Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért a sátánisták érveléseit...

Miért a sátánisták érveléseit használják, az ateisták is?

Figyelt kérdés

A normális az lenne, ha az ateisták, tudományos alapon próbálnák bizonygatni Isten nem létét, vagy annak létének szükségtelenségét, ahhoz hogy világunk ugyanúgy működni tudjon mint most.

Ezzel szemben ateisták, Isten személyét támadják, hogy hát az milyen gonosz, és rosszat akar az emberiségnek, szadista stb.

Na ezt hívják színtiszta sátánizmusnak.



2023. jan. 30. 17:02
1 2 3 4 5 6
 51/60 anonim ***** válasza:
7%

Az Isten, aki 7 nap alatt teremtette meg nekünk embereknek a földet, akinek a fia Jézus az embereknek a Megváltója.

Azért mondtam és írtam, hogy valamilyen felső hatalomnak és erőnek segítenie kell az emberiségen, mert annyi a sok degenerált, beképzelt, nagyképű önösérdekű ember, hogyha az mind elengedné magát és azt csinálhatna, amit akar akkor már teljes káosz lenne a földön, vagyis a mi emberiség bolygónkon.


Valami felsőbb erőnek segítenie kell az embereken, mert ha semmilyen felső erő és hatalom nem létezne az emberiség felett, ami segíti is az embereket, meg bünteti is szerencsétlenséggel gátat szab az embernek, hogy nem mindig jönnek össze az embernek a dolgok, mert ha ez a hatalom és erő nem segítene, illetve vigyázna az emberekre, akkor már teljes káosz lenne a világon.

Idős néni és bácsi nem tudná megélni a 80-90 éves kort, vagy akár még 100-on felül sem tudnának az emberek létezni, ha semmilyen felső erő nem létezne felettünk, az emberek felett.

2023. febr. 16. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/60 anonim ***** válasza:
7%
Na mivan fél a sok ateista, hogy a hívő embereknek van igazuk, hogy ennyien lepontozzák a hívőket?
2023. febr. 16. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/60 anonim ***** válasza:
78%

52 Melyikre gondolsz?

Egy ideje csak ateisták es egy ChatBot írt. Nem tudom, hogy egy ilyen program tudd-e hinni.

2023. febr. 16. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/60 anonim ***** válasza:
13%

Valaminek csak léteznie kell felettünk vagy egy Istennek vagy valami sorsnak, mert most csak nincs olyan még a mesében sem, hogy valaki vagy valakik nyugodt szívvel és bátorsággal tehetnek rosszat és gonoszságot és király életük marad életük végéig!!!

Valami Istennek vagy Sorsnak csak lennie kell az emberek fölött, ami büntet is egyben, ami kifizeti a jó cselekedetekre, de a rossz, gonoszságokra is a számlát az embereknek, de még életükbe!!!

2023. febr. 16. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/60 anonim ***** válasza:
16%
Isten vagy a Sors valami biztosan kifizeti mindenkinek a jót és a rosszat egyaránt az mindannyiónknak, de még életünkben.
2023. febr. 17. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/60 anonim ***** válasza:
0%

Az az igazság mind ahány emberek vagyunk, annyifélék.

Az emberek legalább egyrészének szükségük van Istenhitre, attól még, ha nem létezik Isten.

Valaki a Sorsban hisz, hogy a jót és a rosszat a Sors adja vissza mindenkinek.

Apám azt mondta fiam te születésed előtt tudtál magadról valamit?

Erre én feleltem, hogy nem apu.

És erre mondta azt apám, hogy na látod fiam, ezt meg is beszéltük, nem Isten van, hanem Sors van, amit nem látunk, nem érzékelünk, de mindenkinek azt adja vissza, amit érdemel.

Apám szerint az van az élet iskolájában, hogy azt kapsz, amit adsz!!!

Tehát nem Isten van, hanem Sors van.

És a sok hívő majd halál után jön rá, hogy eddig abban a tudatban volt, hogy ha meghalunk ez lesz meg az lesz mennyek országa és stb.

Csak egy a baj, az ember születése előtt se tudott magáról semmit és a halál után is ugyanez lesz és a sok hívő majd akkor jön rá, hogy miben is hit?!


Apám ezt mondta, hogy fiam nem Isten van, hanem Sors van az életünkben azt kapsz, amit adsz!!!

