Németországban kiadták az úgynevezett Szivárványbibliát, amelyben a feltételezett „források” más-más színnel lettek nyomtatva. Ám a látvány szépségén túl ez a módszer vajmi kevés igazolást nyert, különösen a Holt-tengeri tekercsek és egyéb újabb leletek, felfedezések tükrében.

SADÁJ – a Mindenható

Az egyik legérdekesebb és minden bizonnyal legősibb istennév. S egyúttal az egyik legismertebb is, hiszen a Sadáj felirat olvasható a vallásos zsidó otthonok ajtaira szerelt kis doboz, a mezuza külső oldalán. Három héber betűből áll (sín, dalet, jod), ám a mezuzán néha – rövidítésként – csak az első betű, a sín látható.

Az ősi bibliai elnevezés egy ambivalens (ellentétes) értelmű héber igéből, a sadad gyökből ered. Ennek jelentése kettős: táplál és elpusztít, s ebből származik a sadájim (= emlő), illetve a sod, a megsemmisülés szava. Elvégre Isten hatalmát éppen az bizonyítja, hogy táplálni és pusztítani egyaránt képes, kinek-kinek a jutalmához vagy büntetéséhez képest. Sadáj tehát az erőt és a földöntúli hatalmat képviselő egyetlen Isten, aki igazságosan gyakorolja ezt a mérhetetlen képességét világunkban. Éppen ezért helyesen teszi a zsidó hagyomány, hogy a címünkben szereplő szót Mindenhatóként értelmezi. S a Szentírásban a Sadáj nevet valóban mind a két értelemben használjuk – hadd idézzünk ezekre egy-két jellemző példát.

Jesája és Joél próféták szinte azonos szavakkal hívják fel a figyelmet a gonoszok büntetésére, ha majd eljön a végső ítélet, az Örökkévaló nagy és félelmetes napja, amely (egy héber szójátékkal élve: ksod misadáj javó ) „mint a pusztulás, úgy jön a Mindenhatótól”.

Ugyanakkor Jákob ősapánkat Izsák Sadáj áldásával bocsátja útjára: „a Mindenható Isten áldjon meg téged, szaporítson és sokasítson meg, hogy népek gyülekezete lehess” (Mózes I. könyve, 28. fejezet 3. vers). Sőt, noha – említettük már – a JHVH „az irgalom Istene”, Jákob mégsem az Örökkévaló, hanem Sadáj könyörületét kéri fiaira, amikor ők arra készülnek, hogy visszatérjenek Egyiptomba: „s a Mindenható Isten adjon nektek irgalmat” (ugyanott, 43. fejezet 14. vers).

Érdekes, hogy a bibliai Jób könyve, amelynek főhőse – az egyetemes emberi mondanivaló hangsúlyozása érdekében – nem zsidó, hanem egy híres keleti bölcs, előszeretettel használja a Sadáj istennevet. A név az egész Szentírásban negyvenhatszor fordul elő, s ennek több mint kétharmada, 31 előfordulás éppen Jób könyvéből való! Mindez azt bizonyítja, hogy a jutalmat és büntetést, védelmet és pusztulást igazságosan nyújtó Istent nem csupán a zsidóság, de minden ember Mindenható Urának tartjuk. Elvégre – ahogyan azt Jób szavaival állíthatjuk – „a Mindenható Isten nem téveszti el az igazságot”.

A ház védelmét és ezt az egyetemleges istenhitet hirdeti a házaink ajtófélfáin található kis doboz, a mezuza, rajta a Mindenható Isten nevével. Az egyiptomi tizedik csapástól való megmenekülésre és a szolgaságból való szabadulásra emlékeztető tekercs belső oldalán a „Halljad Izrael” első két szakaszát olvashatjuk, a Sadáj szót pedig a külső oldalára írjuk. […]

Már említettük korábban, hogy a Sadáj, a Mindenható Isten inkább az ősapák Istene volt, mert ők az ígéret teljesülésében nem részesültek, ezért az Örökkévaló, a történelem Ura csak Mózesnek nyilatkozott meg. Az égő (ám el nem hamvadó) csipkebokor jelenetében Mózes ugyanis megkérdi Istent: mit mondjak, ki küldött engem? Mire ezt a választ kapja: eje aser eje! – Mondd azt, hogy „Eje” (= a Leszek) küldött téged!

A héber nyelv jövő ideje a magyarban a jelen és a jövő időnek egyaránt megfelel, ezért aztán kétféleképp lehet (és szokás is) ezt a kinyilatkoztatást fordítani:

1. „Vagyok, aki vagyok” – ezt nem tudom elfogadni, mert Isten ilyen fölényes kijelentést nem tesz.

2. „Leszek, aki leszek” – ez viszont teljes bizonytalanságot takar, amit Isten ugyancsak nem kívánhat az embereknek üzenni.

Ezért aztán az én fordítási javaslatom a következő: „Vagyok, aki leszek” – Isten ugyanis azt adja e kijelentéssel Mózes tudtára, hogy az ígéret, amelyet az ősapáknak tett, most végre egészen bizonyosan megvalósul.

„És ők legyőzték azt (a sátánt) a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért” "

Ehhez már csak a köv ábrát érdemes megnézni, világosan látszik, hogy került a Tetragrammaton alá az ismert pontozás: [link]

+++

Bocsi, Péter, erre nem nyomhatok semmit, mert nincs közöm hozzá, a lexikon idézetre nyomtam zöldet.

+++

Forestjo nevű felhasználó álta adott linkeken található szövegek azért hiteltelenek, mert kijelentéseket tartalmaznak úgy, hogy sem forrásmegjelölés, sem a kijelentés korrekt indokolása nincs, így az állítások nem ellenőrizhetők.

Márpedig ilyesmit csak a Biblia engedhet meg magának.

[link]

Itt a válasz, kedves Kérdező.

#16

Kedves Péter!

Említetted ezt a bibliaverset:

"Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy JÉZUS nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy JÉZUS KRISZTUS ÚR az Atya Isten dicsőségére."

Minden névnél, leszámítva az Atyáét. Mert ki a nagyobb, aki fölmagasztal valakit, vagy akit felmagasztalnak? Ha mondjuk dolgozol valahol, nem csak az tud téged előléptetni, aki feletted áll hatalomban?