Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » Feladjuk az együttélést, vagy...

Feladjuk az együttélést, vagy nyomorogjunk örökre?

Figyelt kérdés

Albérletben élünk, piaci ár alatt. Nem keresünk túl fényesen, de mostanra jutottunk el odáig, hogy kezdenénk egyenesbe jönni. Vannak bútoraink, amik itt nem voltak (ágy, mosógép, pár kisebb dolog), és bár a pénztárcánkhoz mérten határeset, amit fizetünk, de legalább meg tudnánk kötni végre egy fundamentát, hogy hitellel majd jussunk egyről a kettőre - egyszer. Párom emiatt munkát is készült váltani, már megvan a fix helye, ahova menne.

Most egyik napról a másikra kihúzták a lábunk alól a talajt. Bár úgy volt, hogy minimum még egy évet maradhatunk itt, addig tudunk gyűjteni úgy-ahogy, most mégis mennünk kell. (Részletek nem fontosak, de megtehetik sajna.)

Piaci áras albérletet alap áron tudunk megfizetni, tehát a legolcsóbbakat, leggagyibbakat. A kaució miatt így is fizuelőleg kell majd. Ez pedig azt jelenti, hogy még annyira sem lesz megtakarításunk, mint eddig, a megkötni kívánt lakáskasszák ugranak. Albérletben fogunk nyomorogni, ahova életet tervezni, gyereket vállalni nem lehet.

Másik verzió, hogy szétköltözünk. Én hazamegyek anyámhoz, ami öngyilkosság, mert képtelenek vagyunk egy légtérben megmaradni (pici, 30 nm-es lakás), folyamatosan öltük egymást régebben is, szó szerint menekültem otthonról. Párom meg mehet munkásszállóra, de mivel az a jelenlegi helyéhez kötött, akkor bukja a jobban fizető tervezett állást, hiszen nem mondhat fel...

Akkor lehet gyűjtögetni (ki tudja, meddig), jövőt tervezni, de nem 20 évesek vagyunk már, nem itt kéne tartani. Rámenne a kapcsolatunk.


Teljesen kétségbe estem. Sosem volt túl fényes jövőképünk, támogató család és háttér nélkül, de most még azt a pici reményt is elvették.



2018. máj. 14. 10:03
1 2 3 4
 31/37 A kérdező kommentje:

#28 Szociálpedagógus vagyok, ha annyira tudni szeretnéd, családsegítőként dolgoztam. ~130 nettóval jöttem el 2016 második felében, és én akkor nem kerestem rosszul, ugyanis olyan helyen voltam, ahol kaptunk plusz pótlékokat helyi szinten, ami alapból nem jár.

Nem véletlen, hogy annyit hallani arról, hogy hisztiznek a szociális szférában dolgozók, hogy nincs pénz. :)

Nyilván azóta volt még néhány tüntetés meg balhé meg összefogás, amiatt kicsit emeltek a fizetéseken, tehát lehet, hogy már meglenne a 150+ ezer, nem tudom.

Fáj érte a szívem, mert szerettem a szakmámat, szívesen dolgoztam benne, és hiányzik azóta is. De kell a pénz, ez van.

Nem arról van szó, hogy olyan fene büszke vagyok a diplomámra (amúgy miért ne lennék, ha egyszer imádtam csinálni?), ahogy írtam, mai ésszel esélyesen másképp választanék, de az időt visszatekerni nem tudom, próbálom kihozni a legjobbat a jelenlegi helyzetből.


#30 Nem tudom, írtam-e pontosan korábban, a máriaremetés és hasonló linkeknél jeleztem, hogy nincs kocsink, igazodnunk kell a munkához. Én sokszor reggel hatra járok dolgozni, máskor meg bent vagyok este 11-ig, párom meg agglomerációban dolgozik, negyed5kor viszik hajnalban céges busszal innen. Fizikailag képtelenség lenne feljutni olyankor Budapestre (+ városon belül), nekem meg haza hasonló távolságból.


Viszont ezzel a témával már nagyon más irányba mentünk el, meg lényegében a problémám már megoldódott, megvan a leendő új albérletünk. Hogy a megtakarítással mi lesz, azt nem tudom, de most ez a helyzet, majd lesz valahogy.

Köszönöm mindenkinek a segítő tanácsokat!

2018. máj. 21. 12:09
 32/37 anonim válasza:
0%

Nagyon sajnállak kérdező; nem tudok mit írni, csak azt, hogy ne hallgass a hozzászólókra. (A többségük gyerek, akik hülyeségeket írnak.)


És vidékre ne menjetek, mert ott ragadtok. Arról nem is beszélve, hogy a vidék összeomlása miatt mindenki a fővárosba tart. Inkább külföld.

2018. máj. 21. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/37 anonim ***** válasza:
100%
Na ilyet is csak valami Bp mániás degenerált írhat... vidék összeomlása...
2018. máj. 21. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/37 anonim ***** válasza:
85%
És hogy sikerült Budapesten olcsó albérletet találni?
2018. máj. 21. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/37 A kérdező kommentje:
Azt nem mondtam, hogy olcsó, csak azt, hogy találtunk.
2018. máj. 21. 20:53
 36/37 anonim ***** válasza:
100%
ma 12:31 Úgy mondod mintha valami tragédia ene a vidéki élet. Meg hogy összeomlik a vidék. Ennyi marhaságot. Nem ártana kimozdulnod onnan.
2018. máj. 21. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/37 anonim ***** válasza:

Mivel egész eddig arról irtál kérdező h mennyire nincs pénzetek, feltételeztem, h nem drága albérletet találtatok...

Mindegy. Mindenki a saját életének kovácsa, persze előnyben van az, aki mondjuk örököl egy lakást egy nagyobb városban, de Budapesten azért nem lehetetlen jól fizető állást találni.

2018. máj. 22. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!