És a Sors az bizonyít is, nem úgy, mint Isten.


Tehát ez az, hogy ahány emberek vagyunk, mindenki másban hisz.


Valakik mondják azt is talán még létezhetnek ufók is és mondta apám, hogy az egyáltalán nem kizárt, mert biztos, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben.

2023. febr. 19. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/60 anonim ***** válasza:
0%

#56 "Valakik mondják azt is talán még létezhetnek ufók is és mondta apám, hogy az egyáltalán nem kizárt, mert biztos, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben."


Igen talán még az is lehet ufóktól származhatunk.


Lőttek már le ufókat és 3 lelőtt ufó holttesteket találtak egyszer emberek.


Meg egy filmben is benne volt, hogy találkoztak is velük az emberek személyesen és megkérték az ufók az embereket, hogy ne fedjék fel, hogy itt vannak nálunk a földön.

2023. febr. 19. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/60 anonim ***** válasza:
100%

"Meg egy filmben is benne volt, hogy találkoztak is velük az emberek személyesen és megkérték az ufók az embereket, hogy ne fedjék fel, hogy itt vannak nálunk a földön."


Azt a filmet láttam. Jó film volt. Azt hiszem Men in black volt a címe. :D

2023. febr. 19. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/60 anonim ***** válasza:
0%

# Kérdező

"A normális az lenne, ha az ateisták, tudományos alapon próbálnák bizonygatni Isten nem létét"


Én ateista vagyok és ahogy kérted tudományos alapon tudom bizonyítani Isten nem létét. Na lássunk is hozzá.


1. Mi a bizonyíték arra, hogy tényleg Isten teremtette meg a földet 7 nap alatt?

-Ennyi erővel még akár lehet, hogy ufóktól származhatunk, mert az ufókkal írt már alá megállapodást is az USA azaz Amerika Egyesült Államok, meg ufók már megkérték az embereket, hogy ne fedjék fel, hogy itt vannak nálunk.

-Ufó repülő csészealjakat láttak már emberek az égen, nem is 1x.

-Ufókat lőttek már le emberek és 3 lelőtt ufó holttestet találtak már.

Na tudományos alapon lehetünk akár ufók teremtményei is, mert a világegyetemben biztos, hogy nem csak mi emberek vagyunk csak egyedül.


Na ufókkal találkozott is már az emberiség, ufókat lőttek is már le, még 3 lelőtt ufóholttestet is találtak. Ufókkal írt már alá megállapodást az USA. (AMERIKA EGYESÜLT ÁLLAMOK)


Na simán lehet nem Isten teremtette meg a földet 7 nap alatt, hanem lehet ufóktól származunk.


-Istent látta már valaki? Nem.

-Beszélgetett már valaki Istennel személyesen is valaki valaha is? Nem.

Születésünk előtt se tudtunk magunkról semmit, még annyit se, hogy mik vagyunk mi fiúk, vagy lányok. Na hát ezaz, na hát igen, pontosan születésünk előtt se tudtunk magunkról semmit és ezért is nincs rá bizonyíték, hogy van a halál után bármi mennyország és pokol is.

Na meg aki már meghalt, azzal újból mégegyszer sajnos már nem lehet újból mégegyszer találkozni vele, újból összefutni vele, beszélgetni, dumálgatni vele akármiről, bármiről is, mert már meghalt az xy illető.

2023. febr. 21. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/60 anonim ***** válasza:
62%

Meg lassan már az ateisták és az emberek többsége vagy egyrésze több dologból is bizonygatni tudja már ISTEN nem valószínű létezését, nem csak annyiból, hogy szerte körül néznek az emberek a földön mindenhol és sehol nem látják, nem tapasztalják és egyszerű hasraütéssel rávágják, hogy akkor nincs Isten.

Hanem annál több furábbnál furább dolgok történnek a világon, az emberek és a társadalom között, hogy már sok ateista több nyomós okból nem képes elhinni Isten létezését és sokan már abban a tudatban vannak már jópáran az emberek, hogy semmi nincs a halál után. Aki meghalt az már nincs és sok generáció korosztály már nem Isteni vagy Jézusi erkölcs tanítások alapján élik az életüket, hanem a maguk módján.

2023. márc. 3. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!