Mi a bizonyíték arra, hogy Jézust szó szerinti "kereszten" végezték ki?

Hermann Fulda Das Kreuz und die Kreuzigung (A kereszt és a keresztre feszítés) című könyve a következőket írja: „A nyilvános kivégzésre választott helyek közül nem mindenhol álltak rendelkezésre élő fák. Ezért egy egyszerű gerendát vertek a földbe. Erre kötözték vagy szegezték rá a törvényen kívül helyezetteket a felemelt kezüknél és sokszor a lábuknál is” (Breslau, 1878; 109. o.). Fulda, miután sok bizonyítékkal állt elő, ezzel fejezi be: „Jézus egy egyszerű kivégzőoszlopon halt meg. Emellett szólnak a következők: a) Keleten akkoriban megszokott volt ennek a kivégzőeszköznek a használata, b) közvetve maga Jézus szenvedéstörténete, és c) a korai egyházatyáktól származó sok kijelentés” (219., 220. o.).

Paul Wilhelm Schmidt, aki a Bázeli Egyetem professzora volt, a Die Geschichte Jesu (Jézus története) című művében részletes tanulmányt készített a görög sztau‧rosz′ szóról (2. kötet; Tübingen és Lipcse, 1904; 386—394. o.). Művének 386. oldalán ezt írta: „a σταυρός [sztau‧rosz′] mindenféle egyenesen álló karót vagy fatörzset jelent.” Arról, hogy milyen büntetést hajtottak végre Jézuson, a következőket írta: „Ami a Jézusra kirótt büntetést illeti, az evangéliumi beszámolók szerint a megkorbácsolás mellett a római megfeszítésnek csak a legegyszerűbb formája jön számításba: az, amikor a ruhátlan testet egy oszlopra függesztették, melyet mellesleg Jézusnak kellett odavinnie vagy odavonszolnia a vesztőhelyre: ez is fokozta a szégyenteljes büntetést . . . Az egyszerű kifüggesztésen kívül minden mást kizár az, hogy sokszor milyen nagy méretekben hajtották végre ezt a kivégzést: Varus egyszerre 2000 emberen (A zsidók története, XVII. könyv, 10. fej., 10. bek.), ezenkívül Quadratus (A zsidó háború, II. könyv, 12. fej., 6. bek.), Félix prokurátor (A zsidó háború, II. könyv, 13. fej., 2. bek.), és Titus is (A zsidó háború, V. könyv, 11. fej., 1. bek.)” (387—389. o.).

Ad.1. Az evangéliumok csak a stauront használják, ez semmit nem bizonyít. Ebből nem lehet megállapítani, hogy milyen volt, I, T vagy + alakú.

Ad.2. Az, hogy a klasszikus görögben mi egy szó jelentése, az még nem biztos, hogy a koinéban is ugyanaz. Pláne ha olyan témáról van szó, amiről a klasszikus görögség nem írt.

Ad.3. Szintén nem bizonyít semmit, hogy a két egymást metsző egyenest más kultúrák is ismerték. Ezeknek ugyanis nincs közük Jézus keresztjéhez, ami római, nem egyiptomi, nem kelta, nem káld.

Ad.4. Ha a kínoszlopnak nem volt vízszintes szára, akkor miért van a latinnak külön szava rá? Patibulumnak hívják. A crux jelenthette a függőleges szárat és az egész keresztet is. Az oszlopot is használták kínzásra és kivégzésre, de sosem önmagában, hanem ostorral (Jézus megostorozása), máglyával (Polikárp vértanúsága), nyilazással (Sebestyén vértanúsága).

Ad.5. Az egyházatyák (Jusztinosszal [II. század] és Irénesusszal[III. század], a az élen) keresztről beszélnek. De ugynanúgy Seneca is.

Ad.6. A keresztet már az első században ábrázolták Rómában. Érdekes módon a legmeggyőzőbb kép egy pogány gúnyrajz:

[link]

Ad.7. Egyébként ha csak az V. században kezdték volna felrajzolni, akkor is jobban tudták volna, hogyan néz ki egy kereszt, mert abban a korban éltek, és sok-sok hittestvérüket ölték meg a szemük láttára ezzel az eszközzel.

Ad. 8. A keresztények nem a keresztet imádják, hanem az Atyaistent, aki elküldte a Fiát, hogy váltson meg minket a keresztfán. "Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében" (Gal 6, 14).

