Igaz, hogy az ember is állat, vagy van olyan érv, mely alapot ad az emberi faj elkülönítésére az állatvilágtól?

"Miért is tiltakoznak sokan annak a ténynek az elismerésétől, hogy biológiai értelemben állatok vagyunk?"

Nem tudom, ezen szerintem senki sem tiltakozik. Lehet, hogy ismeretségi körödben találsz ilyet, de történelmileg nem így van

pl idézek most, ami erről szól:

"1198-ban III. Ince úgy látta, hogy az ember nem bizonyulhat többnek az állatnál, hiszen „Isten a föld sarából formálta az embert, olyan elemből, amelynek méltósága másokénál kisebb. (…) Ily módon, ha az ember a tengeri élőlényeket nézi, magát alsóbbrendűnek látja, ha a levegő teremtményeit nézi, tudni fogja, hogy ő alsóbb rendű, ha a tűz teremtményeit nézi, látni fogja, hogy mindegyiknél lejjebb van, (…) mert az állatokkal azonos szinten találja magát, tudja, hogy hozzájuk hasonló. Az állat és az ember halála ugyanaz, és a feltételek számukra egyenlők. Az ember nem több, mint az állat. (…) Mi az ember: sár és hamu.” Assisi Szent Ferenc (1182-1226), a ferences rend megalapítója a természet szeretetéről vált ismertté, és kísérletet tett arra, hogy „a természettel szembeni animisztikus-holisztikus attitűdöt beemelje a természeti szférába. Ferencnél a szolidaritás az egész teremtett világra vonatkozik (…), Nap-fivérről, Hold-nővérről, Szél-öcsről beszél, mi több, prédikál a kabócáknak és a halaknak, akik jámbor figyelemmel, áhítatosan csüngnek szavain.”

*

Viszont a feladatra koncentrálnak a vallások, nem a biológiai tényre- más szóval a potenciálisan adott lehetőségeire, amit ki lehet bontakoztatni és felnőve az ember maga tud dolgozni rajta

Maradjunk a szónál: egy egészségesen született, magatehetetlen csecsemőnek lehetősége van megtanulni az anyanyelvét az emberektől (zoon politikon), megismerni a szó világosságát, az értelmét. Ha nem hall emberi szót - nem tud beszélni és szavakkal gondolkodni sem -és egy idő után, néhány év után már nem is lehet megtanítani.

Ezt jelenti az "istengyermekség" - aminek a megértése nagyon építő az ember életútja szempontjából. A világvallások erre teszik a hangsúlyt, nem a történelemre, nem a biológiára. Miként juthat az Abszolútumhoz közelebb? Vagy határértékként: válhat Azzá?(mely Abszolútum az öt világvallásban különféle megnevezéssel bír: Allah, Isten, Brahman, Tao, Buddha-tudatállapot) A szakrális szertartások JELENBE hozzák a lényeget és átélés révén - itt és most- ad az ember részére szellemi növekedési lehetőséget. (A lehetőség ez - és most nem térek ki arra az ezer dologra, hogy miért nem aktualizálódhat ez a potencialitás. A legfelfoghatóbban ez a 100% praxis (nem vallás) zen-ben látszik)

*

szolidaritás - talán ez a kulcsszó... szolidaritás minden lénnyel, létezővel.

:)) "az ember is állat" - ez ellen emelek részemről kifogást, de nem bánom, ha más ezzel a tudattal éli életét - ez mindössze erről szólt. Viszont nem tartom valláskritikai kérdésnek ezt a tényt, ez csak egy kis perpatvar, kár annyi időt pazarolni rá. A lényegre térve:

A tudatállapotok hierarchiája fontos dolog, realizációs szempontból fontos. Valójában átéljük az összes emberileg lehetséges szintet - álomban az ásványi, növényi, állati tudatállapot szintet. Ha alkotsz, ihletetten - festesz, verset írsz -, vagy tematikusan gondolkodsz pl. egy filozófiai szövegen, vagy feladatot oldasz meg, pl. matematikai feladatot, magasabb szinten vagy, mintha félálomban bámészkodsz, asszociatíve, csapongva gondolkodsz. Azért még nem vetjük meg magunkat, hogy a tudatszint mozog, bambulni jó, szoktam én is. Viszont - legalábbis én - nem rögzíteném egy [állati ] szintre a tudatot. Lefelé "magától" megy, ez a tehetetlenség, de felfelé nem. Ahhoz vannak évezredes gyakorlatok. (yoga,zen, és a nyugati szerzetesség is ismert ilyeneket, azonkívül az összes tradicionális szakrális szertartás ezért van)

A "könnyű" utak drogok, szerek zsákutcába torkollanak (veszélyesek, mert látszólag segítenek, de közben pusztítanak)Kinek mi működik, keresni kell ezt. Igénye van erre az embernek, egy belső, intenzív erő.

Egyetértesz ismeretlen ismerős?

"Szellőtől fényes csúcsra röpít fel a vágy

s lenn vár a gőzt lehelő iszap.

A hallgatag növények szerelme emberibb.

A madár tudja tán, hogy mi a szabadság,

mikor fölszáll a szél alá

és ring az ég hullámain.

A hegyek tudják, hogy mi a méltóság,

hajnalban, alkonyatkor is,

a lomhán elheverő hegyek...

Hegy lettem volna, vagy növény, madár...

vigasztaló, pillangó gondolat,

tűnő istenkedés. Ma már

az alkotás is rám szakad."

(Radnóti)