Miért állítanak Jehova tanúi valótlant a Szentháromságról?
#30
Nem az a baj, hogy teljesen együgyűek és buták, hanem még arcátlanul is hazudnak. Például mi értelme Egypitom esetén istenhármasról beszélni, amikor számtalan istenük volt, s ezek is helyenként, időnként változtak, sőt monoteista korszakuk is volt.
Valószínűleg ezzel a hamisítással akarják aláásni a kereszténység Szentháromságról alkotott istenképét. Bár azt is jó lenne tudni, hogy a hellenizált Egyiptomnak mi köze van az óegyiptomi kultuszokhoz.
A dilettáns adventista Péternek ajánlom a figyelmébe, meg az itt felsorakozott hamis háromsághívő álkereszténynek ezt a sokfejezetes /Isten helyreállított egyháza által jegyzett/ tanulmányt a háromság cáfolatáról /angolul van de a Google érthetően fordítja magyarra/:
A Háromság
Isten három az egyben?
Isten a „szentháromság” - három személy az EGYIK LÉNY ? Szinte minden vallásos keresztény válaszol igennel. A hagyományos kereszténység lakmusz-próbája után a hármas isten REJTÉLYNEK tekinthető , és nem érthető meg...
Azért vegyétek figyelembe, hogy Istent a háromsággal nem a biblia ihletett igéivel mutatjátok be, hanem a saját emberi kitalált kifejezésetekkel, vagyis kicserélitek az Isten jellemzéseit tartalmazó tanításokat emberi pogány filozófiai kijelentésekkel, majd Isten megmutatja, hogy mit kaptok a bálványimádásra felbújtó szövegeitekért cserébe!!!
Aztán hol írja a Biblia, hogy Isten három személyben egyetlen Isten? Rakás csaló - Galata 1:8-9!
#34
"Isten helyreállított egyháza által jegyzett/ tanulmányt a háromság cáfolatáról"
Akkor az egy hamis isten (talán maga a sátán?) még hamisabb egyháza lehet csak. Mert mi Krisztusban hiszünk, aki azt mondta, hogy Egyháza fennáll majd az idők végezetéig, s a pokol kapui se vehetnek erőt rajta.
Tehát újra, hátha lesz egyetlen értelmes tanú az oldalon, aki ezt megválaszolja:
Miért hazudják azt a tanúk, hogy a Szentháromság azt jelenti, hogy három isten van?
Nem érdekel semmi, csak erre az egyre a válasz.
Kérdező: Már meg lett válaszolva a kérdésed, olvass vissza. Ha szerinted az Isten három Istenből áll, és mind a három Istent külön-külön meg lehet szólítani, lehet imádkozni hozzá, akkor te három Istent imádsz.
Javaslom neked Jézus tanítását:
"Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!