"A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje... A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége." (1Kor 1, 18. 22-24)

Aki szerint Jézus keresztje botrány, az olyan mint a zsidók - gyakran más zsidó szokásokat is követnek ezek.

Kiegészítés Ad. 4-hez

Valóban sok helyütt le voltak verve a stauros-ok (crux-ok) a földbe. Az elítélt pedig maga vitte ki keresztjét - vagyis a patibulumot, a vízszintes szárat. Csak erre a görögben nincsen szó. Bár egyesek szerint Jézus az egész keresztet vitte.

Ez a téma az Őrtorony Társulat (Jehova "tanúi") mániája. Róluk itt lehet olvasni:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

Kereszt vagy kínzócölöp?

Miután Joseph Franklin Rutherford Jehova Tanúit 1931-ben „az üdvösség új népének" kiáltotta ki, egyre fontosabb lett számukra, hogy minél több ponton megkülönböztessék magukat az egyházaktól, így távolították el a keresztyénség fő szimbólumát, a keresztet az Őrtorony-iratokból. Ez persze kb. fél évszázaddal azután történt, hogy Charles Taze Russell megalapította az Őrtorony Társulatot. Történeti művükben: „Jehova Tanúi - Isten Királyságának hirdetői" „Az elhagyott szokások" címmel a keresztet is említik:

„A bibliakutatók évekig keresztet és koronát ábrázoló jelvényt viseltek azonosításként, és ez a szimbólum volt az 'Őrtorony' címlapján 1891 és 1931 között... 1936-ban rámutattak, hogy a bizonyítékok azt igazolják, Krisztus oszlopon és nem egy két gerendából álló kereszten halt meg" (200. o.).

Mi az alapja ennek az „új felfedezésnek"? Az Őrtorony Társulat lényegében a következő érveket nevezi meg:

a) A görög „sztaurosz", amelyet szokás szerint „kereszt"-nek fordítanak, „pusztán egy függőlegesen álló törzset, cölöpöt, hegyes karót, pillért vagy támasztékot jelent", de nem keresztet, ezt az is igazolja, hogy az Újszövetségben „a xülon a sztaurosz szinonimájaként" használható lenne, amely egyszerűen „fát" vagy „fagerendát" jelent (Segítség a Biblia megértéséhez, 1.158. o.).

Ehhez el kell mondanunk, hogy az Őrtorony Társulat a maga fordításával bizonyosan visszaadja a „sztaurosz" és a „xülon" eredeti jelentését (vö. Bauer 1971, 1086. has kk; 1.515k). Amit viszont nem vesz észre, az az eredeti jelentés bővülése, amely az idők folyamán ezekhez a szavakhoz tapadt. így történetileg biztos tény, hogy a rómaiak mind egyszerű oszlopokon, mind pedig kereszteken (függőleges oszlop keresztgerendával) végrehajtottak kivégzéseket (vö. pld.: Seneca: De vita beata [= A boldog életről] 19,3; Epistola 101,12; Tacitus: Históriáé IV,3; Josephus: Antiquitates [=A zsidók története] 1 l,261kk). A Jézus korában szokásos kivégzést forma a keresztrefeszítés volt (vö. ThWNT [=Újszövetségi Teológiai Szótár] VÜ/1964, 573k). A „kereszt"-re használt latin fogalmat, a „crux"-ot az Újszövetség szerzői a görög „sztaurosz"'-szál (néha a „xülon"-nál adjákvissza.

b) Az Őrtorony Társulat részéről továbbá úgy érvelnek, hogy „a két gerendából álló kereszt kaldeai eredetű", ezért elvetendő (Segítség... 1.158. o.). - Erre ez a válaszom: Nyilvánvaló, hogy a keresztrefeszítés halálbüntetése (de a „cölöpreszegezés" is) a pogány világból származik. Ezt azonban a rómaiak, a görögök, a perzsák és más népek is gyakorolták. A kereszt különböző változatokban több vallásban is megtalálható szimbólumként. A pogány gyökerek és párhuzamok azonban semmiképpen sem szólnak a keresztyénségben való használat ellen. Hiszen először is Jézus nem maga választotta meg a kivégzési módot, hanem a rómaiak (a pogányok) saját szokásaik szerint ölték meg. Másodszor a kereszt csakis és kizárólag azért lett a fő keresztyén szimbólum, mert Jézust így végezték ki -, tehát az antik népek és a pogány vallások mindenféle egyéb szokásától függetlenül.

A probléma nem a kereszt mint szimbólum miatt van, hanem csak ott, ahol ma keresztyén köntösben mágikus célokra (babona, szellem- idézés, fehér mágia) visszaélnek vele. Az ilyen visszaéléseket kell elutasítani (vö. 5Móz 18,9kk). De sok máshoz hasonlóan itt is igaz: „Abusus non tollit usum" -, azaz, a visszaélés nem szünteti meg a (józan, ésszerű) használatot.

c) Az Új Világ fordítás függelékében található egy „crux simplex" (felállított gerenda) rajza a római kivégzési mód „illusztrálására". Itt a következőket fejtegetik: „A gonosztevő rászögezésére szolgáló egyszerű törzset a latinban crux simplexnek nevezték. Egy ilyen kínzóeszközt ábrázol Justus Lipsius (1547-1606) De cruce libri trés című könyvében, Antwerpen, 1629, 19. o. A crux simplex itt látható fotográfiája [sic!] valódi reprodukció az ő könyvéből (ÚVF [német] 1.642. o.). - Az Őrtorony Társulat elhallgatja azt a tényt, hogy „könyvében" Lipsius (valójában három könyv - „libri trés") 15 további illusztrációt nyomtatott ki, amelyek legtöbbje kereszten való kivégzést {crux commissa és immissa formájában) ábrázol. Ez a kép tehát semmit sem bizonyít Jézus kivégzésének módjával kapcsolatban. Ha az Őrtorony Társulat Lipsiust akarja koronatanúnak a „cölöpözéshez", akkor becsületesen be kellene vallania, hogy maga Lipsius (például könyvének 661. oldalán) kifejezetten a keresztre feszítést (nem pedig az oszlopra szegezést) ábrázolja Jézus kivégzésének módjaként.

d) A legfontosabb kérdés azonban az, hogy a Biblia tartalmaz-e valamiféle utalást Jézus kivégzésének módjára. Jehova Tanúi számára világos a helyzet:„A rómaiaknál az volt a szokás, mint Jézus esetében is, hogy az elítélt kezeit (és valószínűleg a lábait is) egy törzsre szegezték" (segítség a Biblia megértéséhez... 1.157. o.). A Lipsius könyvéből vett ábra megmutatja, hogyan képzeli el a Őrtorony Társulat ezt a felszegezést: Egy-egy szöggel fúrták át a kezeket és a lábakat. – Van azonban egy vers a Bibliában, amely félreérthetetlenül megmondja, hogy Jézus kezeit két szöggel ütötték át: Jn 20,25. Tamás itt mondja Jézus feltámadása után: „Ha nem látom a kezén a szegek (tón hélón, többes-szám) helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek (szintén többes- szám!) helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem."

Kényszerítőén adódik tehát az a következtetés, hogy Jézus kitárt karokkal egy igazi kereszten (crux commissa vagy immissa) halt meg, amit a Jézus környezetéből való kortárs tudósítások is megerősítenek, és amit - Jehova Tanúinak kivételével és náluk is csak 1931 óta - soha, semmikor sem vontak kétségbe az egyház története folyamán.

Tehát néhány Bibliavers:

• "A többi tanítvány elmondta neki: »Láttuk az Urat!« Ő azonban így szólt: »Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!«" (Jn 20:25)

• "Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Amikor azonban megöregszel, >_kiterjeszted_ kezeidet<; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.« Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent." (Jn 21:18-19)

• "A >_feje_ fölé< föltették elítélésének okát. Ez volt ráírva: »Ez Jézus, a Zsidók Királya«." (Mt 27:37) - ugye ha "kínoszlopon" halt volna meg, kezeivel felfelé, akkor azt kellett volna írnia, hogy a "kezei fölé", de itt világosan megmondja, hogy a feje fölé.

• "Két rablót is megfeszítének vele, egyet >jobb< és egyet >bal< >keze< felől." (Mk 15:27)

Bár nincs teológiai jelentősége, meg kell említeni, hogy Jézus nem „kínoszlopon" (NWT: torture stake) halt meg. A görög sztaurosz alapjelentése valóban cölöp vagy gerenda, de a rómaiak kivégző eszköze kereszt alakú volt. Ennek két Kr u. 1. századi ábrázolása is fennmaradt Rómában, a Palatinus-dombi ásatások során került elö egy „graffiti", amelyen egy keresztre feszített szamárfejű alakra mutat rá egy Alexamenosz nevü férfi, s alatta a felirat: szebete theó, azaz „imádjátok Istent!" A Kr. u. 79-es lávakitöréskor elpusztult Pompejiben pedig az egyik kiásott ház oltára fölött falba süllyesztett latin fakeresztet találtak.

• [link]

• [link]

• [link]

• [link]

Nézzétek csak meg szépen, hogy az Őrtorony kiadványokban hogyan van ábrázolva Jézus kivégzése. Egy szöggel átütve a két kéz. Azonban ez téves, hiszen a több szög ütötte át az Üdvözítő kezeit, ahogy a Biblia is írta.

A kereszt alakú kivégzőeszközre utal máshol is a Biblia. Ugye tudod, hogy Péter apostol szintén kereszthalált halt, csakúgy mint Jézus, viszont ott fejjel lefelé feszítették keresztre, hogy még halálában sem próbált meg egyenlő lenni mesterével. Figyeld csak meg, mit mond Jézus Péternek:

"»Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Amikor azonban megöregszel, >_kiterjeszted_ kezeidet<; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.« Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: »Kövess engem!«" (Jn 21:18-19)

Ezen szavak értelme: Könnyebb járás végett, szokás volt az alsó öltönyt övvel felkötni. Erre czélozva, mondja Jézus: Ifjúságodban tetszésed szerint övezted föl magadat, és mentél, a hová akartál; öregségedben pedig kiterjeszted kezeidet (a kereszten), és más övez körűl téged (bilincsekkel), és vezetni fog, hová természeti hajlandóságod nem von (a halálra). Sz. Péter Néró császár alatt Rómában hunyt el vértanú-halállal. "Kövess engem" a keresztre.

A „kínoszlop" és Lipsius

Az ÚVF a keresztet a „kínoszlop" (torture stake) szóval helyettesíti, és ezt a 6. számú Függelékben igyekszik megindokolni (417-419. oldal). Jézus tehát az ÚVF-ban nem kereszten halt meg, Pál szavai is így hangoznak: „Sohase történjen meg, hogy dicsekszem, hacsak nem Jézus Krisztusnak, ami Urunknak a kínoszlopával, aki által a világ oszlopra feszíttetett nekem.” (Gal 6:14)

Jehova Tanúi természetesen nem „Krisztus keresztjének ellenségei" (Fii 3:18), hiszen nem Jézus halálát és annak jelentőségét tagadják, hanem a kivégzés eszközéről vélik úgy, hogy az a hagyományos elképzeléstől eltérő alakú volt. A kivégző eszköz alakjának természetesen nincs teológiai jelentősége. Nem olyan téma, amellyel érdemes lenne foglalkozni. Inkább annak van jelentősége, hogy a szervezet a „saját igaza” érdekeben manipulálja az olvasóit. Ezúttal egy képpel.

A Függelék-beli cikk a keresztet pogány szimbólumként (A népek az egyenlő szárú keresztet használták, mindig égtáj-, évszak-, napkorong-, tér és időjelképként, és soha sem jelöltek vele kivégző eszközt; vö. Jelképtár, Budapest, Helikon Kiadó, 1990 (115. oldal)) mutatja be, és négy szakkönyvet is idézve azt állítja, hogy Jézus egy függőleges oszlopra szögezve halt meg. Miért olyan fontos ez a Társulat számára? Mert „semmit sem akar hozzátenni Isten írott szavához”.

A kép említése előtt a Lewis-Short-féle latin szótárt idézi a latin crux szó jelentéséről: „A bűnözők megfeszítésére használt egyszerű oszlopot latinul crux simplexnek hívták. Egy ilyen kínzóeszközt ábrázolt Justus Lipsius (1547-1606) a De Cruce libri tres című könyvében; ezt itt be is mutatjuk (Antwerpen, 1629; 19. o.).”

El kell ismerni, hogy a Társulat nem állítja konkrétan: Lipsius ezzel a képpel Jézus megfeszítését ábrázolta. Mégis ezt sugallja több úton-módon is. Egyrészt a saját gondolatmenetébe illeszti be: a Függelék egész 6. pontja azt van hivatva bizonyítani, hogy Jézus egy ilyen oszlopon halt meg. Másrészt a kép a 418. oldalt szinte teljesen kitölti, így a Tanú és érdeklődő olvasók fejében a téma és a kép garantáltan összekapcsolódik. Harmadrészt a Társulat Lipsius könyvéből csak egy képet ragadott ki, hallgatva arról, hogy a szerző a témáról és konkrétan Jézus kínhaláláról még mit írt. Voltak, akik utánajártak ennek a könyvritkaságnak, és lefordíttatták annak latin szövegét. Amint kiderült, a Függelékben bemutatott kép valóban Lipsius könyvében van, de a 647. oldalon, és egy középkori bűnöző kivégzését mutatja be. A Társulat szerint Lipsius képe a Lewis-Short-féle latin szótárban tárgyalt ókori (Jézus-korabeli) crux simplex-t ábrázolja („Egy ilyen kínzóeszközt ábrázol..."). Másodszor ezen az oldalon Jézusnak még a neve sem fordul elő! Harmadszor Lipsius Jézus kivégzéséről is írt, és azt is ábrázolta a könyvében. A Társulat ezt azért nem említette meg, mert akkor kiderült volna, hogy a szerző nem ért egyet vele.

A 661. oldal már valóban Jézusról szól, és Jézust ábrázolja egy kereszten, illetve a korai egyházatyáknak és Lipsiusnak a keresztről szóló elmélkedését közli. íme egy részlet Lipsius kommentárjából: „Az Úr keresztiének négy fadarabja volt, a függőleges oszlop, a keresztgerenda, egy lent elhelyezett fadarab [ti. amin ülni lehetett], és a fent elhelyezett feliratos tábla. Ezt [a beszámolót] Iréneusznak is továbbadták: „Magának a keresztnek a szerkezete ötvégű: a két vízszintes, a két függőleges, és egy középen, amelyen a szögekkel rögzített személy nyugodott.” Lipsius ezután más 2-4. századi íróknak (Tertulliánusz, Augusztinusz stb.) a keresztről való elmélkedéseit is idézi, végül megjegyzi: „Amikor valaki kitárt kézzel, tiszta szívvel Istent imádja, a Keresztet formázza."

Ami magát a „kereszt" szót illeti, görög eredetije a sztaurosz. Ez a klasszikus görögben valóban egyenesen álló cölöpöt, karót és hasonlót jelentett. Mégsem tudom elképzelni Jézust, amint egy minimum három és fél méteres telefonpóznával a hátán elindul a Golgotára, és fizikai képtelenségnek tartom, hogy egy ilyen cölöpről ne szakadt volna le a teste, ha csupán két szög tartotta volna.

Két bibliai részlet is bizonyítja azonban, hogy a fa, amelyen Jézust kivégezték, T-alakú vagy latin kereszt alakú lehetett. Egyrészt a büntetést indokló háromnyelvű táblát (titulus), amely biztos nem egy kis cetli volt, Jézus feje fölé szögezték (Mt 27:37, lásd jobboldalt), és nem a keze fölé, ahogy a Társulat szokta ábrázolni. Másrészt Jézus kezeit szegekkel verték át, legalább kettővel (Jn 20:25), és nem csupán eggyel, ahogy a Társulat szokta ábrázolni. Szerinted melyik felel meg jobban a bibliai leírásnak?

Ami az oszlopra húzás ókori közel-keleti szokását illeti, a már kivégzett, azaz halott bűnözőket mutogatták így elrettentő példaként. A római crux azonban kivégző és egyben kínzó eszköz is volt, amelyen az odakötözött vagy odaszögezett ember akár napokig is kínlódhatott. A lábszárat is azért szokták eltörni egy idő után (vö. Jn 19:31-33), hogy az elítélt ne tudjon újra meg újra felegyenesedve mélyeket lélegezni. így az elítélt - ha nem vérzett el - rendszerint fulladásos halált halt. Mindezt szem előtt tartva érthető Pilátus csodálkozása is, hogy Jézus alig hat óra leforgása alatt meghalt (vö. Mk 15:45). Ennek persze más oka volt (lásd Jn 10:17-18).

A felső, vízszintes keresztgerenda létét különben a régészet is bizonyítja (Kroll, Gerhard: Jézus nyomában, Budapest, Szent István Társulat, 1993 (474-475. oldal); Kettling, Siegfried: Nem kérdezett senki, akarok-e élni, Budapest, Harmat Kiadó, 1997 (79. oldal)). A Társulatnak ugyanúgy tudnia kellett ezekről a viszonylag régi és közismert leletekről, mint az általa idézett könyvek íróinak. Pompeit és Herculanumot i. sz. 79-ben a láva és a hamu borította el. Az egyik herculanumi házban 1938-ban találtak rá arra kis házi oltárra, amelyen egy falba süllyesztett latin fakereszt volt.

Az eddig talált legrégebbi keresztábrázolást a Pompeit és Herculanumot elpusztító vulkáni hamu alatt megőrződött épületek egyikében, a szolgaszálláson találták. Alakja latin kereszt. Mivel a fakeresztet kitépték a helyéből, így nem tudni, hogy üres volt-e vagy volt rajta corpus?

Rómában pedig, a Palatinus-dombon, a császári udvar szolgaszállásainak (paedagogium) területén ásva még 1857-ben 1-2. századi falfirkákat találtak. Az egyik rajz olyan férfit ábrázol, aki egy szamárfejű, keresztre feszített emberalakra mutat. A kísérő szöveg ez: „Alexamenosz: Szebete Theó!", magyarul: „Alexamenosz [mondja]: Imádjátok Istent!" Természetesen nincs olyan ókori istenség, amelynek szamárfeje lett volna, aki kereszten halt volna szégyenletes kínhalált, akit bárki is imádott volna, illetve akinek az imádatán bárki is gúnyolódott volna. Csak egy keresztény hitét tekinthették a kortársak ennyire nagy szamárságnak (vö. 1Kor 1:18-25).

Graffiti szamárfejű megfeszítettel, görög feliratának (Alexamenosz: szebete theó!) jelentése: "Alexamenosz [mondja]: Imádjátok Istent!"

Egyszerű, sematikus falkarc. A keresztből csak a keresztgerendát és a lábtartót emeli ki. Egyértelműen nem keresztény ábrázolás, hanem gúnyrajz, amelynek "alkotója" egy görög ifjú, Alexamenosz hitét szamárságnak tartja, azaz ostobaságnak. Ez korántsem volt elszigetelt jelenség. Alig két évtizeddel Jézus után már Pál apostol is ezt írta egyik levelében: "…mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság" (1Korinthus 1:23). Kr.u. 112 körül pedig ifjabb Plinius, bithüniai helytartó, amikor Traianus császártól tanácsot kér, hogy mit kezdjen a helyi keresztényekkel, azt írja róluk, hogy "karban énekelnek az istenek hitt Krisztus tiszteletére", és hogy a hitükben nem talált "egyebet ostoba és határtalan babonaságoknál". (Levelek 96.) Ennél konkrétabb, keresztényellenes pletykáról tudósít kb. 200 körül Minucius Felix jogász és apologéta. Párbeszédes művében a pogány jogász vádjai között az is elhangzik, hogy "Hallom, hogy a legocsmányabb állatnak, a szamárnak a fejét tartják vallásos tiszteletben valami esztelen babonából." (Octavius 9:3). A kortárs Tertullianus a pletyka forrásáról is tud: "Nos, mint egyesek, ti is úgy képzelitek, hogy szamárfej a mi istenünk. Az efféle isten gyanúját Cornelius Tacitus hintegette." Elmeséli Tacitus verzióját az Egyiptomból kivonult zsidókról, akik a pusztában szamarak segítségével jutottak vízhez, majd "hálából ezután e jótéteményért egy hasonló állat képmását istenükké avatták." Tertullianus folytatja: "Gondolom, innét eredt később a gyanú, hogy mi is, akik a zsidó valláshoz közelállók vagyunk, hasonló bálvány tiszteletére köteleztük magunkat." (Apologeticum 16:1-3).

Végül megjegyzendő, hogy a kereszt nem kerülhetett be a kereszténységbe a pogány vallások szimbólumrendszeréből sem. Azok keresztjei ugyanis egyrészt szinte mindig egyenlő szárúak voltak (+, csak az egyiptomi ankh kivétel), másrészt mindig bonyolult, misztikus filozófia tartozott hozzájuk, harmadrészt pedig sohasem utaltak kivégző- vagy kínzóeszközre. A kereszt ugyanis kizárólag ezt a szégyenteljes kivégzési módot jeleníti meg, ezért történheti meg csak évszázadokkal később, amikor ezt a módszert már nem alkalmazták, hogy a keresztények egyik legfontosabb szimbólumává vált.